11. oldal Egészség - Sport
Országos patikanap 2007. június 6.
Már több éve az év egy napján az emberek figyelmét a patikák felé irányítjuk azzal a nem titkolt szándékkal, hogy bemutassuk a munkánkat, az egészségügyben elfoglalt szerepünket.
Nem lesz ez másképp az idén sem, éspedig június 6-án.
Ezen a napon kiemelten foglalkozunk az egészségmegőrzéssel, a betegségek korai felismerésével. Célunk ezen a napon is a rászorulók segítése, szűrővizsgálatok – vércukor-, koleszterinszint-mérés, hajdiagnosztika – végzésével a korai felismerés előmozdítása. Az előbbi témák a gyógyszertári szolgáltatás „Gyógyszerészi gondozás” témakörébe tartoznak és kiemelt fontosságúak a mai egészségügyben.
Az idén a szűrővizsgálatok mellé „Egészségkönyvet” adunk.
Az Egészségkönyv segítségével, ha azt pontosan vezetik:
- nyomon követhető az egészségi állapot alakulása,
- a beteg saját magát is ellenőrizheti, de információt szolgáltat azoknak is, akik a beteg kezelését végzik,
- dokumentálható vérnyomás értéke, koleszterin- és vércukorszintje,
- emlékeztetőül szolgálhat az orvosi kezelések időpontjáról, orvosa rendelési idejéről, elérhetőségéről,
- biztonságot nyújthat azzal, akár az orvos által felírt, akár a gyógyszerészi gondozás, vagy esetleg az öngyógyszerezés során használt medicinákat rögzítheti,
- a kiadványban továbbá hasznos információk olvashatók a vérnyomásról, a cukorbetegségről és a koleszterinszintről.
Ezen a napon, aki betér hozzánk és érdekli, tájékozódhat munkánk „kulisszatitkairól” is.
Kiemelt szeretettel fogadjuk és tájékoztatjuk azokat a fiatalokat, akik a gyógyszerészi, gyógyszertári asszisztens hivatás felől érdeklődnek. Ez a nap olyan a gyógyszertárakban, mint a nyílt nap az iskolákban. Használják ki az ebben rejlő lehetőségeket.
Ez az írás szolgáljon meghívóként. Látogassanak meg bennünket ezen a napon a fentiekben rögzített érdeklődéssel.
Magyarné dr. Pintér Gabriella
Vízöntő Gyógyszertár
Diákolimpián a vörösvári Akarat DSE úszói
Idén is megrendezésre került úszásban a Diákolimpia megyei és országos versenye. Az Akarat DSE versenyzői heti két úszóedzéssel és kemény „akarattal” készültek a versenyre. Olyan nagyvárosok diákjai vettek részt a küzdelmekben, akiknek gyönyörű uszodáik vannak és ennek okán, több edzési lehetőségeik voltak a megfelelő felkészülésre. A vörösváriak ennek ellenére szépen helytálltak, köszönhetően az AKARAT kiváló módszerének és pedagógusainak. Csak néhány konkurenciát említek: Debrecen, Győr, Székesfehérvár, Eger és Budapest.
Íme megyei és országos versenyzőink névsora és eredményei:
Megyei úszóverseny I. helyezettjei: Kis Bence: országos 2., Karádi Krisztián: országos 10., Juhász Fanni: országos 5. Váltóban: Juhász Soma, Morócz Dániel, Botzheim Bence és Karádi Krisztán: országos 12.
Megyei úszóverseny II. helyezettjei: Juhász Soma, Hidasi Nikolett, Manhercz Ádám. Váltóban: Kiss Ádám, Manhercz Krisztián, Mátrai Dominik és Németh Richárd.
Megyei úszóverseny III. helyezettjei: Manhercz Bernadett, Manhercz Ádám, Juhász Soma. Váltóban: Kiss Bence Borókai Ádám, Matyej Ádám, Gábeli Ádám.
További kiváló eredményeket értek el: Botzheim Bence, Kiss Bence, Hidasi Nikolett, Manhercz Krisztián, Borókai Ádám, Breier Katalin, Botzheim Boglárka, Papp Alexandra, Schuck Dalma, Manhercz Péter, Manhercz Krisztián, Gábeli Ádám, Fazekas Arnold, Nick Szabolcs, Kiss Bianka, Sörös Patrik, Dallos Bence, Németh Henrik, Kiss Ádám.
Utolsó két kérdésem csak az, mikor lesz már végre akarat és összefogás, hogy városunknak is legyen uszodája? És akkor milyen eredményeket fognak elérni gyermekeink? A választ önökre bízom, de kérem, legyünk optimisták.
Gratulálok minden résztvevőnek, és mindenkit szeretettel vár az AKARAT DSE nyári és sítáboraiban és évközi úszásoktatásain!
(Érdeklődni lehet táborainkról és a speciális gyógy úszásoktatásról Bruckner Sándornénál (+36-26-330-111) és Dely Zoltánnénál (+36-26-330-113).)
Bruckner Katalin
Világbajnokság, Rimini
I.D.F. (Nemzetközi Táncfesztivál)
2007. március végén egy kvalifikációs táncversenyen vettünk részt Pápán, ahol az olaszországi táncvilágbajnokságra tartottak válogatást. Az ADENSSA DANCE CLUB magas pontszámaival kijutott a VB-re!
A Riminiben rendezett VB-n a kis-haladó csoport Disco-show kategóriában II. helyezést ért el! E fantasztikus eredmény azért is nagy szó, mert a csapat átlag életkora 7 év. Ha a bajnoki címet nem is, de ezek a gyerekek dicsőséget hoztak Pilisvörösvárnak!
Akikre büszkék lehetünk: Acélos Flóra, Bartl Dóra, Egri Bernadett, Egri Patrícia, Fetter Celéna, Gödl Jennifer, Marlok Cintia, Rácz Rita, Rupf Rebecca, Stéhli Laura!!!
Május 20-án a felnőtt csapat méri össze erejét a németországi Düren városában az IIG Európa-bajnokságon, izguljunk együtt értük is!
ADC