6. oldal Közérdekű témák
Nemzetközi egyezmény a közszolgáltatásokról és a közművekről
A közszolgáltatások ellátásában és a közművek irányításában is erősíteni kell az önkormányzatok szerepét. A helyi és a területi önkormányzatok azok, amelyek pontosan ismerik az ott élők igényeit és ennek megfelelő módon szakszerűen és gazdaságosan tudják megszervezni és működtetni a közszolgáltatásokat, közműveket.
Ennek érdekében kilenc ország egy-egy tartománya-megyéje írta alá azt a megállapodást, amely az Európai Unió bővítése érdekében egy elismertebb és kiterjedtebb megyei hálózat, összefogás kialakítását sürgeti, hogy folyamatosan fejlődő, minél jobb ellátást tudjanak biztosítani az unió állampolgárainak.
A dokumentum szorgalmazza, hogy a közszolgáltatások hatékony működtetéséhez a helyi szintű döntéseket kell erősíteni egy „minőségi szolgáltató charta” erősítésével. A német, svéd, norvég, spanyol, lengyel, bolgár és román tartományok mellett Pest megye is csatlakozott a közös nyilatkozathoz. A résztvevők megegyeztek abban, hogy a dokumentumot eljuttatják hazájuk uniós parlamenti képviselőjükön keresztül Brüsszelbe, hogy megfelelő módon adjanak hangot az önkormányzatok elvárásainak és észrevételeinek.
Pest Megye Sajtószolgálata
Visszahelyezik a KRESZ-táblákat
Az önkormányzat folyamatosan pótolja a város utcáiból eltűnt vagy megrongált közlekedési táblákat. Augusztusban 43 darab tábla került visszahelyezésre, illetve kicserélésre.
 |
Visszahelyezett stoptábla
a Puskin utcában |
A táblacserével egy vörösvári vállalkozót bízott meg az önkormányzat, aki Kovács Zsolt közterület-felügyelő irányításával végezte el a munkát.
A táblák pótlása és cseréje jelentős többletköltséget okoz az önkormányzatnak.
Lesz-e munkaügyi kirendeltség Pilisvörösváron?
Szakszon József alpolgármester levélben megkereste a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ Budaörsi Kirendeltségét információt kérve az állásügyek helyben történő intézésének lehetőségéről.
Bőcs Etelka kirendeltség-vezető válaszában azt a tájékoztatást adta, hogy az ügyintézéshez szükséges személyi és technikai feltételeket csak a budaörsi kirendeltségen tudják biztosítani. Az ügyintézéssel járó utazási költségeket utólag megtérítik az ügyfeleknek.
Az álláskeresők információval történő ellátásának biztosítása érdekében együttműködő partner a Napos Oldal Szociális Központ Családsegítő Szolgálata.
Az információk biztosítását segíti a www.afsz.hu honlap is.
A kirendeltség-vezető továbbá azt a tájékoztatást adta, hogy 2010-ig infrastruktúra fejlesztést hajtanak végre. Ennek előkészítése során felül fogják vizsgálni a kirendeltségek földrajzi elhelyezését és az általuk ellátandó települések körét is.
Ez azt jelenti, hogy szerencsés esetben két éven belül munkaügyi kirendeltség nyílhat Vörösváron, így a munkanélküli ellátással, a munkahelykereséssel, valamint a vállalkozói járadék megállapításával kapcsolatos ügyekben mentesülhetnének a vörösváriak a fárasztó utazástól.
F. A.
Igényesség(?)
Európa és a világ minden szegletében megfordultak már vörösváriak. Azt mondom, hála Istennek, ez így van jól. Tágul az ismeretünk, tudomást szerzünk más népek életéről, kultúrájáról. Nem tudunk betelni a világ csodáival, a gyönyörű tájakkal. Vannak, akik külföldön dolgoznak, vannak, akik tanulnak, rengetegen turistáskodnak, vagy éppen a német rokonokat látogatják. Vannak, akik csak átugranak Ausztriába, jó levegőjéből szippantanak egyet, megállapítva, hogy ott még a toalett is illatos, van WC papír, működik a kézmosó, és nem lopják el a WC fedelet sem. Minden nemzet védi tulajdonát, törvényeket, szabályokat hoz, s keményen bünteti az azt megszegőket, a rongálókat a szemetelőket, és könyörtelenül kiveti magából a deviáns alakokat. Az ,,Adria királynőjének"nevezett Velencében, szinte minden sarkon ki van írva, hogy a ,,földön, lépcsőkön, műemlékek, templomok közelében sem enni, sem szunyókálni, sem hangoskodni nem lehet. Végre!! Hiszen, ha a turistákra hagynák az efféle döntést, sokan a nagy múltú Szent Márk templom előtt szalonnáznának, demizsonokból töltögetnék a bort, melynek nyomán elszabadul a pokol. Rómában sem lehet már a Trevi kútban lábat áztatni, és az utcán feltűnően viselkedni. Mindenre őrök, rendőrök vigyáznak, és kőkeményen büntetnek. 50 Euro a fentiek megszegése. Talán mégis van visszatartó ereje a pénzbüntetésnek? Az eredmény az, hogy eltűnt a szemét.
Dr. Kutas Gyula képviselő úr wehrheimi látogatása kapcsán élvezetes cikket írt, a 2 éves testvérvárosi fogadtatásról. Filmszerűen pergett előttünk írásából a sok szépség, üdeség, ,,a szívélyes vendéglátás". ,,Fel kell nőnünk vendéglátóinkhoz, van mit tanulnunk" – szögezi le végül a képviselő úr, melyben tökéletesen egyet kell vele értenünk.
Bár szomorú szívvel jegyzem meg az elmúlt 24 év alatt nem sikerült sokat tanulni, a Fő út járdáit tisztán tartani a három darab fontos központi teret szemétmentesíteni, a szemeteseket gyakran üríteni, intézményeinket és boltjaink környékét kulturáltan kezelni, pedig igen csak vágyik rá a lakosság nagyobb része. Pedig dr. Kutas Gyula képviselő úr egészen biztos, hogy nagy erőfeszítéseket tesz, hogy ez gyökeresen változzon, hiszen a kritikus Vásár tér a Kápolna utcai szelektív gyűjtő környéke, az ő választókörzetében van.
A pilisvörösvári emberek elkeseredettek a piszok miatt is, fásultak, már csak legyintenek a változásra. Igaz, sokan közülük leszoktak a munkáról, nem söpörnek, nem locsolnak, nem takarítanak. A Fő úti árkok bűzlenek a kosztól, az iszaptól. Igénytelenség, szürkeség fogadja a járókelőket a belvárosi házak előtt.
Pilisvörösvárnak van helyi köztisztasági rendelete. Nagy munkával alkották meg korábbi testületek. Így már ki sem kell találni azt, ami megvan – csak be kéne tartatni. Régen a közterület-felügyelők munkája volt a betartatás. A rendeletben világosan szerepel az, ami az ingatlanok előtti járdákra, árkokra vonatkozik. A polgármester úr a választási programjában megfogalmazott „igényességet” komolyan gondolja. Ezért értekezik havonta a rendőrséggel, a polgárőrséggel és a közterület-felügyelőkkel, hogy Vörösváron végre rend legyen.
Mindannyian tudjuk, hogy a leghoszszabb út mindig az első lépéssel kezdődik.
Dr. Gábeli Zoltánné