7. oldal Oktatás - Kultúra
Elballagtak a vén gimnazista diákok
Május 2-án 17 órakor utoljára csöngettek be a Friedrich Schiller Gimnázium öreg diákjainak. Három osztályban összesen 77 végzős diák vette vállára a tarisznyát, hogy végigballagjon a jól ismert tantermeken, folyosókon.
A ballagási meghívón lévő évszámok: 2001/2003/2007 első látásra talán fejtörést okoznak azok számára, akik nem ismerik olyan jól az iskola életét, tevékenységét. Az épületben, oktatási kínálatban és létszámban egyre bővülő intézményben ugyanis hat- és négyosztályos képzés egyaránt folyik.
Fennállásának négy évtizede során a gimnázium az ország egyik legjelentősebb német nemzetiségi oktatási intézményévé vált.
A gimnáziumban május 2-án elballagó diákok – akik alig néhány napra rá már az írásbeli érettségiken is túl voltak – a következő idézetet választották ballagási meghívójukra:
„…nincs szebb kora az emberiségnek, mint az ifjúság első évei. Azon láncok, amelyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kertestünk még akkor barátokat, hanem barátainkban leltük fel az egész világot.” (Kölcsey Ferenc)
Kívánjuk a most elballagott vén diákoknak, hogy legyen szerencséjük a későbbiekben is barátokra lelni, s bennük feltalálni az egész világot.
F. A.
Hobo jótékonysági irodalmi estje
„Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.”
József Attila
A szomszédos településen élő Hobó – civil nevén Földes László – az elmúlt nyáron a Vásár téri iskolában adott jótékonysági koncertet zenekarával. A koncert teljes bevételét az iskolának adományozta (a rendezvényről újságunk is beszámolt).
Hobo április 20-án egy másik produkciójával folytatta a jótékonykodást az iskola javára. A „Tudod, hogy nincs bocsánat” névre keresztelt előadással a művész bejárta már egész Magyarországot és a környező országok többségét. József Attila verseit több ezer érdeklődővel ismertette, szerettette meg.
A tavalyi sikeres koncert után személy szerint nagyobb tolongásra számítottam, mint ami háromnegyed hétkor fogadott a zeneiskola előcsarnokában. Hét óra körül aztán mindenki bevonult, hogy helyet foglaljon magának, családtagjainak, barátainak. A színházterem körülbelül félig telt meg. Amint végigfuttattam a tekintetem az egybegyűlt hallgatóságon, arra lettem figyelmes, hogy meglepően sok gyereket hoztak el a szüleik a rendezvényre. Bár még el sem kezdődött az est, Hobo az első sorok előtt járva keltette a hangulatot. Szinte mindenkihez volt egy-két kedves, vicces szava. Határozottan jó volt a hangulat!
Negyed nyolc körül aztán elkezdődött az előadás. A színpadon egy asztal volt látható, rajta, homok és kis játékkatonák. Az asztal bal szélén pedig egy óriási kő. Az imént felsorolt kiegészítő kellékek a műsor folyamán igen fontos szerepet játszottak. Hobo hol az élettelen kis katonákkal játszadozott, hol a homokot szórta szerteszét. Lelke legmélyét hívta elő, hogy életszerűen színpadra vigye egy régen élt ember szeretetvágyát és kínjait. Az „üzenetátadás” folyamán nagyon fontos szerephez jutott a versek alatt szóló zene.
Az előadás csúcspontja nálam a Kései sirató című versnél érkezett el. Hobo az utolsó cseppig átadta előadásán keresztül azokat az érzelmeket, amikre egy figyelmes olvasó a verset olvasva felfigyel. Felemelő volt!
A kicsivel több, mint másfél órás estről hazafelé ballagva egy gondolat járt folyton a fejemben. Hiába tudjuk azt az eszünkkel, hogy magyarnak születtünk, ha nem ismerjük azoknak a munkásságát – legalább egy kicsikét –, akik műveikkel jobbá, szebbé tették a magyar nyelvet, mint például József Attila. Lehetne több ehhez hasonló kulturális est a jövőben Vörösváron!
Kókai Márton
A tavalyi koncert és az áprilisi irodalmi est bevételéből – közel 600 000 forintból – az iskola egy fajátékot vásárolt az udvarra az alsós gyerekek számára.
Melyiket válasszam?
Teszi fel a kérdést magának évente több ezer nyelvvizsgára jelentkező. Én is ugyanezt kérdezem dr. Tózsa Istvánnétól, a Britannica Nyelviskola igazgatójától.
– Szinte naponta jön be hozzánk olyan ügyfél, aki egy komplett vagyont elköltött már nyelvvizsgákra, de a végeredmény messze nem az, amit szeretett volna.
Kivétel nélkül azt látom, hogy a nyelvtanulók teljesen elkavarodnak a nyelvvizsgák világában és a végén a bizonyítvány bemutatásának sürgető határideje szerint választanak. S ha a végeredmény a csalódás, akkor addig próbálkoznak más és más nyelvvizsgával, amíg végül mégiscsak sikerül a bizonyítványt begyűjteni valahol.
De bármelyik nyelvvizsgát is választja a fűhöz-fához kapkodó vizsgázó, egy kérdés ott fog motoszkálni a fejében: Hogyan lehetett volna elkerülni a „zsákutcát” és elsőre olyan nyelvvizsga típust választani, ami a legjobban megfelelt volna nyelvtudásának és személyiségének? Erre a problémára nyújt megoldást a magyar fejlesztésű Pannon Nyelvvizsga, ami a lehető legjobb döntés a nyelvvizsgák piacán. Május végétől Pilisvörösváron a Britannica Nyelviskolában lehet majd „Pannon” vizsgázni, angol és német nyelvből állami nyelvvizsga bizonyítványt szerezni.
– Kinek ajánlható?
– 26 éves nyelvtanári tapasztalatom alapján elsősorban azoknak a vizsgázóknak ajánlom, akik a magyar közoktatásban tipikus módszerekkel tanulták a nyelvet, mivel a vizsga szellemisége is ezt sugározza. Éppen ez az erőssége. Ugyanis a feladatok nem olyan komplikáltak, mint a külföldi fejlesztésű vizsgáknál. Az írásbelin nincsen szó szerinti fordítás – más vizsgán ez komoly vérveszteséget szokott okozni –, hanem magyar nyelvről illetve idegen nyelvről kell tömören összefoglalni egy szöveget, előre megadott kulcsszavak segítségével. Ráadásul az utasításokat is magyarul kapja meg a vizsgázó.
– Volt tanítványaim is mesélik nyelvvizsgás élményeiket, és bizony sokuknak megterhelő volt az EURO írásbeli vizsga, mert négy és fél órán keresztül folyamatosan kellett koncentrálniuk. Ráadásul közvetlenül utána szóbeliztek úgy, hogy egy másik vizsgázóval párban voltak.
– Ez akár előnyös is lehet azoknak, akik tudásban és kommunikációs készségeik terén is hasonló társra akadnak. A Pannon vizsgán egyedül szóbeliznek, sőt 5 perc felkészülési idejük is van. Az előzetes eredményt pedig a vizsga után rögtön megtudhatják.
– A nyelvvizsgákon a magnóhallgatás szintén a mumusok közé tartozik, az élménybeszámolókból ítélve.
– Sajnos a legtöbb vizsgázó vizuális beállítottságú, s a sokszor zajos, gyors felvételekből nehezen tudják kiszűrni a komplikált kérdésekre a választ. Ezzel szemben a Pannon vizsgán két mondat közül kell kiválasztani azt, amelyik a hallott rövid szöveg tartalmát a legjobban visszaadja. Egy újabb előnye az, hogy nem kell egy harmadik időpontban is visszamenni vizsgázni, mert itt az írásbelin és a szóbelin is van magnóhallgatás.
– Eddig legalább 10 érv hangzott el a Pannon nyelvvizsga mellett. De mi szól ellene?
– Az, hogy csak Magyarországon fogadják el a felsőoktatási intézmények a felvételihez és a diplomához. Valamint az, hogy hiányos nyelvtudással ezen a vizsgán sem lehet megspórolni a tanulópénzt.
F. A.