ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

16. oldal Tudomány-Egészség

A két Simonyi

A Természet Világa júniusi számában jelent meg Charles Simonyi írása: űrrepülésem emlékképei címmel. Charles Simonyi, kedves egyetemi tanárom, Simonyi Károly idősebbik fia. Charles Simonyi második magyar űrhajósként és a világ ötödik űrturistájaként járt a világűrben. 7 éves korától kezdett űrkutatásról szóló könyveket olvasni. Általános iskolás korában első lett egy televíziós vetélkedőn, ezt azzal jutalmazták, hogy a Szovjetunióban megnézhette egy űrhajó indítását. Később érdeklődése a számítástechnika felé fordult. 17 éves korában érettségizett, utána elhagyta Magyarországot, USA-ban mérnök és matematikus diplomát szerzett. Kezdetben a Xerox vállalatnál dolgozott, majd a Microsoft vezető programtervezője lett. 2002-ben saját szoftvervállalatot alapított. 2001-ben a magyar tudomány támogatására 25 millió forintot ajánlott fel, ebből évente 2,5 millió forint ösztöndíjat nyerhet el három egyetemi vagy kutatóintézeti munkatárs kiváló kutatási eredményeiért.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Charles Simonyi

Charles Simonyi honlapjainak címe: űrhajózásról a felkészüléstől a hazaérkezésig; www.charlesinspace.com, a vállalatát ismertető honlap: www.intentsoft.com.

Charles Simonyi jelentős összegekkel támogat egyetemeket, kulturális intézményeket: www.simonyifund.org.

Simonyi Károly egyetemi tanár a villamos karon elektronfizikát és elméleti villamosságtant oktatott harmadikosoknak, én 1954-55-ben hallgattam kiváló előadásait. Előadásain, a villamosmérnök hallgatókon kívül részt vettek, fizikushallgatók, tanársegédek és adjunktusok is. Tanársága mellett a KFKI (Központi Fizikai Kutató Intézet) igazgatóhelyettese és az atomfizikai osztály vezetője volt. Tankönyveit több nyelvre lefordították, mindegyiket többször is kiadták, az Elméleti villamosságtan könyve 11 kiadást ért meg. Az átlagemberek Simonyi Károly nevét leginkább „A fizika kultúrtörténete” című könyvből ismerik. Simonyi Károly a Természet Világa havi lapban megalapította a kultúra egysége különdíjat, erre a díjra magyarországi és határainkon túli középiskolások pályázhatnak. Ezzel a díjjal a humán és természettudományos kultúra összefonódását kívánta elősegíteni. Díjazás: I. díj 20 000 Ft, II. díj 15 000 Ft, III. 8 000 Ft.

Simonyi Károly egyetemi tanárról szóló írásom a Szentiváni Tükör újság 2005. januári számában jelent meg „Emlékezés Simonyi Károly egyetemi tanáromra”. Az írás megtalálható a Mű-hely Galériáról készült honlapomon: http://muhely-galeria.uw.hu webcímen, a kulturális rendezvények oldal alján.

Saufert János

Nyolc óra egy emberélet
Nyolc óra alatt el lehet sajátítani a komplex újraélesztés ismereteit

Közel 25 ezer ember hal meg Magyarországon évente hirtelen szívmegállásban, noha egy nyolc órás elsősegélynyújtó képzéssel el lehet sajátítani a komplex újraélesztéshez szükséges ismereteket, mely jelentősen csökkentené ezt a számot. Jelenleg Budapesten az elmúlt öt évet figyelembe véve a Magyar Vöröskereszt adatai alapján 250-en rendelkeznek ilyen típusú ismeretekkel.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Félautomata defibrillátor a vörösvári Szakorvosi Rendelőintézet földszintjén.
A PIMEA jóvoltából került ide

„A megrendítően magas hirtelen szívmegállás miatti halálozási szám okán a Magyar Vöröskereszt fontosnak tartja, hogy felhívja a figyelmet az elsősegélynyújtás ismeretének szerepére” – mondta Kardos István, a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezetének igazgatóhelyettese. „A halálozási arány csökkentésére speciális elsősegélynyújtó tanfolyamokat indítottunk, ahol megtanulható az újraélesztés technikája, illetve elkezdünk egy olyan programot is, amelynek célja, hogy félautomata defibrillátorokat helyezhessünk ki forgalmas csomópontokhoz.”

Hazánkban évente 20-25 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállásban, ez naponta átlagosan 60-70 embert jelent. A betegek 20-30 százaléka nyilvános helyen lesz rosszul, túlélési esélyeik ez esetben nem túl kecsegtetők, hiszen újraélesztésükre az első tíz percben van a legnagyobb esély. A hirtelen szívhalál hátterében az esetek többségében (70%) a kamrai ritmuszavar, az ún. kamrafibrilláció áll. Az újraélesztés sikerét a gyors felismerés, hamar megkezdett újraélesztés, illetve a minél gyorsabban rendelkezésre álló defibrillátor készülék jelenti. Ugyanis a leggyakoribb keringés-megállási forma, a kamrafibrilláció néhány percen belül leadott elektromos ütéssel megállítható.
„Ezért tartjuk fontosnak, hogy felhívjuk a figyelmét mindenkinek arra, hogy nagyon sok múlik rajtunk, hogy életben tartsunk valakit a mentők kiérkezéséig” – tette hozzá Kardos István. Jelenleg Budapesten az elmúlt öt évben a Magyar Vöröskereszt által szervezett tanfolyamokon alig 250 fő végezte el azt a csupán nyolc órás tanfolyamot, amely biztos ismereteket nyújthat az újraélesztéshez. Ez az arány, ha a fővárosban élők számát nézzük igen csekélynek mondható. „Az elsősegélynyújtás célja az, hogy az orvos kiérkezéséig a helyszínen lévő személy a beteget életben tartsa, stabilizálja állapotát, enyhítse fájdalmát. A Magyar Vöröskereszt most július végén is induló tanfolyamain megtanulhatják az érdeklődők, mit kell tenni hirtelen rosszullét, szívmegállás esetén, vagy elsajátíthatják a komplex újraélesztés technikáját” – nyilatkozta Kardos István.

A Magyar Vöröskereszt az elsősegélynyújtó ismeretek népszerűsítésén túl megkezdte a félautomata defibrillátorokat és azok használatát is közelebb vinni az emberekhez, így indít egy programot, amelynek célja, hogy kihelyezzenek defibrillátorokat a leginkább forgalmas tereken, közösségi helyeken. „A félautomata defibrillátor készülék jelenleg szinte csak a szakellátás eszköztárában van jelen, pedig használatát elsajátítani nagyon egyszerű feladat. A készülék nagy segítséget tud nyújtani abban, hogy megfelelő képzettséggel rendelkező elsősegélynyújtó nyilvános helyen életben tudjon valakit tartani, állapotát stabilizálja a mentők vagy az orvos kiérkezéséig” – mondta Kardos István.

További információ:

Kiss Gyöngyvér
Prominart Kommunikáció
Telefon: 06 20 395 42 77
E-mail: kiss.gyongyver@prominart.hu

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE