11. oldal Helytörténet
A pilisvörösvári bányászsztrájk II.
Éhségmenet a Parlamenthez
Háromrészes sorozatunkban hónapról hónapra követjük a 80 évvel ezelőtt, 1928. november 23-án kitört bányászsztrájk eseményeit. A második részben a december 11-i éhségmenetről szólunk, korabeli újságcikkek tükrében.
 |
Csendőrök állják útját az éhségmenetnek |
Decemberben kemény hideg köszöntött a sztrájkoló vörösvári bányászokra. Éheztek és fáztak, de kitartottak. Az igazgatósággal folyó tárgyalások azonban elhúzódtak és a bányászok türelme fogytán volt.
Végső elkeseredésükben elhatározták, hogy követeléseikkel most már egyenesen a miniszterhez fordulnak. Méghozzá személyesen. December 11-én a Bányatelep lakossága szinte egy emberként indult útnak – mintegy 1700 férfi, asszony és gyermek, hogy a latyakos, nyirkos időben begyalogoljon Pestre, a Parlament épületéhez. Az éhségmenetet az ürömi állomásnál rendőrök és csendőrök tartóztatták fel. Csak egy 15 tagú küldöttséget engedtek tovább.
A Bányamunkás 1923. december 12-i lapszáma drámai (helyenként „túlírt”) riportban számol be az előző napi éhségmenetről:
„Most egyszerre feltűnik az országúton a sötét, négyes sorokban menetelő bányamunkástömeg. Halálos csöndben lépegetnek az országút sarában. Ez a hallgatás csak még súlyosabbá teszi szándékukat. Két oldalt kopaszon az útszéli fák; lábuk alatt szürke sár, fejük felett ólmos fellegek.
 |
A bányászok küldöttsége a parlamentnél |
Asszonyok lépkednek a sereg élén. Munkásasszonyok, vagy ami még ennél is többet mondó: bányászok asszonyai. Sápadt orcájukról a nélkülözés tükröződik. Ruhájuk kopott, színtelen; szellős nagykendőjüket lobogtatja a futó szél. Többen botra támaszkodva bicegnek. És sok anya apró gyermeke is dagasztja a tapadó sarat. Aztán jönnek a komor, tagbaszakadt, hajlott hátú férfiak, a bányászok. Az ő szájukat sem hagyja el szó mindaddig, amíg oda nem érnek hozzánk. Ekkor egyszerre, több ezer torokból fölviharzik a szó:
– Kenyeret kérünk!
Száll a kiáltás a szürke mezők fölött, kapaszkodik a hegyoldalakra s ott vész el a visszhang valahol messze, mögöttünk, ahol komoran, ködösen látszanak a bányaművek. Aztán megindul a menet újra előre. A sereg élén táblát visznek a következő felírással:
Védelmet kérünk a magyar kormánytól a belga bányakapitalizmus kizsákmányolási törekvéseivel szemben!
A kétezer főnyi sereg megy, kavarog tovább Budapest felé. Már feltűnik az ürömi vasúti megálló, amikor a távolból, a főváros felől több motorkerékpár és autó száguld a szótlanul lépkedő menet elébe. Jött a budapesti rendőrség több főembere, élükön Andréka Károly főkapitány-helyettessel. De még mielőtt a rendőrség a menet elé ért volna, a pilisvörösvári csendőrség a bányakapitányság autóján a bá-nyászok elébe vágott: a csendőrök elállták az országutat, amire a tömeg is megállt. A rendőrség képviselője kijelentette, hogy a menet útját tovább nem folytathatja, de egy 15-20 tagú küldöttség akadálytalanul mehet a parlamentbe.”
A bányászokat autók vitték a parlamentbe, ahol fél egy óra tájban Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes fogadta őket, aki megígérte, hogy közvetít az érdekükben, de arra kérte a bányászokat, hogy jóindulatuk jeléül vegyék fel a munkát.
A bányászok elégedetlenségüket fejezték ki a politikus békítő szándékú, ám semmitmondó válasza miatt (ismét a Bányamunkásból idézzük):
„Az ígéretekkel jóllaktunk. Mi amúgy is elmentünk a legvégső határig… A miniszterelnök-helyettes erre kissé idegesen és hangosabban ezt felelte:
 |
A tömeg az ürömi állomásnál várakozik a küldöttség visszaérkezésére |
– A tárgyalások már megkezdődtek, és a pénzügyminiszter úr most is tárgyal. Kérnem kell azonban ismételten a munkásokat, hogy a munkát vegyék föl, hogy az ünnepek előtt keresethez jussanak, mert különben teljesen leszegényednek…
Az asszonyok erre közbevetették, hogy:
– Jobban már nem rongyolódhatunk le. Tessék megnézni. Ez a ruha, amit fölvettünk, a legjobb ruhánk. Gyermekeinknek még ilyen sincsen. Nincs tüzelőnk, nincs ennivalónk! ”
A küldöttség visszaérkezéséről a Népszava tudósítója így ír:
„Az ürömi vasútállomás mellett táborozó több ezer bányász asszonyostul, gyerekestül a szitáló esőben dideregve várta a képviselőházba vonult küldöttség válaszát. Két óra elmúlt, amikor Esztergályos János és Kéthly Anna elvtársak a küldöttséggel kiértek az ürömi határba. A rendőrség vezetői, Andréka főkapitány-helyettessel az élen, és mintegy 20 főnyi csendőrrel fogta körül a bányászokat, nehogy a tömeg újból meginduljon, Pest felé vonuljon.”
Esztergályos János szociáldemokrata politikus tolmácsolta a miniszterelnök-helyettes üzenetét, majd arra kérte a bányászokat, hogy vonuljanak haza:
„… hallgassatok becsületes és fegyelmezett szívetekre, vonuljatok csendben haza, hogy holnap közölni tudjam a tárgyalások eredményeit. Mutassátok meg, hogy a nyomorúság nem fosztotta meg ítélőképességeteket. Reméljük, hogy ennek a becsületes állásfoglalásnak eredménye lesz. A döntésnek rövidesen meg kell történni. Mi bízunk a miniszter ígéretében, remélhetőleg a kormány az idegen kapitalistákra hatni fog és követeléstek teljesülni fog.”
„A mintegy 2000 főből álló tömeg a legnagyobb csendben sorakozott fel négyes sorokban a lucskos, sáros országúton, a rongyos cipőjű, korgó gyomrú, vékony kendőjű bányászasszonyok mögött bizakodó hangulatban lépkedtek a gyerekek, a férfiak. Negyedórával később eltűnt a szomorú menet, amely azzal a tudattal vágott neki a 10 kilométeres útnak, hogy fáradsága nem volt hiába való” – írja a Népszava tudósítója a menet visszafordulásáról.
A kommunista sajtó sokkal sötétebben ábrázolja az eseményeket, elmarasztalva az opportunista szociáldemokrata vezetőket, és bírálva a Népszava fennen idézett – szerintük túl rózsaszínűre sikeredett cikkét –, amely a vert seregként hazafelé tartó bányászokról azt állítja, hogy „bizakodó hangulatban lépkedtek” hazafelé.
A befejező részben: „A blokád”
