12. oldal Természet
A tavaszi madárvonulás II.
Március második felében – az idõjárás függvényében – érkeznek déli irányból a „rovarevõ” énekes madarak. Legfeltűnõbb a barátposzáta. Ez veréb nagyságú, de karcsúbb egyszínű szürke testű madárka. A hím fekete, a tojó és a fiatalok barna „sapkát” viselnek. Megjelenésé hangos flótázása jelzi. Ez az „übeslág” némileg a feketerigó énekére hasonlít. Érdekessége, hogy a hím is épít egy néhány szál fűbõl füttyfészket és abba belejár énekelni. Halk énekében sok madár hangját utánozza. Néha még a fülemüléjét is. Március végén április elején érkeznek a fülemülék. Csattogó énekük jellemzõje az erdõszéleknek, bokrosoknak.
Március-áprilisban érkezik az énekesrigó. Fák tetejérõl, koronájából hallatja sziszegõ-szörcsögõ szaggatott énekét, amibõl jól kihallatszik „facipõ-facipõ”-nek hangzó kiáltása. Középhegységeinkben költ elszórva a télire kisebb csapatokban ideérkezõ léprigó. Éneke szintén szaggatott, de dallamos. Hasonlít a feketerigó énekére.
Megfigyelhetõ, hogy a délrõl megérkezõ kakukkok, egyidejűleg érkeznek, mint az õket kiköltõ dajkamadarak. Így a nádasok nádirigói által költött kakukkok korábban érkeznek, mint az erdõk poszátái által kiköltöttek.
Szinte rejtett életet él a vörösbegy. Nagy szemei mutatják, hogy a bokrok lakója. Néhány példányuk át is telel nálunk, de legtöbbjük március-áprilisban érkezik. Szomorkás énekük árulja el megérkezésüket.
Áprilisban érkeznek a dolomitkopárok „drágakövei”, a kövirigók. Messzehangzó változatos énekük, csodálatosan bravúros nászrepülésük, mindenki szívét gyönyörű élménynyel tölti el.
Március végén április elején a Háziréti tározótól nem messze a kis forrás által táplált tocsogós mocsárhoz megérkeznek a sárszalonkák. Nászrepülésük alkalmával „oldalirányban” megcsúszva a levegõ átáramlik tollaikon és báránymekegés-szerű hangot hallat. Innen a neve „báránysneff”.
A dolomitra települt löszfalak lakója legtarkább madarunk: a gyurgyalag. Júniustól kezdve a vörösvári temetõ felett láthatjuk õket vadászgatás közben. Hangjuk jellegzetes: gyuró-gyuró. Érdekessége, hogy egyik évben nálunk, a másikban Afrikában fészkel.
Április a hazai – egyre gyérülõ létszámú – fecskéink érkezési ideje. Sajnos az istállózó állattartás elmaradása lecsökkentette a füstifecskék fészkelési lehetõségét, a molnárfecskék fészkeit leverik az ereszek alól. A partifecskék pedig áldozatul esnek az árvizeknek és a földmunkálatoknak.
A legkésõbb érkezõ és leghamarabb elvonuló madár a sarlósfecske. Szaporodását elõsegítik a toronyházak. Földre le nem száll. Fészekanyagát is a levegõbõl szedi össze. Augusztus 15 körül elvonul. A világ leggyorsabban repülõ madara.
Patakok mentén tavasszal sétálva, március-áprilisban – igen ritkán – láthatjuk a vizek, tavak környékén költõ kékbegyet.
Vannak madaraink, amelyeket inkább „hallunk, mint látunk”. Így a március/áprilisban érkezõ füzikék állandóan hallatják – megérkezésük után – hangjukat, de ritkán kerülnek szemünk elé a gazosokból, bokrosokból. A földön fészkelõk közé tartoznak. A részben itt áttelelõ, de általában elvonuló vörösbegyek szomorkás éneküket is csak a bokrok közül hallatják. Ez vonatkozik az árkok, patakok, patak melletti vetésekben élõ énekes nádiposzátára is. Jó fülű madarászok igen sok utánzott madárhangot tudnak felismerni énekükbõl. Nagy testű rokona a nádirigó, megérkezése után a nádasokat betölti kara-kara-krekk szólama. Mesteri készítésű fészkét a víz fölé négy-öt nádszál közé szövi. Éjjel-nappal „énekel”.
Legkésõbben érkezik a sárgarigó. Hivatalos neve: aranymálinkó. Nem a rigók, hanem a paradicsommadarak rokona. Mesteri szépségű fészkét ágvillákba szövi. Ritkaszép látvány a szinte aranyszínű hímjei röpte az erdei nyiladékok felett.
Dr. Bókai Bátor
A dobogókõi menedékházak
Bizonyára a vörösváriak közül is sokaknak kedvelt kirándulóhelye a közelben lévõ Dobogókõ. Ha felkapaszkodunk a menedékházhoz, Magyarország talán legszebb panorámájában gyönyörködhetünk. Miután kellõen megcsodáltuk a lábunk elõtt elterülõ Dunakanyar látványát, talán elénkbe tűnik a kilátó területén emelkedõ emlékmű is. A hatalmas terméskövek közé illesztett bronz dombormű dr. Téry Ödönt, a magyar turistaság egyik legnagyobb alakját ábrázolja. Õ kezdeményezte, hogy menedékház épüljön a Dobogókõ csúcsán. A fából készült menedékház mellé néhány év múlva kõépületet emeltek. Az elmúlt évben ünnepelte a természetjáró mozgalom a kõépület átadásának századik, és dr. Téry Ödön születésének 150. évfordulóját.
A Téry Ödön által kezdeményezett 1897-ben átadott 14 férõhelyes elsõ menedékházban ma turistamúzeum működik, mindenkinek ajánlom a megtekintését. (Képünkön.) A mellette lévõ kõépületben – amely ugyancsak a szenvedélyes hegymászóként is ismert báró Eötvös Lorándról neveztetett el – szállást és étkezést kaphat a Dobogókõ természeti csodáira és rejtelmeit közelebbrõl ismerni vágyó, megfáradt turista.
A házat 1906 júniusában adták át a turistamozgalomnak. Az új épület már 42 személy részére tudott szállást biztosítani. Földszintjén konyha és 40 személyes étterem kapott helyet. A túrázás egyre népszerűbbé válásának köszönhetõen a késõbbiekben még ez a szolgáltatás is szűknek bizonyult. 1912-ben 80 négyzetméteres üvegezett verandát építettek hozzá, így 160-ra nõtt a férõhelyek száma. 1935-ben megépült a Pilisszentkeresztrõl feljövõ műút, még több lett a vendég. A másik oldalon is megépült a veranda, ahol új éttermet rendeztek be. Volt olyan év, hogy 3000 szállóvendége volt a háznak. Aztán jött a háború, majd a Rákosi-rendszer. A Magyar Turista Egyesületet – a menedékház építtetõjét és tulajdonosát – a többi egyesülethez hasonlóan feloszlatták. A két ház a Turistaházakat Ellátó Vállalat kezelésébe került. A késõbbiekben a kisebbik házban raktárt, a nagyobbikban munkásszállót alakítottak ki. Mindkét verandát lebontották.
A boronaházat a teljes pusztulástól 1984-ben társadalmi összefogással sikerült megmenteni: helyreállították és múzeummá alakították.
A kõházat az újjáalakult Magyar Turista Egyesület tagjai Peták István vezetésével egy évtizednyi munkával újította fel és a ház építésének 100. évfordulóján ismét átadta a turista társadalom számára.
F. A.
