9. oldal Kultúra - Helytörténet
„Nem tudnék mindennap rántott húst enni”
Kulturális est a Mű-Helyben
Bevallom férfiasan, hogy életemben most jártam másodszor a Mű-Hely Galériában. Az elsõ alkalom valami gyermekprogram lehetett, mivel kisgyerekes anyukaként egyébként mindig találok jó kifogást, hogy hova miért nem megyek el. Most, március 9-én nem volt kifogás, menni kellett.
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy teltház van. S mint megtudtam, nem csak ezen az estén, hanem máskor is, mindig. Sok kultúrház megirigyelhetné Czeglédi Gizella „kulturális menedzseri” (vagy hogy is mondják ezt mostanában?) ambícióit, s nem csak azt, hanem sikerét is.
Persze nem csak a támogató, a művészek is remekeltek. Láthattuk Gulyás Géza gyermeki lélekrõl tanúskodó képeit. Vörös Ildikó nem csak a művész képeinek rejtett világába kalauzolt el bennünket, hanem röpke félórában elméleti tárlatvezetést tartott múltunkban vissza-viszszacsatolva Gulyás Géza egy-egy alkotásához. Ezeken a képeken újraélhettük gyermekkorunk mesevilágát, az égig érõ paszulyok, az aranyalmafák, a királyok birodalmát. Nagyon sokszínűnek találtam az elénk táruló anyagot. S mikor a művészt e sokszínűségrõl faggattam, akkor viccesen ezt válaszolta: „Nem tudnék mindennap rántott húst enni. Nem tudom minden nap ugyanazt festeni.”
Nem csak átvitt értelemben sokszínűek művei, hanem ténylegesen is sokféle színt, harsány színeket használ Gulyás Géza. Ebben is rokon a gyermekekkel. Érdemes kicsinyeinkkel kézen fogva végigjárni a kiállítást, mely április 1-jéig látható.
A legkézenfekvõbb alkalom március 24-én kínálkozik, amikor délután öttõl táncolni tanulhatunk ugyanitt Strack Orsolya segítségével.
Részesei lehettünk még – és ez tényleg hab volt a tortán – Papp János beszámolójának. (Képeinken õ látható. A fotókat Török István készítette. – a szerk.)
Mivel elõzõ számunkban már bõségesen hírt adtunk az El Camino-ról és magyar vándorairól, én csak annyit jegyeznék meg: elõadás után elkapva egy-egy beszélgetést, úgy hallottam, hogy a vörösváriak is „fenik már a talpukat”, mert a beszámoló alapján azt gondolják, érdemes elindulni.
Hidas Ildikó
Készül Pilisvörösvár és Pilisszentiván Családkönyve 1693-1811
„Kinek nincs múltja, hova ülteti a jövendõt, mely mélyebb földet kíván, mint a jelennek arasznyira ható kérge.”
(Hunfalvy Pál)
Én is úgy jártam, mint oly sokan, hogy mire elkezdett érdekelni családom múltja, már kevesen maradtak, akitõl kérdezhettem volna.
Körülbelül 10 éve, hogy kisebb-nagyobb intenzitással kutatom õseim nyomát. Tulajdonképpen három éve – mióta internetem van – gyorsult fel a dolog.
Ott találtam rá két olyan társaságra, akik amatõr módon keresik családjuk történetét.
Az egyik ilyen a Radixindex : http://www.radixindex.com/
Itt egy fórum és egy levelezõlista is található, és sok érdekes információt találhat a családfakutatás iránt érdeklõdõ.
A másik a Magyarországi Németek Családfakutató Egyesülete (Arbeitskreis ungarndeutscher Familienforscher – AKuFF): http://www.akuff.org/
Az egyesület 2000. novemberében alakult a sindelfingeni székhelyű AKdFF (Arbeitskreis donauschwabischer Familienforscher) hazai testvérszervezeteként. Az AKuFF elsõsorban a magyarországi németek származásával foglalkozó családfakutatók szervezete, ami természetesen nem zárja ki a magyar, ill. más nemzetiségek kutatását.
Egy tagtárs segítségével sikerült kapcsolatot teremtenem a Németországban élõ Keszler Rudolffal, aki az az AKdFF Buda-környéki tagozatának vezetõje volt. Édesapja Pilisszentivánon született, több közös õsünk is van.
Nekünk itt, Pilisvörösváron és Pilisszent-ivánon nagy szerencsénk van, mert néhai Marlok István apátplébános nagyon sok családnak elkészítette a családfáját.
Persze akad még kutatnivalója egy elszánt családfakutatónak. Sajnálatos, hogy Pilis-vörösvár elsõ anyakönyve eltűnt. Szerencse viszont a szerencsétlenségben, hogy a Magyar Országos Levéltárban megtalálható mikrofilmen.
Érdekes a mikrofilmek története. Az 1960-as években a Mormon Egyház mikrofilmre vette az összes 1895-ig található anyakönyvet Magyarországon, és ennek fejében kapott a MOL is másolatot. De nagyon sok országban megtették, és a több irodájuk van szerte a világon, ahol bármilyen ország mikrofilmjeit ki lehet kérni megtekintésre. Magyarországon például van Budapesten, Pécsett, és azt hiszem, Szegeden, Debrecenben és Gyõrben is.
A hazánkból 60 éve elűzött magyarországi németek már régen keresik õseiket, és komoly irodalom is készült már ebben a témában. Õk többek között a mormonok mikrofilmjeibõl is dolgoztak.
Sok község családkönyvét (Ortsfamilien-buch, ill. Ortsippenbuch) készítették már el. (Egy-kettõ interneten is elérhetõ). Ami azt jelenti, hogy az összes anyakönyvi adatot feldolgozzák. Így pontosan követhetõ a családok élete(keresztelés, házasság, halál, keresztszülõk, születési és lakhely, esetleg foglalkozás stb.) és rokoni kapcsolatai.
Az, hogy ez mekkora munkát jelent, ez szinte felmérhetetlen. A mikrofilmek néhol szinte olvashatatlanok, egyrészt a könyvek állapota, sokszor a beíró írása miatt. A nevek beazonosítása is nagyon nehéz, idõnként elértette a beíró (pl. ha nem tudott németül).
Keszler Rudolf nagyon nagy feladatra vállalkozott, mikor elhatározta, hogy a mikrofilmek alapján elkészíti Pilisvörösvár és Pilis-szentiván családkönyvét 1812-ig. Azért pont eddig, mert ekkortól vezetik külön a szentiváni anyakönyveket.
Ez az elsõ anyakönyv adatai azért is különösen értékesek, mert az elején a környék több községének adatait tartalmazzák. Vörös-váron és Szentivánon kívül például Solymár, Szántó és Csaba elsõ betelepülõit. Nagykovácsi valamint Szár elsõ telepesei is Vörösvárról származtak.
A készülõ könyv kb 14 000 személy, 4000 család adatait tartalmazza, sok származási helyet is beazonosított a szerzõ.
Azt hiszem, mindannyiunknak, akiknek õsei a környékre települtek, nagyon érdekes olvasmánynak ígérkezik.
Feketéné Ziegler Ágota
Pilisszentiván
