5. oldal Oktatás
Megszűnik a Muttnyánszky?
A Pest Megyei Önkormányzat tervbe vette a pilisvörösvári Muttnyánszky Ádám Szakképző Szakiskola megszüntetését.
A szakképző szakiskolát, amely 2001-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját, 2003. július 1-jétől adta át városunk önkormányzata Pest Megye Közgyűlésének. Négy év után most a léte forog kockán a helyi iparos- és kézműves hagyományok ápolásában korábban jelentős szerepet játszó intézménynek... (Az intézményben oktatott szakmák iránt folyamatosan csökken az érdeklődés. Az idén összesen 25-en jelentkeztek az iskolába.)
Gromon István polgármester – tudomást szerezve a Pest Megyei Önkormányzat szándékáról – levelet írtak Szűcs Lajos elnöknek, kérve, hogy biztosítsák továbbra is az iskola működését, mivel az a környék egyetlen ilyen jellegű oktatási intézménye.
Sajnos úgy tűnik azonban, hogy a szándék továbbra is fennáll, ezt támasztják alá Szakszon József alpolgármester, megyei önkormányzati képviselő értesülései is.
Az alpolgármester úr újságunk kérdésére elmondta, hogy tudomása szerint a közgyűlés május végi ülésén kerül napirendre a téma. A képviselők elé kerülő előterjesztés az iskola megszüntetésére tesz majd javaslatot. A feladatot természetesen a megye továbbra is ellátja, a tanulókat Szentendrére helyezik át.
További döntést igényel a vörösvári képviselő-testület részéről, hogy miként hasznosítsa a város a tulajdonában lévő épületet, illetve mi legyen az épületben „társbérlőként” működő Nevelési Tanácsadóval.
F. A.
Lapzártakor kaptuk meg a Pest Megyei Önkormányzat közleményét és a szakképző iskola diákjainak petícióját. – a szerk.
Szűcs Lajos Úrnak, Pest Megye Önkormányzata elnökének
Tisztelt Elnök Úr!
Informális csatornákon keresztül az a hír jutott el hozzám, hogy Pest Megye Önkormányzata a Pilisvörösvár területén lévő, megyei fenntartású Muttnyánszky Ádám Szakképző Iskola bezárását tervezi.
Ez a hír fájdalmasan érint bennünket, pilisvörösváriakat, hiszen a nevezett intézmény több mint 50 éves múltra tekint vissza, és mélyen belegyökerezett a város életébe.
Településünkön ma is nagyon sok iparos él és tevékenykedik, és az általuk művelt hagyományos szakmák utánpótlását évtizedek óta ez az intézmény biztosítja. Másrészt: azok az általános iskolából kikerülő tanulóink, akik nem gimnáziumban tanuknak tovább, itt tudnak eleget tenni középfokú tanulmányi kötelezettségeiknek. Az egész Pilisi kistérségben ezen kívül csak egyetlen szakképző iskola van (Piliscsabán), de az mezőgazdasági jellegű.
Mi pilisvörösváriak, és az egész Pilisi térség a fenti indokok miatt mindenképpen abban vagyunk érdekeltek, és azt szeretnénk, hogy Pilisvörösváron továbbra is legyen szakképzés, méghozzá színvonalas, vonzó iskolai keretek között.
Kérem elnök urat, hogy minden lehetőt tegyen meg annak érdekében, hogy a Muttnyánszky Ádám Szakképző Iskola működése a továbbiakban is, hosszú távon is biztosított legyen.
Bízom abban, hogy ezirányú erőfeszítései sikerrel járnak.
Pilisvörösvár, 2007. február 27.
Üdvözlettel:
Gromon István Szakszon József
polgármester alpolgármester
Pest Megye Közgyűlése
1052 Budapest, Városház u. 7.
Pest Megyei Önkormányzat Oktatási, Művészeti és Turisztikai Iroda
1052 Budapest, Városház u. 7.
Gromon István, Pilis–Buda–Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, Pilisvörösvár város polgármestere
Sztilkovics Szávó, Pilis–Buda–Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás alelnöke, Pilisszentiván polgármestere
Kutasi Jánosné, Oktatási, intézményi referens, Pilisvörösvár Város Polgármesteri Hivatal
Tisztelt Pest Megye Közgyűlése!
2007. május 7-én iskolánk igazgatója nagyon kegyetlen hírt közölt velünk, diákokkal és persze tanárainkkal, miszerint az iskola bezárásra kerül, és szeptemberben már másik iskolában kell folytatnunk tanulmányainkat.
Tudjuk, hogy Önöknek a mi létszámunk kevés, és ennél sokkal több fővel dolgozó iskolákat is bezártak, DE ebben a kistérségben ez az EGYETLEN SZAKISKOLA, és aránylag jól megközelíthető. Továbbá, lennénk mi többen is, de az évek óta folyó szóbeszéd, miszerint bezárják iskolánkat, és tegyük hozzá a „korlátok” (nem indulhatott 2 osztálynál több, pedig akkor voltak jelentkezők) miatt kerültünk ilyen minimum létszámra.
Ami számunkra elfogadhatatlan, hogy a szentendrei Petzelt Szakközépiskola és Szakiskolát jelölték meg befogadó iskolának, mert a környékről bejáró diákoknak majd napi 4 órát venne igénybe a tömegközlekedés. Pl.: Solymárról, illetve Pilis-szentivánról a Volán-busz 1 óra alatt ér be Budapestre és a HÉV ideje 30-40 perc. A távolabb lakó diáktársaink utazási idejéről már nem is beszélve. Igaz, erre lazán mondhatják, hogy tessék kollégiumba menni! De mi pontosan ezért, a közeli iskola miatt lettünk „mutyisok”!
Tisztelt Közgyűlés!
Mielőtt megszavaznák halálos ítéletünket, gondolják át még egyszer !
Talán adni kéne még egy év esélyt, ami egyben az itt tanuló diákok szakmai vizsgáját is megkönnyítené, ez emberségesebb döntés lenne, mint az egész évi hallgatás utáni, májusban hidegzuhanyként Pest Megye Önkormányzatától kapott információ az azonnali (azért nevezzük azonnalinak, mert 2007 májusát írunk, vagyis tanévvége van) bezárásról.
Várjuk a tisztelt Közgyűlés számunkra pozitív döntését!
Pilisvörösvár, 2007. május 16.
A pilisvörösvári Muttnyánszky Ádám
Szakképző Szakiskola diákjai
A Pest Megyei Önkormányzat
sajtóközleménye
Jobb körülmények közt
tanulhatnak a diákok
Pest Megye Közgyűlésének tervei szerint 2007. szeptember elsejétől a jelenleg pilisvörösvári Muttnyánszky Ádám Szakiskolába járó diákok elsődlegesen a szentendrei Petzel József Szakközépiskola és Szakiskolában folytathatják tanulmányaikat.
A Muttnyánszky Ádám Szakiskola épülete, az oktató munka körülményei nem felelnek meg sem a tanulók, sem a szülők, sem pedig a fenntartó jogos elvárásainak. Szakértői vélemények szerint az ingatlan oktatási célra nem alkalmas. Állapota olyannyira leromlott, hogy gazdaságosan nem felújítható, nem teremthetők meg benne a minőségi oktatás feltételei. A tanulók számára sem kollégiumi elhelyezést, sem saját konyha általi étkeztetést nem tudnak biztosítani.
Az iskolában tanulók létszáma, elsősorban a rossz körülmények miatt évről évre csökkent, jelenleg már az 50 százalékot sem éri el a kihasználtsága. A következő tanévre gyakorlatilag alig egy osztály indítására elegendő tanuló iratkozott be. A kormány kötelező óraszámemelésről hozott döntése alapján azonban így már a megfelelő oktatói létszám sem lenne biztosítható az intézményben.
Az iskolába járó diákokat, szüleiket és az ott dolgozókat önkormányzatunk idejében tájékoztatta a változásokról. A döntést minden érintett fél elfogadja és támogatja. Május végére az összes jelenleg ott tanuló és a következő évre beiratkozó diák számára megtaláltjuk a befogadó intézményt. Jelenleg már a diákok közel 100 százaléka tudja, hogy melyik iskolában kezdheti meg a következő tanévet.
Pest Megye Önkormányzata felelősséggel tartozik a jelenleg a Muttnyánszky Ádám Szakiskola diákjaiért, ezért biztosít más intézményekben a tanulók számára megfelelő körülményeket szeptember elsejétől. A szakiskola a tervek szerint jogutód nélkül megszűnik. Az ingatlan tulajdonjoga továbbra is a Pilisvörösvári Önkormányzaté marad, azzal ők rendelkeznek.