7. oldal Kultúra
Vörösvári filmes sikerek
Bemutatjuk Szalay Péter filmrendezőt
Általában keveset tudunk a magyar filmekről. Hogy kis városunkban három filmrendező is él, azt még kevesebben tudják. Szalay Péter filmrendezőt kérdeztük a filmes szakmáról, az éppen most lezajlott Magyar Filmszemléről.
 |
Szalay Péter |
– Hogyan indultál el a filmes pályán?
– Kamaszkori, szerteágazó érdeklődésem három végpontja: az elektronika, a zene, majd a legerősebb vonzerő; a film. Először rockzenekart alapítottam (Fotogén Fülek), melynek a hangosító berendezéseit én építettem, majd készítettünk egy videóklippet, így kerültem kapcsolatba a mozgóképpel. Egy másik meghatározó hatás Peter Greenaway: A szakács, a tolvaj, a felesége és annak a szeretője (1989) című alkotása. Teljesen elvarázsolt, a moziból kijőve tudtam, hogy filmes szeretnék lenni. Persze tanulmányokat is folytattam: műszaki felsőfokú végzettség, néhány év jazz-tanszakon, művelődésszervező diploma, majd néhány sikeres rövidfilm után felvettek az ELTE Videókommunikáció szakára, itt szereztem másoddiplomát.
– Mi volt az első igazi siker?
– Immár több mint tíz éve készítek – elsősorban – dokumentumfilmeket, első sikerem (Schilling Sárával és Juhász Zsolttal közösen) a 2002-ben bemutatott „Csúnya betegség”, mely három megszállott vasutas keser-édes hrabali története. Ez a film mai napig aktuális üzenet a szakma szeretetéről és a pozitív életszemléletről. Terápiás céllal is lehetne vetíteni, sokan meríthetnének erőt saját célkitűzéseik megvalósításához. Ezt a filmet a közszolgálati televíziók sokszor sugározták, valamint több mint tíz nemzetközi fesztiváldíjat kapott.
– Hogyan jut el egy alkotás a Filmszemléig?
– Sokan azt gondolják, hogy ha valaki megcsinált egy filmet, az automatikusan a Filmszemlére kerül. Van azonban előszelekció. Ott egy több tagból álló zsűri kiválaszt mondjuk 200 filmből harmincat. Szóval, már az is komoly eredmény, ha az alkotó versenybe kerül. Én szerencsésnek mondhatom magam, mivel 2003-tól minden évben versenyfilmmel szerepelek a Magyar Filmszemlén. Készítettem filmet például drogterápiáról (Drogzarándok), egy bohókás vonatútról (A vonat), a mai fiatalok karrierépítéséről (Mai módi) vagy éppen az 1989-es határnyitásról (Határeset, a Vasfüggöny utolsó áldozata). Ez utóbbi alkotás a 2006-os Filmszemlén dokumentumfilmes rendezői díjat nyert, valamint a televíziók máig vetítik. A film témája közelmúltunk történelme egy személyes tragédián keresztül. Az idei Filmszemlén a Határeset játékfilmes változatát mutattuk be egy dialógus nélküli rövidfilmben (Odaát), jelenleg ennek a témának a nagyjátékfilmes forgatókönyvén dolgozunk.
– Van valami hitvallásod?
– Egy éve a Magyar Filmművész Szövetség Dokumentumfilmes Szakosztályának titkára vagyok, célom a dokumentumfilmek méltó szakmai elismertetése, ill. a nézőkkel való megismertetése, hiszen ezek az alkotások tükrözik legpontosabban a mai társadalom lelkiismeretét.
Hidas Ildikó
Nevetni jó
Kíváncsian mentem el a Mű-hely Galériába. Vajon mi késztette Czeglédi Gizellát, a művészeti galéria vezető asszonyát, hogy nyíregyházi színjátszókat kérjen fel egy vásári bohózat előadására? Ráadásul ez a fajta komédia – látszólagos könnyedsége ellenére – igen szűk mezsgyén jár, könnyen átcsúszhat nagyhangú ripacskodásba.
 |
Részlet az előadásból
(Fotó: Pócsi János) |
Nos, a Belinszki József vezette, negyventagú Örökség Színtársulat nálunk vendégszerepelt öt színésze elkerülte ezt a csapdát. Fiatalok mindannyian, az ország több pontjáról érkeztek a szabolcsi megyeszékhelyre tanulni-játszani. Van közöttük, aki már végzett, és olyan is, aki még csak tanulja a színészet mesterségét.
„A lónak vélt menyasszony” témája nagyon egyszerű. A lócsiszár lovat, a diák menyasszonyt keres. A lónak is leányneve van, s ez már magában hordozza a félreértések sorát. A klasszikus bohózati téma a 17. században keletkezett, Moliére mester is feldolgozta. A témát ízes, magyar verses beszédre Baranyi Ferenc dolgozta át 1972-ben.
A Galéria kicsi színpadát azzal növelte meg a rendező, hogy a játék a színpad előtt is folyt. Ezáltal akár a vásárban is érezhettük magunkat; a színészek olykor közvetlenül előttünk játszottak. Fergeteges új rendezői ötletet ugyan nem láttunk, de tetszett, hogy a fiatalok úgy nevettettek, hogy sosem csaptak át harsánykodásba. A leghálásabb szerep persze az „embereké”: az öreg gazdát életre keltő Koncz Jánosé, a lócsiszárt alakító Tistyán Györgyé és a deák Váraljai Lászlóé. Előbbiek hangjában még jóízű tájbeszéd is megcsillant. A lányok – Sokoray Katalin és Kovács Edit – szintén jeleskedtek a korhű hangulat megteremtésében. Szerepük – noha kezükért folyik a versengés – kevesebb mulattató játékot kínált számukra.
A Galériát „teltházasra” megtöltő közönség az előadás végén hosszú tapssal köszöntötte a fiatal művészeket. Jó választás volt, kedves Gizella!
A színielőadás előtt Orgoványi Anikó, Géniusz díjas pomázi festőművész mutatta be a falakon kiállított mandala festményeit, melyek magva ősi, szanszkrit eredetű, s a lélek gyógyítását, erősítését szolgálják. Különleges, ritkán látható szín- és formagazdag művek. Szavakkal nehéz lenne leírni őket; aki teheti, látogassa meg a kiállítást a Galériában március 2-ig!
Pócsi János
Bölcsességek a nevetésről
„Ha támad a nevetés, semmi sem képes ellenállni.” (Mark Twain)
„Életünk napjai közül egyik sem annyira kárbaveszett, mint az, amelyen nem nevettünk.” „Ne várjunk a nevetéssel, amíg boldogok leszünk, mert különben félő, hogy meghalunk, anélkül, hogy nevettünk volna.” (La Bruyére)
„A legpihentetőbb megújító erők a vallás, az alvás, a zene és a nevetés. Legyen hited Istenben, sajátítsd el a nyugtató pihenést, szeresd a jó zenét, nézd az élet derűs oldalát – így az egészség és boldogság a tiéd lesz.” (egy orvosi váróterem falán)
(Forrás: http://idezet.wordpress.com)
Gryllus, Örkény és a Kockásfülű nyúl
Panrásav-tabmosz-ketnép-kötrötücs-adresz-ddek-őftéh – ezzel a varázsigével kápráztatta el Gryllus Vilmos február 8-án a Művészetek Háza színháztermében a pilisvörösvári aprónépet. A művész a „Maszkabál”-t mindkét előadáson teltház előtt játszhatta.
 |
A Kockásfülű nyúl személyesen
(Fotó: Hidas Ildikó) |
A gyerekek hamar megtanulták a varázsigét, persze, csak fordítva: Hétfő, kedd…
A Maszkabálon megjelent a gomba, a banya és a mackó, de a kicsik kívánságára újabb és újabb szereplőkkel gazdagodott a paletta, fülbemászó dallamokat csempészve a lelkes közönség fejébe.
Úgy látszik azonban, hogy a délelőtti előadások elfárasztották a gyerekeket, mert estére már csak töredéke maradt az érdeklődőknek. A csekély számú publikum azonban lelkesen fogadta a Kockásfülű nyulat és a két megjelent alkotót, Richly Zsoltot és Riedl Katalint. Valachi Katalin a kiállítás megnyitóján elmondta, miért fontosak ma is az ilyen kedves rajzfilmek. Ezt azonban a megjelenteknek nem kellett bizonygatni.
 |
Örkénységek
(Fotó: F. A.) |
A február 9-ei „Örkénységek” című előadás már nagyobbaknak szólt volna. Sajnos sem a diákok, sem szüleik nem tülekedtek, hogy bejöhessenek, pedig végigkövethették volna Örkény István életét és munkásságát, valamint a XX. századi történelem eseményeit a Szabad Ötletek Színháza szórakoztató előadásában.
Örkény István éppen nem az az író, aki nehezen emészthető. Ezek az előadások könnyebben megközelíthetővé teszik egy-egy alkotó munkáit. A tanulás nem csak az iskolapadban zajlik. Ahhoz, hogy Európa a kultúra hazája maradhasson, tennünk kell érte. Hogy ne hangozhassék el senki szájából az a mondat, ami az egyik Örkény-novellában elhangzott: „Mi az az Európa?”
Hidas Ildikó
Reneszánsz játszóház
Valachi Kati jelmezbe öltözött gyerekekkel (Fotó: Németi László)
Példaértékű játékos történelem- és kultúraórát adott február 12-én Valachi Kati a Művészetek Házában. A nagycsoportos óvodások Kati segítségével visszakerültek a reneszánsz korba. A gyerekek először hangszereket készítettek, majd összeállt a zenekar, mely a királyi udvar bevonulását és Mátyás királlyá koronázását kísérte. A testőrök felelősségük teljes tudatában őrizték a királyi párt, és először még táncolni sem akartak. Aztán a király engedélyt adott. Szólt a zene, állt a bál, a reneszánsz évének méltó megnyitóján.
H. I.
PIKK
A Művészetek Háza 2008. januárjában beindított rendezvénysorozatainak egyike a Pilisvörösvári Kultúr Klub. A PIKK alapvetően kiállításokra épül, melyeket minden hó második péntekén 18 órai kezdettel ünnepélyes keretek között nyitunk meg, majd két hétig várjuk az érdeklődőket.
Kiállításokat, tárlatokat szervezni felelősség, hiszen a feldolgozhatóság mellett elengedhetetlen szempont az ízlésformálás. A szervezőknek ügyelniük kell arra, hogy a kiállított alkotások által valódi kulturális értékeket közvetítsünk.
A PIKK nem titkolt szándéka a közösségteremtés, hiszen a közösséghez tartozás élménye, milyensége nagyban meghatározza mindennapjainkat. A Kultúr Klubba érdemes „csak úgy” betérni, elnézegetni grafikákat, képeket, „miniszobrokat”. Az ilyen alkalmak lehetőséget adnak számunkra, hogy beszélgessünk, együtt gondolkodjunk.
Következő témánk: Fotókiállítás: „Épületek – Természet – Fénybolygó”
A kiállítást megnyitja Tóth Enikő művészettörténész.
A kiállítást követően 19 órai kezdettel a Színházteremben Steve Taylor Szabó pánsíp művész előadásában ismert filmzenék, musical dallamok hangzanak fel.
Szeretettel várunk mindenkit 2008. március 14-én este 18 órakor a Zeneiskola aulájában!
Balasi Anikó
mb. igazgató
Művészetek Háza
2008 – a Reneszánsz Éve Magyarországon
Egy éven át tartó kulturális programsorozat mutatja be a reneszánsz korát és a „modern reneszánszot”.
Történelmi hátterében a tény: 550 éve lépett trónra Hunyadi Mátyás. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium célja, hogy a történelmi évforduló kapcsán az akkori – művészeti, kulturális, társadalmi, gazdasági tekintetben – fellendülő Magyarországra való visszatekintésen túl megmutassa: mit jelent ma a reneszánsz.
Rendhagyó lesz a Reneszánsz Év – 2008: programjai egyrészt visszatekintenek a reneszánsz hagyományaira, kulturális értékeire, Mátyás király korára és szellemiségére, az akkori Európát formáló világképre, másrészt bemutatják a jelen kezdeményező, kreatív kultúráját, a kulturális modernizáció szándékait – ezzel a párhuzammal megteremtve a két kor párbeszédének lehetőségét.
A reneszánsz korában megnőtt az egyéniség és az alkotó tevékenység szerepe, a szabadon kibontakozó tehetségek előtt korlátlan lehetőségek tárultak fel. Vehetjük úgy: a „modern reneszánsz” haladó, a szellemi megújulás kifejezője, a legmodernebb áramlatok megjelenítője.
Forrás és további információ:
http://www.reneszanszev.hu/
Sok ötlet és alkotói szabadság – képekben
Mediterrán, vörös-fekete-sárga, olykor fenyegető színek a tájképeken, hosszútestű, arctalan figurák, lebegés… Ezek az első benyomásaim a lépcsőkön felérve, még kabátban.
 |
Szász József festőművész és Angyal Mária művészettörténész a budapesti
kiállítás megnyitóján (Fotó: P. J.) |
Szász József, a huszonkét éve Vörösváron élő és alkotó festőművész pesti, Béke szállóbeli tárlatára érkeztünk. Még el sem kezdődött a megnyitó, de ülő vendéget alig látni. Szinte valamennyi kép előtt érdeklődő áll. Csendesen vagy beszélgetve vizsgálódó arcok.
Elcsendesedünk. A mikrofon előtt Angyal Mária művészettörténész. Okos, értő elemzés a művekről. Jó hallgatni, alapot ad látásunkhoz, de nyugodtan rábízhatjuk magunkat saját érzéseinkre is. A képek találó, helyenként szinte „blikkfangos” címei: „A madárijesztő menyegzője”, „Boszorkányerdő” a színek és formák olykor éteri, olykor látomásos összhangja vezet bennünket. Nem köt gúzsba, szabadon engedi fantáziánkat, társként hív képtől képig.
„Művészete a tárgyszerűség és a fantáziavilág látványos együttese, a megnyugvás és az ideges vibrálás, az idill és a hajszoltság szintézise” – így a szakember. Igaz.
 |
Szász József: Zarándoklat |
Azon veszem észre magam, hogy nem is egy képhez már másodszor térek vissza. Egyik ilyen, már alakokkal is benépesített képe a „Zarándoklat”. Emberek vonulnak három hegyen át. Csak fejüket és hátukat látjuk. A legelöl haladó pici alakok már fehérségbe vesznek. Előttük a harmadik hegy határolta horizonton sötéten nyargaló fellegek… Futnak a gondolatok: a három hegy: országjelkép? Csíksomlyói zarándoklat? Sötét, viharos századok előttünk és utánunk? Talán ez az egész csak illúzió?
Csendes beszélgetés az alkotóval. Elmondja, hogy nem minden képe készül „egyvégtében”. Némelyik csak hetek, hónapok múltán nyeri el végső formáját. Szabad, időben és térben független, nem kényszerből végzett alkotómunka az övé. Közben elgondolkodom. Ha látszik is zaklatottság, feszültség a képein, a belső derűt, egyensúlyt sugárzó, mosolygós ember ezt valószínűleg „kifesti” magából.
Vörösvárhoz, ligeti házához, a természethez való kötődés életeleme, s ez képeinek többségén meg is jelenik („Reggeli fények”, „Viharfelhők”, „Vöröslő ég”).
Legközelebbi kiállítása szülővárosában, Törökszentmiklóson lesz, de örömmel mutatná be képeit városunkban is.
Szeretettel, megbecsüléssel várjuk!
Pócsi János
Az olasz televízió kedvencei
2008. január 24-28. között az „A Tempo” Koncertfúvós Zenekar és a Supernova tánccsoport meghívást kapott a Ligur-tenger partján fekvő San Remóba.
A hirtelen jött felkérésre nem tudtunk mindnyájan elutazni, így más zenekarok muzsikusai tartottak velünk, hogy az összhangzást erősítsék. A rövid időre összeverbuválódott csapat hamar összecsiszolódott, ami a fellépéseinken is hallatszódott. Ezúton is szeretnénk a kisegítő zenészeknek megköszönni munkájukat.
 |
A zenekar a San Remo-i virágkarneválon |
Csütörtökön este egy busznyi zenész és táncos vágott neki a 18 órás útnak, melynek úti célja ez a festői szépségű város, San Remo volt, amiről mi otthonról csak álmodtunk a januári hidegben: napfény, 18 C, tenger és persze az önfeledt szórakozás a barátokkal. De mindezt egy komoly felkészülés előzte meg.
Pénteken a kora délutáni órákban érkeztünk meg a parttól 200 méterre fekvő szállásunkra, a Hotel Esperiába. A délutánt és a másnapot a város látnivalóinak feltérképezésével töltöttük: megtekintettük a XII. században alapított S.Siro templomot a város szívében, az óvárost, a kaszinót és a hegy tetejéről elénk táruló panorámát a városra.
Szombat esti fellépésünk a főpróbája volt a másnapinak. A csillagos ég alatt a kivilágított utakon és sikátorokon át szinte bejártuk muzsikáinkkal az egész várost, ami akkorra turisták százaival telt meg.
Vasárnap fél 9. Mindenki menetre készen, az üzeneteket elküldtük az otthoniaknak. A tévékészülékeket beüzemelték és a képernyőket feszült figyelemmel kémlelték, mikor is tűnnek fel a vörösvári zenészek, mert az egyik olasz kereskedelmi televízió élőben közvetítette a San Remo-i virágkarnevált, melynek idei témája az olimpia volt. Az egyes olimpiák egy-egy kiemelkedő alakját, pillanatát örökítették meg a virágkompozíciókkal (magyar virágkötők keze munkái is láthatóak voltak). Mi az 1968-as mexikói ,,olim-piai kocsi” után fújtuk indulóinkat.
A közel 3 órás menet és televíziós szereplésünk után hazafelé tartva megálltunk Velencében felfedezni a Szent Márk teret, a Szent Márk székesegyházat, a Rialtót, a Doge-palotát és az Óratornyot. Hétfőn az éjjeli órákban érkeztünk meg a hideg Vörösvárra, az otthon melegébe.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik segítettek, támogattak utunk során.
Feldhoffer Renáta
