8. oldal Múltidéző
Cserkészélet
Szemelvények Fogarasy-Fetter Mihály önéletrajzából III.
A jászberényi tanítóképzőben élénk cserkészélet folyt. A cserkészparancsnok Sie-meister János tanár úr volt. ő olyan példát nyújtott nekünk mind a magánéletében, mind a csapatvezetésben, hogy örök példa maradt számunkra a felnőtt korra. A cserkészotthonban mindennap, tanítás után osztályonként jelentés hangzott el az aznapi eseményekről. Ha valaki rossz osztályzatot kapott, akkor beszélt a szaktanárral, hogy adjon lehetőséget a következő órán javításra.
 |
1938 nyarán a tahi táborban |
1933 augusztusában a „Világjamboree”-n vett részt a jászberényi „Lehel” cserkészcsapat. Örömömre én is ott lehettem. Ezen a találkozón kb. 30 ezer cserkész vett részt Gödöllőn a világ minden tájáról. Az ünnepélyes megnyitót lord Baden Powel, a világ főcserkésze és gróf Teleki Pál, Magyarország főcserkésze tartotta. Büszkék voltunk rá, hogy cserkészek vagyunk.
A táborkapunk két hatalmas Lehel-kürt összehajlása volt. Mikor már berendezkedtünk, ismerkedni jártunk. Velünk szemben az osztrák tábor állt. Itt ismerkedtem meg Fritz Lerch bécsi cserkésszel. Elég jól megértettük egymást. Ki sejthette, hogy 33 év múlva ő lesz a nászom?
A Jamboree örök emlék marad számomra. A hazáját és embertársait szerető, a környezetet védő és a tiszta erkölcsre törekvő embertípus ideálja rajzolódott ki lelkünkben itt ezen a találkozón és általában a cserkészetben.
Az 1934/35-ös tanévben Siemeiser János parancsnok megkérdezte tőlem, hogy volna-e kedvem az intézet gyakorló iskolájának tanulói közül cserkészeket toborozni, csapatot alakítani és az őrsöket vezetni. Volt kedvem hozzá, és megkezdtem a szervezést. Két őrsöt alakítottam: Bercsák Gyula osztálytársam a Lehel őrsöt, én pedig a Botond őrsöt vezettem.
A gyerekekkel jó kapcsolat fejlődött ki a táborozások ideje alatt. Sokat játszottunk, csónakáztunk, labdáztunk és közben-közben a cserkésztudnivalókat tanulgattuk.
A tanítóképző elvégzése után Vörösváron megismerkedtem a „Patróna Hungariae” cserkészcsapattal s annak vezetőjével, valamint a cserkészotthonnal. A vezetők közül Rupf Józsefet, Hábli Bernátot és Piltzinger Jánost ismertem meg. Az otthon tetszett és többször eljártam az őrsi és csapatgyűlésekre.
 |
Táborba indulás előtt az iskola udvarán |
1937. nyarán Bükkipusztán táboroztunk. Magunk főztünk, az élelmet Pilisszent-keresztről vételeztük. Néhány névre még emlékszem: Gajdár Feri, Szabó Pista, Kollár Lajos, Mulavecz Antal, Pitini Lajos, Fazekas Zoli. Romantikus életet éltünk, sokat kirándultunk, még a Dobogókőre is felmásztunk.
Mikulás napjára már színdarabot játszottunk a Herbszt-féle színpadon, Karácsonyra pedig műsoros estét tartottunk ugyanott, de ekkor már több mint a gyerekek felének kiscserkész egyenruhája is volt. Megtaláltuk a kiscserkészcsapat régi pecsétjét (1924) és ennek alapján 839. számú Mátyás király kiscserkészcsapat néven folytattuk munkánkat.
1937-ben a bányatelepi pékség mellett állt még a „Kiserdő”. Itt és a pékség mögötti bokrokkal körülzárt játszótéren gyakran összegyűltek a bányatelepi gyerekek és fociztak. Ezek közül szedtem össze a kiscserkész csapat tagjait. Ezeknek a gyerekeknek a szókincse kezdetben erősen kifogásolható volt.
1938 tavaszán részt vettem a hárshegyi tiszti táborban. A tábor egy hétig tartott és mindenféle cserkész-tudnivalókra tanítottak bennünket. Csomózás, térképismeret, dalok, morze, rovásírás, játékok és cserkésztörténelem volt a tananyag.
Több mint 50 cserkészapróddal három vezetővel és három szakácsnővel indultunk 1938 nyarán Tahiba táborba. A két hét megrendezésében sokat segített Hidas „Gyuri bácsi”, aki sok cserkésznótát tanított meg a táborozás alatt a fiúknak. A reggeli és az esti zászlófelvonást, illetve zászlólevonást reggeli, illetve esti imával kötöttük össze.
Ebben az évben, 1938-ban Eucharisztikus kongresszus volt Budapesten. Amikor Vörös-váron át az Aranyvonat Esztergomba vitte Szent István jobb kezét, a kiscserkészcsapattal kivonultunk az állomásra.
1938 utolsó négy hónapjában gyakran tartottunk csapatgyűlést. Egész idő alatt a Maugli-történeteket meséltem a fiúknak. A gyerekek nagyon élvezték. Sokat énekeltünk és játszottunk. Ekkor már Pilisszent-ivánról is jártak át érdeklődők, és be is léptek a csapatba. Kaposvári Gyula, Avar István, a két Poppre-fiú, Albrecht Öcsi, Marton Robi és még többen. (Avar István később nagy színész, a Nemzeti Színház tagja lett.)
Réti Géza igazgató úr egy tantermet jelölt ki részünkre, ahol délutánonként megrendezhettük a gyűléseket. A tél folyamán már neveket is osztottunk. Gajdár Feri lett a Nótafa, Szabó Pista a Mesetarisznya, Richtár Feri Egyenesút, Klenk Pepi Jószív, Fetter András Rosszcsont, Huber Jani Ingónádszál, Man-hertz Jóska Nagykópé, Herczeg Pityu Napsugár, Mártai Karcsi Kiscsillag, Avar István Barnaszem, Gubán Feri Kiskacsa stb. Ilyenkor a terem közepére állítottunk egy gyertyát, aki nevet kapott, a rendes nevét felírta egy papírra, majd odament a gyertyához, és elégette a nevét, s utána a kihirdetett „indián” nevet kellett viselnie. Az új nevek igen sokszor telitalálatok voltak. Egyeztek a neveket viselők tulajdonságaival, jellemével.
1939 nyarán ismét táborba szálltunk. És ismét Tahiba. Indulás előtt még egyszer lefotóztuk a csapatot. Itt már 50 fölé emelkedett a csapat létszáma.
Csendes, nyugodt két hét pihenés volt ez a tábor, mintha jelezte volna, hogy ez a nyár volt az utolsó katonaság nélküli nyaram. Énekeltünk, játszottunk, sokat nevettünk és kirándultunk. Jártuk az erdőt és számháborút játszottunk. A Duna partján az elmúlt év óta felépült egy strandfürdő. Belül deszkafal adott biztonságot, s így szívesen vittük ide jó idő esetén a gyerekeket fürödni. Betegség, baleset nem történt a két hét alatt. Az én barakkomban esténként mandolinszóval altattam el a gyerekeket.
Hol van már az a mandolin, és hol van már az a békés, felejthetetlen, régvolt nyár?!
(Folytatjuk)
