4. oldal Önkormányzati hírek
Közmeghallgatás után
Interjú Gromon István polgármesterrel
– Polgármester úr, milyen benyomásai voltak a nemrégiben megtartott közmeghallgatással kapcsolatban, milyen kérdésekre számított, milyen következtetéseket vont le a felmerült igényekből, lakossági véleményekből?
– Jó benyomásaim voltak. Úgy érzem: demokratikus légkörben lezajlott, sok témát felvető és kitárgyaló, eredményes közmeghallgatás volt az október 18-i. Hogy ilyen legyen, ahhoz az előkészítésben és lebonyolításban sok segítséget kaptam a Polgármesteri Hivatal és a Művészetek Háza munkatársaitól. Segítette a lakosság tájékoztatását a közszolgáltató cégek képviselőinek jelenléte, ill. az ő első kézből való válaszaik. Hozzájárult a közmeghallgatás sikeréhez a megjelent polgárok fegyelmezettsége, együttműködési készsége is.
Hogy milyen kérdések várhatók, azon nem gondolkodtam előre. Igyekszem úgy végezni a napi munkámat, s igyekeztem úgy felkészülni a közmeghallgatásra is, hogy lehetőleg ne érhessen felkészületlenül semmilyen kérdés. Ez persze csak egy ideál, amihez az ember igyekszik közelíteni.
A felmerült kérdések többsége olyan ügyre vonatkozott, amit ismertünk, amivel már foglakoztunk, ill. részben már sikerült meg is oldani. Úgy érzem, sikerült bizonyítani a közmeghallgatáson, hogy az önkormányzat ma adott anyagi, szervezeti és törvényi keretei között a Polgármesteri Hivatal és a képviselő-testület igyekszik folyamatosan megoldani az egy-egy utcát, egy-egy lakossági csoportot vagy az egész várost érintő problémákat. Persze, nem tudunk egyik napról a másikra varázsolni egy bölcsődét vagy egy korai fejlesztő központot, de dolgozunk mind a napi problémák megoldásán, mind a távlati fejlesztéseken.
– A képviselő-testület 390.030.000,- Ft névértékű kötvény kibocsátásával készül kiváltani az önkormányzat nem teljesült ingatlanbevételeit. Az erre kiírt pályázatot a Magyarországi Volksbank Zrt. nyerte meg. Kérem, magyarázza el részletesebben, mit jelent voltaképpen a kötvénykibocsátás, miért is van rá szükség, hogyan fog bonyolódni?
– A dolog ott kezdődik, hogy 2004-ben az akkori önkormányzat 10 olyan fejlesztést határozott el, összesen 277 millió Ft értékben, amelyek fedezetét ingatlaneladásból szándékoztak biztosítani. Az ingatlaneladások végül nem történtek meg, a fejlesztések azonban igen. Megítélésem szerint itt kezdődött az önkormányzat működési hiányának kialakulása. A 2005. és a 2006. évben az akkori önkormányzat egyaránt 806,2 millió Ft-os ingatlaneladást tervezett be (!), de ebből a két év alatt összesen csak kb. 28 millió Ft realizálódott. Közben újabb fejlesztések történtek tervezett ingatlaneladások terhére (megint csak tényleges ingatlaneladás nélkül), így az ilyen értelemben fedezetlen beruházások összege folyamatosan tovább nőtt. Ezért lett már a 2006. évi őszi választási kampánynak is része az önkormányzat adósságának, ill. a költségvetési hiánynak a kérdése.
A meg nem valósult ingatlaneladások hiányzó bevételének évközbeni pótlására az előző önkormányzat egy 300 millió Ft-os folyószámla-hitelkeretet nyitott meg, amelynek nagyját folyamatosan igénybe is vette. Év végén aztán a hiány mindig kiütközött, s az új költségvetésben ezért mindig újra hatalmas ingatlaneladási összegeket kellett betervezni. A mostani önkormányzat ezt a helyzetet örökölte, s a 2007. évi költségvetés megalkotásának törvényszabta idejéig ezt a problémát nem tudtuk megoldani. Most jött el az ideje annak, hogy az évek óta görgetett problémát megnyugtatóan rendezzük, s ennek formája a kötvénykibocsátás.
A kötvénykibocsátás – a közismertebb hitelfelvételi módszer mellett – a külső forrás bevonásának egy másik lehetősége, mely alkalmas a fenti fejlesztések „utólagos finanszírozására” is. Előnye a hitelfelvétellel szemben, hogy önerő nem szükséges hozzá, a tőketörlesztés pedig rugalmasabban alakítható.
Most tehát az önkormányzat egy 390 millió forint névértékű, zártkörű forgalomba hozatalú kötvényt bocsátott ki, 20 éves futamidővel. A tőke visszafizetése 2 év türelmi idő után, negyedévente történik majd. A kötvénykibocsátás révén költségvetésünk mostantól jobban tükrözi a város adósságállományának valós nagyságát, s egyben megszabadít bennünket a folyószámlahiteltől is.
– A Pilisvörösvári Vízművek Rt. szerint a következő 15 évben a jelenlegi 2000 m3-hez képest napi 3000 m3-re nő a városban keletkező szennyvíz mennyisége. A szennyvíztelepet tehát jelentősen bővíteni kellene. Készültek-e már tervek a bővítésre vonatkozóan vagy egyáltalán egyeztetett-e erről az önkormányzat a szolgáltatóval? Várhatóan mikor oldják fel a csatornarákötési tilalmat?
– Először is pontosítsuk az adatokat és azok jelentését. Az önkormányzat a K. & T. Mérnöki Szolgáltató Kft.-vel elvégeztette a szennyvíztelep működésének felülvizsgálatát. A felülvizsgálat szerint a szennyvíztelepet ténylegesen terhelő nyers szennyvíz mennyisége az elmúlt egy évben (2006. 07. 11. és 2007. 07. 10. között) átlagosan 1458 m3/d volt. A 2000 m3 tehát nem a tényleges szennyvízterhelés mennyisége, hanem a telep eredetileg tervezett és engedélyezett határértéke. Vagyis: mennyiségi szempontból a telep egyáltalán nem túlterhelt.
Más kérdés a befolyó szennyvíz minősége. Ott már valóban vannak problémák, mivel a szakértői jelentés szerint a pilisvörösvári felhasználók által a csatornahálózatba engedett szennyvíz töménysége jelentősen meghaladja az országos szárazidei átlagminőséget. Ezért nálunk a jövőre nézve kb. 4200 m3/d-ben célszerű meghatározni a szükséges tisztítókapacitást. Ennek ugye jelenleg a felével sem rendelkezünk, ilyen értelemben tehát ki lehet mondani, hogy a szennyvíztelep valóban túlterhelt. Mindemellett azért meg kell említeni, hogy mióta az üzemeltető elvégezte a telep intenzifikálását, azaz a kémia folyamatot intenzívebbé tették (2007. 07. 11.), azóta a szennyvíztelepünkről kibocsátott szennyvíz minősége nem haladja meg az előírt határértékeket. Ebből az a következtetés adódik, hogy ha az üzemeltető az intenzifikálást hamarabb elvégezte volna, akkor valószínűleg sok korábbi probléma megelőzhető lett volna.
Ami a jövőt, a bővítést illeti: A szennyvíztisztító telepre elkészített teljes körű környezetvédelmi felülvizsgálati dokumentációt a Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi-, Természetvédelmi- és Vízügyi Felügyelőség megvizsgálta (környezetvédelmi engedély kiadása céljából), és kötelezte az önkormányzatot, mint tulajdonost, hogy a felülvizsgálati dokumentáció alapján a szennyvíztisztító telep intenzifikálásának megvalósítására részletes ütemtervet készítsen, és azt a felügyelőségre 2007. december 31-ig nyújtsa be.
Ennek szellemében a szennyvíztisztító telep üzemeltetési gondjainak megoldásán, a tervezett bővítésen az önkormányzat folyamatosan dolgozik, napi kapcsolatban vagyunk a Környezetvédelmi Felügyelőséggel, s folyamatosan egyeztetetünk az üzemeltetővel is. A szennyvíztisztító telep bővítésének finanszírozására ugyanis európai uniós pályázati lehetőség van, ahol a fenti kötelezés még jól is jöhet, mert az a pályázat elbírálásánál információink szerint többletpontot jelent majd.
– A november 8-i képviselő-testületi ülésen ismét napirenden szerepelt a volt Muttnyánszky-épület hasznosításának kérdése. Ön mindenképpen valamely oktatási intézményt látna ott szívesen, legyen akár olyan kis létszámú is, mint a hasznosításra kiírt pályázaton legtöbb szavazatot kapott Épülő Virgonc Gyermekekért Alapítvány által létesítendő? Nem lenne szerencsésebb olyan intézmények elhelyezése itt, amelyek már régen kinőtték jelenlegi helyüket: például az okmányiroda, rendőrség?
– Részemről nem az volt az elsődleges szempont, hogy mindenképpen oktatási intézmény kerüljön oda – kivéve, ha egy alapvetően szakképzéssel foglalkozó intézmény pályázott volna. Én alapvetően a pályázati kiírásban foglaltakkal értettem egyet, miszerint „a nyertes pályázó az épületet középfokú oktatási, szociális, egészségügyi, közgyűjteményi, közigazgatási célokra használhatja”. Tehát reménykedtem abban, hogy esetleg sikerül idecsábítani mondjuk egy bölcsődét, egy térségi, megyei vagy országos ellátású egészségügyi vagy szociális intézményt vagy hivatalt, esetleg egy levéltárat vagy múzeumot stb. Sajnos azonban ilyenek nem jelentkeztek, pedig sok helyen – országos napilapban is – megjelentettük a hirdetést.
A benyújtott négy pályázatból egy pályázó vallási-hitéleti célú hasznosítást képzelt el (Baptista Gyülekezet), kettő oktatási tevékenységet (Szabad Waldorf Nevelési Alapítvány, Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület), egy pedig inkább szociális jellegűt (Épülő Virgonc Gyermekért Alapítvány). A képviselő-testület az Épülő Virgonc Gyermekekért Alapítvány pályázatát tartotta „a város humánszolgáltatási igényeit figyelembe véve az öszszességében legjobb” pályázatnak, és felhatalmazott arra, hogy tárgyaljak az Épülő Virgonc Gyermekekért Alapítvány képviselőjével az esetleges bérbeadásról, továbbá megbízott azzal, hogy az egyeztetések eredményétől függően a bérbeadás kérdését újra terjesszem majd a képviselő-testület elé, a végső döntés meghozatala érdekében.
A részletes tárgyalások tehát csak ezután kezdődnek, tényleges bérbeadás még nem történt. Ami a kérdés második felét illeti: megfontolásra érdemesnek tartom azt a javaslatot, hogy a város maga hasznosítsa, „lakja be” az ingatlant – akár az Ön által említett (vagy más) intézmények kitelepítésével is. Ez esetben persze azonnal adódik a feladat, hogy több százmillió forintot kell szerezni valahonnan az épületek felújítására, mert a volt „Muttnyánszky” épületei mai állapotukban alkalmatlanok ezeknek az intézményeknek a befogadására. (Az önkormányzat többek között éppen e miatt az alapprobléma miatt indult el a bérbeadás útján.)
– Mi a véleménye az októberi számunkban felvetett ötletről: a város közepén egy nagy főtér kialakításáról?
– Mielőtt a kérdés érdemi részére térnék, szeretném jelezni, hogy egy ilyen nagy súlyú kérdésben azt tartom a célszerű és felelős eljárásnak, ha az ötlet, javaslat nem a sajtó útján, hanem hivatalos formában jut el az illetékes döntéshozókhoz. Nem tartom szerencsésnek, ha a megvalósítás alapvető feltételeinek számbavétele és ismerete nélkül a nyilvánosság elé állunk ilyen témákkal.
Mivel azonban a főtér és a városközpont kérdése valóban fontos téma, s most nagy nyilvánosság előtt szóba került, szívesen felelek a kérdésre. Az ötlet szakmai, várostervezői körökből származik, s emlékezetem szerint megvan kb. tízéves. Kiindulópontja az, hogy sok falunak, városnak van történelmileg kialakult vagy újonnan kialakított központja – Vörösvárnak pedig nincs. Jelenlegi állapotában ugyanis – különböző okokból – sem a Bajcsy-Zsilinszky tér, sem a Templom tér, sem a Hősök tere, sem a Vásár tér nem tölti be ezt a funkciót.
Egyetértek azokkal, akik szerint jó lenne Vörösváron is kialakítani egy igazi, szép, élő és működő főteret – ahogy nemrég megtette ezt „nagyban” mondjuk Debrecen, vagy „kicsiben” pl. Pilisszentiván. A helyszínnel is egyetértek, hiszen az újságcikkben megjelölt terület mind központi fekvése, mind a tulajdonviszonyok szempontjából a megvalósítás lehetőségével kecsegtet, és a szakma is jónak tartja.
A finanszírozás alapvető kérdésén túl most már csak az a kérdés, hogy mi legyen ennek a térnek a funkciója, magja, „hívópontja”. Lehet az egy üzletház, egy templom, egy iskola, egy városháza stb. – vagy ezek közül több együtt. Én a magam részéről olyan városközpontot szeretnék, amelyben a főtér hívópontja egy olyan épület vagy épületegyüttes, amely olyan közigazgatási és közszolgáltató intézményeknek ad otthont, amelyek esetleg az egész környéket (a szomszéd településeket, a kistérséget) is ellátják. Lehet ez egy új polgármesteri hivatal, egy okmányiroda, egy bíróság, munkaügyi központ, kistérségi iroda, közszolgáltató cégek ügyfélszolgálatai stb. – vagy mindezek együtt. Az épületek előtt pedig váltakozva díszburkolatú területeket és zöldfelületeket, parkot képzelnék el.
„Álmok nélkül nincsen holnap” – mondja egy mai sláger, szerintem helyesen. Támogatom tehát, hogy dédelgessük magunkban a városközpont és a főtér álmát, és tegyünk meg mindent a megvalósulás érdekében – de mivel az álmokban csalódni is lehet, megfelelő körültekintéssel és alapossággal tegyük ezt!
A kérdéseket feltette: Fogarasy Attila
Valami elindult közös utunkon
Jó hírrel előállni, akár ilyenkor az év végén is, igazán jó dolog. Ezért tehát nem is ódzkodom kijelenteni: a tavakon túl, a második pilisvörösvári választókerületben valami elindult. Most már nemcsak legszűkebb otthonukkal törődnek az emberek, hanem közös környezetükkel is. És ez így van rendjén. Hiszen mindannyian tudjuk, szerte az országban bizony nem mindenhol büszkélkedhetnek ilyen pazar természeti kincsekkel és meglehetősen magas szabadidő-minőséggel, mint mi itt, a Pilis alján.
 |
Berchy József |
Különös öröm számomra, mint helyi önkormányzati képviselőnek kijelenteni, hogy a tavakon túli csatornatársulás hamarosan új fejezetet nyithat meg sok ember életében. Szívesen hangsúlyozom ki, mert tudom, hogy sokan erre a napra várnak. Minél többen fognak össze a helyi lakosságban, annál kedvezőbb áron tudják ezt a nagy célt együtt, sokak számára megvalósítani. Mindezek után a régen tervbe vett útburkolat is, remélhetőleg kézzel foghatóvá válik.
Mobilizált világunkban közösségi szabályaink fontos része a KRESZ. Ez már évtizedek óta így van – és ez így van rendjén. Néhány napja már a Bányatelepen is kikerültek az új KRESZ-táblák. Nem azért, hogy suhancok rongálják őket, hanem azért, hogy a lakosságot szolgálják és védjék. Az új bányatelepi KRESZ-táblák elhelyezése azonban még nem lehet végleges. Mindannyian tudjuk: ha a törvény és a rendelet nem életszerű, és nem az embereket szolgálja, akkor nem ér egy fabatkát sem. Így van ez a KRESZ-szel is. Szívesen várom tehát ezzel kapcsolatosan is a lakosság észrevételeit és kívánságait. Beszéljünk együtt, többet közös dolgainkról. Ha valami nincs jó helyen, akkor el kell távolítani. Ez nemcsak a nagy politikában van így, hanem a közúti jelekkel is.
Részemről a jobbítási szándék mindig adott, ugyanúgy, mint a vörösvári FIDESZ-KDNP-képviselőcsoport többi tagjában is. De ahogy a demokrácia és a szabadság nem jelenthet határtalan és lélektelen politikai garázdálkodást a közösség értékeiben, ugyanúgy a helyi közlekedési viszonyokat szabályozó KRESZ is csupán egyetlenegy okból van: rend kell hogy legyen – Ordnung muß sein! Szép kisvárosunk fejlődése nem jelentheti azt, hogy az eddig többnyire csendes és biztonságos kis utcáink maroknyi ámokfutó versenypályává váljanak. Nagyon szívesen fogadok ezért személyesen minden olyan lakossági bejelentést, amely biztonságosabbá és egyben nyugodtabbá teheti mindanynyiunk életét. Ezért a városházán, a képviselő-testületben is nagyon sokat teszünk a polgári oldalon. Hamarosan még ennél is többet, hiszen már a városháza műszaki osztályán vannak az úgynevezett fekvő rendőrök prototípusai. Ezzel kapcsolatosan – úgy az illetékesek, mint saját magam is – érdeklődéssel várjuk a lakossági igényeket, hiszen ez a forgalomszabályozó műszaki eszköz, kifejezetten a helyi lakókat védi majd. Mindannyian jól tudjuk, hogy ez a rendszer csak akkor működhet igazán hatékonyan, ha értelmesen alkalmazzuk. Ebben a kérdésben is, mely mindannyiunk nyugalmát és biztonságát szolgálja, csakis közös erővel tudunk majd igazán szép eredményeket elérni.
Ebben az évszakban van még egy közös dolgunk. A nagy várakozás, amely ilyenkor fiatalok és öregek életében egyaránt nagyon fontossá válik. Vannak, akik a Mikulást és a Jézuskát várják, ezzel egyben a szép ajándékokat és a finom ételeket. Vannak viszont olyanok, akik ködfátyolos szemmel a messzi múltba visszanézve várják, hogy Pilis és Hargita hófödte csúcsai ismét összeborulhassanak. Olyan szent magyar karácsonyt várnak, ahol minden családnak jut bőven, nem csupán a gyors hitelből egyszer használatos kommersz ünnepre, hanem a lelket is gazdagító fűtésanyagra és táplálékra. Ennek értelmében remélem, hogy minden kedves polgártársam lelkével is megleli a kis megszületendő Istent, és ezzel gazdag adventi napokat és heteket kap az élettől. Engedjék meg, hogy már most egy idézettel kívánjak mindenkinek áldott Karácsonyt és boldog-boldogabb Újesztendőt:
„Szétfeszítette a mindenség erőit
és elküldte hozzánk Fiát az Atya.
Most ölelésre vár az ember(i)ségnek
kiszolgáltatott örök Isten.
Öleljük hát és imádjuk,
hogy megváltóvá növekedjék bennünk.”
(Simon András)
Lakossági bejelentések: Van helyi közös témákkal kapcsolatos kérdése, észrevétele vagy akár személyes panasza? Berchy József 2. választókerületi önkormányzati képviselő minden munkanapon 20-21 óráig telefonon (26/332-881), vagy email-ben berchyjozsef.fidesz@gmail.com elérhető.
Közmeghallgatás
Közmeghallgatást tartott Pilisvörösvár Város Önkormányzati képviselő-testülete október 18-án este a zeneiskola nagytermében. A közmeghallgatáson – amelyet törvény szerint a képviselő-testület legalább évente egyszer kell hogy tartson – jelen voltak a Polgármesteri Hivatal vezető tisztségviselői és a városi szolgáltatók képviselői is. A polgárok közül körülbelül százan jelentek meg, hogy meghallgassák a polgármester úr beszámolóját az önkormányzat elmúlt egyéves munkájáról, és hogy kérdéseket tegyenek fel az elhangzottakkal és más közérdekű témákkal kapcsolatban.
Polgármesteri beszámoló
Gromon István polgármester egyórás beszámolójának elején felsorolta, hogy az új képviselő-testület mit örökölt az előzőtől.
A polgármester úr szerint a választásokat követően aránylag jó helyzetben lévő önkormányzati intézményeket vettek át. Az intézmények finanszírozása megfelelő volt. Az előző ciklusban több felújítást végeztek el az óvodaépületeken. Az iskolákban is történtek komolyabb felújítások, például ablakcserék.
Dicsérettel illette a polgármester úr az előző képviselő-testületet az új utak építéséért. Elmondta, hogy a jövőben a szilárd burkolatú utak csapadék-vízelvezetését is meg kell oldani. Sajnálatos módon a jelenlegi képviselő-testület megörökölte a szennyvíztisztítóval kapcsolatos problémákat és a közvilágítás hiányosságait. Továbbá áthúzódtak beruházások, kisebb útépítések. A Rákóczi utcai óvoda átépítésével kapcsolatos munkálatok, és a Művészetek Háza rekonstrukciója is áthúzódott erre a ciklusra. Sajnos a mai napig a Művészetek Háza sok munkát és gondot jelent a képviselő-testület és a Polgármesteri Hivatal számára.
Az új önkormányzat több hosszú lejáratú szerződést örökölt meg, melyeket közszolgáltatókkal kötöttek, ilyenek például a szennyvíztisztítással, szemétszállítással, közétkeztetéssel, temetkezéssel kapcsolatos szerződések stb. Az ezen szerződésekbe foglalt feltételek a jelenlegi önkormányzat számára is kötöttséget jelentenek. A jelentős mértékű adósság is áthúzódik a következő évekre, és ez is nagy terhet jelent a képviselő-testület számára.
A továbbiakban Gromon István polgármester a választások óta elvégzett munkát tárta fel. Kijelentette, az eltelt egy év alatt az üléseken politikai jellegű viták nem voltak, csak az elvégzendő munkára koncentráltak.
A polgármester úr projektorral kivetített táblázatok és diagrammok segítségével először a fejlesztési célú elkötelezettségek átütemezéséről, majd a folyószámlahitel alakulásáról beszélt.
A tervezett ingatlaneladások nem teljesültek, az önkormányzat az elmúlt egy évben 13,2 millió forint értékben vásárolt (temetőbővítés és szabadidőközpont céljára) és 52,2 millió forint értékben értékesített ingatlant.
A helyi adókkal kapcsolatban megjegyezte, hogy összességében nem nőtt az abból származó bevétel.
Fejlesztési célú pályázatok tekintetében nem volt túl sikeres az időszak, ennek egyik oka az volt, hogy az önkormányzat nem rendelkezik beadható tervekkel. Tervek készíttetésére azért nagy figyelmet fordít a képviselő-testület.
A továbbiakban a fejlesztésekre, felújításokra és karbantartásra fordított összegekről tájékoztatta a megjelenteket a polgármester úr, majd a Polgármesteri Hivatal munkájáról készült táblázatokat vetítette ki. Ezekből kitűnt, hogy 2007 addigi kilenc hónapjában a 61 fős apparátus több mint 1100 ügyiratot kezelt, ami nagyon nagy szám.
A polgármester úr fotókkal is illusztrálta előadását, amelyen az elmúlt időszak fontosabb fejlesztései voltak láthatóak: a Művészetek Háza, a műfüves focipálya, a Rákóczi utcai óvoda stb.
Beszámolója végén a Pilis–Buda–Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás elnökeként a szervezet egyévi tevékenységét foglalta össze.
Jelenleg a kistérséghez 14 település tartozik, miután 4 település kivált belőle. A települések között jelentős együttműködési lehetőség mutatkozik különösen az oktatásügyben és a szociális ellátás terén.
A kérdések (másfél) órája
Az alábbiakban a polgármester úrnak és a képviselő-testületnek feltett lakossági kérdések között tallózunk:
Wohl Mátyás (Csobánkai u.) kifogásolta, hogy az utcában nem megfelelő a járda és a lépcső minősége. Úgy gondolja, ez több embert érint, mivel nagyon sokan járnak ezen az úton a temetőbe.
Gromon István polgármester válaszában elmondta, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzat az utak építésére koncentrált. A későbbiekben a járdák javítását szeretnék megkezdeni. Elsőként a közintézmények megközelíthetőségét kellene megoldani. A polgármester úr az elsők között megépítendő járdák közé sorolta a Csobánkai utcait is.
Szalai Petra (Csuka u.) az iránt érdeklődött, hogy a tavak környékén az utcák le lesznek-e aszfaltozva, továbbá, hogy a Görgey utcában mikor valósul meg a tervezett vasúti megálló?
Szakszon József alpolgármester elmondta, hogy az útépítést csak a csatornázott utcákban támogatja a képviselő-testület. A csatornaépítés nem kötelező önkormányzati feladat, de a képviselő-testület mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse a probléma megoldását. Ahhoz, hogy a csatornaépítést véghezvigyék, az ott élők 2/3-ának az aláírására lenne szükség. Az alpolgármester szerint egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz a Görgey utcában vasúti megálló. A MÁV által megbízott tervező cég néhány hónappal ezelőtt megkereste az önkormányzatot, hogy a vasúti szakaszt korszerűsíteni kívánja nyomvonal-módosítással együtt. Ezen a terven szerepel a Görgey utcában a vasúti megálló.
Halmschláger Istvánné (Kossuth u.) azt panaszolta, hogy Esztergom felé reggelente nincsen megfelelő számú vonat, amivel a gyerekek iskolába tudnának járni, és bizonyos szakaszokon hosszú ideig várakoznak a vonatok.
Gromon István polgármester elmondta: levelet írt a MÁV-nak arról, mikor és milyen járatokat kellene indítani ahhoz, hogy a pilis-vörösvári gyerekek beérjenek Dorogra és Esztergomba időben az iskolába. Úgy látja, hogy a MÁV próbálja figyelembe venni Pilis-vörösvár igényeit. Vörösvárig jelen helyzetben egy vasúti pálya van, ezt szeretné a MÁV kettőre bővíteni. Ha elkészül ez a második pálya, akkor nagyobb sebességgel, vagyis 80 km/órával tudna haladni és 20 percenként járna a vonat. Az első terveknek ez év végéig kell elkészülniük. Megítélése szerint a MÁV komolyan veszi ezt a fejlesztést.
Ossó József (Kápolna u.) kérte, hogy a Kálváriáról és az őr-hegyről lefolyó csapadékvíz elvezetésére találjanak minél előbb megoldást.
Orbánné Rozics Éva (Pozsonyi u.) elmondta, hogy az utcájukban nagyobb esőzések alkalmával hömpölyög a víz, ami befolyik a házak udvarába, és ott megáll. Ez nagy problémát okoz a lakosoknak. Szeretné, ha a felmerülő problémára megoldást találnának az illetékes szervek.
Gromon István polgármester válaszában elmondta: a képviselő-testület folyamatosan támogatja a vízelvezetés megoldását a városban, több helyen már meg is oldották a problémát, pl. a Vasút utcában vagy a Béke utcában.
Ipacs László (Dobó u.) felszólalt amiatt, hogy a Karátsonyi-ligettől 200-300 méterre az erdőnél több ezer m3 sitt került lerakásra. A lovardánál van egy sorompó, ami nincsen lezárva, néhányan ezt kihasználva autóval behajtanak, és illegálisan szemetet tesznek erre a területre. Úgy gondolja, hogy a lovardát fel kellene szólítani arra, hogy ezt a sorompót zárja le.
Szakszon József alpolgármester elmondta: korábban már próbált egy olyan kezdeményezést tenni, hogy az összes földutat zárják le sorompóval. A kulcsokat a telektulajdonosok kapták volna meg, de sajnos azok az emberek, akiknek a területén helyezték volna el a sorompót, nem egyeztek bele.
Ossó József az iparterület és a hozzá tartozó lakóterület csatornázatlanságára is felhívta a figyelmet. Véleménye szerint, hogyha rendeződik a szennyvíztisztító befogadóképességének kérdése, a szóban forgó területet is rá lehetne kötni a csatornahálózatra.
Brandsätter Gábor, a Pilisvörösvári Vízművek Kft. képviselője elmondta, hogy 2007 májusa óta rákötéseket a társaság nem engedélyez a Természetvédelmi Felügyelőség állásfoglalására hivatkozva. Ez év tavaszán júniusig készítettek egy előtanulmányt, amely vázolta a különböző konstrukciókat, hogy a kapacitást milyen módon lehet bővíteni. A Vízművek szerint városi szinten az iparterületet is beleértve kb. 1000 m3 szennyvíztöbblettel lehet számolni. Mindenképpen szükséges tehát a bővítés. Sikeres pályázat során Pilisvörösvár magas támogatási összegekre számíthat, melyet EU-s támogatásból tudnának megvalósítani, és 2010-re egy új, korszerű, a város igényeit kielégítendő szennyvíztisztító telepet tudnának létrehozni.
Kálmán Kinga (Vágóhíd utca) szerint a lakókat zavarná, ha a Vörösvár Plázát a Szent István utcából lehetne megközelíteni. Úgy gondolja, hogy ez a 10-es útról is megoldható lenne. A Városháza előtti teret érdemes lenne kialakítani köztérnek a gyalogosok számára, és a városi rendezvények megrendezésére.
Gromon István polgármester egyetértett Kálmán Kinga javaslataival, észrevételeivel. Az önkormányzat a maga álláspontja megvalósíthatóságának bizonyítására saját tervezővel készíttetett terveket. Ezek a tervek igazolják a testület álláspontját, miszerint megoldható a tervezett plázába a 10-es útról való be- és kihajtás. Az Állami Közútkezelő is leírta, hogy a 10-es útról megközelíthető a Vörösvár Pláza. Kérdés, hogy a tulajdonos és az önkormányzat szándékai mennyiben egyeztethetőek össze, és sikerül-e kompromisszumos megoldást találni.
Jászberényi József (Vörösmarty u.) feltette a kérdést, hogy a képviselő-testületi üléseket vajon miért nem közvetíti a Pilis Tv?
Gromon István polgármester válaszában elmondta: a választások után a Pilis Tv ajánlatot tett az ülések közvetítésére egy bizonyos összegért. A képviselő-testület tárgyalta ezt a kérdést, végül a pénzhiány miatt nem került sor a szerződéskötésre. A polgármester úr hozzátette, hogy személy szerint nem híve az ülések közvetítésének, mivel az befolyásolná a képviselőket, s az ülést „színházzá” változtatná. A képviselő-testület üléseit munkaülésnek tekinti, és szeretné, ha ez a jövőben is így maradna. Azzal viszont egyetért, hogy Pilis-vörösvár életéről mutassanak be rendszeresen riportokat.
Számos más téma megvitatása után Gromon István polgármester fél tíz után zárta be a képviselő-testületi ülést és közmeghallgatást, kijelentve, hogy az elérte célját és hozzájárul majd a képviselő-testület további eredményes munkájához.
Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy amennyiben részletesebben szeretnének tájékozódni a közmeghallgatáson elhangzottakról, kérjék ki a Polgármesteri Hivatalban, vagy a Városi Könyvtárban a közmeghallgatásról készült jegyzőkönyvet. A jegyzőkönyv elérhető az Internetről is:
http://www.pilisvorosvar.hu/jegyzokonyvek/2007/2007.10.18.htm
A táblázatok, diagramok ppt-formátumban vannak fent a honlapon (a Tájékoztató c. rovatban).
Összeállítottuk a közmeghallgatásról készült
jegyzőkönyv felhasználásával
Gulyás Dénes
Pest megye 10. sz. vk. egyéni országgyűlési képviselő fogadóórája
Idő: minden hónap 2. csütörtökén 15:00-tól 16:30-ig.
Hely: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem (földszint)
További információ: www.gulyasdenes.hu
brucknerkata.hu
Egy internetes honlap Önért és Pilisvörösvárért:
www.brucknerkata.hu
Tegyen javaslatokat közügyekkel és helyi ügyekkel kapcsolatban gyorsan és kényelmesen, otthonról vagy munkahelyéről! Ha lakóhelye környékén pl. új kátyú jelent meg, a közvilágítás nem üzemel, látogasson el honlapomra és az „Önkormányzat” menü pont alatt tegye meg bejelentését, amit én azonnal eljuttatok az illetékeshez és a választ rögtön közzé is teszem. Blogomban (a weblog, web log, webnapló, vagy egyszerűen blog egy webes alkalmazás, amely időponttal ellátott bejegyzéseket tárol egy nyilvános weboldalon) folyamatosan értesülhet az aktuális és érdekes eseményekről, valamint a testületi ülések témáiról.
Az oldalon egyéb hasznos információkat is megtalál. Például, ha építkezik szüksége lesz közműnyilatkozatokra, melyek beszerzési módjáról, közszolgáltatók elérhetőségeiről, nyitva tartásukról is informálódhat.
Jelenleg folyik az oldalon egy szavazás is:
Ön szerint kell-e Vörösvárnak uszoda?
Kérem, szavazzon, mert az Ön véleménye is fontos!
Bruckner Kata
önkormányzati képviselő
Az ülésteremből jelentjük
Integrált városfejlesztési stratégia
A képviselő-testület döntött arról, hogy elkészítteti integrált városfejlesztési stratégiáját, a dokumentum elkészítéséhez pedig munkacsoportot állít fel. A döntés hátterében leginkább az áll, hogy uniós városfejlesztési pályázatokon e nélkül a jövőben nem lehet indulni. Az új dokumentum a néhány éve elfogadott „Városfejlesztési koncepció”-n alapul majd, de annál jóval részletesebb lesz.
Az ülésre készült előterjesztésben így foglalta össze Gyimóthy Ákos főépítész a dokumentum lényegét és az azzal kapcsolatos feladatokat:
„Az integrált városfejlesztési stratégia fontos a sikeres pályázatokon keresztül elérhető támogatások megszerzésében és a város tudatos fejlesztéspolitikájának megvalósításában egyaránt. A stratégiai dokumentum elkészítéséhez a leghatékonyabb módszer egy straté-giai munkacsoport felállítása. A munkacsoport elsődleges célja a dokumentum szakmai alapon történő előkészítése, majd a széleskörű társadalmi egyeztetés lebonyolítása, végül az egyeztetés eredményeinek értékelése és az értékelés alapján a vélemények visszavezetése. Az így előkészített dokumentumot a képviselő-testület határozattal fogja jóváhagyni.”
Külterületi szabályozás
Másfél évi tervezőmunka után elkészült a város külterületi szabályozásának terve. A terv megteremti a jelenleg hatályos, felsőbb szintű, területi tervek és a Települési Terv összhangját, valamint elvégzi a hatálybalépés óta jóváhagyott, részletes külterületi szabályozási tervek (Szabadidő-központ, Ligeti lovarda) beintegrálását.
A tervet a képviselő-testület azzal a lényegi módosítással támogatta, hogy birtokközpontok a mezőgazdasági területeken továbbra sem alakíthatók ki.
Bruckner Kata képviselő javaslatára a szabályozási tervet nem csak az államigazgatási egyeztetés lezajlása után, hanem azt megelőzően is közzé teszik lakossági véleményezés céljából.
A külterületi szabályozási terv megtekinthető a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán.
Vörösvár Pláza
A Fő utca–Bajcsy Zsilinszky tér–Szent István utca–Mozi köz által határolt terület (a leendő Vörösvár Pláza üzletközpont területe) Szabályozási Tervét a képviselő-testület 2007. május 31-én megismerte és megvitatta. A meghozott határozat szerint alapvetően támogatta a tervben körvonalazódó kereskedelmi beruházást, de a városi érdekek szem előtt tartásával a Szabályozási Tervben érvényesítendő feltételeket határozott meg. Alapvető feltétel volt a Fő utcáról történő behajtás lehetőségének vizsgálata, melyet közlekedési szakértő segítségével a maga részéről az önkormányzat is megvizsgált. A közvetlen behajtás lehetősége a Magyar Közút Kht. PM Igazgatósága szerint közlekedési szempontból teljesen elfogadható.
A napirendi pont előterjesztése így rögzíti az ezzel kapcsolatos tényállást:
„A beruházó 2007. október 17-én újból benyújtotta a Szabályozási Terv dokumentációját, melyben a főépítész által 2007. áprilisában megfogalmazott hiányok és pontosítások javításra kerültek, de a képviselő-testület által a 2007. május 31-én megfogalmazott feltételek nem teljesültek.”
Gyimóthy Ákos, az előterjesztés készítője szerint a benyújtott Szabályozási Terv, és a keretei között tervezett beruházás – számos, a közösség számára előnyös hozadéka mellett – legnagyobb hátránya az, hogy a Bajcsy-Zs. teret jelentőségén alul, „közlekedési területként” kezeli, ahelyett, hogy elősegítené a Városháza történeti épületének rangja szerinti érvényesülését, illetve a Városháza és az Üzletház szempontjából elsődleges, de az egész város szempontjából is kiemelt jelentőségű városi köztér élhető kialakítását a Bajcsy-Zsilinszky téren.
Gromon István polgármester a napirendi pont tárgyalása során ismételten kifejtette, hogy a képviselő-testület alapvetően támogatja a Vörösvár Plaza létrejöttét, de a városi érdekek védelmét – így például egy élhető tér biztosítását a Városháza előtt, vagy a Szent István utca lakóinak nyugalmát – is alapvetően fontosnak tartja.
Halmschlager Antal, a Vörösvár Pláza Kft. nevében kijelentette, úgy érzi, hogy a képviselő-testület támogatása csak színlelt. Hangot adott azon véleményének is, mely szerint a polgármester és a főépítész nem tájékoztatta a képviselőket kielégítően a szabályozási tervről és az annak kapcsán keletkezett dokumentumokról.
Koska Árpád, az üzletközpont tervezője szerint a képviselő-testület minden kérdésére megadták a választ, a tervvel kapcsolatosan támasztott igényt túlzottnak ítélte. „A tér közlekedési problémáit nem ez a beruházás fogja megoldani!” – jelentette ki.
Gromon István polgármester határozottan leszögezte, hogy a képviselők számára biztosítva volt a terv megismerése, azt a Műszaki Osztályon megtekinthették, illetve letölthették az internetről is.
A napirendi pont lezárásaként a képviselő-testület nagy szavazati többséggel úgy döntött, hogy a beruházó által benyújtott Szabályozási Tervet jelenlegi formájában nem bocsátja államigazgatási egyeztetésre, mert az nem felel meg a képviselő-testület által korábban meghatározott feltételeknek.
A Vörösvár Pláza területének szabályozási terve az Internetről pdf formátumban letölthető a következő címről (a 21 MB-os fájl letöltése széles sávú internetkapcsolattal 3-5 percet vesz igénybe): http://www.pilisvorosvar.hu/ Bajcsyterszt.pdf .
A Muttnyánszky-épület bérbeadása
A képviselő-testület pályázatot írt ki a Rákóczi u. 8. szám alatt található, volt Mutt-nyánszky Ádám Szakképző Iskola épületének bérletére. Határidőig a következő négy pályázó nyújtott be pályázatot: A Szabad Waldorf Nevelési Alapítvány, a Piliscsabai Iskolaalapító Egyesület, a Baptista Gyülekezet és az Épülő Virgonc Gyermekért Alapítvány.
Az OKSB november 5-i kibővített ülésén négyórás vitát hozott a pályázatok értékelése. Az OKSB végül is nagy többséggel az Épülő Virgonc Gyermekért Alapítvány pályázatát támogatta. A képviselő-testületi ülésen is ez az a vélemény érvényesült.
Pándi Gábor, OKSB-elnök szerint, ha az épületben egy újabb általános iskola kezdené meg a működést, az elszívó hatású lenne az önkormányzat két általános iskolájára nézve, csökkenne a gyereklétszám s ezzel arányosan kevesebb fejkvótát kapna az önkormányzat. „Nem akadályozhatjuk meg, hogy újabb oktatási intézmény települjön a városba, de ne mi generáljuk ezt!” – jelentette ki.
Szakszon József alpolgármester szerint az OKSB ülésén a döntés alapja az volt, hogy a szolgáltatások terén mit ajánlottak a pályázók. Ebből a szempontból az Épülő Virgonc Gyermekért Alapítvány ajánlata volt a legjobb, mivel fogyatékos, autista gyermekek, nappali ellátására és oktatására bérelnék ki az épületet, s ez a szolgáltatás jelenleg nem elérhető a környéken.
Horváth József képviselő a témához kapcsolódóan annak a véleményének adott hangot, hogy a szakképző iskola bezárása el lett kapkodva.
Zám Zoltán képviselő örömét fejezte ki, hogy fogyatékos gyermekek otthonává válhat az épület, ugyanakkor kételyeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az alapítvány az összes épületrészt hasznosítani tudná.
Gromon István polgármester elmondta, hogy tárgyalásban áll a Pest Megyei Önkormányzattal az épületben lévő Nevelési Tanácsadó esetleges bővítéséről. Az intézmény a logopédiai szolgáltatással bővítené szolgáltatási kínálatát, és ez esetben erre további épületrészeket vennének igénybe a „Muttnyánsz-kyban”.
A képviselő-testület végül 14 igen egyhangú szavazattal a nevezett alapítvány pályázata mellett tört lándzsát, és felhatalmazta a Polgármestert, hogy tárgyaljon az alapítvány képviselőjével az épület esetleges bérbeadásáról.
Összefoglalta: Fogarasy Attila
Tájékoztató a Képviselő-testület határozatairól és rendeleteiről
2007. november 8. rendes ülés
Belső ellenőrzési terv
A Képviselő-testület elfogadta a 2008. évi belső ellenőrzési tervet, mely a Polgármesteri Hivatalra és az Önkormányzat felügyelete alá tartozó intézményekre vonatkozik.
207/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 11 igen szavazattal.
Regionális hulladékgazdálkodás
A Képviselő-testület elfogadta a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Megállapodásának és Alapító Okiratának módosítását.
213/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 12 igen szavazattal.
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Duna–Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulással részt vesz a felhagyott hulladéklerakók rekultivációját célzó pályázaton. A Társulás a pályázat keretein belül elkészítteti a Pilisvörösvár 0144/2 és 4525/12 hrsz.-on található felhagyott hulladéklerakó környezetvédelmi felülvizsgálatát.
214/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 13 igen szavazattal.
A logopédiai ellátásról
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Pilis–Buda–Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás részére a 2007-es költségvetési évben a pilisvörösvári ellátottak után a logopédiai feladatok finanszírozásához 1.017.188 forint működési célú pénzeszközt átad.
215/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 13 igen szavazattal.
Integrált Városfejlesztési Stratégia
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy elkészítteti a város meghatározott módszertani és tartalmi követelményeknek megfelelő Integrált Városfejlesztési Stratégiáját (IVS).
A stratégiai dokumentum elkészítéséhez stratégiai munkacsoportot állít fel. A munkacsoport elsődleges célja a dokumentum szakmai alapon történő előkészítése, a széleskörű társadalmi egyeztetés lebonyolítása, az egyeztetés eredményeinek értékelése és az értékelés alapján a vélemények visszavezetése.
A stratégiai munkacsoport irányítója: Gromon István, polgármester
A stratégiai munkacsoport tagjai: Szak-szon József alpolgármester, Kőrösy János PVKB-elnök, Pándi Gábor OKSB-elnök, dr. Kutas Gyula ÜB-elnök, dr. Szakmári Mária Magdolna SZEB-elnök, dr. Krupp Zsuzsanna jegyző, Gyimóthy Ákos főépítész, Váradi Zoltánné műszaki osztályvezető, Solti Kinga pályázati referens.
Tanácsadók: Gallay Katalin kistérségi menedzser, Koós Bálint térségfejlesztési kutató, közgazdász, dr. Váradi Mónika szociológus, és akit a munkacsoport a továbbiakban bevon.
218/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 10 igen és 3 tartózkodás szavazattal.
Külterületi Szabályozási Terv
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Külterületi Szabályozási Tervet lakossági véleményezés céljából 30 napra kifüggeszti a Műszaki Osztályon. A beérkezett vélemények értékelése után a terv újra a Képviselő-testület elé kerül az államigazgatási egyeztetésre történő megküldés céljából.
219/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 13 igen egyhangú szavazattal.
Tetőtér-beépítés
A Képviselő-testület tulajdonosi hozzájárulását adta a Pilisvörösvár 574 hrsz.-ú ingatlanon lévő D és F jelű épületek tetőtér beépítéséhez.
221/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 13 igen szavazattal.
Vörösvár Pláza
A Képviselő-testület a Vörösvár Pláza területe szabályozási tervével kapcsolatban az alábbi határozatot hozta. (A határozat szövegét szó szerint közöljük. – a szerk.)
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete alapvetően támogatja a Vörösvár Pláza elnevezésű kereskedelmi beruházást, de a 89/2007. (V. 31.) Kt. sz. határozatában foglaltakat változatlanul fenntartja.
Mivel a Terv jelenlegi formájában nem felel meg a Képviselő-testület 89/2007. (V. 31.) Kt. sz. határozatában megfogalmazott feltételeknek, a Képviselő-testület a 2007. október 17-én benyújtott Szabályozási Tervet nem tekinti végleges, az Önkormányzat korábbi döntéseit tartalmazó, elkészült dokumentációnak.
A jelenleg bemutatott és benyújtott Szabályozási Terv legnagyobb hátránya az, hogy a Bajcsy-Zs. teret jelentőségén alul, „közlekedési területként” kezeli, ahelyett, hogy elősegítené a Városháza történeti épületének rangja szerinti érvényesülését, illetve a Városháza és az Üzletház szempontjából elsődleges, de az egész város szempontjából is kiemelt jelentőségű városi köztér élhető kialakítását a Bajcsy-Zsilinszky téren.
A fenti indokok alapján a Képviselő-testület a beruházó által benyújtott Szabályozási Tervet jelenlegi formájában nem bocsátja „Az épített környezet alakításáról és védelméről” szóló 1997. évi LVIII. törvény 9. §-a szerinti államigazgatási egyeztetésre, hiszen az nem felel meg a Képviselő-testület által meghatározott feltételeknek.
A Képviselő-testület a továbbiakban is kész megvizsgálni minden olyan megoldást, amely a 89/2007. (V. 31.) Kt. számú, illetve a jelen Képviselő-testületi határozatban foglalt szempontoknak megfelel.
224/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 10 igen, 2 nem és 2 tartózkodás szavazattal.
Kötvénykibocsátás
A Képviselő-testület a 187/2007. (IX. 13.) Kt. sz. határozatában 390.030 e forint névértékű – zártkörű forgalomba hozatalú – kötvény kibocsátására kiírt pályázata nyertesének a benyújtott három pályázatból a Magyarországi Volksbank Zrt-t hirdette ki, tekintettel arra, hogy a Volksbank Zrt. nyújtotta be a pályázatok bírálati szempontja szerinti legkedvezőbb ajánlatot.
A Képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a kötvénykibocsátással kapcsolatos szerződést a Képviselő-testület döntésének megfelelően 2007. december 1-jei hatálybalépési idővel, 20 év időtartamra írja alá.
225/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 13 igen szavazattal.
Művészetek Háza – kárigény
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy Heer és Társa Bt.-vel és a BAU H & H Kft.-vel szemben a Művészetek Háza beruházással kapcsolatosan (2006. március 21. napján született vállalkozási szerződés alapján) – a határozat mellékletét képező kimutatás szerint részletezett és 2007. október végéig összesített kárát a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 299. §-a alapján érvényesíteni kívánja.
A Képviselő-testület felkérte a Polgármestert, hogy az Önkormányzat Művészetek Háza-ügyben meghatalmazott jogi képviselőjével és a vállalkozókkal a kárigény megtérítéséről egyeztessen.
A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a tárgyalás eredményei alapján egy következő képviselő-testületi ülésen terjeszszen be egy előterjesztést a peren kívüli egyezség jóváhagyására vonatkozóan, vagy a kárigény polgári peres úton történő érvényesítésére vonatkozó képviselő-testületi felhatalmazásra vonatkozóan.
226/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 11 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
A Muttnyánszky-épületről
A Képviselő-testület a Pilisvörösvár, Rákóczi u. 8. szám alatti ingatlan bérbeadásával kapcsolatban benyújtott négy (érvényes) pályázat közül az Épülő Virgonc Gyermekekért Alapítványét tartja a város humánszolgáltatási igényeit figyelembe véve az összességében legjobbnak, ezért felhatalmazta a Polgármestert, hogy tárgyaljon az alapítvány képviselőjével az esetleges bérbeadásról, majd az egyeztetések eredményétől függően a bérbeadás kérdését újra terjessze a Képviselő-testület elé a végső döntés meghozatala érdekében.
227/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 14 igen egyhangú szavazattal.
A Képviselő-testület a volt szakmunkásképző bútorait, berendezési és használati tárgyait elsődlegesen a Művészetek Háza részére ajánlja fel használatra, térítés nélküli átadás-átvétel keretében. A Művészetek Háza által nem igényelt bútorokat és berendezési tárgyakat a Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az Önkormányzat egyéb intézményei (óvodák, iskolák, könyvtár, Napos Oldal) részére ajánlja fel.
228/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 12 igen egyhangú szavazattal.
Karácsonyi ajándékutalvány
A Képviselő-testület elfogadta a Szociális és Egészségügyi Bizottság 70 éven felüliek karácsonyi ajándékutalványainak megrendelésével kapcsolatos írásos beszámolóját, és támogatja az ajándékutalványok egy főre eső összegének 500 forinttal történő 2007. évi megemelését.
231/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. – 11 igen szavazattal.
Rendeletek
 |
A Rákóczi utca 8. számú épület
az ötvenes években |
30/2007. (XI. 13.) rendelet az egyes szociális ellátásokról szóló 2/2007. (III. 02.) rendelet módosításáról. (Elfogadva: 2007. november 8., kihirdetve: 2007. november 13. napján, hatályos: 2007. november 13. napjától.)
31/2007. (XI. 13.) rendelet Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Szervezeti és működési szabályzatáról szóló 5/2007. (IV. 04.) rendeletének módosításáról. (Elfogadva: 2007. november 8., kihirdetve: 2007. november 13. napján, hatályos 2007. november 14. napjától.)
32/2007. (XI. 13.) rendelet a 2007. évi költségvetésről szóló 1/2007. (I. 31.) rendelet módosításáról. (Elfogadva: 2007. november 8., kihirdetve: 2007. november 13. napján, hatályos 2007. november 14. napjától.)
33/2007. (XI. 13.) rendelet az önkormányzati lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó szabályokról szóló 8/1997. (VI. 30.) rendelet módosításáról. (Elfogadva: 2007. november 8. napján, kihirdetve: 2007. november 13. napján, hatályos 2007. november 15. napjától.)
Egyéb határozatok
208/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Német Nemzetiségi Általános Iskola Alapító okiratának módosításáról. 209/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Német Nemzetiségi Óvoda Házirendjének jóváhagyásáról. 210/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Templom Téri Általános Iskola Alapító okiratának módosításáról. 211/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Templom Téri Általános Iskolában tanítási napok átcsoportosításához szükséges fenntartói hozzájárulásról. 212/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Ligeti Cseperedő Óvoda Alapító okiratának módosításáról. 216/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Pilis–Buda–Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulási tagdíj, illetve a Pilisi KÖTET-be fizetendő tagdíj 2008. évi mértékéről. 217/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Pilis–Buda–Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodása módosításának jóváhagyásáról. 220/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról. 222/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Pilisvörösvár 4590 hrsz.-ú ingatlan melletti tóparti terület értékesítése elutasításáról. 223/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a Pilisvörösvár 6778 hrsz.-ú, 349 m2 nagyságú ingatlan értékesítéséről. 229/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a 03-1339-2/2007. számú határozat elleni fellebbezésről. 230/2007. (XI. 08.) Kt. sz. hat. a 03-1338-2/2007. számú hat. elleni fellebbezésről.
Összeállítottuk a képviselő-testületi ülésről készült jegyzőkönyvi kivonat alapján.
A határozatokat kivonatosan, rövidítve közöltük. A teljes szövegű határozatok és rendeletek, valamint az ülésről készült jegyzőkönyv megtekinthetők a Polgármester Hivatalban, a Városi Könyvtárban, ill. a város honlapján.
Felhívás
a Külterületi Szabályozási Terv
előzetes lakossági véleményezésére
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 219/2007. (XI. 08.) Kt. sz. határozata értelmében Pilisvörösvár Város Külterületi Szabályozási Terve 30 napig megtekinthető Pilisvörösvár Város Polgármesteri Hivatalának Műszaki Osztályán.
A beérkezett lakossági vélemények értékelése után újra a Képviselő-testület elé kerül a Külterületi Szabályozási Terv az államigazgatási egyeztetésre történő megküldés céljából.
Gromon István
polgármester
Felhívás
a pilisvörösvári civil szervezetek részére
Tisztelt Egyesületi Elnökök!
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy Pilisvörösvár Város Önkormányzata költségvetési rendeletének előkészítése megkezdődött. Amennyiben az Önök egyesülete az Önkormányzat részéről a 2008. évre vonatkozóan támogatást kíván igényelni, kérem hogy kérelmüket írásban legkésőbb 2007. december 15-ig juttassák el a Polgármesteri Hivatal részére.
Támogatási igényük mellé kérjük, hogy csatolják szervezetük rövid bemutatását, 2008. évi elképzeléseiket, célkitűzéseiket, annak érdekében, hogy a Képviselő-testület jobban megismerhesse az Önök szervezetének 2008. évi programját. Felhívom figyelmüket, hogy a 2008. évi támogatási igényüket a 29/2007. (IX. 18.) rendelet 1. számú mellékletének kitöltésével nyújthatják be.
Kérem, hogy amennyiben a 2007. évben részesültek önkormányzati támogatásban, a támogatási szerződésnek és a Képviselő-testület rendeletének megfelelően 2008. január 15-éig feltétlenül számoljanak el a 2007. évi támogatási összeggel, amely elszámolás feltétele a további támogatás megítélésének.
Gromon István
polgármester
Felhívás adófizetésre
Felhívjuk Tisztelt Adófizetőink figyelmét, hogy az adóév várható fizetendő adó összegére történő kiegészítésre kötelezett vállalkozónak, a helyi kommunális és iparűzési adóelőleget, a várható éves adó összegére az adóév december 20. napjáig kell kiegészítenie.
Befizetéseiket átutalással az alábbi számlaszámokon tehetik meg:
Iparűzési adó: 11742245-15390101-03540000
Kommunális adó: 11742245-15390101-02990000
Köszönettel:
Polgármesteri Hivatal Adócsoport
Felhívás és tájékoztató az ebösszeírásról
Értesítem Pilisvörösvár város ebtulajdonosait, hogy a Képviselő-testület által 2007. szeptember 13. napján elfogadott új állattartási rendelet alapján november és december hónapokban megkezdjük a város teljes közigazgatási területét érintő ebösszeírást. Az összeírás elengedhetetlenül szükséges az ebkataszter felvezetéséhez, ezért kérjük a Tisztelt Lakosokat, segítsék az összeíró biztosok munkáját.
Az összeírás a következő módon történik:
Az összeíró biztosok igazolványuk felmutatásával megkeresik a külterületi és belterületi lakosokat az adatok feljegyzése céljából. A lakosoknak az eb oltási bizonyítványát kell bemutatniuk. Az összeíró biztos számára a következő adatokat kell megadni:
A tulajdonosra vonatkozóan:
az ebtulajdonos nevét, lakcímét (utca, házszám és helyrajzi szám).
Az ebre vonatkozóan:
a kutya fajtája, születési éve, neme (kan, szuka), színe, jelölési száma (ha van), veszettség elleni oltás időpontja.
Kérjük, hogy az ebek oltási bizonyítványait egészítsék ki a megadott adatoknak megfelelően, és a magukat igazoló összeíró biztosoknak adják át az adatok feljegyzése érdekében.
Köszönjük türelmüket és együttműködésüket. Esetleges kérdéseikkel forduljanak bátran Schreck Szilvia mezőgazdászhoz (330-233/158 mellék).
Gromon István
polgármester
Felhívás
az ebtartás szabályainak betartására
Felhívom Pilisvörösvár Város ebtulajdonosainak figyelmét, hogy az állatok tartásáról szóló 24/2007. (IX.18.) rendelet értelmében „közterületen (úton, tereken, nyilvános parkok, sétányok területén), valamint erdőben, továbbá tömbépületek udvarán, folyosóján az ebet pórázon kötelező vezetni. Veszélyes, harapós, támadó természetű eb esetén szájkosár kötelező. A bekerítetlen telken a tulajdonos a kutyáját megkötve, illetve kennelben tarthatja. A veszettség elleni védőoltást bizonyító bilétát minden ebtulajdonos köteles a kutya nyakörvén elhelyezni. Az ebtulajdonosnak az eb közterületre való kijutását, szomszédos ingatlanokra való bejutását, illetve kerítésen történő kiharapását meg kell akadályoznia.” A rendeletben foglaltak be nem tartása esetén a kutyatulajdonos 10.000 Ft-ig terjedő helyszíni bírsággal sújtható illetve a szabálysértési eljárás keretében 30.000 Ft-ig büntethető.
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény értelmében „az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szökésének megakadályozásáról". A törvényt be nem tartó tulajdonos 5.000-től 150.000 Ft-ig terjedő állatvédelmi bírsággal sújtható.
További problémát jelentenek az önkormányzati rendelettől eltérő számban tartott ebek, ezért az egyedszám megállapítására felmérés készül. Az állatok tartásáról szóló rendelet szerint ingatlanonként 2 házőrző eb, ezen felül 2 törzskönyvvel rendelkező vadászeb tartható. A megengedett egyedszámnál nagyobb számban jelenlévő ebek esetében a tulajdonosnak a tartási engedélyt az ebkataszter elkészülte után 30 nappal kérelmeznie kell. A fentiek betartását a Polgármesteri Hivatal fokozottan ellenőrzi.
dr. Krupp Zsuzsanna
jegyző
Tájékoztató
az okmányok körözését érintő változásokról
2007. év július 11. napján a Magyar Közlöny 93. számában kihirdetésre került a Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről szóló 2007. évi CV. törvény. A törvény több, az okmányirodai ügyintézésben is alkalmazott törvényt módosít, egyúttal változást hoz az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült okmányok köröztetésével kapcsolatos eddigi gyakorlaton.
A változás, tudnivaló lényege, hogy 2007. augusztus 10-étől az okmányok – úti okmányok kivételével – körözését a körzetközponti jegyzőnek nem kell elrendelnie. Ezen időponttól a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 17.§ (5) bekezdése hatályon kívül helyezésre került, azaz a körzetközponti jegyzőt nem terheli értesítési kötelezettség a rendőrség személy-, tárgy-, és gépjárműkörözési nyilvántartását vezető szerve felé.
A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. törvény 5.§ g) pontja ugyancsak a fenti időponttól hatálytalan, azaz a körzetközponti jegyző nem rendelkezik hatáskörrel az okmány és a jármű hatósági jelzésének elvesztése esetén a körözés elrendelésére.
A törvény értelmében a Schengeni Információs Rendszerbe (SIS) figyelmeztető jelzést kell elhelyezni arról az okmányról, illetve annak a gépjárműnek a hatósági jelzéséről, amelynek elvesztését, eltulajdonítását, megsemmisülését az okmányra vonatkozó központi hatósági nyilvántartásba bejegyezték. Az előzőekben ismertetett SIS működéséhez kiemelten fontos, hogy az állampolgároknak az okmányok elvesztéséről, eltulajdonításáról, illetve megsemmisülése esetén az erről szóló jegyzőkönyvet haladéktalanul fel kell venni, majd az Okmányirodának késedelem nélkül az okmánytárak felé továbbítani kell, egyúttal a bejelentéssel egyidejűleg haladéktalanul intézkedik, a fenti események az okmánynyilvántartásokba bejegyzésre kerüljenek.
A Központi Hivatal a rendszer működéséhez szükséges fejlesztési feladatokat folyamatosan végzi.
Az okmányok körözését érintő változásokról a továbbiakban is tájékoztatjuk Önöket.
Ruzsa Anett
okmányiroda-vezető
Tájékoztató
a karácsonyi ajándékutalványokról
Örömmel tájékoztatom Pilisvörösvár 70 éven felüli lakosait, hogy a korábbi évek hagyományainak megfelelően Pilisvörösvár Város Önkormányzata ebben az évben is ajándékutalványokkal kedveskedik a 70 éven felülieknek.
Ebben az évben a karácsonyi ajándékutalványok egy főre jutó öszszegét az Önkormányzat a Szociális- és egészségügyi bizottság (SZEB) javaslata alapján 500 forinttal megemelte, így annak összege 3000,- Ft lesz.
Annak érdekében, hogy mindenki időben, még az ünnepek előtt megkapja az ajándékutalványokat, már november végén postázzuk azokat.
Remélem, hogy a karácsonyi ajándékutalványokkal sikerül hozzájárulnunk az ünnep szebbé és gondtalanabbá tételéhez.
Ebben a reményben kívánok a képviselő-testület, s SZEB és a magam nevében boldog, békés karácsonyt a város minden 70 éven felüli polgárának.
Gromon István
polgármester
Tájékoztató
gázártámogatással kapcsolatos ügyintézésről
Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a Magyar Államkincstár Közép-Magyarországi Regionális Igazgatósága a gázártámogatási ügyekben (Budapest és Pest megye illetékességében) az ügyfeleket a Budapest XI. kerület Bartók Béla út 120-122. szám alatti ügyfélszolgálatán fogadja. Az igénylőlap beszerezhető a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálati irodáiban és a Magyar Államkincstár honlapján.
(Levelezési cím: 1431 Budapest, Pf. 148. Ügyfélszolgálati telefonszámok: 371-9947, 371-9939, Fax: 371-99-59. Ügyfélfogadás: H-Cs: 8-17, P: 8-12).
dr. Krupp Zsuzsanna
jegyző