14. oldal Sport
Labdarúgó körkép
Tizenhárom forduló után a PLSE felnőtt csapata a negyedik helyen áll a megyei labdarúgó bajnokságban. Ez olyan teljesítmény egy frissen feljutó gárdától, amelyre oda kell figyelni. Bár Wohl Zoltán edző már a megyei másodosztályban is azt hangoztatta, ennek az együttesnek a tudása alapján a megyei első osztályú bajnokságot is meg kell nyernie. S ez a véleménye a mai napig sem változott lényegesen.
– Maximalista vagyok, a célom mindig a bajnokság megnyerése! – mondja Wohl Zoltán. – A három hátralévő őszi mérkőzéssel is úgy számolok, hogy egy hellyel följebb kell kerülnünk. Azt azonban el kell ismernem, hogy a csoportunkban van két nagyon erős csapat, az Érd és a Dunaharaszti, amelyek egységes, jó gárdák, és a pénzügyi helyzetük is irigylésre méltó. Ezek az egyesületek évi 10-12 millió forintos költségvetésből dolgozhatnak, aminek mi a közelébe sem jutunk. Ezzel együtt megpróbáljuk legyőzni őket, és év végén mindenképpen szeretnénk legalább a dobogón végezni. Tavaly nagyszerű tavaszt produkáltunk, veretlenek maradtunk, erre számítok most is.
– Van rá esély?
– Természetesen! Már most ősszel is győzhettünk volna a Dunaharaszti otthonában. Míg mi négy nagy helyzetet is elpuskáztunk, ők egy 93-ik percben rúgott tizenegyes góllal legyűrtek minket. Ha ezekre jobban odafigyelünk, az ilyen mérkőzéseket megnyerhetjük.
– Elégedett a csapat eddigi teljesítményével és a játékosok hozzáállásával?
– Többségük hozzáállásával nincs gond. Sajnos azonban nálunk is vannak néhányan, akik kilógnak a sorból, ezt a téli szünetben orvosolni fogjuk. Ami a teljesítményt illeti, a jobb csapatok ellen mi is jobban játszunk, a gyengébbek ellen viszont időnként leeresztünk. Intő példa erre a Gödöllő elleni 2-2-es döntetlenünk. Több ilyet nem engedhetünk meg magunknak, még akkor sem, ha néhány sérülés is hátráltatott minket. Gál József például négy hétre kidőlt a sorból, és még azt követően is időre volt szüksége, mire visszaszerezte az erőnlétét. Gondot okoztak a sárga lapos eltiltások is, melyeknek egy része túl szigorú bírói ítéletek miatt következett be, de voltak fegyelmezetlenségből adódó jogos büntetések is. Ezen feltétlenül változtatnunk kell!
– Lesz-e változás az edzésmunkában?
– Erőnlétben nem maradunk le a többi csapattal szemben, önmagunkhoz képest azonban nem vagyunk 100%-os állapotban. A téli-tavaszi felkészülési időszakban ezért heti öt edzést tartunk majd, amelyből négyen kötelező részt venni, a versenyidőszakban pedig heti négy edzést, amelyből három lesz kötelező.
– Mi a csapat téli programja?
– A januári alapozásig a Pest megyei terembajnokságban veszünk részt, illetve a szünet alatt is heti egy műfüves edzéssel tartjuk karban magunkat.
– Szóba került a nagy ellenfelek gazdasági helyzete is. A vörösvári csapaté milyen?
– Az önkormányzat és a támogatók segítségének köszönhetően arra képesek vagyunk, hogy működtessük az egyesületet, de pénzügyi téren az Érddel vagy a Dunaharasztival nem tudjuk felvenni a versenyt – kapcsolódik be Heer István gazdasági igazgató. – Csak érzékeltetésül mondom, hogy az utánpótlás korú gyermekektől beszedett tagdíj az edzőik fizetésére, költségeikre, a csapatok versenyeztetésére el is megy. Nagyon meg kell néznünk, mit mire költünk.
– Szerencsére a fiatalok eredményeiben nem tükröződik, hogy vannak nálunk jobb anyagi helyzetben lévő csapatok is – veszi át a szót Bilau Csaba, a fiatalok egyik edzője. – Az U-19-es együttesünk két mérkőzéssel az őszi idény vége előtt a harmadik helyen áll, az éllovas Érd előnye mindössze négy pont velünk szemben. S tavasszal a rangadók zömét itthon játsszuk, tehát jó folytatásban reménykedhetünk. Ami az U-16-os csapatot illeti, az egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Az, hogy a serdülő bajnokságban a második helyen állnak, nem rossz, de ha azt mondom, hogy Perbál mögött… Ez kicsit kellemetlen. Remélem, tavasszal helyet cserélünk majd.
– S mi a helyzet a fiatalabbakkal?
– Óvodás kortól vannak már játékosaink, kisgyermekkortól kezdve a felnőttekig, minden korosztályban vannak csapataink. Az U-7-es együttestől az U-13-as korosztályig bezárólag továbbra sem az eredményeket hajszoljuk, a játék megtanítása és a sportolás biztosítása a fő célunk. Ezt a célt szolgálják a téli foglalkozások is. Szerencsére a Templom Téri Általános Iskolában nem kell terembérletet fizetnünk, amit ezúton is nagyon köszönünk. Másik helyszínünk a Schiller Gimnázium. Köszönet illeti a Pilisvörösvári Labdarúgó Utánpótlásért Alapítvány támogatóit is. A nyári focitábor megrendezéséhez nagy segítségünkre volt a Tagscherer Kft. és Kovács Antal (Potyka), a gyerekfoci általános működésének biztosításában pedig a Waldi Kft., a Vörösvár Kft., a Liegl-Dachser Kft., és a Mátrai Kft., nyújtott nagy segítséget.
Várhegyi Ferenc
Diákolimpia, vörösvári sikerekkel!
A Német Nemzetiségi Általános Iskola „úszó szakosztálya” idén is részt vett a megyei Diákolimpián! A felkészülés a nehézségek ellenére jól sikerült. Nincs egyszerű dolguk sem a diákoknak, sem a szülőknek, hiszen heti kétszer beutazni Budapestre egy-egy óra úszásért, nem semmi. Miközben a többi résztvevő városnak mind van uszodája!
De essék szó a versenyről is. Százhalombattán rendezték meg idén is a megyei Diákolimpia 2007-es futamait, melynek győztesei és dobogósai részt vesznek az országos döntőkön is. A Vásár téri iskolából közel 33 gyermek nevezett különböző korosztályokban és úszásnemekben, akik többnyire az Akarat DSE tanítványai. A hangulat nagyszerű volt, nem hittem volna, hogy ilyen összetartást fogok tapasztalni. A gyerekek egymást biztatva, jó tanácsokkal, tapasztalatokkal segítették egymást. A medencetér csak akkor volt hangos, ha vörösvári versenyző is úszott, mert a szülők és a medence szélén álló diákok hangosan szurkoltak, és szinte tényleg csak mi szurkoltunk a versenyzőinknek, annak ellenére, hogy több száz résztvevő volt jelen a versenyen. Szerencsére az eredmények sem maradtak el. Minden diák tisztességesen helytállt, de szép számmal értünk el dobogós helyezéseket is.
Íme az eredmények:
Kiss Bence: 1. h. mellúszás, 3. h. gyorsúszás
Juhász Fanni: 1. helyezett: mellúszás
Manhercz Krisztián: 1. h. hátúszás, 2. h gyorsúszás
Németh Richárd, Manhercz Krisztián, Sörös Patrik, Kiss Ádám: 1. helyezett: váltó
Kiss Ádám: 2. helyezett: mellúszás
Kiss Bence, Borókai Ádám, Botzheim Bence, Mórocz Dani: 2. helyezett: váltó
Breier Katalin: 3. helyezett: hátúszás
Manhertz Péter: 3. helyezett: mellúszás
Ezúton gratulálok minden résztvevőnek és innen is üzenem, hogy büszkék vagyunk rájuk és az őket felkészítő tanárokra.
Bruckner Kata
Mi is gratulálunk minden résztvevőnek, és mindenkit szeretettel várunk az AKARAT DSE sítáboraiban és évközi úszásoktatásain!
Érdeklődni lehet táborainkról és a speciális gyógy-úszásoktatásról a 26-330-111-es és a 26-330-113-as telefonszámokon.
Bruckner Sándorné és Dely Zoltánné
A Wutman címvédése
 |
Gromon István polgármester átadja a győztesnek járó serleget |
A vörösvári amatőr kispályás labdarúgó-bajnokság kettős mérföldkőhöz érkezett idén. 2007-ben már műfüvön játszhattak a csapatok, amely minőségi előrelépést jelentett.
(Egészségügyi szempontokból fontos, hogy a műfű kevésbé veszi igénybe az ízületeket, mint a korábban használt bitumenes kézilabdapálya.)
Másik sporttörténeti esemény, hogy az öt éve zajló bajnokságban most először fordult elő, hogy egy csapat megvédte elsőségét. Ez a bravúr a Wutman együttesének sikerült, amely a záró fordulóban 4-2-re legyőzte a Fet Shop Bojz csapatát, és ezzel bebiztosította a végső győzelmét.
Ez a rangadó egyébként az első és a harmadik helyet volt hivatott eldönteni. A Fet Shop Bojznak csak a győzelem hozhatta volna meg a sikert, míg a Wutmannak már egy döntetlen is elég lett volna. A találkozót a Fet Shop Bojz kezdte jobban, de a bajnokság legjobb góllövője, Horváth Gábor ezen a találkozón is hozta a formáját, találataival nagy segítségére volt csapatának.
 |
A bajnokcsapat |
A Pilisvörösvári Szabadidő Sport Egyesület által rendezett bajnokság nagy sikert aratott. A műfüves pálya vonzotta és vonzza a csapatokat, olyan új együttesek is megjelentek, amelyek korábban még nem indultak ebben a sorozatban. Pándi Gábor, az egyesület elnöke abban bízik, hogy ez a folyamat 2008-ban sem szakad meg. Továbbra is szeretettel várják a régi és új csapatokat. A bajnokság végeredményéről, csapatairól, a versenykiírásról a www.szse.try.hu internetes oldalon találhatnak információt. Ugyanitt lehet jelentkezni a következő évi bajnokságra, valamint a 06-30-228-0255-ös telefonszámon, Pándi Gábornál.
Várhegyi Ferenc

Vízilabda vörösváriaknak
Ha egyelőre még nem is az egyszer talán megépülő városi uszodában, de a közelben már most is ki lehet próbálni ezt a sportágat. A Don Pepe Új-Hullám Úszó-és Vízilabda Iskola ugyanis Dorogon elindította vízilabda előkészítő tanfolyamát, amelyre már járnak vörösvári gyerekek is. A vízilabda hagyományos magyar sikersportág, nyolc olimpiai aranyérmünkkel messze megelőzünk minden más nemzetet. A hazai vízilabda erejére jellemző, hogy a rangsorban mögöttünk második Angliának négy, a harmadik Olaszországnak három aranyérme van. Érdemes hát ezt a sportágat űznünk. Így véli ezt Braun István, a pilisvörösvári Don Pepe Új-Hullám Úszó- és Vízilabda Iskola ügyvezető igazgatója is.
– A szabadidő és versenysportra is kiválóan alkalmas új dorogi uszodában lehetőségünk nyílt arra, hogy az úszásoktatáson kívül a vízilabdával is elkezdjünk foglalkozni – mondja. – Örömmel vágtunk bele, mert úgy ítéltük meg, ebben a térségben megvan a sportág iránti érdeklődés. Az első tapasztalataink biztatóak, a dorogi és a környékbeli gyerekek mellett vörösváriak is elkezdték ezt a sportágat.
– Hány éves gyerekekkel foglalkoznak?
– Egyelőre 6-9 éves tanulóink vannak, fiúk és lányok vegyesen. Ez egy ideális kor, de nagyobb gyerekeket is szívesen látunk. A foglalkozásokat kedd és csütörtök délutánonként 16.30-17.30, illetve 17.30-18.30 között tartjuk, de hamarosan szerda délutánonként is lehet majd edzeni. Nagy lendületet ad, hogy sok helyről kaptunk biztatást, az UTE például labdákkal és sapkákkal segítette az indulásunkat s a Magyar Vízilabda Szövetség is nagyon örült a kezdeményezésünknek. A dorogi évadnyitóra eljött Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó, aki több mint száz gyerek előtt tartott nagy sikerű közönségtalálkozót. Ezek a gesztusok nagyon fontosak, jelzik, hogy sokan drukkolnak nekünk. Aki szeretné még jobban megismerni a munkánkat, az úszásoktatást, a vízilabdát, figyelmébe ajánlom az iskola honlapját, a www.uj-hullam.hu oldalt is. Várjuk a további jelentkezőket is, a vizilabda@uj-hullam.hu e-mail címen, illetve a 06-30-827-5722-es telefonszámon.
– Mi az iskola terve ebben a sportágban?
– Szeretnénk egy térségi utánpótlás-nevelő vízilabdaközpontot kialakítani. Ennek természetesen része lehet majd a versenyeztetés is. S nyitottak vagyunk újabb helyszínek bekapcsolására is. Örülünk annak, hogy városunkban is napirenden van az uszodaépítés kérdése. Az eddigi tapasztalataink szerint a vörösvári gyerekek a vizes sportágakban is nagyon ügyesek. Ezt látjuk a mi tanulóinknál, és az Akarat SE úszóinál is. Hadd gratuláljak az utóbbiaknak a remek eredményeikért! Az ő teljesítményük is azt mutatja, hogy érdemes ezekkel a sportágakkal foglalkozni.
V. F.