7. oldal Versek
Dr. Réthy Zoltán
Szomorú magyaroknak üzenem
Könnyek temetõje lett már a mi lelkünk,
Ne mondjátok mégse: mindent elvesztettünk!
Ne mondjátok azt se, hogy Trianon óta
Már csak sírni, ríni tud a magyar nóta.
Ne higgyétek el, mit kárognak varjak,
Hogy megásták sírját minden jó magyarnak,
Ne higgyétek el, hogy megfogant az átok,
S örökre elvesztek a bérces Kárpátok.
Nézzétek: a hegyen, a völgyön, a síkon
Pöttömnyi emberek gyülekeznek titkon,
Barna kis magyarok, foltos a ruhájuk,
De kemény az izmuk, s piros az orcájuk.
Gyülekeznek egyre, évrõl-évre többen,
Mint az esõcseppek viharos felhõben,
S amit balga sorsunk jókedvünkre ráfont,
Letépik õk játszva azt a sötét fátyolt.
Mert amíg a róna búzakalászt terem,
Amíg testvéremet testvérnek nevezem,
Amíg magyar földön magyar anyák élnek
S gyermekeink ajkán zeng a magyar ének:
Addig ne féljetek, nem veszett el semmi,
Amit ne lehetne egyszer visszavenni, –
Jövõnk országútját az idõ már vágja, –
Készüljünk, magyarok, új honfoglalásra!
(Én így imádkozom, 1938)
(Tuti néni megjegyzése a vershez: „Polgárista koromban egy Anyák napja alkalmával szavaltam ezt a verset a Herbszt vendéglõ színpadán. Zoli bácsi az elsõ sor közepén ült, és könnyek voltak a szemében.”)
Miksa Gyula
„Ne féljetek!”
Igen, megperzselt a rák, de még élek.
Pusztuló testben, egy megrendült lélek.
Aki csak van és már mindent restell.
Szétszabdalt, megcsonkított testtel.
Ti mind, társaim vagytok, tar kobakkal,
Kiket égetnek gyilkos sugarakkal.
Te, akit már elhagyott a férjed,
Neked mondja Jézus: nem kell félned!
Aki fél, azt a görcse köti gúzsba,
Mi belevág a lélekbe, a húsba.
Bennünk a romlás és a döbbenet,
Hinnünk kell Jézusnak – ne féljetek!
Embernek lenni kín, öröm és bánat.
Vagy lennél lelketlen, éptestű állat?
A test jelmez. A lélek a lényeg.
Te, ki búcsúzol, neked sem kell félned!
Fogadd el, ami van, és ez nem kevés!
Tagadni, ami van, az a szenvedés!
Sorsunk szemébe bele kell néznünk,
Ha elfogadjuk, nincs mitõl félnünk.
Hajnalodik. Elosonnak az árnyak.
Madarak suhognak vagy angyalszárnyak?
Új nap jön, aranyló, meleg fények.
Add, Uram, hogy higgyek és ne féljek.
Solymár, 2007. 01. 01.
Zs. Dobozy Erzsébet
Kezdj újabb imába
Ha a boldogság elhagyott
s többé már vissza nem kapod,
kezdj újabb imába.
Ha úgy kell élned életed,
hogy elkerül a szeretet,
kezdj újabb imába.
Ha beteg vagy és csüggedõ
és már lelkedben sincs erõ,
kezdj újabb imába.
Ha testedet láz égeti
és nem segít rajtad senki,
kezdj újabb imába.
Ha jót cselekszel bárkinek,
ne várj érte köszönetet,
kezdj újabb imába.
Ha ruhád ócska és kopott,
ha minden kincsed elfogyott,
kezdj újabb imába.
Ha már elfogyott a türelmed,
hogy mért kell annyit vezekelned,
kezdj újabb imába.
Ha reggel kiderül az ég
s úgy érzed, hogy jó élni még,
kezdj újabb imába.
Ha testtelenül lelked száll,
csak azt ne hidd, hogy vége már!
KEZDJ ÚJABB IMÁBA.
2007. február 9.
/tuti/
