15. oldal In memoriam
Nemcsak emlékeztünk...
2006. április 8-án halt meg főtisztelendő Mits János plébános úr. Temetésének egy éves évfordulóján, ápr. 21-én, 120-130 jó barát és őt szerető ember gyűlt össze szülőfalujában, Bakonyszentivánon, hogy megemlékezzünk róla. Mivel munkanap lett ez a szombat, sokan nem tudtak részt venni rajta, bár szerettek volna.
E csendes kis faluban a meghitt nyugalom töltött el minket.
A templomban 11 órától meghallgattuk magnófelvételről az ő egyik előadását, melynek címe „A hitetlenség okai”. Ezt 1970. márciusában mondta el a vörösvári templomban ifjúsági hittanon. Hallhattuk hangját, élveztük lendületes stílusát, hiteles tanúságtételét. Olyan érzésünk volt, mintha élő, eleven valójában ott gesztikulálna előttünk és arcjátékának rezdüléseit is látjuk.
Mintha el sem ment volna közülünk... Ott volt köztünk. Fiatalon. Emlékezetes marad számunkra ez az előadás. A többiekkel beszélgetve kiderült, hogy nem csak én érzem ezt így, hanem ők is, akik Százhalombattáról, Solymárról, Magyaralmásról, Csákvárról, és egyéb messze lévő helységekből is ideutaztak.
Délben az engesztelő megemlékező szentmisét János atya hét pap barátja tartotta meg: Főmiséző főtiszt. Nagy Mihály, dunaújvárosi plébános volt, akivel együtt lettek pappá szentelve. Vele miséztek: főtiszt. Verbényi István atya, a MALEZI elnöke, főtiszt. Kertész Péter atya, solymári plébános, főtiszt. Illésy Mátyás százhalombattai plébános, főtiszt. Molnár Alajos, nyergesújfalui esperesplébános, főtiszt. Horváth Tamás helyi plébános és főtiszt. Léber Miklós nyugd. plébános. A kántori feladatokat Pilisvörösvárról Bihari Nóra vállalta el örömmel. Tiszta, csengő hangjával, biztos játékával az emelkedettség hangulatát fokozta. Köszönjük neki.
A mise után a falu végére, a temetőbe mentünk ki János atya sírkövének megszentelésére.
Aki már volt Bakonyszentivánon, s találkozott az ott lakó emberekkel, az talán megérezte e hely békéjét. Az ott élő hívek örülnek, hogy Mits tisztelendő bácsink, akit az én korosztályom most is így nevez, újra visszatért hozzájuk. Ifjú korában elment innen, és most az idők végezetéig köztük pihent meg.
Megköszöntem neki mások nevében is azt, hogy elhagyta értünk otthonát, hogy bennünket taníthasson.
Jó pap volt. Ahol letelepedett, ott családiasságot teremtett a templomban is. Olyan személyiség volt, akit nem mindenki fogadott el őszintesége és modora miatt. Aki emiatt megsértődött, sokat veszített. Aki meglátta benne a hitből fakadó buzgóságát, jóindulatát, az életre szóló barátságot tartott vele.
Nyugdíjas korában is sokan meglátogatták, köztük én is a családommal együtt. Pilisborosjenőn betegágyán is gyóntatott. Öröm járta át a szívem, hogy sok tanítványa közül én is meggyóntam, és újra, kis időre gyermeknek érezhettem magam, hiszen gyerekként ismertem meg.
Tudom, hogy ez az élmény már nem fog megismétlődni, nem leszek már sosem gyermek. Gyóntam és ő vigasztalt. 40 éve tanított, és sok tanítványával együtt még most is úgy érezzük, hogy a tanítása végigkíséri életünket. Segít túljutni nehéz pillanatokon és gondokon.
A sírkövénél állva nyugalommal és békével telt meg a szívünk is. Papi hivatásokért is imádkoztunk. A síremlék egyszerű külsőt kapott, amilyen egyszerű volt Mits János atya életmódja is. Hite sziklaszilárd volt, mint a gránit.
Egyszerű pap akart maradni, így fogadta meg 1959-ben pappá szentelésekor. Egyszerű papként hagyott itt bennünket egy évvel ezelőtt.
Sírkövének felirata a lelkipásztorok zsolozsmájából való: Igaz pap volt, „vezette a népet, hit megvallója, immár szünet nélkül boldog az égben.”
A meghitt szertartáson, akik részt vettek, érezték, hogy ez több volt mint megemlékezés. Ez a természetfeletti világgal egy boldog találkozás volt. Kívánjuk, hogy egy év múlva hasonlóban lehessen részünk.
Köszönjük Bauer Gizellának és a Karvas családnak, hogy megszervezték nekünk ezt az élményt. Kedves Mits tisztelendő bácsi! Nyugodj békében! Kívánom magam és hálás tanítványaid nevében:
Tagscherer Györgyné,
sz. Koch Júlia
Köszönöm Tagscherer Györgynek és családjának, hogy nagy összegű adománnyal hozzájárultak János atya síremlékéhez.
Bauer Gizella
Virág elment
Gyermekdalok szólnak, rózsaszín léggömbök lebegnek két nagy csokorban, mindenütt sok-sok virág.
„Kiskacsa fürdik fekete tóban
Anyjához készül Lengyelországba…”
– szól a dal, és virágillat száll a levegőben.
Szívszorító, könnyet fakasztó, hogy mindezek egy temetés díszletei. S a nyitott koporsóban az a szép arcú, kicsi lány fekszik, akiért szinte egész Vörösvár egy emberként aggódott.
Oly Virág megküzdött a halálos kórral, de az erősebb volt nála.
Törékeny testét megtörte a szenvedés, arcát sötét felhőként lepte el a kín. Nagyon szeretett volna élni, hősiesen küzdött, vívott a halállal. Az orvosok csodálkoztak, hogy szervezete hogyan bírja még.
Május 3-án, negyedik születésnapján elcsendesült a küzdelem. Virág vonásai kisimultak, mint aki hosszú útra készül, s már az utazáson járnak gondolatai…
„Virág elment”. Ennyit mondott édesapja, amikor felhívott, hogy tudassa a hírt.
Így mondta, csendesen: „Elment.”
Eleresztettük, elengedtük hát, amint a rózsaszín léggömböket is a búcsúztató szertartáson a vörösvári temetőben.
Virág elment. Ki tudja merre, milyen országba?
De itt hagyta nekünk élni akarását, kedves mosolyát, szeretetét.
Ránk hagyta, hogy gazdagabbak és jobbak legyünk általa.
ő jól tudta, hogy az élet gazdagság és fény, melynek minden napja drága és áldott.
Köszönjük, Virág! Soha nem felejtünk el.
F. A.
Rekviem egy tanári karért
Szomorú szívvel vettünk búcsút a közelmúltban elhunyt szeretett tanítónktól, nevelőnktől és példaképünktől, vitéz Fogarasy-Fetter Mihálytól.
Emlékét sokan el nem múló szeretettel fogjuk méltó módon megőrizni.
Az utolsó búcsú azért is volt fájdalmas, mert e sorok írója és generációja sokat, különösen sokat köszönhet szeretett „Miska bácsi”-nak és hajdani pedagógus társainak.
A második világháború utáni felnövekvő nemzedék tanítása, nevelése – a megváltozott politikai helyzet miatt – eltért a korábbi nevelési módszerektől. A kortárs pedagógusok még a „békeidő”-ben szerezték meg képesítésüket, ebből eredően „hozták” magukkal a kor szellemének megfelelő erkölcsi normákat, amelyeknek tovább vitelét – a megváltozott körülmények ellenére – élethivatásnak tekintették. A tanulókat a tanításon túlmenően nevelték is, tudatosan készítették fel a jövő kihívásaira. Nem azt taníthatták, amit szerettek volna, hanem azt, amit megengedtek.
A helyi körülmények esetében a negyvenes évek végén hivatalosan elrendelt német-nemzetiségi oktatás megszüntetése volt az egyik alapvető káros intézkedés. Az orosz nyelvoktatás általános és középiskolai bevezetésének következménye az lett, hogy a középiskolai orosz nyelvtanulmányokkal együttesen sem értük el a társalgási szintet, ennek eredményeként sem oroszul, sem németül nem tudtunk.
A hiányos nyelvismereteket a későbbiekben magán-önképzés útján kellett pótolni, annál is inkább, mert a nyugati technológiák, eljárások – a gazdasági élet által diktált követelmények – megismerése ezt szükségessé tette.
Az önképzés alapjait is a kortárs pedagógusoktól tanultuk az ún. „önképző körök”-ben (számtan-mértan, irodalmi, színjátszó, természet-állatvilág, repülőmodellező stb.), ahol a szakpedagógusok kötetlen formában és stílusban foglalkoztak az érdeklődő tanulókkal és hívták fel figyelmüket az olvasás és a tudás iránti tiszteletre. „Miska bácsi” is sokat foglalkozott velünk: az irodalom és olvasás szeretetére, a könyvtár rendszeres látogatására és a technikai ismeretek hasznosságára oktatott. Ma kevesen emlékeznek arra, hogy a repülőmodellező-kört több éven át vezette jó eredménnyel, annak aktív tagjaként meggyőződhettem kiváló szervező-irányító képességéről, a pontosan, precízen végzett munka értelmére, hasznosságára tanított minket.
Személyes barátja, „regrutja” volt édesapámnak, akivel egy tüzérezredben szolgáltak a második magyar hadseregben, és akivel közösen vettek részt a doni csatában. Miska bácsi itt megsebesült (lásd: „Schützengrabe” c. visszaemlékezését). Édesapám számos katonatársával a Kárpátok vonulatáig hazafelé menekült, ahol a német katonai csendőrség elfogta őket és visszaparancsolta a frontra. Ahogyan Miska bácsi, úgy édesapám is három katonai behívót kapott 1938 és 1944 év között. Ezek a katonasorsok külön fejezetét alkotják környezetünk történelmének, ennek feldolgozása még várat magára.
Ilyenkor eszembe jutnak Balassa Bálint „Egy katonaének” c. versének sorai: „Emberségből példát, vitézségből formát mindeneknek ők adnak…”
Ezen sorok igazsága a szellemi fejlődésünk letéteményezőire, a pedagógusokra is örök érvényűek.
Miska bácsi és valamennyi elhunyt kortárs pedagógus fényképe a volt tanítványok évfolyamtablóin megtalálható. A tablókról ránk mosolygó volt tanáraink mindegyikéről sok személyes történés jut eszünkbe, szellemi neveltetésünkért örök hálával tartozunk.
A gyászszertartáson elhangzott méltató beszédek lényegében összefoglalták Miska bácsi és a volt tanári kar elévülhetetlen érdemeit, de meggyőződésem, hogy kortársaim órákon át tudnák felsorolni személyes élményeiket.
Miska bácsi rendszeresen vett részt a nagytemplom vasárnap 10 órai német nyelvű szentmiséin. A szentmise liturgiája szerint a „Miatyánk...” imádságot a misén résztvevők együttesen imádkozzák németül.
A képzeletbeli rekviemen résztvevő valamennyi hívő és generációtársam nevében mondunk az elhunyt tanárainkért egy utolsó imádságot.
„...Vater unser im Himmel, geheligt werde dein Name, Den Reich komme. Dein Wille geschehe,...”
Zelenai István
ny. bányamérnök
In memoriam Vitéz Fogarasy-Fetter Mihály 1917-2007
|
| Az utolsó felvételek egyike március 7-én elhunyt díszpolgárunkról: Gromon István polgármester köszönti őt az idősek napja alkalmából |
Mikor megkaptam a hírt, hogy Miska bácsi meghalt, nem akartam elhinni. Tudtam pedig, hogy beteg, tudtam azt is, hogy idős, mégis hihetetlen volt számomra a halála. Azután az esti csendben elővettem a dedikált Pilisvörösvár története és néprajza című könyvét, és lapozgatni kezdtem. Tulajdonképpen a könyv hátsó borítóján lévő gondolatok azok, amelyek magyarázatot adnak arra, hogy Miska bácsi megírta Pilisvörösvár történetét.
„Ez a könyv hazámról, Magyarországról és szülőhelyemről, Pilisvörösvárról szól. ősöm, Christian Vötter, itt szúrta ásóját 300 évvel ezelőtt a földbe, hogy családjának Isten segítségével előteremtse a mindennapi kenyeret. Hogyan élt ő és leszármazottai, hogyan küzdöttek a mindennapi kenyérért, erről írtam én ezt a könyvet. Hasznára akartam lenni Pilisvörösvárnak és az idevalósiaknak. Azt, hogy sikerült-e elérnem ezt a célt, a jövő fogja eldönteni. Abban reménykedem, hogy egy kutató, aki szülőföldjét éppen annyira szereti, mint én, majd tovább fogja írni, és ki fogja egészíteni ezt a krónikát.”
Miska Bácsi a könyvvel elérte a célját, ezt a könyvet nehéz lesz kiegészíteni, mert azt hiszem, minden benne van. Nem az én feladatom, hogy méltassam Miska bácsi életútját, munkásságát, azt megtette a temetésen, Gromon István polgármester úr és dr. Hidas István főorvos úr.
Büszke vagyok, hogy 21 évig szomszédjának mondhattam magamat. Sokszor beszélgettünk annak idején piliscsabai történelmi dolgokról, és ő mindenben igen tájékozott volt, nem csoda, hiszen könyvében a forrásmunkák felsorolásánál szerepel Johann Hauck :Tschawa/Piliscsaba, Heimatbuch zur Geschichte des Dorfes Piliscsaba, Heimat-verein Piliscsaba 1988. című könyv is.
Miska Bácsi! A Piliscsabai Német Nemzetiségi Önkormányzat, a Német Kulturális Egyesület, a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola és minden régi piliscsabai ismerőse nevében búcsúzom Öntől egy római sírfelirattal: „SIT TIBI TERRA LEVIS – LEGYEN NEKED KÖNNYű A FÖLD”. Igen, legyen Önnek könnyű a drága pilisvörösvári föld, mely befogadta megfáradt testét. Nyugodjon békében, Isten szent nevében!
Bálintné Schweifer Zsuzsa
Kopjafa az erdőben
Április 22-én verőfényes napon, a Budapesti Természetjáró Sportszövetség kopjafát állított a Piliscsév melletti Basina völgyben, az erdő sűrűjében, Szontágh Ottó emlékére. Csatlakoztak a túrához a vörösvári környezetvédők és a polgári körösök is, akikhez Ottó barátunkat szoros kötelék fűzte. A közel száz főre dagadt csoportból többen is megható történeteket meséltek Ottóról és munkásságáról.
A nagy természetjáró emléke ma is úgy él bennünk, ahogy Viktor Hugo írta:
„Próbálj meg úgy élni, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozz onnan, ahonnan elmentél!”
Dr. Gábeli Zoltánné
Torony- és harangszentelés
Június 16-án 16 órakor Spányi Antal megyéspüspök felszentelia Karátsonyi-ligeti Szent Családtemplom tornyát és harangját.
Kegyeleti rendelet az önkormányzat saját halottjairól
A képviselő-testület április 26-án megalkotta 9/2007. (V. 03.) rendeletét a település érdekében kimagasló tevékenységet kifejtett személyek halálával kapcsolatos kegyeleti tennivalókról.
A rendelet szerint az Önkormányzat, amennyiben ez a közvetlen hozzátartozók szándékával, illetve az elhunyt végakaratával nem ellentétes – a szükséges egyeztetést követően – saját halottjának tekinti azt a személyt:
a) aki polgármesterként szolgálta a várost;
b) akinek a képviselő-testület a Pilisvörösvár Díszpolgára címet adományozott ( és Magyarországon temetik el);
c) aki elhunytakor az önkormányzati képviselő-testület aktív tagja volt;
d) aki halálakor vagy nyugállományba helyezéséig a Polgármesteri Hivatal vezető köztisztviselője volt, és a Polgármesteri Hivatallal legalább 25 éves közszolgálati jogviszonyban állt;
e) akit a képviselő-testület minősített többségű határozatával erre érdemesnek tart.
Az Önkormányzat saját halottainak nevét a Polgármesteri Hivatalban elhelyezett emlékkönyvben örökíti meg.
A saját halottá nyilvánításról az a), b), c) pontokban meghatározott esetekben külön képviselő-testületi döntés nem szükséges. A d) és e) pontban meghatározott esetben a saját halottá nyilvánítást kezdeményezhetik: a képviselő-testület tagjai, a polgármester, a jegyző.
Az Önkormányzat saját halottjának temetési költségeit a Polgármesteri Hivatal költségvetésének általános tartalékkeretéből kell fedezni. A gyászszertartásonként teljesíthető kiadás összegének felső határát a polgármester határozza meg.
Pilisvörösvár Város Önkormányzata haláluk esetén a Városháza épületére kitűzi a fekete zászlót, és méltó búcsúztatatásukhoz koszorút biztosít a következő személyek halála esetén:
a) aki a megelőző választási ciklusok idején önkormányzati képviselőként szolgálta a várost,
b) akiknek az Önkormányzat Pilisvörösvár Emlékérmet adományozott,
c) aki elhunytakor önkormányzati intézmény vezetője volt,
d) akit a képviselő-testület minősített többségű határozatával erre érdemesnek tart.
A rendelet teljes szövege megtekinthető az Ügyfélszolgálaton, a Városi Könyvtárban és a www.pilisvorosvar.hu web oldalon.
Pitti Katalin Pilisvörösváron
„Vigasztald meg nemzetünket…” (Mária ének)
A világhírű operaénekes dalestje a Római Katolikus Nagytemplomban június 23-án, szombaton 19.30 órakor
Zongorán kísér: Sándor Szabolcs
Jótékonysági est a Római KatolikusTemplom javára!
