16. oldal Közbiztonság
Tűzoltó hírek
Önkéntes tűzoltóink az elmúlt hónapban 21 riasztást kaptak: 15 esetben tűzhöz, 5 esetben műszaki mentéshez vonultak, 1 esetben tévesnek bizonyult a riasztás.
Tűzesetek
Május 11-én jelentős tűz keletkezett a Rumpold-Bicske Kft. vörösvári telepén. Öngyulladás következtében begyulladt a szemétátrakó telepen felhalmozott lomtalanításból származó hulladék. A tűz egy rakodógépet is veszélyeztetett, ám a tüzet időben oltani kezdő helyi dolgozóknak és a kivonuló vörösvári és két fővárosi egységnek köszönhetően a gépben nem esett kár. Az izzó hulladékot 6 sugárral, 3 óra alatt sikerült csak eloltaniuk a tűzoltóknak.
Több esetben a vasúti töltésoldalban keletkezett avartüzet, illetve nádastüzet kellett oltaniuk a Határ, a Harcsa és a Báthory utcánál, illetve Solymár és Vörösvár között.
A vörösvári tűzoltók három esetben siettek a fővárosiak segítségére a Nagy-Kevély mellett keletkezett tüzek eloltásához. Ezek egyike 5-ös kiemelt tűz volt, mintegy másfél hektáron a fák koronája is égett.
Műszaki mentések
17-én a Csobánkai utca és a Báthory utca kereszteződésében motoros személygépkocsival üközött. A motorost súlyos sérülésekkel szállították a mentők kórházba.
21-én a Fő út és a Szabadság út kereszteződésében személygépkocsi nyerges gázszállító kamionnal ütközött. Személyi sérülés nem történt. A személygépkocsiban anyagi kár keletkezett.
Flórián-nap
Május 4-én tűzoltóink megemlékezést tartottak a tűzoltószertár előtt.
Május 6-án a vörösvári tűzoltók részt vettek a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság által rendezett Tűzoltónapon (képünkön).
Tűzoltómajális
Május 12-én a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület részt vett a Szentendrei Szigeti Önkéntes Tűzoltó Egyesület alakuló tűzoltómajálisán Szigetmonostoron.
Összeállítottuk Kovács Zsolt
tűzoltóparancsnok tájékoztatása alapján
Köszönet
Tisztelt Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület!
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Önöknek, akik professzionális és áldozatkész munkájukkal kislányom, Herczeg Bianka Boglárka felkutatásában részt vettek a piliscsabai Kopár csárda környékén, 2007. 03. 25-én.
Az Önök segítsége ilyen helyzetben egy szülő számára felbecsülhetetlen érték, ezért kérem, tolmácsolja hálás köszönetem és jókívánságaimat mindazoknak, akik a keresésben részt vettek.
További jó munkát, erőt és egészséget kívánok Önöknek, hogy áldozatkész munkájukat mások megsegítésében is folytatni tudják.
Köszönettel és üdvözlettel:
Herczeg Zoltán
Rendőrségi hírek
Bűnügyi krónika
Április 19-én a Szent János utcában intézkedés közben bántalmazták Z. J. közterület-felügyelőt.
Április 20-án a Báthory utca melletti lovarda istállóépületének lakatját lefeszítették és az épületből szerszámokat, nyerget valamint kecskéket és birkákat loptak el 800 000 forint értékben.
Április 28-án a Modern presszóban három vendég garázda magatartást tanúsított, miután záróra után nem akarták őket kiszolgálni. A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya csoportosan elkövetett garázdaság miatt folytat mindhármójuk ellen eljárást.
Április 29-én a Kápolna utcában a járőr elfogta a többszörösen büntetett M. I. pilis-vörösvári lakost, akit több vagyonelleni bűncselekmény miatt a III. Kerületi Bíróság és a Budaörsi Rendőrkapitányság is körözött.
Baleset–balesetmegelőzés
Április 17-én súlyos közlekedési baleset történt a Csobánkai utcában. Egy Csobánka felől érkező motoros személygépkocsival ütközött. A motor vezetője, D. T. pomázi lakos súlyos sérülést szenvedett. őt a mentők az Árpád kórház baleseti sebészetére szállították.
Május 2-án az Ipartelepen, a Szent László utcában tereprendezés közben a munkagép aknát fordított ki a földből. A Magyar Honvédség tűzszerészei csak másnap tudtak a helyszínre érkezni, ezért az aknát 36 órán keresztül őrizni kellett a baleset megelőzése végett. A rendőrség köszönetet mond a Polgárőr Egyesületnek az őrzésben nyújtott segítségért.
Koczka Gábor r. alezredes,
őrsp.tájékoztatása alapján
Adományautó a Weber-Terranovától
Pilisvörösvár egyik meghatározó cége, a Weber-Terranova a következő négy évben közel 50 millió forinttal járul hozzá közterület-fejlesztés címén városunk fejlődéséhez, évi 1,5 millió forinttal támogatja a pilisvörösvári civil szervezetek működését, és termékeiből kedvezményt nyújt az önkormányzatnak. Mindezt egy nemrégiben a cég és az önkormányzat közti szerződés rögzíti, amelyről korábban részletesen beszámoltunk.
|
| Scheller Zsolt, a ligeti polgárőrség elnöke (balról) átveszi a gépkocsi kulcsait Piros Attila igazgatótól |
Mindezen felül a cég számos más módon is tanújelét adja annak, hogy a város életében aktív szerepet kíván vállalni, segítve egy élhetőbb, kulturáltabb és biztonságosabb település létrejöttét.
A cég szociális érzékenységét bizonyítja például, hogy május 12-én öt sokgyermekes vörösvári családot láttak vendégül a Halastó Campingben rendezett vállalati majálison.
A Vörösvári Újság is jelen volt április 26-án, amikor Piros Attila igazgató egy jó állapotban lévő Lada Niva terepjáró gépkocsit adott át Scheller Zsoltnak, a Ligeti Polgárőrség elnökének. A 80 000 kilométert futott járművet megfelelő átalakítás után járőrözésre fogja használni a 18 ligeti polgárőr, akik eddig saját autóval és saját költségre végezték önkéntes munkájukat.
– A Weber-Terranova jelentős adománya és az Önkormányzattól ez évben kapott anyagi támogatás együttesen lehetővé teszi, hogy az egyesület most már a saját autójával őrködjön a polgárok nyugalma fölött – mondja Scheller Zsolt. – Köszönjük a Weber-Terranovának és az Önkormányzatnak a segítséget!
– A most átadott gépkocsi járműparkunk fejlesztése folytán vált feleslegessé. Értékesítése helyett inkább annak a lehetőségét kerestük, kinek tudnánk adományként átadni – mondja Piros Attila igazgató. – A választás végül is kézenfekvő volt, a Ligeti Polgárőrség alapító tagja és korábbi vezetője, László Károly ugyanis a cég alkalmazottja. Biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe kerül adományunk, örömünkre szolgál, hogy hozzájárulhatunk vele a közbiztonság növeléséhez.
F. A.