3. oldal Köszöntő
 |
Vidám körtánc a Vörösvári Napok keretén belül rendezett Schwabenfesten |
Tudjuk, és sokan még emlékezünk is rá, hogy nagyszüleink, dédszüleink a búcsúra készülve fehérre meszelték házaikat, megpucolták” az ablaküvegeket, lefestették a kerítéseket, felsöpörték az utcát, rendbe tették az udvart, és úgy várták az ünnepet. Ugyanígy megtisztították a lelküket is: kibékültek haragosaikkal, elmentek gyónni-áldozni, mert ismerték a búcsú eredeti jelentését. Tudták, hogy a templombúcsú ünnepe, a templom felszentelésének évfordulója nemcsak a látható, kőből épült templom születésnapja, hanem a templomot közös elhatározásból, közös erővel felépítő emberek közösségének mint közösségnek az ünnepe is. Hittek abban, hogy a templombúcsú ünnepén megszabadulhatnak elkövetett bűneik terhétől, s egy-mással és Istennel kiengesztelődve, testben-lélekben megkönnyebbülve folytathatják életük útját. Hívő emberek lévén ehhez kérték Istennek, s a templom védőszentjéül, tehát a közösség példaképéül választott, mennyekbe fölvett Szűz Máriának a segítségét.
Mi, mai vörösváriak büszkék lehetünk őseink példájára, és sokat tanulhatunk tőlük. Mert anyagilag ugyan jobban élünk, mint ők: nagyobb házunk van, bőségesebben étkezünk, több ruhánk, drága autónk, plazmatévénk van, messze földre járunk nyaralni, de lelkiekben szegényebbek vagyunk: a közösségi életünk, az egymás iránti szolidaritásunk gyengébb az övéknél. Önzőbbek lettünk. Sok szép ház és udvar van ugyan ma is Vörösváron, és szerencsére vannak szép utcák, utcarészek is, de házuk előtt az utcát, járdát, árkot már sokan nem gondozzák, építkezéskor, munkavégzéskor vagy pihenés közben sokan nincsenek tekintettel a többiekre, a szomszédokra. Milyen jó lenne, ha mindnyájan visszatérnénk régi szokásainkhoz, s elődeinkhez hasonlóan mi is vállalnánk a közös célokért a személyes munkát és fáradságot.
Használjuk ki a mostani ünnepet arra, hogy megerősítsük magunkban a közösségi érzést, s ezzel a lelkülettel vegyünk részt a Vörösvári Napok rendezvényein. Higgyünk abban, hogy a huszonegyedik században, a modern társadalom körülményei között is élhetünk mi, vörösvári emberek egymást elviselve, tisztelve és segítve, őseinkhez hasonlóan, valódi közösségként.
Ha így lesz, újra lehet szép, rendezett, tiszta városunk, újra lehetnek nyugalmas, békés hétköznapjaink és ünnepeink, néha talán még boldogok is lehetünk.
Részlet Gromon István polgármester beszédéből
(Elhangzott 2008. augusztus 15-én a 18. Vörösvári Napok megnyitóünnepségén.)
Juhász Gyula
Új ének István királyhoz
Hol vagy István király:
Énekeltük árván,
Rontó béke útján
Botorkálva járván.
Népünk drága kincse,
Szent jobb, sírva néztünk,
Míg a bontó balsors
Karja verte népünk.
Nagy öröme vagy ma
Lángoló szívünknek
S neved áldott napja
Új diadalünnep.
Ott vagy István király,
Hol a hadak járnak
Vágva széles útját
Nagy Magyarországnak.
Dicsőséges jobbod
Délre és keletre
Vezeti népünket
Örök győzelemre!
Hírek röviden
Zoltán atya elbúcsúzik
 |
Zoltán atya köszöntése vörösvári papi szolgálatának 15. évfordulója alkalmából
a 2007. augusztus 18-i szentmise után |
Pontosan egy évvel ezelőtt köszöntötték a hívek Boros Zoltán plébánost abból az alkalomból, hogy 15 évvel ezelőtt kezdte meg papi szolgálatát Vörösváron. A 16. év leteltével Zoltán atya saját kérésére most távozik az egyházközségből és városunkból. A rengeteg munka, ami a vörösvári egyházközség szolgálatával járt, megrendítette egészségét. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök ezért egy kisebb plébánia vezetésével bízta meg őt.
(A Zoltán atyával készült interjúnkat lásd a 17. oldalon. – a Szerk.)
A helyére a püspök atya Kristofory Valter atyát nevezte ki, aki mostanáig Adony község plébánosa volt.
(Értesüléseink szerint Valter atya jelenleg kórházban van, így egyelőre nem tudja a plébánosi teendőket ellátni Vörösváron.)
Holitska Sándorné könyvtár
vezető nyugdíjba vonul
 |
Stoptábla a Bem utca elején. Megszűnt egy „egérút” Szentiván felé |
40 éven át a vörösvári könyvtár volt a munkahelye Holitska Sándornénak, aki kezdetben beosztott könyvtárosként, majd három évtizeden át könyvtárvezetőként állt a kultúra szolgálatában városunkban.
(A szeptember 1-jével nyugállományba vonuló könyvtárvezetővel készült interjúnkat lásd a 14. oldalon. – a Szerk.)
Egyirányú lett a Bem utca
„Tekintettel arra, hogy Pilisvörösvár Város Önkormányzata 2008. május végéig a Bem utca felé az átmenő forgalom korlátozása érdekében nem hozott intézkedést, Pilisszent-iván község Önkormányzata a Bem utca felső szakaszát a Templomhegy utcai elágazástól a Klapka utca felé egyirányúsította” – adta tudtul a Szentiváni Kisbíró 2008. július-augusztusi száma.
(Kaján javaslatunk: a vörösvári önkormányzat hozzon hasonló döntést: ha a vörösváriak nem tudnak átmenni ezentúl a Húnyon át Szentivánra, a szentivániak se tudjanak átjönni Vörösvárra. – a Szerk.)