9. oldal Ünnep
„Csak a hazámat sajnálom…”
Október 23. Pilisvörösváron
 |
Az ünnepi közönség a zeneiskola nagytermében
(A fotókat Török István készítette) |
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulójának tiszteletére október 23-án délután ünnepséget rendeztek a zeneiskola nagytermében. Ez alkalomból adták át a díszpolgári címeket és a „Pilisvörösvárért" emlékérmet. Este hat órakor koszorúzást tartottak a Hősök terén, ünnepi beszédet mondott Salamon László országgyűlési képviselő.
Az ünnepi eseményt egy szép csángó dal nyitotta meg: „Árvaságim azt nem bánom, Csak a hazámat sajnálom” – szállt fel szomorú hazaszeretettel az ének Ivánovics Tünde csodálatos hangján, Fábri Géza kobozkíséretével.
Gromon István polgármester köszöntő szavai után – amelyben annak fontosságát hangsúlyozta, hogy ezen a jeles napon minél többen bekapcsolódjanak a közös ünneplésbe – egy újabb szomorú dal csendült fel: „Azhol én elmegyek, még a fák is sírnak…”
Ivánovics Tünde és Fábri Géza szebbnél szebb dalaikkal felejthetetlen élményt nyújtottak, hozzájárulva az ünnep emelkedettségéhez.
Műsorukat „Akarat, erő, kitartás” címmel mutatták be, s aki ismeri a magyar történelmet, függetlenségi küzdelmeinket, hősi felbuzdulásainkat és bukásainkat, nem kevésbé a jelenlegi politikai helyzetet, annak nem nagyon kell magyarázni, mit is jelent ez a cím, s mit üzennek nekünk az 1956 kapcsán elénekelt árvaságról szóló csángó dalok.
A két zenész mélyről jövő érzéseket szabadított fel a teremben, valóban ünnepi percek voltak ezek.
Hagyományosan az október 23-i ünnepségen kerülnek átadásra a díszpolgári címek és a „Pilisvörösvárért” emlékérmek.
Az idén – a képviselő-testület döntése alapján – díszpolgári címben részesült Janka András tanító, posztumusz díszpolgári címben részesült dr. Réthy Zoltán és „Pilisvörös-várért” emlékérmet kapott Wenczl Mihály.
Az erről szóló díszokleveleket Gromon István polgármester nyújtotta át nagy taps kíséretében a kitüntetetteknek. Dr. Réthy Zoltán kitüntetését, leánya dr. Szekrényiné Réthy Éva vette át.
A méltatásokat Balasi Anikó, a Művészetek Háza mb. igazgatója olvasta fel.
Az ünnepség után rövid állófogadást tartott a polgármester úr a kitüntetettek tiszteletére a gimnázium aulájában.
Fél hat felé fáklyás menet indult a zeneiskolától a Hősök terére. Szemerkélő esőben került sor a Hősök téri megemlékezésre.
Salamon László, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője esernyő alatt, fáklyafénynél, hangosítás nélkül mondta el ünnepi beszédét. A távolabb állók semmit sem hallhattak a szónok szavaiból, de mindenki kitartott a megemlékezésen.
A koszorúzás után Ivánovics Tünde és Fábri Géza az „Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga” kezdetű, Szent István királyunkról szóló gyönyörű szép himnuszt adta elő, majd a „Boldogasszony Anyánk” kezdetű egyházi éneket, amelyet az ünneplő közönség egy emberként énekelt velük.
Az ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget, amelyet a Német Nemzetiségi Fúvószenekar kísért.
Fogarasy Attila
Salamon László országgyűlési képviselő ünnepi beszéde
Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt ünneplő honfitársaim!
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 51. évfordulóján nehéz az ünnepi szó, nehéz az ünnepi beszéd. Nehéz, mindenek előtt azért, mert óhatatlanul emlékezetünkbe tolulnak a tavalyi, az 50. évforduló botrányba fulladó ünnepének emlékképei. Amikor a hatalom – félve-rettegve a néptől – kizárta azt a hivatalos ünneplésből, és brutális erőszakkal támadt azokra, akik egy kormányfüggetlen rendezvény keretében emlékeztek meg a forradalomról és a szabadságharcról.
 |
Salamon László országgyűlési képviselő ünnepi beszédét tartja Gromon István polgármester és Pándi Gábor képviselő „technikai segédletével” |
De nehéz azért is, mert ha nem lennének ilyen közösségek, melyek olyan ünnepet varázsolnak, mint Önök, valójában nem lenne ünnepi hangulatunk. Súlyos gondok és problémák nyomasztanak, közösek és személyesek egyaránt. Aggodalom tölt el bennünket az ország jövőjét, a demokrácia állapotát illetően. Sokunknak sötét gondokkal kell megküzdenie a mindennapi életben.
A rendszerváltozás kezdetétől eltelt tizennyolc esztendő során sokszor volt alkalmam valamelyik nemzeti ünnepünkön megemlékező beszédet mondani. Mindig tartottam magam ahhoz, hogy az ünnepi gondolatokat mentesítsem aktuális problémáinktól, nehézségeinktől. Most először nem tudok eleget tenni ennek a magam elé állított követelménynek.
Jó érzés felidézni a forradalom és szabadságharc sodró eseményeit, melyeket gyermekként magam is átéltem. Felemelő érzés emlékezni az utcákon hömpölygő, demokráciát és függetlenséget követelő tömegre. A hősökre, a pesti srácokra, az öntudatra ébredt emberekre. Torokszorító érzés emlékezni a sortüzek áldozataira, a drámai hangú rádióadásokra, az utcákon frissen felhantolt sírokra, a tankokra, a romba dőlt városra, és a külföldre menekülők tömegeire, a Szabad Európa rádió hullámhosszain itt maradó szeretteiknek küldött üzeneteire. Kegyeletteljes kötelesség meghajtani fejünket a megtorlás áldozatai előtt.
 |
Ivánovics Tünde és Fábri Géza az „Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga” kezdetű éneket adja elő |
De mondhatom-e azt, hogy ma boldogan élvezhetjük '56 beérett gyümölcsét? Mondhatom-e azt, hogy mindannak elégedett birtokosai vagyunk, amit a forradalom és szabadságharc hősei és áldozatai a maguk és az utókor számára meg akartak teremteni? Nem. Ha ezt mondanám, nem mondanék igazat. Az ilyen beszéd üres és hamis pátosz lenne csupán. Bármennyire is fáj, bármennyire is keserű, ki kell mondanunk József Attila gondolatára rímelve: Nem ilyennek képzeltük a rendet! Nem ilyennek képzeltük a demokráciát! Nem ilyennek képzeltük a szabadságot! 1956-ban nem ezért folyt a sok vér.
Látjuk és érezzük; rossz irányba mennek a dolgok. Napról napra nehezebb az életünk. A megbokrosodott reformtervek és az újabb és újabb kitervelt terhek híreitől álmatlanságban szenvedünk. Veszni látjuk a köz javait, kórházakat, iskolákat, vasutakat, postákat. Bontják az ország épületét. Lazulnak a közösséget összetartó kapcsok. Csügged a remény, a jövőbe vetett hit. Az erős közösségek, a tradícióikat megőrző, az igaz polgári hagyományokat megtartó és ápoló emberek – mint amilyenek önök, pilisvörösváriak – többé-kevésbé megvédik magukat ezekkel a súlyos folyamatokkal szemben. Az ilyen települések inkább csak olyan területeken szenvedik meg ezeket a romlást hozó változásokat, melyeket helyi közösségi összefogással nem lehet elhárítani. Azok a közösségek azonban, ahol híjával vannak az előbb említett értékeknek, végtelenül kiszolgáltatottak.
Baj van '56 eszmei értékeinek tiszteletével is. Mára már oda jutottunk, hogy egy országgyűlési képviselő nyíltan gyalázhatja az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét, megszegve képviselői esküjét, amin még alig száradt meg aláírása.
Fel kell tennünk a kérdést, hiába volt hát a forradalom és szabadságharc? Nem, nem és ezerszer nem. A mai rossz idők nem a beletörődésre, a belenyugvásra, hanem sorsunk és jövőnk kézbentartá-sára kell, hogy ösztökéljenek bennünket. Hogy ne kelljen majd önmagunknak feltenni az ismert dalban megfogalmazott kérdést: Miért hagytuk, hogy így legyen?
Mit kell tennünk, mivel tudunk sorsunkon, jövőnkön javítani? A legfontosabb az összefogás. Ahogy az 1956-ban is megvalósult. Legyen ez példa előttünk! Össze kell fognunk minden párt- és egyéb különbségre tekintet nélkül. Meggyőződésem, hogy nagyon sok jó szándékú baloldali embernek sem tetszik, ami ebben az országban történik. Ez így van akkor is, ha erről ők nem szívesen nyilatkoznak meg. A nemzet megosztottságát most áthidalhatja a közös jövő érdekébeni összefogás.
Vannak eszközök, melyekkel sorsunkon változtatni tudunk. Mindenek előtt a véleménynyilvánítás szabadsága, a szolidaritás, valamint a tiltakozáshoz, a demonstrációhoz való jog, amely – minden ellenkező állítás ellenére – véleményformáló erő. A legfontosabb azonban a valamennyiünket megillető politikai jog, a szavazás alkotmányos eszköze. Legyen szó népszavazásról, országgyűlési, vagy önkormányzati választásról. Ne becsüljük le ezeket az eszközöket! Szavazati jogunk gyakorlásakor eljön az igazság pillanata! Rajtunk, egyedül rajtunk múlik, hogy élve alkotmányos eszközeinkkel magunk formáljuk-e sorsunkat.
Tisztelt ünneplő honfitársaim!
Ma itt nehéz időben hitet tettünk az 1956-os forradalom és szabadságharc értékei mellett. E történelmi kor szereplői jobbára már odaát vannak. Onnan figyelnek bennünket feltéve a kérdést, méltóak vagyunk-e örökségükre. Látjuk szemeikben a várakozást, megfelelünk-e az általuk felállított mércének.
Nincs választásunk. Hősi küzdelmük, áldozatvállalásuk kötelez. Ragaszkodni a demokráciához, és a szabadsághoz, szeretni, óvni és gyarapítani az édes hazát.
 |
 |
dr. Szekrényiné Réthy Éva, édesapja
posztumusz díszpolgári oklevelét szemléli |
Janka András átveszi a díszpolgári címről szóló díszoklevelet a polgármester úrtól |
 |
 |
| Gromon István polgármester átadja a „Pilis-vörösvárért” emlékérmet Wenczl Mihálynak |
A fáklyás menet a Hősök terére indul
a koszorúzási ünnepségre |
 |
 |
A forradalom áldozataira emlékező
közönség a Hősök terén |
Gromon István és Sax László megkoszorúzzák az 1956-os a hősi emlékművet |
Szent István királyhoz
Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga!
Ki voltál valaha országunk istápja!
Hol vagy István király? Téged magyar kíván,
Gyászos öltözetben teelőtted sírván.
Rólad emlékezvén csordúlnak könnyei,
Búval harmatoznak szomorú mezei.
Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,
Nem szünnek iszonyú sírástól szemei.
Virágos kert vala híres Pannónia,
Mely kertet öntözé híven Szűz Mária.
Kertésze e kertnek István király vala:
Behomályosodott örvendetes napja.
Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid,
Hozzád fohászkodunk árva maradékid.
Tekints, István király szomorú hazádra,
Fordítsd szemeidet régi országodra.
Reménységünk vagyon benned s Máriában,
Mint magyar hazánknak hív királynéjában.
Még éltedben minket ennek ajánlottál,
És szent koronáddal együtt feláldoztál.
Ismeretlen szerző (16. sz.)
