13. oldal Természet-Tudomány
A Magyar Tudomány Ünnepe II.
Víz a változó világban
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából az akadémián öt témáról (föld, víz, levegő, energia és az ember) hangzottak el előadások (november 3-7). Sorozatunk II. részében „Víz a változó világban” címmel Somlyody László gépészmérnök, az MTA rendes tagja előadását idézzük fel.
Napjainkat soha nem látott vagy még fel nem ismert gyors változások jellemzik (népességnövekedés, éghajlatváltozás, városiasodás, stb.), amelyek együttesen a rendelkezésre álló készletek kimerüléséhez vezethetnek. A városiasodás és a vele járó kényelmünket szolgáló központosított vízi infrastruktúra elszakított minket a természettől és a vízzel való gazdálkodástól is. A vidéken élők számára fontos minden csepp víz, igyekeznek a vizet zárt ciklusban hasznosítani, az elhasznált (nem mosószeres) vízzel növényeket locsolnak.
A városi ember kevés eszközzel rendelkezik a víz fogyasztásával járó vízszennyezés csökkentésére, elsősorban csak a vízfogyasztását tudja visszafogni, amire a víz- és csatornadíjak emelkedése rá is kényszeríti. Ugyanakkor az ilyen víztakarékosság káros következményekkel is járhat. Például Magyarországon a rendszerváltás óta a vízdíj nagyságrenddel nőtt, a vízfogyasztás és a települési szennyvíz mennyisége, pedig 40-50 %-kal csökkent. Ez előnyös, de az már kevésbé, hogy az ivóvízhálózatban (és a csatornarendszerben is) megnőtt a víz tartózkodási ideje, ami másodlagos szennyezéshez vezethet. A szennyvíz sokkal töményebbé vált, amit a hígabb szennyvizekre tervezett tisztító telepek költséges átalakítások nélkül már nem tudják megfelelően tisztítani.
Globális szinten a teljes vízkészlet változatlan. Az elsődleges gondot a népességszaporulat okozza. Ez térségenként változó módon, elsősorban Afrikában és Ázsiában idéz elő vízhiányt, a fejlődő világban közel 2 milliárd ember nem részesül egészséges ivóvízellátásban. A gondokat fokozzák az egyre gyarapodó, változatos szennyezések, a szélsőségek (árvíz és aszály), a készletek kizsákmányolása miatt eltűnő vizek (például Aral-tó), a nemzetközi vizek konfliktusai. Itthon a helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, van elegendő jó minőségű tiszta vizünk. A lakossági szennyvízkérdés halad a megoldás felé. Az ipari szennyezések jelentősen csökkentek. A mezőgazdaság vegyszer-felhasználása azonban növekszik, vizeink védelmében elkerülhetetlen az agrárgazdálkodás korszerű módszereinek elterjesztése.
Az előadások már interneten is megnézhetők: http://vod.niif.hu/mtu2008/ vagy http://www.tudomanyunnep.hu/video/
Sok oldaláról ismerhetjük meg a vizet, ha megnézzük a http://viz.lap.hu/ honlapot.
(Folytatjuk!)
Saufert János
A természet ízletes kincsei:
kökény, csipkerózsa, galagonya
Kapcsoljuk össze a kellemest a hasznossal! ősz végi, téli sétáinkon gyűjtsük be a természet által ingyen kínált táplálék-kiegészítőket.
A forgalomtól messze eső dűlőutak mentén, a Ziribár oldalán, az erdőszéli bokrosokban gyűjthetünk kökény-, csipkerózsa- és galagonyatermést. Az első kettő ízletes és szép bor alapanyaga, az utóbbi szíverősítő teák alkotórésze. Az első kettőből megfelelő nagyságú uborkásüvegben 1 kg kristálycukor, 3,5 liter langyos víz felhasználásával szirupot készítünk, és abba 1 kg kökény- vagy csipkerózsatermést teszünk. Szobahőmérsékleten, naponta megkeverjük. (Megfázástól védeni kell, mert akkor megnyúlósodik.) Kierjedve gyönyörű színű és finom bort kapunk.
A galagonyatermést teának úgy készítjük, hogy 10-12 bogyót 2-3 deci vízzel leforrázunk. Népi szíverősítő. Tavasszal virágzáskor szedett levelét, virágját is használja hasonló célra a népi gyógyászat.
Igen finom lekvár készíthető a csipkerózsa (vadrózsa, csipkebogyó, hecsedli – a szerk.) terméséből. A száraktól levelektől megtisztított termést annyi vízben kell feltenni és lassan főzni, amennyi éppen ellepi. Tökéletesen puhára főzve átpasszírozandó. A magok között maradt húst is ki kell mosni, és a kapott alapanyagot lassú tűzön besűrítés után ízlésnek megfelelően cukrozni és üvegekbe töltve kidunsztolni. Az átpasszírozást gumikesztyűben kell végezni, mert a magokat borító szőröcskék bőrgyulladást okozhatnak az ujjaink között.
Dr. Bókai Bátor