ELŐZŐ OLDAL1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

15. oldal Sport

K-1 A ring királyai
Várhegyi Ferenc nemrégiben megjelent könyvéről beszélgettünk

– Amikor olvastam a könyvedet, legelőször az tűnt fel, mennyi fajtája van ennek a sportágnak.
Nagyításhoz kattintson a képre!

Várhegyi Ferenc és Opál Róbert,
a „K1 – A ring királyai” című nemrégiben
megjelent könyv szerzői az Eurosport stúdiójában

– Sokféle stílus létezik, különböző elemekkel. Például a vegyes rendszerűek nagyon életszerűek. Úgy képzeld el, mint amikor két gyerek elkezd verekedni. Előbb-utóbb lekerülnek a földre, és ott folytatják. Úgy harcolnak, ahogy tudnak. A sportban persze kötött szabályok vannak, az egészségvédelem érdekében. Hogy példát mondjak, nem szabad például könyököt használni. De fontos leszögezni, hogy a küzdősportok célja nem a verekedés megtanítása, hanem az önvédelem képességének oktatása és a testi-lelki nevelés.

– Neked a K-1 a kedvenc sportágad?

– Az is, meg a kézilabda, illetve a technikai sportágak, hiszen ezeket közvetítem is. A kézilabdában és a K-1-ben egyébként az a közös, hogy mindkettő nagyon jól átmozgat. Futsz, ugrasz, dobsz, illetve ütsz, rúgsz, egészségügyi szempontból mindkettő kiváló. Persze mindkét sportágban előfordulnak sérülések, de például a K-1-ben éppen azt tanulod meg, hogyan védd meg magad minél jobban ezek ellen. Sokan nem tudják, de a felmérések alapján a labdarúgás sokkal sérülésveszélyesebb, mint a küzdősportok!

– Mit adhat ma a K-1 egy sportolónak?

– Minden sport az életre készít fel. Először is a fizikai állóképességet növeli, hogy bírd az élet nehézségeit. Másrészt lelkileg is nevel: megtanulod a rendszert, a fegyelmet, a keménységet. A sport a kultúra része. Az ókori görögöknél például az, aki nem tudott úszni, műveletlen embernek számított, és nem vállalhatott közhivatalt.

– Szóval a test és a szellem egysége fontos.

– Igen. A már említett görögök a kalokagathia elvét, a test, a lélek, és a szellem egységét nagyon fontosnak tartották. Mindez ma is érvényes. A küzdősportokhoz például mindig társul egy ideológia is, amelyeknek Magyarországon nagy kultusza van. A magyarok jól fogadják a japán, vagy távol-keleti szellemiséget, és sokan beépítik az életmódjukba. Jobban tisztelik például a mestereket, jobban hallgatnak rájuk, mint Nyugat-Európában. Persze ezért kell vigyázni, hogy valóban hiteles mestertől tanulj, de ez minden sportágban így van. A magyar lélek egyébként alkalmas a K-1-re, vagy az egyéb küzdősportokra. Aki azonban ezeket nem bírja, jobb, ha mást választ. Itt el kell viselni a gyötrelmeket, és nem szabad föladni, ha eredményt akarsz elérni.

– Van Magyarországon komoly lehetőség elsajátítani magas szinten a K-1-et?

– A kick-boksz, karate, vagy más szakágak versenyzői, ha megfelelő teljesítményt nyújtanak, akkor bekerülhetnek a K-1-be. Debrecenben van a K-1-élet központja. Itt edzőközpontot szeretnének építeni, ahova majd elhívják a nagyokat is tanítani. De Budapesten is remek sportolók vannak, sőt, a fővárosban rendeztek már európai selejtező viadalokat is.

– Ne mondjunk el mindent a könyvről, hadd csigázzuk leendő olvasóidat. Mire számítasz, kik fogják megvenni a könyvet?

– Nem nagyon gondolkoztam ezen. Nem ez volt a fontos. Az írás belső kényszer volt. Ha mégis meg kell határozni, akkor azt mondom, hogy a küzdősportok kedvelői föltehetően elolvassák majd. Viszont, mivel a küzdősportok, és azon belül a K-1 még nem vált úgy a mindennapi életünk részévé, mint a foci, az ismeretterjesztés miatt, az általános sportkedvelők számára is érdekes lehet. Ez egy alapmű, amely betekintést ad a harcművészetek világába, és azon belül összefoglalja a K-1 múltját, jelenét, felvázolja a jövőjét, ideológiai és gazdasági hátterét. S remélem, néhány elrejtett, általam fontosnak tartott gondolat is megérinti majd az olvasókat. Számomra ugyanis ezek jelentik a könyv lényegét.

Tehát mindenkinek ajánljuk, akit egy kicsit is érdekel a küzdősport világa. Nem utolsó sorban azért is érdemes elolvasnunk, mert egyik pilisvörösvári honfitársunk írta.

Hidas Ildikó

Hetrovics sikere az Universiadén

Hetrovics Marcell tornász ezüstérmet szerzett az augusztusban Bangkokban megrendezett egyetemi és főiskolai világjátékokon, az Universiadén.

Jótékonysági hétvége sztárokkal a sportpályán
Nyilasi Tibortól Demjén Ferencig

Nagyításhoz kattintson a képre!

Jótékonysági sporthétvégét szervezett szeptember 14-15-én a Pilisvörösvári Sport Club az utánpótlás-nevelés javára. A hétvége pénteken este Zorall koncerttel és diszkóval kezdődött, majd másnap sporttal folytatódott: kispályás focimeccseket, métabajnokságot, női focimeccset láthatott a nézőközönség. Csúcspontként a Fradi-Vörösvár barátságos labdarúgó-mérkőzésre került sor. Mindkét csapat vegyes összeállítással állt ki, a veteránoktól a fiatalokig. A Fradi színeiben pályára lépett többek között Nyilasi Tibor, Pintér Attila, Bánki Tibor, Hrutka Ádám és Fischer Pál. A meccs eredménye: 6-3-ra a vendégcsapat győzött.

Este a Bravi Buam játszott a klubház mellett felállított sörsátorban. Sztárvendégként Demjén Ferencet köszönthette a sátor közönsége.

A két nap bevétele a Pilisvörösvári Utánpótlás Alapítvány számára lett felajánlva. Az Alapítvány azért jött létre, hogy a klub utánpótlás-nevelését segítse (sportszerek vásárlása, versenyekre való utaztatás stb.). A 14 éven aluli korosztály a sportolói létszám jelentős részét teszi ki, a klub 17 focicsapatából 11-et, összesen 114 igazolt játékossal.

F. A

AKARAT DSE ÚSZÁSOKTATÁSA – 15 ÉVE VÖRÖSVÁRON!

Az Akarat Diáksport Egyesület által szervezett nagysikerű úszásoktatás (gyógyúszás) 2007. szeptemberében folytatódik. Indul: Kezdő, középhaladó és haladó csoport.

IDőPONT: szerda és péntek 17 óra - Vásár tér. Érkezés: 20 óra Vásár tér (A külön busz a buszmegállókban is megáll!)

Az úszástudáson túl a gyermekek fegyelmezettségében, egészségi állapotának erősödésében – testi, lelki és szociális fejlődésében – is mérhetők az eredményeink.

Az úszáson résztvevő gyerekek a korábbi évekhez hasonlóan, az idén is kiválóan szerepeltek a megyei és országos úszóversenyeken.

Büszkék vagyunk rá, hogy városunkban több ezer gyermeket tanítottunk meg úszni!

www.akarat.hu

Információ és jelentkezés: Bruckner Sán-dorné (06-26-330-111 és 06-30-630-39-42) Dely Zoltánné (06-26-330-113)

Egy tehetséges sportember
Bemutatjuk Breier Annát

Breier Anna nem sokkal a 2007-es junior Atlétikai Országos Bajnokságon 100 méteres síkfutásban elért első helyezése után a felnőtt bajnokságon is rajthoz állt. A 19 éves versenyző 100 méteren a 8-ik, 200 méteren a 7-ik helyet szerezte meg, ami a térdproblémáit is figyelembe véve kitűnő eredmény. Az ifjú vörösvári hölgy azonban nem teljesen elégedett a teljesítményével.
Nagyításhoz kattintson a képre!

Breier Anna

– A 100 méteres síkfutásban idén 12,20 másodperc alá szerettünk volna kerülni, de az egyéni csúcsom végül 12,34 másodperc lett. Nagyobb szélben futottam 12,28 mp-et is, de ez is elmarad a tervezettől – mondja Breier Anna.

– Ez zavar Téged?

– Nem vagyok maradéktalanul boldog. Pedig, ha jobban belegondolok, 2006 őszén friss egyetemistaként csak heti két edzésen tudtam részt venni, és ez csak az utóbbi néhány hónapban emelkedett heti 3-4 edzésre.

– Melyik egyetemre jársz?

– A Semmelweis Egyetem Fogorvos Tudományi Karára. Most fejeztem be az első évet.

– Tehát folytatod a családi hagyomá-nyokat… Hogyan tudod összeegyeztetni a tanulást és a sportot?

– Van már benne gyakorlatom, hiszen már általános iskolásként, majd gimnazistaként is sportoltam. A szüleim mindig nagyon sokat segítettek ebben is, nagyon sokat köszönhetek nekik. Nélkülük nem lehetne ilyen a sportpályafutásom sem.

– Ha jól emlékszem, úszással kezdted?

– Így van. 10-12 éves korom között a Sport Plussz MAHART úszóversenyzője voltam. Előtte az Akarat SE-nél úsztam, ahol nagyon megtetszett ez a sportág. Édesapámhoz járt egy versenyző lány apukája, tőle kaptuk az ötletet, hogy ennél az egyesületnél kopogtassunk. 10 éves voltam ekkor, gyakorlatilag az utolsó pillanatban jelentkeztem, hiszen a gyerekek általában jóval korábban elkezdik ezt a sportágat. Fehérvári Balázs edző azonban azt mondta, próbáljuk meg. Nagyon szerettem úszni, először heti 6, majd 8, végül 10 edzésen vettem részt. Ehhez jöttek még a versenyek, és ez azért már sok volt. Mindennap holtfáradtan ültem le tanulni, így egy idő után abba kellett hagynom az úszást. Pedig 50 méteres gyorsúszásban, korosztályomban országos ranglistavezető voltam, vegyes váltóban pedig többször nyertem országos bajnokságot.

– Ennyire fontos volt a tanulás?

– Természetesen! Én már 12 évesen tudtam, hogy orvos akarok lenni. Nagyon érdekelt a kémia, a matematika, igaz, később az úszás és az atlétika is, egy darabig fontolgattam, hogy úszó vagy atlétaedző leszek. Érdekes dolog ez, úszásban még mindig jobban látom, ha valaki rosszul csinál valamit, mint a futásban.

– Mihez kezdtél az úszás után?

– Pándi Gábornál kézilabdáztam. De egy idő után elmentem a Bp. Honvédhoz öt-, illetve négytusázni, amit viszonylag hosszú ideig űztem. Lényegében ott szerettem meg és kezdtem el a futást is. Amikor azonban a budapesti II. kerületi Szent Angéla Gimnázium tanulója lettem, a környezetváltozás, az átállás miatt, 3 évet megint aktív sportolás nélkül töltöttem. De ekkor megint elkezdett hiányozni a sport, és ekkor kerestünk egy az iskolához közeli klubot. Ez a Vasas, amelynek a Pasaréti úton van az atlétikai pályája. Ma is ennél az egyesületnél vagyok, Bajzáné Marton Lívia edző foglalkozik velem.

– Nálad mindig felbukkan a sport iránti vágy. Miért?

– Számomra nagyon fontos dolog a sport. Ha nem mozgok, nem megy úgy a tanulás sem, sőt, még aludni sem tudok jól. Már gyerekkorom óta igénylem a mozgást, és szeretek versenyezni is. Az atlétikán belül a sprintfutás és a rúdugrás tetszik a legjobban. A rúdugrást még a Honvédban kedveltem meg, a Vasasnak azonban nincs rúdugró edzője, így marad a futás.

– Nyertél már korosztályos bajnokságot, 100 és 200 méteren tavaly és idén is döntős voltál a felnőtt Atlétikai Országos Bajnokságon. Mit szeretnél még elérni?

– Szívesen kipróbálnám a gátfutást is. S nagyon szeretnék atlétaként kijutni legalább egy világversenyre!

– Sok sikert kívánunk hozzá!

Várhegyi Ferenc

Sportnap női focival

Nagyításhoz kattintson a képre!

A mérkőzések legjobbjai balról:
Falus Anita (Tergus), Boglárka (Írisz) és Braun Orsolya(Tergus)

A képet: Elise Grandin készítette

Városunk U 15-ös női foci csapata, a Tergus Pilisvörösvár megmérkőzött a városi sportnapon az Írisz Szent Pal Akadémiával. Lányaink négy 20 perces mérkőzésből egyszer győzték le az Írisz csapatát. Van még mit gyakorolnunk, de hiszünk abban, hogy kitartó munkának lesz eredménye és jövőre fordított arányban fogjuk legyőzni az ellenfeleinket. Ehhez utánpótlásra is szükségünk van, ezért lányok jelentkezését várjuk 8 éves kortól 18 éves korig.

Edzések időpontja:

kedden 18 óra és csütörtök 17.30.
Helyszín: Sportpálya - Pilisvörösvár
Minden sportolni vágyó lányt szeretettel várunk!

Bruckner Kata
Tergus Pilisvörösvár

 

 

 

 

Chi-Unit Kung-fu Iskola

A Vásár téri iskolában működő Chi-Unit Kung-fu Iskola közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben leszögezik, hogy nincs szervezeti kapcsolatuk a Latyák Attila vezette Shaolin Kung-fu csoporttal. Programjaikat külön szervezik, és csak a saját bemutatóikért vállalnak felelősséget.

A Vásár téri iskola kung-fu csoportja az iskola tornatermében tart edzéseket, ahová szeretettel várja az érdeklődőket. (Tel.: 06-20-513-1401.)

A csoport legközelebb a szüreti felvonulás végén tart bemutatót, a gimnázium udvarán.

F. A.

 

ELŐZŐ OLDAL1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE