4. oldal Önkormányzati hírek
Készülő tervek, reményteli megoldások
Interjú Gromon István polgármesterrel
– Városunk lakóit továbbra is élénken foglalkoztatja a kultúrház sorsa. A márciusi képviselő-testületi ülésen egy újabb fontos határozat született e témában. Tájékoztatná erről részletesebben az újság olvasóit?
– A Művészetek Háza befejezéséhez új kivitelezőt kell megbíznunk. Az új kivitelezőt a törvények szerint közbeszerzési eljárás keretében kell kiválasztani, a közbeszerzés kiírásához viszont szükség van egy komplett kiviteli tervdokumentációra. – Sajnos a Polgármesteri Hivatalnak ilyen dokumentáció eddig nem állt rendelkezésére. (Az építkezéshez szükséges kiviteli terveket annak idején – a szerződés szerint – a korábbi kivitelező készíttette el.) Most az eredeti tervek készítője – tárgyalásos egyeztetések után – vállalta, hogy április közepére a közbeszerzéshez szükséges komplett különbözeti kiviteli tervdokumentációt és különbözeti költségvetési kiírást elkészíti, és térítésmentesen átadja az önkormányzat számára. Ha ez megtörténik, továbbá meggyőződünk arról, hogy az eddigi megvalósulás nem tér el jelentősen a tervektől, akkor az önkormányzat megspórolhatja a közbeszerzés kiírásához szükséges új komplett kiviteli tervek elkészíttetésének költségét, ami a korábbi ajánlatok alapján mintegy 7 millió forint körüli öszszeg megtakarítását jelentené.
– A határozatban az is szerepel, hogy megvizsgálják a színpad és a nézőtér viszszaforgatásának lehetőségét. Ezt mi indokolja?
– Ha már így alakult, hogy az építkezés félbeszakadt, a befejezés előtt érdemes átgondolni az elmúlt másfél év során felmerült kérdéseket, és eldönteni, hogy az épületet az eredeti tervek szerint fejezzük-e be, vagy érdemes esetleg valamit változtatni. Ezért a testület úgy döntött, hogy egy tervezővel megvizsgáltatja néhány felmerült ötlet megvalósíthatóságát, ill. várható költségeit. Felmerült például, hogy az épület jobb kihasználása és majdani gazdaságosabb üzemeltetése érdekében lehet-e, érdemes-e esetleg a színpadot mégis az eredeti helyére tenni, és a nézőteret az eredeti irányba visszaforgatni. Felmerült az is, hogy a ruhatárnak, ill. a stúdiónak lehetne esetleg jobb helyet találni, ill. hogy az előcsarnok és a díszterem közötti átjárást talán meg lehetne még jobban oldani. A tervezői válaszok és költségbecslés alapján tudja majd eldönteni a testület, hogy érdemes-e változtatni valamit vagy sem.
A tervezési munkák közben a régi kivitelező felé irányuló kárigényünket is összeállítottuk. Ez a kárigény folyamatosan nő, hiszen például az előbb említett tervek elkészítésének költségei is növelik a kárunkat (ha az előző kivitelező befejezte volna szerződés szerint a munkát, akkor most ezekre a tervekre nem lenne szükség).
Mindezek a bonyodalmas előkészületek szükségesek az új közbeszerzés kiírása és az új kivitelező kiválasztása, tehát az épület befejezése érdekében.
– Örömmel értesült a lakosság arról, hogy készülnek a szabadidős közterületek (játszóterek, sportpályák, parkok) engedélyezési tervei. Feltételezem, hogy e régóta várt beruházások ütemezetten történnek majd…
– Egyelőre még a tervezés részleteivel vagyunk elfoglalva. A munka azzal kezdődött, hogy az önkormányzat főépítésze egy döntés-előkészítő tanulmányban megvizsgálta, hogy a városban hol vannak játszótér, sportpálya, ill. pihenőpark céljára alkalmas önkormányzati területek, majd minden lehetséges helyszínt tanulmányterv szinten megtervezett. Ezután a képviselő-testület döntött a tíz helyszínről, és meghatározta az ott megvalósítandó létesítményeket. Ennek alapján most két tervezőt bíztunk meg a részletes tervek elkészítésével. Az egyik a Petőfi Sándor utcai közparkot és az Erdei kápolna mögötti pihenőhelyet tervezi meg, a másik tervező pedig a további nyolc helyszínt. Ezeken lesz két teljesen új sportpálya (a Zrínyi utcai óvoda mellett és a Lőcsei utcai parkban), két sportpálya-felújítás (a Görgey utcában és a „Slötyi” mellett), valamint egy kis gyermekpálya a sporttelepen. Hat helyen épül új (kisebb vagy nagyobb) játszótér, s két régi játszóteret újítunk fel. Több helyen a játszótér mellé kisebb parkot is kialakítunk.
A tervezési munka több helyszínen – ahol ilyenek jelentkeztek – a környéken lakó civil csoportosulások bevonásával, velük egyeztetve történik. A folyamatot a főépítész koordinálja. Ha majd a tervek elkészültek, s a képviselő-testület elfogadta azokat, akkor közbeszerzést kell kiírni a kivitelezésre. Ennek eredményes lezárulta és a kivitelező megbízása után kezdődhet majd meg a kivitelezés, amelynek ésszerű ütemezéséről majd az adott pillanatban lehet dönteni.
– Egy aggály is felmerül bennem – a korábbi tapasztalatok alapján –, vajon meg tudjuk-e majd őrizni ezt a 10 játszóteret, parkot épségben? Nem válnak-e rövid idő alatt a vandálok martalékává?
– Az aggály jogos, hiszen Pilisvörösváron (mint az ország sok más helyén), folyamatosan óriási károkat okoz a vandalizmus. Gondoljunk csak a pár éve kihelyezett utcajelző táblákra vagy az újonnan kihelyezett közlekedési jelzőtáblákra és parkolásgátló oszlopokra… A polgárőrök, a közterület-felügyelő és a rendőrség minden igyekezete ellenére folyamatosan ismétlődnek a rongálások. Sajnos a mai törvényi szabályozás mellett nagyon nehéz eredményesen fellépni a rongálók ellen, és elvenni a kedvüket a felelőtlen, sok százezer forintos károkozástól.
Ami a játszótereket illeti: tervünk szerint a játszóterek többségét bekerítjük, és éjszakára bezárjuk majd. Abban reménykedünk, hogy minden játszótér környékén találunk majd egy civil csoportot vagy egy közösségi szellemű nyugdíjast, aki vállalja a kapu esti bezárását és reggeli kinyitását, sőt esetleg nap közben is szemmel tartja a helyszínt, és jelzi az önkormányzatnak, ill. a polgárőröknek, ha valami rendellenesség történik. Továbbá a polgárőrökkel és a rendőrséggel is olyan együttműködési megállapodást kötöttem a 2008. évre, amely már tartalmazza, hogy a játszóterek, parkok elkészülte után ezekre a létesítményekre járőrözésük során folyamatosan figyelnek majd.
– Újabb lépéseket tett a képviselő-testület a szennyvíztisztító telep bővítésével kapcsolatban. Melyek ezek, és milyen esélyeket lát a probléma végleges rendezésére, egy korszerű, nagy kapacitású tisztítómű kialakítására?
– A szennyvíztisztító telep kapacitása a bejövő szennyvíz minőségi határérték-túllépése miatt sajnos már nem elegendő a városban keletkező szennyvíz tisztítására. A telep bővítéséhez szükséges pénzeszközök előteremtése érdekében pályázaton kívánunk részt venni, melynek előfeltétele a telep megvalósíthatósági tanulmányának elkészíttetése. A tervezési munkával megbízott cég szakemberei jelezték, hogy a bővítéshez a meglévő terület megnövelésére van szükség, a telep jelenlegi területe kevés. A szükséges terület öt telekből áll, ebből kettő önkormányzati, három telek azonban magántulajdonban van. Ezeknek a telkeknek a megvásárlására képviselő-testületi határozat született. Mivel azonban a tulajdonosokat eddig nem sikerült fellelni, és szorít a pályázati határidő, vizsgáljuk annak a lehetőségét is, hogy milyen módszerrel lehetne esetleg mégis elférni a jelenlegi területen. A lényeg az, hogy ezeket a problémákat valahogyan megoldjuk, s a pályázatot időben, érvényesen be tudjuk adni.
Fogarasy Attila
Városunk jövőjéről
 |
Pilisvörösvár városrészei – sematikus ábra
az integrált városfejlesztési stratégia tervezetében |
Lezárult a lakossági véleményezése a „Pilisvörösvár Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája“ című dokumentumnak, amely a város középtávú fejlesztéséről való gondolkodást hivatott meghatározni. Fontos újdonsága a korábban már elfogadott Városfejlesztési koncepcióhoz képest, hogy területi szemléletű, és hogy ötvözi a gazdaság, a környezet és a közlekedés fejlesztésének szempontjait, valamint a különböző társadalmi, önkormányzati és közösségi célok megvalósulására vonatkozó elképzeléseket.
A stratégia elkészítése különösen fontos az ún. Fő utca program miatt. Ennek megvalósítására ugyanis csak akkor lehet pályázni állami pénzekért, ha az önkormányzat rendelkezik elfogadott városfejlesztési stratégiával.
A 123 oldalas dokumentumtervezetet április 10-ig lehetett véleményezni. A beérkezett lakossági véleményeket a véglegesítés során a képviselő-testület figyelembe fogja venni. Jelenleg a szakemberek értékelik a beérkezett ajánlatokat, s a dokumentum várhatóan májusban kerül döntéshozatalra a képviselő-testület elé.
Bár a véleményezés már lezárult, a dokumentum tervezete továbbra is elérhető a város honlapjáról (www.pilisvorosvar.hu).
F. A.
FELHÍVÁS
 |
Díszpolgári oklevél |
Pilisvörösvár Város Önkormányzata a 6/1993 (III. 4.) Kt. számú, „Pilisvörösvár Város Díszpolgára cím és Pilisvörösvárért emlékérem alapításáról és adományozásáról” szóló rendelet szerint a város lakosságáért példamutatóan munkálkodó polgárok tevékenységének elismerésére ebben az évben is „Pilisvörösvár Város Díszpolgára” címet és „Pilisvörösvárért” emlékérmet adományoz.
A „Pilisvörösvár Város Díszpolgára” cím és a „Pilisvörösvárért” emlékérem adományozására javaslatot tehet bármely magánszemély, helyi egyesület vagy társadalmi szervezet, írásban, rövid indoklással.
Az elismerések a rendelet értelmében azon pilisvörösvári polgároknak adhatók, akik
– a lakosság szolgálatában (közszolgálatban),
– a város fejlesztésében,
– az oktatás-nevelés, közművelődés és egészségügy terén,
– a város kulturális életében
kiemelkedően eredményes, önzetlen, áldozatos, maradandó munkát végeztek.
Az Önkormányzat egy rendes és egy posztumusz díszpolgári címet adományoz, valamint a beérkezett javaslatok figyelembevételével dönt az emlékéremmel kitüntetettekről.
A javaslatot legkésőbb 2008. július 31-ig a polgármesternél kell előterjeszteni.
Pilisvörösvár, 2008. április 4.
Gromon István
polgármester
A Bányakapitányság válasza
Engedéllyel tértek el a gázvezeték
eredeti nyomvonalától
Váradi Zoltánné, a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának vezetője februárban levelet intézett a Budapesti Bányakapitánysághoz, információt kérve arról, hogy a város határában épülő gázvezeték nyomvonalának megváltoztatására volt-e engedélye a beruházást végző FGSZ Földgázszállító Zrt.-nek.
 |
A gázvezeték elkerüli az illegális szemétlerakót. Jobboldalt az eredeti, baloldalt a módosított nyomvonal |
(A nyomvonalat az építők a volt kőbánya területén lévő illegális szeméttelep miatt változtatták meg, az óriási mennyiségi törmelék és szemét eltávolítása és elhelyezése ugyanis több százmillió forintos költséggel járt volna.)
A Budapesti Bányakapitányság 2008. március 20-án keltezett válaszlevében a következőket írja Solymos Péter bányakapitány:
„Az építési engedélyezési eljárás A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó sajátos építményekre vonatkozó egyes építésügyi hatósági eljárások szabályairól szóló GKM rendelet szerint történt. A rendelet (...) szerint nem kell az engedély módosítását kérni abban az esetben, ha nyomvonalas létesítmény esetében a nyomvonal úgy változik, hogy nem válik szükségessé új ügyfél, szakhatóság, közmű-üzemeltető bevonása, valamint a módosítás nem változtat a biztonsági övezet mértékén.
Tekintettel a vezeték 60 km terjedelmű hosszára, nem rendkívüli ha indokolt esetben néhány helyen eltérnek az eredetileg tervezett nyomvonaltól. A Pilisvörösvár–Perbál közötti vezetéken ez mindösszesen két helyen történt a Földgázszállító Zrt. bejelentése alapján. A vezeték 6+232 – 6+560 km szelvényei közötti eltérés az illegális szeméttelep kiterjedése, nagysága miatt vált indokolttá, természetesen a területtulajdonos Pilisi Parkerdő Zrt. hozzájárulásával. A módosított nyomvonal maximum 50 méterrel tér el Pilisvörösvár irányába az eredetitől, új ingatlant nem érint, ahogy új ügyfelet sem.
A szeméttelep kialakításának, eddigi fenntartottságának, felszámolásának, a terület szakszerű rekultivációjának vizsgálata nem tartozik a Bányakapitányság hatáskörébe, az részben önkormányzati feladat.”
Lásd még „Gázos téma” című cikksorozatunk következő részét a 6. oldalon.