13. oldal Egészség
Jótékonysági mentőbemutató
2007. augusztus 31-én a kora délutáni órákban a 10-es főúton állomáshelye felé tartott az OMSZ pilisvörösvári rohamkocsija. A jármű – forgalmi okokból – megállt, a mögöttük haladó külföldi tartálykocsi hátulról a Mercedes mentőbe rohant. A balesetben a mentőegység valamennyi tagja (mentőtiszt, ápoló, gépkocsivezető), valamint a mentőgyakorlatát töltő rezidens orvos súlyosan megsérült. Feltétlenül meg kell említeni, hogy az agyrázkódást és arcsérülést szenvedett mentőtiszt a roncs hátsó ablakán bemászva megkezdte társainak ellátását, az első mentőegységek kiérkezéséig a sérülteknek infúziót kötött be és megkezdte gyógyszeres fájdalomcsillapításukat. A helyszínre négy mentőegység és mentőhelikopter érkezett, a műszaki mentésben a helyi és a III. kerületi tűzoltók vettek részt.
A legsúlyosabban a mentőápoló sérült meg, akinek többszörös medencetörését megoperálták, jelenleg rehabilitációja zajlik. Előreláthatóan közel egy évet vehet igénybe a – reményeink szerint teljes – felgyógyulás.
Sajnos a mentők fizetése nem teszi lehetővé, hogy komoly anyagi tartalékkal rendelkezzenek, az érintett ápolónk is több mellékállással tartotta el családját.
Az Országos Mentőszolgálatnál hagyomány, hogy bajba jutott társunkon is segítsünk. Több mentőállomásról komoly anyagi támogatás érkezett. A pilisvörösvári dolgozók jótékonysági rendezvénnyel kívánták egyrészt az eset kapcsán a mentők munkájára a figyelmet felhívni, másrészt támogató jegyek eladásával sérült társukat segíteni.
Az ötlet egy jótékonysági futballmérkőzéssel indult, ahol Piliscsaba és Pilisvörösvár focistái vállalták, hogy mérkőzést játszanak és a bevételt felajánlják. A szervezőkben felmerült, hogy ez a nap alkalmas lehet arra is, hogy a lakosság ismerje meg az OMSZ egységeit, a helyi dolgozókat, munkánkat és mindennapjainkat. A település minden iskolájába elvittük felhívásunkat.
2007. szeptember 25-én a délutáni órákban a mentőhelikopter érkezésével kezdődött a rendezvény, a jelenlévő gyerekek nagy örömére. E mellett a hagyományos rohamkocsin és mentőgépkocsin kívül bemutatásra kerültek olyan egységeink, melyek csak régiónkban találhatóak. A gyermekrohamkocsi és a mentőorvosi motor szintén nagy sikert aratott.
A futballmérkőzést követően a helyi tűzoltók – szintén önkéntes – segítségével műszaki mentési és tűzoltási bemutatóra került sor. Gromon István polgármester is megtekintette a bemutatókat.
A rendezvény jóvoltából sérült társunk közel 200.000 Ft támogatásban részesülhetett. Köszönet illeti a két csapat futballistáit, az önkéntes és a fővárosi tűzoltókat, a polgárőrség tagjait és Tácsik Tamást, illetve minden polgárt, aki a rendezvényen kívül bármilyen formában támogatta dolgozónkat.
Dr. Mártai István
Közép-Magyarországi Regionális
Mentőszervezet orvosigazgató
Az orvosi ügyeletről
Dr. Mártai István mentőfőorvos 2007. október 9-én a központi orvosi ügyelet és a háziorvosi ellátás kapcsolódásáról tárgyalt az ügyeletben érintett 7 település megjelent polgármestereivel és a háziorvosokkal, tekintettel arra, hogy jelenleg pl. Pilisszántón, ahol egy háziorvos dolgozik, problémát jelent a reggel 7 és 19 óra közötti időszak lefedése. A megbeszélésen részt vevők áttekintették, hogy az egyes településeken a nappali időszakban elérhető-e a lakosság részére a háziorvosi ellátás, illetve szükséges-e az ügyeleti idő kezdetének előrehozása a jelenlegi 19 óráról. Minden megjelent javaslatot készít egy olyan ügyeleti-háziorvosi rendszerre a saját települését illetően, melynek segítségével a településen, vagy a térségben mindig elérhető lesz az orvosi ellátás.
Dr. Mártai István orvosigazgató
tájékoztatása nyomán
Beteghívó rendszer a Patikában
Követve a szoláltató ágazatban/bankokban már megszokott gyakorlatot, a gyógyszertári ellátás területén is beteghívó rendszert vezettek be. Így a mi gyógyszertárunkban is 2007. október 3-án kísérleti jelleggel beindítottuk a sorszámhúzás alapján történő beteghívást.
Sajnos sokan nincsenek tisztában ezen „újdonság” előnyeivel. Főleg az idősebbek tartanak tőle, riasztónak vélik. Ezért szeretném az alábbiakban ismertetni a rendszer előnyeit.
Három expediáló/kiadó hely van officinánkban (beteg/ügyfélfogadó tér): "A", "B", "C". Ha többen is vannak már benn, az újonnan érkező a számára legelőnyösebbnek vélt kiadó előtti sorba áll be; az emberek sorban érkeznek és szintén beállnak valamelyik sorba. Az "A" kiadónál valaki egy nagy köteg receptet vált ki, aminek következtében ez a sor lassabban halad, mint a másik két kiadó előtti. Így többször előfordul, hogy bár valaki jóval korábban érkezik, mégis később kerül sorra, mint a "B" és a "C" előtt állók, akik esetleg később érkeztek.
A beteghívó rendszer működése esetén az előbbi eset már igazságosabban így zajlik:
– aki megérkezik húz egy sorszámot;
– mindegy hova áll, akkor kerül sorra, amikor egy expediálás befejeződik;
– a felszabadult expediáló (gyógyszerész/asszisztens) megnyomva számítógépe megfelelő gombjait eszközli a hívást;
– megszólal egy csengőhang és a a Patika tévéképernyője mellett villogni kezd a következő sorszám a megfelelő kiadó betűjele mellett;
– a soron következő sorszámmal bíró, azaz a következőként érkezett kerül sorra, így a viták mindenkor megelőzhetők.
További előny, hogy nem kell állva várakozni, mindenki nézegethet, olvasgathat kedvére és nem kell tartanai attól, hogy valaki illetéktelen megelőzi.
Kérjük, fogadják megértéssel ezt az újítást, hiszen Önökért történik.
Magyarné dr. Pintér Gabriella
Vízöntő Gyógyszertár
Tuti néni véleménye a vizitdíjról
Kéregetünk?
Aki behozta az új rendszabályokat,
nem tudja, mi az orvos–beteg kapcsolat.
Az egészségügy koldusbottal jár,
ha a betegtől „vizitdíjat” vár.
Rossz érzést kelt betegben, orvosában,
ha koldus-garast csörget a markában.
Egyre több kórházat számolnak fel,
és már az ágyért is fizetni kell!
Az ágytálért nem kell díjat fizetni?
Hiszen nem minden beteg tud „kimenni”!
Kerekesszékért is fizetünk maholnap,
ha valakit a műtőbe betolnak?
Ez a rendelet rém ellenszenves;
egyaránt orvos- és betegellenes.
„Üdv és Áve” annak, aki kitalálta!
Jól vigyázzon, ne kerüljön kórházba!
Csak előkelő magánklinikába!
2007. április 20.
Zs. Dobozy Erzsébet
(T)egyél az egészségedért!!
„Az élet meghosszabbításának titka, hogy meg ne rövidítsük!” (Móra Ferenc)
Egészséges-e az az ember, aki nem szenved betegségben? Milyen határok vannak egészség és betegség között? Mit értünk tulajdonképpen egészség alatt? Lehet egyáltalán egészségesen élni a XXI. század rohanó, pusztításokkal teli világában?
Az Egészségügyi Világszervezet megfogalmazása szerint: „Az egészség a jó testi, lelki és szociális közérzet állapota, amely nemcsak a betegség és más testi, lelki zavarok hiányát jelenti, hanem jogot is az egészségre, a lehető legteljesebb jó közérzetre.”
Azt hiszem, ha ilyen perspektívából nézzük az embert, igazán kevesen mondhatják magukat egészségesnek. Ezt a statisztikai adatok is alátámasztják. Magyarország lakosságának egészségi állapota világviszonylatban is nagyon rossz. Az egészségben várható élettartam nálunk 65-67 év, más országokban ez 10-15 évvel több. A világ élén járunk a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségeket tekintve, ugyanígy dobogósak vagyunk az alkoholfogyasztást és a dohányzást illetően. Lakosságunk 40%-a elhízott. Sokan természetesnek tekintik, hogy 30 éves korukra mindenük fáj, fáradékonyak, stresszesek, pedig az emberi szervezet elvileg 120 évig működőképes és saját életmódunk határozza meg, hogy ebből mi valósulhat meg. Szervezetünk jelez, ha probléma van, csak mi nem teszünk ellene eleget. Lehet akármilyen rossz az egészségügy helyzete, lehet akármilyen kormány a hatalmon, a saját egészségünkért csak mi, saját magunk tehetünk!
Egyre többen halnak meg szív- és érrendszeri problémák, daganatos betegségek miatt. Ezek a betegségek mögött sok esetben lelki tényezők állnak, és azért tudják legyőzni szervezetünket, mert az a helytelen életmód miatt teljesen ki van merülve. Ez az esetek 80%-ában a helytelen táplálkozásra vezethető viszsza. A dohányzás, az alkohol, a stressz, a gyógyszerek, a mozgásszegény életmód tovább rontják a helyzetet.
Ma már nagy árat fizet az, aki felelőtlen, nemtörődöm magatartást folytat. Az emberek többsége sok esetben nem is tudja, hogy mire és milyen mennyiségben van szüksége a szervezetnek. Táplálkozási tanácsadóként avval foglalkozom, hogy eljuttassam az információt az emberekhez és segítsek nekik. Mert sokkal könnyebb megelőzni a bajt, mint változtatni rajta, és olcsóbb is az egészségünk védelme, mint a betegségek miatti gyógyszerek, kezelések, műtétek stb.
Sokan az élelmiszereken próbálnak spórolni. De gondoljunk csak bele! Szervezetünk olyan, mint egy kis vegyi üzem, minden nap szüksége van a számára nélkülözhetetlen anyagokra, melyeket, ha nem kap meg, sejtjei teljesen kimerülnek. Úgy, mint az autó, ha nem kap neki megfelelő mennyiségű és minőségű benzint, leáll. A sejtalultápláltság legfőbb jelei a fáradtság, levertség, depresszió, fejfájás, hajhullás, emésztési problémák; okai a helytelen táplálkozási szokások és élelmiszereink rossz minősége. A helytelen táplálkozás már rövid távon is betegségekhez (magas vérnyomás, cukorbetegség, érelmeszesedés, magas koleszterin) vezet, hosszú távon életveszélyes!
Szénhidrátban gazdag, zsíros, tápanyagban szegény ételeket fogyasztunk, amelyek csak rövid ideig csillapítják étvágyunkat, ezért alultáplált sejtjeink állandóan azt az információt küldik az agynak: éhes vagyok, éhes vagyok, éhes vagyok… Amire mi üres kalóriákat tömünk magunkba, így hosszú időre gondoskodunk zsírpárnáinkról. Ha pedig megelégeljük a helyzetet, koplalós diétákkal kínozzuk magunkat, ami leépíti izomzatunkat, ezáltal megterheli szívünket, és még a belső szerveinket is elzsírosítja, ráadásul többet hízunk utána vissza, mint amit keservesen sikerült leadni.
Zöldségeink, gyümölcseink tápanyagtartalma 70%-ban (!) romlott az elmúlt évtizedek alatt. Talán csak nagyszüleink tudják milyen volt hajdanán az igazi paradicsom, mert ami ma a boltokban van, lehet hogy gusztusos, de belegondolni is rossz, milyen talajon teremhetett, milyen vegyszerekkel van meglocsolva. Ahhoz, hogy szervezetünknek megfelelően biztosítsuk a vitamin, ásványi anyag, rost szükségletét ma már kb. 2-3 kg nyers zöldséget, gyümölcsöt kellene elfogyasztanunk, a megfelelő fehérjebevitelhez kb. fél kiló húst naponta. Ez fizikailag képtelenség. Aki mégis képes rá, az pedig már rengeteg méreganyagot is bevisz a szervezetébe (valamint szénhidrátot és zsírt). Állataink is ezeken a satnya növényeken nevelkednek, húsukat még különféle hormonokkal, vegyszerekkel kezelik, élelmiszereink tele vannak tartósítószerrel, adalékanyagokkal, amiket szervezetünk nem tud tolerálni. Ráadásul a főzéssel, sütéssel eleve csökken a tápanyagtartalom.
A környezetünkből, élelmiszereinkből a szervezetbe kerülő méreganyagok ellen úgy védekezünk, hogy a beleinkben lévő bélbolyhocskák elzáródnak, ezáltal nemcsak a méreganyagok, hanem az a kevés tápanyag, amit beviszünk, sem tud felszívódni. Önök szerint miért van ma annyi beteg ember?
Mit tehet az ember? Mit ehet az ember? Az igazság az, hogy ma már az orvosok is azt mondják, hogy normál táplálkozással elkerülhetetlen a hiányállapot. Táplálék-kiegészítőkre van szükség, ám ezek közül sem mindegy, milyet fogyasztunk.
Sajnos ilyen világot élünk. Én mindenesetre mindenkinek azt ajánlom, hogy vigyázzon a testére, mert ez az egyetlen hely, ahol élhet és vigyázzon az egészségére, mert ma már tényleg ez a legnagyobb értékünk.
Ceglédi Barbara
Néhány szó a „gyógyszertári akciókról”
Magam furcsának érzem, hogy az egészségügybe is befurakodott a verseny, de a globa-lizáció a liberalizáció térhódításával ezt a területet sem kíméli. 2007 január 1-vel lépett életbe az a törvény, mely fentieket lehetővé és szükségessé tette. Reméljük, hogy mindez a betegek/fogyasztók javára válik. Létrehoztunk egy Szövetséget, melynek 493 hazai független gyógyszertár a tagja és fő beszállítója a Hun-garopharma Zrt. Magyarország egyik legnagyobb gyógyszer-nagykereskedelmi cége.
Együttműködésünk lényege, hogy a tagpatikák a szakértelem és a tanácsadás mellett, közös beszerzések révén kedvezménnyel tudnak kínálni egyes vény nélkül kapható gyógyszereket, gyógytermékeket.
Elnevezésünk: Gyöngy Patikák; szlogenünk: „hogy kerek legyen a világ”. Célunk, hogy javuljon a lakosság egészségi állapotának színvonala. Rendszeresen szervezünk országos árakciókat. Ilyenkor a Gyöngy Patikák csoportjához csatlakozott összes gyógyszertár azonos, csökkentett, javasolt bruttó fogyasztói áron kínálja a készítményeket. Az első ilyen akció szeptember 24-től október 27-ig tart, amikor 39 termékhez 8-16 %-os árkedvezménnyel juthatnak hozzá.
Az akciós termékekről a patikákban, azok kirakatain levő plakátokról tájékozódhatnak.
Az előbbi és a tagpatikák listája megtalálható a www.gyongypatikak.hu weboldalon.
További részletekről kérdezze meg gyógyszerészét.
Magyarné dr. Pintér Gabriella
Vízöntő Gyógyszertár/Pilisvörösvár
Figyelmeztetés
Az Európai Gyógyszerértékelő Ügynökség (EMEA) a mostanáig legerősebb figyelmeztetést bocsátotta ki az antidepresszánsok gyermekkori használatával kapcsolatban, miután klinikai vizsgálatok feltárták, hogy e szerek esetében „18 éves kor alatti betegeknél fokozott az öngyilkossági kísérlet, az öngyilkossági gondolatok és az ellenséges viselkedés (jellemzően erőszakos magatartás, ellenkezés és düh) veszélye”. Ilyen figyelmeztetés a Magyarországon forgalmazott, ilyen típusú szerek betegtájékoztatóira is fel kellett, hogy kerüljön.
További információ: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány. Tel.: 06(1) 342-6355. Levélcím: 1461 Budapest Pf.: 182. info@cchr.hu. www.cchr.hu