3. oldal Önkormányzati hírek
Zárszámadás után
Interjú Gromon István polgármesterrel
Szokásos havi interjúnkban négy kérdéskört vetettünk fel a polgármester úrnak. A zárszámadás okán visszatértünk a sokakat érdeklő kérdéshez: vajon mennyire lapos városunk pénztárcája; ismét érdeklődtünk a Művészetek Háza felől, és tájékozódtunk a Liegl-Dachser raktára védelmi terveiről, végül gerstetteni útjának céljáról és programjáról kérdeztük városunk vezetőjét.
A költségvetési hiányról
– A képviselő-testület elfogadta a 2006. évi zárszámadást. A képviselő-testületi ülésen Ön külön felhívta a képviselők figyelmét a dokumentum néhány kiemelkedően fontos részletére. Melyek ezek?
– Mindenekelőtt arra a számra hívtam fel a figyelmet, amit hosszú idő óta sokan tudni szerettünk volna: vagyis, hogy a kamatokkal együtt kb. 2 milliárd forintot kitevő adósság mellett mennyi az önkormányzat tényleges hiánya. Nos, a zárszámadása szerint az önkormányzat a 2006. évi költségvetési évét mínusz 216 millió 649 ezer forint összegű tartalékkal zárta, vagyis laikus nyelven szólva: ennyi volt a hiány tavaly év végén. Ebből 154 millió 636 ezer keletkezett konkrétan a 2006. évben. (2005. év végén ez a szám még csak mínusz 57 millió 945 ezer volt.) Mindennek az oka az, hogy bizonyos fejlesztési kiadások saját fejlesztési forrás hiányában folyószámlahitelből valósultak meg. A folyószámlahitel egyenlege 2006. december 31-én: mínusz 274 millió 706 ezer 096 forint, vagyis az önkormányzat nem tudta visszatölteni a felhasznált folyószámlahitelt a bevételek elmaradása miatt. Az önkormányzat tervezett bevételei ugyanis csak 71, 27%-ban teljesültek.
– Milyen következtetések vonhatóak le ezekből?
– Én azt a következtetést vonom le, hogy az önkormányzat az előző években túlköltekezett: nem addig nyújtózkodott, ameddig a takaró ért, hanem sokkal tovább. Ennek mára nézve az a következménye, hogy 2016-ig szóló adósságcsomagot kell a hátunkon cipelnünk.
– Szükséges-e a költségvetéssel kapcsolatban további intézkedések megtétele?
– Igen, és már meg is tettük: az önkormányzat kérte a törlesztések átütemezését. Így a következő tíz évben egyenletesebben oszlik el a ránk nehezedő adósságteher, tehát csökken a közvetlenül előttünk álló néhány évre nehezedő nyomás.
A Művészetek Házáról
– A Művészetek Házának leendő működtetése sok fejtörést ad a képviselő-testületnek. A képviselők egy része legszívesebben ismét kettéválasztaná az intézményt zeneiskolává és kultúrházzá. Önnek mi a véleménye erről?
– Ha a szétválasztás ma még reális lehetőség volna, akkor lehet, hogy magam is emellett döntenék. Sok problémát vet fel ugyanis, hogy a Művészetek Háza nevű intézményben egy oktatási és egy közművelődési intézményt vontak össze. Ezek azonban nehezen férnek meg egy fedél alatt, hiszen a közművelődési programok gyakran zavarják az oktató-nevelő munkát, akár a Gimnáziumban, akár a Zeneiskolában. Másrészt a finanszírozásban is nagy nehézséget okoz ez a vegyes összetétel, hiszen egy kötelező (közművelődés) és egy nem kötelező (alapfokú művészetoktatás) önkormányzati feladatot kapcsoltak össze, amelyeknek jelentősen eltér a jogszabályi háttere és az állami finanszírozása is.
A szétválasztás azonban véleményem szerint ma már nem egy lehetséges megoldás. A korábbi években ugyanis a Zeneiskola és művészeti iskola területét a Gimnázium épületében leszűkítették, ugyanakkor a tanulók létszámát jelentősen növekedni engedték. Így a Zeneiskola ma már nem tuszkolható vissza az eredeti helyére, hiszen pl. a képzőművészet tanszak ma a volt Bajcsy-Zsilinszky utcai óvoda épületében működik, teljesen méltánytalan, hosszú távon fenntarthatatlan körülmények között. A Gimnázium épületének megmaradt részében tehát önmagában működésképtelen lenne a Zeneiskola, de ugyanígy a Közösségi Ház is. Ezért meg kell próbálnunk a legnehezebbet: vállalva az örökölt helyzetet, Művészetek Háza néven, egy intézményben és két épületben (Zeneiskola + Közösségi Ház) ellátni az alapfokú művészetoktatási és a közművelődési feladatokat.
– Történt-e érdemleges előrehaladás a Művészetek Házának építésében az elmúlt hónapban?
– Igen. 2007. május 5-i (szombati) határidővel a kivitelező a munkálatokat készre jelentette. Így a törvényes előírások szerint, május 7-én megkezdődött az épület műszaki átadás-átvétele. Ennek keretében az önkormányzat (mint megrendelő), a kivitelező és a szakhatóságok képviselői együtt bejárták az épületet, számba vették az épület tényleges készültségi fokát és műszaki állapotát. A bejárás végén jegyzőkönyv készült, amelynek lényegi megállapításai az önkormányzat részéről a következők:
– Megrendelő (önkormányzat) a Vállalkozó készre jelentése alapján kitűzött műszaki átadás-átvételt Vállalkozóval elkezdi. Kéri kivitelezőt, hogy 30 napon belül a munkát hiánytalanul fejezze be, és a hiánypótlást jelentse készre.
– Megrendelő kéri Vállalkozót, hogy a műszaki átadás-átvétel lezárásáig a szerződés 7.2 pontja szerinti dokumentációkat hiánytalanul adja át.
– Megrendelő felhívja Vállalkozó figyelmét, hogy a műszaki átadás-átvétel befejezésének feltétele (az ÁNTSZ nyilatkozatával egyetértésben) a teljes gépészeti rendszer (fűtés, hűtés, légtechnika) sikeres beszabályozási és próbaüzemi jegyzőkönyve, továbbá az akusztikai minősítő mérések megfelelősége.
– A hiánylista felvételének időpontját Megrendelő és Vállalkozó közösen határozzák meg, a hiányok mértékének csökkenése után.
A vállalkozó nyilatkozott arról, hogy a fentiek szerint a tárgyi munka megkezdett műszaki átadását 30 napon belül hiánytalanul, a beszabályozási és minősítési sikeres mérések biztosításával befejezi.
Mindezek alapján tehát az épületnek június 5-ig teljesen készen kell lennie.
A Liegl-Dachser raktáráról
– Többször tárgyalt az utóbbi időben a Liegl-Dachser raktárának külső védelmi tervével kapcsolatban. Mit kell tudni erről a tervről az átlag vörösvári polgárnak?
– A külső védelmi terv elkészítése az 1999. évi LXXIV. törvény, valamint a 18/2006. (I. 26.) sz. kormányrendelet alapján kötelező volt. A terv a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és Pilisvörösvár Város Önkormányzata együttműködésével, a Liegl & Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. bevonásával készült, és jóváhagyta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, valamint a Pest Megyei Védelmi Bizottság is. A Terv célja: „Azon intézkedések, módszerek, erők és eszközök meghatározása, melyek Pilisvörösvár település lakosságának és környezetének a Liegl & Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. üzemi területén esetlegesen bekövetkező súlyos balesetek hatásai elleni védelemhez szükségesek.”
A szakértői vizsgálatok szerint egy ilyen baleset bekövetkezése szinte kizárt, ennek ellenére a Külső védelmi tervet el kell készíteni. A Kft. telephelyén ugyanis üzemeltet egy olyan magasraktárat, mely növényvédő szerek raktározására szolgál. „A környezeti veszélyeztetés legmeghatározóbb forrása az objektumban keletkező tűz, amelynek következtében mérgező anyagok, mérgező szublimátumok és mérgező égéstermékek kerülhetnek a környezetbe.”
A Terv azt veszi számba (intézményekre és személyekre lebontva), hogy egy ilyen helyzetben kinek mit és hogyan kell tennie: riasztás, figyelmeztetés, a lakosság tájékoztatása, az esetleges kitelepítés, kimenekítés, elhelyezés, elzárkóztatás, a lakosság védelmi és kimenekítő eszközökkel való ellátása, az anyagi javak védelme, a kulturális javak védelme, a vegyi mentesítés stb. Ezeket a feladatokat, ha ne adj Isten, szükségessé válnak, az önkormányzat, a polgári védelem, a tűzoltóság, a mentőszolgálat, a rendőrség, az ÁNTSZ és a polgárőrség együtt, szervezett rendben látja el.
Reméljük, azonban minderre soha nem lesz szükség.
A gerstetteni látogatásról
– Lapzárta után néhány nappal hivatalos gerstetteni látogatásra indul. Mi ennek a célja és programja?
– Az elmúlt hónapokban Gröbenzellből, Gerstettenből és Schrambergből is kaptunk hivatalos meghívást. Úgy gondoltam, hogy számos teendőnket, valamint az udvariassági szempontokat is figyelembe véve ebben az évben két külföldi meghívást fogadunk el, mégpedig a két hivatalos partnertelepülésünktől. Az események úgy hozták, hogy most Gerstettenbe megyünk, és majd az ősszel Gröbenzellbe.
A mostani gerstetteni látogatás indítéka az, hogy együtt ünnepeljük gerstetteni partnereinkkel a Gerstetten és Cebazat közötti partneri együttműködés 15 éves jubileumát. Célunk az ünnepben való osztozáson túl az új vörösvári önkormányzat és polgármester bemutatkozása, a kölcsönös ismerkedés is. Péntek hajnalban indulunk, és terveink szerint vasárnap este már itthon is leszünk. Látogatásunk tehát lényegében a fő ünnepségen való részvételre irányul, ami szombaton este 7 órakor lesz a gerstetteni tornacsarnokban. Ottani beszédemben idézni fogok egy mondatot Thoeodor Bovet-tól, amely kifejezi szerintem egy ilyen látogatás értelmét és jelentőségét: „A világbéke az egyes emberek személyes találkozásán múlik, akik kölcsönösen megbíznak egymásban, mivel békesség lakozik a szívükben.” A magam részéről ebben a szellemben készülök az útra.
Fogarasy Attila
A költségvetéssel kapcsolatban lásd még üléstermi beszámolónkat lejjebb az oldalon.
A képviselő-testület legújabban hozott határozatait és rendeleteit alább, ezen az oldalon foglaljuk össze.
– a szerk.
Regionális hírek
Összefogás térségünk gazdaság- és humánerőforrás fejlesztéséért
„Mi magunk legyünk a változás, amelyet látni akarunk a világban.”
(Mahatma Gandhi)
A Pilisi KÖTET tizenegy települése 2006. január 17-én ünnepélyes keretek között létre hívta a Pest Megyei Munkaügyi Központtal a Pilisi Foglalkoztatási Partnerséget. A keretmegállapodást – a különböző szektorokból érkező – több mint 40 szervezet írta alá az ünnepség alkalmából. Az együttműködési szándék gyakorlati megvalósításához létrehoztuk a partnerség multiszektorális Irányító Csoportját. A 2006-os év második felében elkezdtük szervezni a leendő munkaszervezetet – Pilisi Térség Foglalkoztatásáért Közhasznú Egyesület (PIFKE) – mely 2007. februárjában vált működőképessé. Jelenleg az egyesület stratégiáján dolgozunk, projekteket gyűjtünk és a működési költségeket teremtjük elő.
A PIFKE egyik fő célkitűzése, hogy a térség egységes gazdaságfejlesztési, szakképzési és foglalkoztatási stratégiáinak elkészítését elősegítse és ezekhez a közös fejlesztési területekhez illeszkedő projektek megvalósításában segítséget nyújtson. A gazdaságfejlesztéshez szükséges információkat megszerezze és azok alapján a partnerek érdekeit kiszolgálja. Ezen kívül a gazdasági élet szereplőinek versenyképességük megőrzéséhez szükséges tudásuk megszerzésében kíván segítséget nyújtani. E tevékenységek hozzájárulnak majd ahhoz, hogy a helyi szakképzés jobban ki fogja szolgálni a helyi vállalkozók és cégek igényeit. Ez elvezet majd oda – amint azt más országok tapasztalatai bizonyították már –, hogy stabilabb munkahelyek jönnek létre, növekszik a helyi foglalkoztatás is.
Ma merésznek tűnhet, hogy valaki a gazdaság fejleszthetőségét optimistán látja. De a fent vázolt modell segítségével térségünknél nehezebb helyzetben élő gazdaságok is gyors növekedésnek indultak. Ez a fejlesztéshez szükséges információk összegyűjtésén, a helyi humánerőforrás fejlesztésén, és a források koordinációján keresztül valósulhatott meg. Bízunk benne, hogy nekünk is sikerülni fog. Legyen partnerünk, hogy segíthessünk.
Pribék László PIFKE ügyvezető
Forrás: PilisPortál
Megalakult a Pest Megyei Fogyatékosügyi Tanács
Megtartotta alakuló ülését 2007. március 21-én a Pest Megyei Fogyatékosügyi Tanács. A testület elnöke, Szűcs Lajos a Pest Megyei Közgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta: reményei szerint Pest Megye Önkormányzatának Hivatalába hamarosan kerekesszékkel is be lehet majd jutni, a cél pedig az, hogy a Megyeháza ne csak nyitott, hanem átjárható intézmény legyen. Ez a törekvés is jelzi, hogy az önkormányzata vezetése a „szolgáltató megye” eszményének megfelelően valódi, működő és eredményes munkát végző testületté akarja tenni a Fogyaté-kosügyi Tanácsot.
Kempf Károly Ignác
sajtófőnök
Gulyás Dénes
Pest megye 10. sz. vk. egyéni országgyűlési képviselő fogadóórája

Idő: minden hónap 2. csütörtökén 15:00-tól 16:30-ig.
Hely: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem (földszint)
További információ: www.gulyasdenes.hu
Meghívó buszos kirándulásra
Gulyás Dénes országgyűlési képviselő egész napos buszos kirándulást szervez Pilisszentiván, Solymár, Pilisvörösvár lakosainak a Pest 10. vk. nevezetességeinek megtekintésére. A Képviselő Úr örömmel „vezeti” körbe a résztvevőket a csodálatos pilis-zsámbéki tájon.
A túra útvonala: solymári Corvin Vár, nagykovácsi Csergezán-kilátó, Budakeszin Makkosmária vagy vadaspark, Budajenő, Perbál és Telki szépségei, zsámbéki templom és a nap végén a pátyi pincesor egyik csodálatos borospincéje
A részvételi díj: 3000 Ft/fő Időpont: 2007. június 16.
A részvételi díj tartalmazza: utazást Mercedes luxusautóbusszal (háztól házig), az ebédet (tálétel + pohár ital) egy kellemes falusi vendéglőben, borkóstolást a Pincében, a Képviselő Úr idegenvezetését és a garantált jó hangulatot.
Jelentkezni: június 10-ig vkkirándulás@vipmail.hu -n vagy 20/9835192
További info: www.gulyasdenes.hu
Gázos téma
– avagy a hálózat csapdájában?
A földgáz ma hazánkban a legfontosabb energiahordozó: az ország energiaigényének 2/5-ét fedezi. Az elmúlt tíz évben a földgázfelhasználás közel egyharmadával növekedett, ma megközelíti az évi 15 Mrd m3-t. A fogyasztás bővülése, az újabb és újabb települések bekapcsolása a gázhálózatba egyre újabb és újabb vezetékek építését teszi szükségessé.
Vörösváron, amikor a saját szükségletünk kielégítéséről volt szó, természetesnek vettük, hogy a település határában gázvezetéket fektettek le, és nyomvonalában 10 méteres védősávban kiirtották a fákat. További gázvezetékek építését azonban már nem nézzük jó szemmel, nem szeretnénk, ha gázcsövek és mindenféle vezetékek szabdalnák szét a vörösvári határt és borotválnák ki sávban az erdőket. Pedig hamarosan megkezdődik egy újabb nagynyomású gázvezeték csöveinek lefektetése a tervezett elkerülő út nyomvonala mentén.
|
Gázvezeték a város határában háttérben a
Ziribarral és a Kevélyekkel. A nyomvonal mentén rendszeresen irtják a növényzetet |
Vörösvár mellett jelenleg két gázvezeték húzódik, mindkettő a gázátadó állomástól indul, az egyik Pilisszántó, a másik Piliscsaba irányában halad, kettészelve az erdőt.
A harmadik vezeték Pilisvörösvár és Perbál között létesül, 2008-ban kívánják üzembe helyezni. Szintén a gázátadó állomástól indul ki, és az új 10-es úttal párhuzamosan halad majd Perbál irányában a Zajnát-hegyeken keresztül vágva. Az új vezeték a MOL szakemberei szerint a Budapestet és az agglomerációt kiszolgáló földgázszállító rendszer ellátási biztonságát lesz hivatott szolgálni. A beruházást a MOL Földgázszállító Zrt. megbízásából az Euroil Kft. fogja végezni.
A „DN 800 PN63 bar nyomású földalatti gázszállító vezeték” megépítéséhez a Polgármesteri Hivatal 2006. 09. 14-én – azaz a korábbi önkormányzati ciklus végén – építésügyi szakhatósági hozzájárulását adta, azzal a feltétellel, hogy a gázvezeték nyomvonala a tervezett 10. számú gyorsforgalmi út védőtávolságába kerüljön.
(A tervben eredetileg a városhoz közelebb húzódott volna a vezeték.)
Az újonnan megalakult képviselő-testület belecsöppenve a folyamatban lévő ügybe, arra törekedett, hogy még távolabb helyeztesse a vezetéket a várostól, ezért 2007. február 8-i ülésén a következő határozatot hozta:
„A képviselő-testület tiltakozik önmagában a vezetékjog alapítása ellen. Nem ért egyet a Pilisvörösvár-Perbál DN800 PN63 gázvezeték tervezett nyomvonalával, mivel az érintett területen már létezik 2 gázvezeték, így a most tervezettel együtt már 3 gázvezeték és az új 10-es út szabdalná szét a területet. A Képviselő-testület ragaszkodik ahhoz, hogy a tervezett gázvezeték nyomvonala kerüljön át a leendő 10-es út Csobánka felőli oldalára, mivel az szolgálja legjobban Pilisvörösvár város érdekét.
A képviselő-testület kéri, hogy a gázvezeték a tervezett 10-es út nyomvonala mentén haladó földúthoz a lehető legközelebb kerüljön, ezáltal biztosítva, hogy a vezeték az ingatlanok szélén haladjon át. A képviselő-testület tiltakozik továbbá a kártalanítással kapcsolatos eljárás módszere ellen, továbbá az ellen is, hogy a Kopárok feketefenyő erdőjén egy viszszavonhatatlan, végleges sebhelyet ejt a beruházás a gázvezeték nyomvonala mentén.”
A képviselő-testület mindemellett természetvédelmi szempontból hozzájárult a beruházáshoz, tekintettel arra, hogy az illetékes környezetvédelmi hatóságok természetvédelmi kifogást nem emeltek ellene, továbbá hogy a Hivatal által megtett természetvédelmi észrevételeket a tervező megválaszolta, amit a Környezetvédelmi Felügyelőség jóváhagyott, így a Képviselő-testület természetvédelmi kifogást emelni nem tudott. Feltételül szabta azonban, hogy a kivitelezési munkálatokat nyár végén, ősszel kezdjék meg, hogy a védett terület madárvilágának költési időszakát ne veszélyeztessék.
A MOL illetékesei szerint nincs lehetőség a gázvezeték tervezett nyomvonalának módosítására. „Ennek indoka, hogy a Tervező, Építtető kötve van azokhoz a nyilatkozatokhoz, amelyeket az érintettek az egyeztetések, eljárások során kiadnak. Rendkívül nagy hangsúllyal kiemeljük, hogy a vezetéképítés összehangolt tervezési-egyeztetési munkát igényel, mivel nagyon sok társadalmi érdeket érint. Az összhangot megbontani nem kívánjuk. A nyomvonal kötött továbbá abban is, hogy az előzetes engedélyek és az ezen alapuló közbeszerzési hatóság által felügyelt közbeszerzési eljárásaink is meghatározott hosszúságú nyomvonalra szólnak. Amennyiben mindezektől eltérnénk, ez azt a következményt vonná maga után, hogy minden eddig készített tervdokumentációnkat, engedélyeinket, közbeszerzési eljárásainkat és szerződéseket ismételten elölről kellene indítanunk vagy módosítanunk, amelynek rendkívül hosszú átfutási ideje van (legalább 1 év), és olyan többletköltségei, amelyeket gazdaságtalansága miatt nem kívánunk felvállalni. … Számunkra a jogszabályi keretek között kezelhetetlen az, hogy a kiadott nyilatkozatok alapján történt tervezési koncepciót részünkre nem indokolható módon, utóbb ugyanazon Önkormányzat és ugyanazon Polgármesteri Hivatal módosítja” – írják Szujó Vince MOL Csoport beruházási igazgató és Szőnyi Péter MOL Csoport beruházási kontrolling vezetőhelyettes Gromon István polgármesternek címzett levelükben.
A történet jelen állásából az tűnik ki a számomra, hogy a mostani önkormányzati képviselő-testület, bár a város érdekében nagyon helyesen megpróbált kedvezőbb feltételeket kicsikarni a tervezőből és az építtetőből a vezeték elhelyezésére vonatkozóan, sajnos már nincs abban a helyzetben, hogy érdemben változtatni tudjon ezen.
Az új gázvezeték építése minden bizonynyal hamarosan megkezdődik.
Fogarasy Attila
Legfrissebb információnk szerint a polgármester úr találkozót szervez az érintett földtulajdonosok számára, amelyen az önkormányzat által felkért jogi szakértő tájékoztatót ad a vezetéképítés jogszabályi hátteréről és hogy hogyan tudják tulajdonosi jogaikat a legjobban érvényesíteni.
A Házi-réti patak partján 50-50 méter szélességű védett terület található. A patak és vízgyűjtő területe sok védett madár költőrevírje (revír = búvóhely). A patakot puhafás ligeterdő veszi körül.
A vezeték áthalad a helyi védettség alatt álló Zajnát-hegyen (Kopárokon), ahol Európában egyedülálló módon telepítettek feketefenyőt dolomitra. A Kopárok több védett madár költőrevírjéül szolgál, valamint a növénytakaróban több ritka védett növény található. A legértékesebb társulások itt a kőrises, tölgyes szálerdők, valamint a tölgyes foltokkal tarkított nyílt sziklagyepek. Az Euroil Kft. a természetvédelmi felvetéseinkre adott válasza szerint a vezetéket a Házi-réti-patak nyiladékában helyeznék el, itt a fás szárú növényzet száma nem jelentős, leginkább nádas területről van szó, amely gyorsan regenerálódik. A madarak védelmében a kivitelezés időpontját a költési időszakhoz lehet igazítani (nyár vége, ősz). A Zajnát-hegyen a kivágott feketefenyő állomány helyett az eredeti dolomit vegetáció, sziklagyepek települnek vissza.
(Részlet a képviselő-testület február 8-i ülésre készült előterjesztésből)
Az ülésteremből jelentjük
Gázfáklya helye: marad az eredeti elképzelés
A Budapesti Bányakapitányságnál folyamatban van a Pilisvörösvár–Perbál közötti gázvezeték engedélyezési eljárása. Az engedélyezési terv szerint a gázfáklya – amely a gázvezeték tartozéka – a 10-es számú főközlekedési út tervezett nyomvonalán kívül fog elhelyezkedni (a Házi-réti-tó közelében). A véglegesítés előtt a tervezők megkeresték az önkormányzatot a gázfáklya egy szerintük jobb elhelyezésére téve javaslatot egy olyan területen, amely szolgalmi joggal már amúgy is terhelt. Sem az érintett terület tulajdonosai, sem az önkormányzati bizottságok nem támogatták azonban ezt a mérnöki elképzelést, és a képviselő-testület is nagy többséggel elvetette az ötletet.
|
A gázfáklya a tervek szerint jelenlegi helyéről
átkerül a várostól távolabbra |
A döntés értelmében tehát a gázfáklya az eredeti terveknek megfelelően a várostól távolabb és az új 10-es úttól is biztonságosabb távolságban lesz elhelyezve. (Ezzel együtt a jelenlegi gázfáklya természetesen megszűnik.)
Könyvvizsgálói jelentés
Schmidt Géza független könyvvizsgáló „súlyos hiányosságokat” és egy esetben „törvénysértést” is feltárt az Önkormányzat 2006. évi költségvetési beszámolójáról folytatott könyvvizsgálat során.
Írásos jelentésében többek között megállapítja, hogy az év során a képviselő-testület jóváhagyása nélkül lettek módosítva előirányzatok.
A könyvvizsgáló a hiányosságok ellenére is jogilag korrektnek értékelte a beszámolót és elfogadásra javasolta azt. Hangsúlyozta, hogy hibák ugyan történtek, de anyagi kár ezekből nem származott, mindössze a képviselő-testület hatásköre csorbult.
A képviselők közül többen is szóvá tették a könyvvizsgáló jelentésében feltárt eljárási hibákat.
Krupp Zsuzsanna jegyző elnézést kért a Hivatal nevében a hibákért, garanciát vállalva arra, hogy a jövőben hasonlók nem fordulnak majd elő.
A képviselő-testület a zárszámadás elfogadása mellett külön határozatban hívta fel a Hivatalt arra, hogy a jövőben a gazdálkodási beszámolóban csak a képviselő-testület által jóváhagyott módosítások szerepeljenek, illetve felkérte a jegyzőt, hogy tegyen írásos jelentést arról, milyen intézkedést kíván tenni a könyvvizsgálói jelentésben feltárt hiányosságokra vonatkozóan.
Zárszámadási rendelet
A képviselő-testület elfogadta a 2006. évi költségvetés teljesítéséről szóló beszámolót, megalkotva 7/2007. (V. 03.) rendeletét az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról.
A napirendi pont vitája során Gromon István polgármester külön felhívta a figyelmet a költségvetési beszámolóban leírt következő, igen fontos megállapításokra:
„Önkormányzati feladatellátás általános értékelése: Pilisvörösvár Önkormányzata a 2006. évi költségvetési évét mind alap-, mind vállalt feladatainak ellátása mellett… -216.649 e Ft összegű tartalékkal zárta. Ebből a 2006. évi költségvetési pénzmaradvány összege -154.636 e Ft.”
Azaz az önkormányzat az elmúlt években 216 millió forint költségvetési hiányt halmozott fel, ebből csak az elmúlt év során közel 155 millió forintot.
Ugyanakkor „az önkormányzat bevételei teljesítése összességében a módosított előirányzathoz képest 71,27 %-os, alul teljesült.”
Ennek fő oka a betervezett ingatlaneladások elmaradása volt.
„…az önkormányzat felhalmozási bevételein kívül működési bevételeiből is jelentős nagyságrendet 2006. évben is felhalmozási kiadásokra fordított.”
„…a megvalósított fejlesztési kiadások is önrész hiányában folyószámlahitelből kerültek megvalósításra, a folyószámlahitel felhasználását továbbnövelve.”
„2006. december 31-ig nem tudta viszszatölteni az önkormányzat a felhasznált folyószámlahitelt a bevételek elmaradása miatt.”
„2007. évre szabad felhasználású pénzmaradvánnyal az önkormányzat nem rendelkezik.”
A polgármester úr végül is elfogadásra javasolta a zárszámadási rendeletet, hozzátéve ugyanakkor, hogy a megfelelő következtetéseket le kell vonni az esetből.
(A beszámolóból idemásolt mondatokat idézőjelbe tettük. A témában lásd még a polgármester úrral készült szokásos havi interjúnkat a 4. oldalon – a szerk.)
Művészetek háza
Az új intézmény Szervezeti és Működési Szabályzata tárgyalása során Hoós Sándor igazgató és a képviselő-testület között véleménykülönbség mutatkozott meg a második igazgatóhelyettes státuszáról. Az igazgató úr szerint erre a többcélú intézményben feltétlenül szükség van: az egyik helyettes az oktatási, a másik a közművelődési feladatokért lenne felelős. A képviselők többségének véleménye szerint azonban a feladatok egy helyettes esetén is megoszthatóak.
Gromon István polgármester szerint nem lehet nagyvonalúan bánni a státuszokkal.
A képviselők végül is abban maradtak, hogy állásfoglalást kérnek a kérdésben az Oktatási Minisztériumtól.
A napirendi pont vitája felszínre hozott egy lappangó kérdést is, tudniillik szakmailag indokolható dolog volt-e a zeneiskola és a kultúrház összevonása. Több képviselő is kinyilvánította kételyeit és aggodalmait e témában.
Preszl Gábor képviselő szerint nem volt szerencsés a két intézmény összevonása, és a szétválasztás mellett tört lándzsát.
Sax László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szerint is erőltetett volt a Művészetek Háza létrehozása.
Gromon István polgármester egyetértve az előtte szólókkal elmondta, hogy számos konfliktushelyzet adódik a két különböző funkciójú intézmény összevonásából. Most azonban az önkormányzat nem tehet mást: erre a vágányra lett terelve. Meg kell próbálni így üzemeltetni az intézményt. Annál is inkább, mivel a zeneiskola minősítése már az új épületre lett megkérve. A közös intézmény szétválasztása a zeneiskola létét veszélyeztetné.
Összeállította:
Fogarasy Attila
Tájékoztató a Képviselő-testület határozatairól
(Határozati kivonatok)
2007. április 26. rendes ülés
A gázfáklya elhelyezkedéséről
A Képviselő-testület nem kívánt módosítani a Pilisvörösvár–Perbál közötti gázvezeték tartozékát képező gázfáklya 2006. évben engedélyezett, a 10-es úton kívüli elhelyezkedésén.
67/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 9 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
HÉSZ-módosítások
|
| A községháza régi képeslapon |
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Helyi Építési Szabályzatában a Fő utca menti (vt) településközpont vegyes övezet általános előírásai kerüljenek módosításra a következő változtatásokkal:
Az épületek elhelyezésénél az épület homlokzati határvonalának külső síkja az utcai telekhatártól számítva max. 5 m-re lehet. Új épület építése esetén, ha a szomszédos telkek valamelyikén 5 m-t meg nem haladó, előkertes beépítés alakult ki, az új épületet a szomszédos telken kialakult előkerthez igazodva kell elhelyezni úgy, hogy annak beépítési vonala valamelyik szomszédos beépítési vonallal azonos legyen.
A vt övezet részletes előírásaiban az építési hely mélységéről szóló előírás kerüljön törlésre.
68/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Helyi Építési Szabályzatában a (kt) különleges temetőövezet előírásai kerüljenek kiegészítésre az alábbi előírással:
A temető bővítési területét az övezetnek megfelelően felhasználni kizárólag a jelenlegi temetővel összefüggően, köztemető céljára, egységes kialakítási és kezelési terv alapján lehet.
69/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 10 igen és 1 nem szavazattal.
Kintlévőségek felszámolásáról
A 2006. évi zárszámadáshoz kapcsolódó könyvvizsgálói jelentés megállapította, hogy a 2006. évi zárszámadás készítésekor a bevételi és kiadási teljesítésekhez igazították a módosított előirányzatot. A Képviselő-testület ezért úgy döntött, hogy ezt a gyakorlatot a jövőben ne kövessék, hanem a rendelet mellékletét képező táblázatokban a Képviselő-testület által elfogadott módosítások legyenek feltüntetve.
A Képviselő-testület felkérte a Jegyzőt, hogy a gazdálkodási osztállyal készíttessen az Önkormányzat kintlévőségeinek felszámolására, illetve jelentős csökkentésére 15 napon belül intézkedési tervet, és azt terjessze a Képviselő-testület elé.
70/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
Könyvvizsgálói jelentés
A Képviselő-testület felkérte a Jegyzőt, hogy a következő ülésen terjesszen egy írásos jelentést a Képviselő-testület elé, amely tartalmazza, hogy a könyvvizsgálói jelentésben feltárt hiányosságokra milyen intézkedést kíván tenni.
71/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
Zeneiskola – Művészetek Háza
SZMSZ jóváhagyása
A Képviselő-testület jóváhagyta a Művészetek Háza, Általános Művelődési Központ, Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szervezeti és működési szabályzatát.
A Kt. állásfoglalást kért az Oktatási Minisztériumtól az egy szakmai igazgatóhelyettes státuszának megszüntetése tárgyában.
72/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
Alapító okirat módosítása
A Képviselő-testület módosította az intézmény Alapító okiratát – többek között az alábbiak szerint:
A felvehető tanulók száma a következőképpen módosul:
– zeneművészeti tanszakon maximum 250 (normatíva szerinti) tanuló,
– a képző- és iparművészeti tanszakon: 5 csoport, 100 tanuló felvételét engedélyezi a fenntartó, 20 fős csoportlétszámmal, mely csoportlétszámtól + - 20 %-al térhet el az intézmény.
– a táncművészet tanszakon: 3 csoport, maximum 75 tanuló felvételét engedélyezi a fenntartó.
1 évnél hosszabb bérleti szerződés megkötése esetén a fenntartó hozzájárulása szükséges mindkét épület esetében.
A helyiségek vallási tevékenység céljára nem adhatók ki egyik épületben sem.
Kereskedelmi célú bérbeadás mindkét épületben csak kulturális, művészeti értékkel bíró (népművészeti, iparművészeti termékek, stb.) termékek árusítása céljából, és a fenntartó eseti hozzájárulásával lehetséges.
A Vörösvári Újság szerkesztősége részére állandó irodahelyiséget biztosít a fenntartó a Szabadság utca 21. telephelyen térítésmentesen.
Disco csak alkalmilag, a polgármester hozzájárulásával szervezhető.
A Szabadság utca 21. szám alatti telephelyen a Német Nemzetiségi Önkormányzat részére állandó irodahelyiséget biztosít a fenntartó térítésmentesen.
Az önkormányzat és intézményei eseti rendezvényeinek lebonyolításához a helyiségek használatát térítésmentesen biztosítja.
73/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
Pedagógiai, közművelődési program
A Képviselő-testület jóváhagyta a Művészetek Háza, Általános Művelődési Központ, Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pedagógiai, művelődési programját 2012. szeptember 1-jéig a szakértő által javasolt módosításokkal.
74/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
Társulási megállapodás módosítása
A Képviselő-testület jóváhagyta a Pilis–Buda–-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodásának módosításait.
75/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 10 igen szavazattal.
Az Okmányiroda bővítési tervei
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy az Okmányiroda bővítésének építési engedélyezési terveit és részletes költségvetését elkészítteti annak érdekében, hogy ha pályázat kiírásra kerül, rendelkezésre álljanak az engedélyes tervek.
77/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
A ravatalozó bővítésének tervei
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a temető ravatalozó épületének tetőfelújítására és vizesblokkal történő bővítésének építési engedélyezési terveit és részletes költségvetését elkészítteti annak érdekében, hogy ha pályázat kiírásra kerül, akkor rendelkezésre álljanak az engedélyes tervek.
78/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 10 igen szavazattal.
Közbeszerzés eredménytelensége
A Képviselő-testület a Napos Oldal Szociális Központ teljes körű akadálymentesítésére indított közbeszerzési eljárást eredménytelennek nyilvánította, mivel az eljárásban nem nyújtottak be ajánlatot.
79/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
Egyéb határozat:
76/2007. (IV. 26.) Kt. sz. határozat a Family Frost Kft. közterület-használati engedély iránti kérelmét elutasító 232/2006. (XI. 23.) Kt. sz. határozat elleni keresetéről
Rendeletek
6/2007. (V. 03.) rendelet a 2006. évi költségvetésről szóló 1/2006. (I. 27.) rendelet módosításáról
7/2007. (V. 03.) rendelet az Önkormányzat 2006. évi zárszámadásáról
8/2007. (V. 03.) rendelet a Cziffra György Zeneiskola és Művészeti Iskola tanulói térítési díj és tandíj fizetéséről szóló 6/2003. (IV. 01.) rendeletének módosításáról
9/2007. (V. 03.) rendelet a település érdekében kimagasló tevékenységet kifejtett személyek halálával kapcsolatos kegyeleti tennivalókról
10/2007. (V. 03.) rendelet a helyi jelentőségű természeti értékek védetté nyilvánításáról szóló 7/1997. (VI. 16.) rendelet módosításáról
11/2007. (V. 03.) rendelet a gyermekvédelmi ellátásokról
12/2007. (V. 03.) rendelet a 2007. évi költségvetéséről szóló 1/2007. (I. 31.) rendeletének módosításáról
13/2007. (V. 03.) rendelet a közterület- és városrésznevek, valamint a házszámozás megállapításáról, illetve azok jelöléséről szóló 8/2003. (IV. 1.) rendelet módosításáról
|
| A Városháza légi felvételen |
Képviselői interpellációk
Írásos bejelentések:
Kimmelné Sziva Mária képviselő kifogásolta, hogy a Törökkút u. – Csobánkai u. sarkán nincs közvilágítás. (A bejelentés azért is időszerű, mivel helyreállított műemlékünk, a „török kút” igazán megérdemelné, hogy megvilágítást kapjon. – a szerk.)
Szöllősi János képviselő kérte a vasútállomásra vezető lépcső rendszeres takarítását, az Aranyhegyi-patak árkának kitisztítását és a Táncsics utcai hulladékgyűjtő sziget megvilágítását. A képviselő úr kérte, hogy az önkormányzat szervezzen egy általános nagytakarítást a város fő- és mellékútjai, valamint az erdőbe vezető utak mentén.
Szóbeli interpellációk:
Preszl Gábor képviselő lakossági bejelentés alapján szóvá tette, hogy a Hősök terétől Pest felé a Fő úti árok nincsen takarítva, méteres gaz burjánzik benne.
Sax László, az NNÖ elnöke az útépítések felülvizsgálatáról érdeklődött. A Szamos Marcipán Kft. előtt épült új út széle személyes tapasztalata szerint ugyanis már repedezik.
Váradi Zoltánné, a Műszaki és Építési Osztály vezetője válaszában elmondta, hogy a garanciális bejárások folyamatban vannak.
Molnár Sándor képviselő elmondta, hogy a Napos Oldal Szociális Központ tetőzete szétmállóban van, előbb-utóbb komoly beázások lesznek.
Összefoglalta: F. A.
Önkormányzati közlemények
Óvodák nyári működési rendje
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket arról, hogy a szükséges karbantartási és felújítási munkák miatt Pilisvörösvár Város Önkormányzata által fenntartott óvodák a nyári időszakban az alábbiak szerint tartanak zárva:
Szabadság úti óvoda: júl. 9-től aug. 3-ig
Zrínyi utcai óvoda: júl. 23-tól aug. 17-ig
Rákóczi utcai óvoda: júl. 23-tól aug. 20-ig
Széchenyi utcai óvoda: júl. 9-től aug. 3-ig
Grádus Óvoda: júl. 23-tól aug. 17-ig
Tájékoztatom továbbá a Kedves Szülőket arról, hogy amennyiben az óvoda zárva tartása alatt gyermekük elhelyezése gondot okoz, ill. gyermekük felügyeletét nem tudják biztosítani, kérhetik a nyitva tartó óvodákban az átmeneti elhelyezést.
Segítséget az alábbi telefonszámon kérhetnek: 26-330-233/128, 129. mellék.
Megértésüket köszönöm.
Gromon István polgármester
Tájékoztató a közgyógy-ellátási igazolványokról
Ismételten tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 61 §-ának (4) bekezdése szerint:
A jogosultság egy évre kerül megállapításra. A már közgyógyellátásban részesülők az igazolvány lejártát megelőzően 3 hónapon belül nyújthatják be kérelmüket, melyre – a szakhatósági állásfoglalások elhúzódása miatt – érdemes időben felkészülni.
Dr. Krupp Zsuzsanna jegyző
Az új gyermekvédelmi rendeletről
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Pilisvörösvár Város képviselő-testülete a gyermekek védelméről új rendeletet alkotott /11/2006. (V. 3.)/. E rendelet szerint a rendkívüli és krízis támogatásoknál – a fogyatékos gyermeket nevelő családokon túlmenően – előnyben kell részesíteni a veszélyeztetett gyermekek családját. A rászoruló gyermekek nyári táborozása is szabályozásra került, a Gyermekjóléti Szolgálat javaslata alapján dönt a Bizottság a gyermekek névsoráról. A 2007. évi javaslatok megtörténtek, az előkészítés folyamatban van.
Dr. Krupp Zsuzsanna jegyző
A Szociális és Egészségügyi Bizottság közleménye
Tisztelt Pilisvörösvári Polgárok! A szociális törvény ez év januárjában hatályba lépett módosítása kötelezően előírta 2007. január 31-ig minden ápolási díj felülvizsgálatát. A felülvizsgálat során a hatályos jogszabályt kell alkalmazni. A mi esetünkben ez a 3/2006 (I. 25.) számú szociális rendelet volt, melyben az előző képviselő-testület 2006. január 25-től a jövedelemhatárt a nyugdíjminimum 150 %-áról 100 %-ra csökkentette.
A törvénymódosítás szerinti rendeletalkalmazás következménye az, hogy többeknek az ápolási díját az elmúlt hónapban kénytelenek voltunk megszüntetni. A megszüntetés oka az esetek nagy részében ún. jövedelemhatár-változás volt.
Az így kialakult helyzeten csak rendeletmódosítással tudnánk változtatni, de ennek nagyon komoly költségvetési vonzatai is lennének. Vagyis: csak akkor bővíthetjük az ellátottak körét, ha megtaláljuk hozzá a pénzügyi forrást is.
Ebben az évben sajnos az önkormányzati költségvetésben már nincsen semmilyen erre a célra felhasználható tartalék, de szeretnénk, ha jövőre sikerülne biztosítani a jövedelemhatár megemeléséhez szükséges forrásokat.
Megértésüket köszönöm.
Szakmári Magda
a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke
Az Okmányiroda tájékoztatója
Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy az egyes igazgatási hatósági eljárások díjairól, valamint az adatszolgáltatá-sért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjakról rendelkező, egyes belügyminiszteri rendeletek módosításáról szóló 15/2007. (III.13.) IRM rendelet értelmében 2007. május 1. napjától változnak a közúti közlekedési igazgatási hatósági eljárások díjai. (Magyar Közlöny 2007. évi 29. száma).
Az új díjtételeket a 2007. május 1. napja után indult eljárásokban kell alkalmazni.
Szűcs Gáborné Ruzsa Anett
osztályvezető
A határozatlan időre 2006. július 1-jét megelőzően kiállított közgyógyellátási igazolványok az érvényességük lejártáig, de legkésőbb 2007. július 1-jéig használhatók fel, 2007. július 1-jétől ezen igazolványok nem használhatók fel.