16. oldal In memoriam
Az aradi vértanúk üzenete
Nincs a világon sok olyan ország és társadalom, mely a nemzeti helytállásért és az újabb kori kollektív politikai meggyőződésért annyi áldozatot hozott volna mint a magyar. Nemzeti naptárunkban bizony ezért sokasodik a csupa fekete betűs ünnep. Élükön az immár hat éve nemzeti gyásznappá kikiáltott október 6-a, az 1849-es aradi vértanúk napja. Ma már ugyan szabadosan szabad a világ, és mégis: mintha a kollektív emlékezet bizonyos esetekben egyre fakulna – mert bizony a glo-balizált fogyasztói enteriőrben manapság nem igazán sikk múltunkra emlékezni, kollektív veszíteni meg pláne nem akar ma már senki. Ezért a nemszívmarkolósmanírmentes, tisztességes nemzeti gyász kovásza maholnap kiveszik közös ünnepi eszköztárunkból – nem utolsó sorban talán azért, mert a vérzivataros évszázadaink során elszenvedett sok vesztes csata és politikai dráma színhelye immár sajnálatos módon a csonka ország határain kívül rekedt, messze-messze hétköznapi valóságúnktól. Arad körülbelül olyan távol fekszik a mai országhatártól mint mondjuk Pilisvörösvár Solymártól, egyszóval úgymond: a világ végén.
Pedig Felvidék és Erdély mindenkor a szabadság hőseinek és mártírjainak igazi szülőföldje volt. A harcok, melyeket a szolgaságra nem termett őseink Bécs ellen vívtak, Európa szemében a szabadságszerető és áldozni tudó népek ideális magasságába emelték a magyarságot. Több mint egy fél évszázadig a tragikusan elbukott 1848-as szabadságharc emléke volt a magyarság erkölcsi tőkéje. Egy hosszú 20. évszázad után, melynek több mint felét sötétségben és szomorúságban töltöttük, úgy hittük: lesz megint ünnepe a magyarnak, legyen az akár gyászos.
Emlékezzünk: A munkás-paraszt hatalom idején erre alig volt lehetőség, hiszen minden nemzeti jellegű megemlékezés piros posztó volt az elvtársaknak. Pilisvörösváron talán ez a megmaradt, családokban hűségben ápolt kicsiny lélekfoszlány, ennek a nemzeti öntudatnak a nyomelemei vezettek október 6-án este talán öt tucatnyi embert egy kis közös emlékünnepségre – köztük sok fiatal és kisgyermek: egy új nemzedék – a Hősök terére. Közösen emlékeztek a 158 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án kivégzett tizenhárom aradi vértanúra, illetve a Budapesten golyó általi halált halt Batthyány Lajosra, az első felelős független magyar kormány miniszterelnökére. Nemzeti ima, vers, énekszó és szónoklat után szem nem maradhatott szárazon miközben nemzeti hőseinket egyenként égő gyertyával búcsúztatták. Pedig pont azokban a pillanatokban pukkadt ki gennyesen a szomszédban egy házibuli tűzijátéka, és majdnem végig hangosan zúgtak a kis szomszédos utcákban robogó autók s motorok is. S bár a téren a három zászlórúd e napon árva maradt (még a gyászlobogó is hiányzott), s alig akadt önkormányzati képviselő, aki megmutatta volna magát e közösségben – tisztelet a kivételeknek! – ezen maroknyi ember közös szeretetével nemesebbé tette a gyásznapot: nem engedték, hogy a becstelen korszellem üszköt dobjon nemzeti emlékezetünk magasztos fényébe. Hogy az idei 2007. év hivatalosan is emlékév, hiszen Batthyány Lajos, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnöke éppen 200 éve született, az már csak egy röpke kis lábjegyzet legyen, amit szívesen ajánlunk egyaránt az olvasók valamint a városháza figyelmébe.
Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után, a császári hadi törvényszék ítélete alapján október 6-án, Aradon végezték ki a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a szabadságharc bukását követően kerültek osztrák fogságba. A nemzet vértanúja lett Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. Pesten ezen a napon végezték ki Batthyány Lajost, az első felelős és független magyar kormány miniszterelnökét, akit csak 1870. június 9-én temethettek el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án helyeztek végső nyugalomra a Kerepesi temető mauzóleumában. Kivégzésének helyén 1926-ban avatták fel az örökmécsest. Az Orbán-kormány 2001 novemberében nyilvánította nemzeti gyásznappá október 6-át.
(Magyar Nemzet)
Név és cím a szerkesztőségben
Fotó: Rásonyi Győzőné
Halottak napjára
Ady Endre
HALOTTAK NAPJÁN
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
– Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...
1899. november 1.
Pilisjászfalu Község Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet pénzügyi ügyintéző munkakör valamint építéshatósági ügyintéző munkakör
(heti 18 órában)
betöltésére.
Érdeklődni: Gál Gabriella polgármester 26-373-777
