8. oldal Mesterségek
Műtárgyak gyógyítója: a restaurátor
Interjú Kohányi Orsolyával
– Hogyan lesz valakibõl restaurátor?
 |
Kohányi Orsolya |
– Egészen negyedikes gimnazista koromig nem tudtam, hogy létezik a restaurátor szakma. Aztán véletlenül találkoztam egy régi gyerekkori osztálytársammal, aki restaurátor akart lenni. Engem mindig is érdekelt a képzõművészet, iparművészet. Sokat festettem, varrtam. Otthon édesapámmal mindent megjavítottunk, ami eltörött. Sokáig fazekas akartam lenni, de a zene is érdekelt. Máig sem tudom, hogy nem döntöttem-e rosszul, és nem kellett volna-e mégis az énekesi pályát választani.
– Aztán mégis a képzõművészet mellett döntöttél. Érettségi után rögtön továbbtanultál?
– Akkoriban úgy volt, hogy öt éves gyakorlat után lehetett csak felvételizni a Képzõművészeti Fõiskola tárgyrestaurátor művész szakára. A gimnázium után tehát dolgozni kezdtem a Műemlék Felügyelõségnél, ahol sok segédrestaurátor dolgozott. Aki bevált, az szép munkákat kapott. 17. századi barokk berendezéseket, oltárokat, szobrokat hoztunk helyre. Sok festett famennyezetet állítottunk viszsza eredeti állapotába.
– Nem hiányzott az elméleti tudás?
– Közben estin elvégeztem a Képzõművészeti Szakközépiskolát, majd egy egyéves restaurátor alaptanfolyamot a Képzõművészeti Fõiskolán. Aztán amikor megvolt az öt év gyakorlatom, elkezdtem a Képzõművészeti Fõiskolán tanulni levelezõ tagozaton, mivel a tárgyrestaurátor szak akkoriban csak ilyen formában volt elérhetõ. A tárgyrestaurátor szak tovább differenciálódott fa, bõr, kerámia és fém területre. Én fabútor szakra jelentkeztem. Ez havonta két hét tanulást és nyaranta gyakorlatokat jelentett, ami nagyjából a nappali tagozatok óraszámának felelt meg. Ezt a munkahely elvileg támogatta, gyakorlatban azonban nem nagyon örültek, hogy két hétig nem haladunk az ottani munkával.
 |
Nepomuki Szent János-szobor
restaurálás alatt |
– Annál jobban örülhettek, mikor elvégezted a fõiskolát...
– Nem tudtak eléggé örülni, mert mire lediplomáztam, megszületett az elsõ gyermekem, és utána sorban még kettõ. Azt a rengeteg elméleti tudást, amit megszereztem, már nem tudtam kamatoztatni.
– Hogyan kerültetek Vörösvárra?
– Az elsõ két gyerekkel még Hidegkúton laktunk a bátyámnál. Aztán õ is megnõsült, és kicsi lett a ház. Mennünk kellett. A környéken keresgéltünk házat. Pilisszentivánon egy ingatlaniroda ajánlotta ezt a Dózsa György utcai házat. Nekünk nagyon megtetszett, éppen ilyet képzeltünk.
– Nem volt furcsa teljesen ismeretlenül idejönni?
– A szomszédok nagyon barátságosan fogadtak bennünket. Jól érezzük itt magunkat a Pilis lábánál.
– Térjünk vissza a szakmádhoz! Mikor kezdtél újra dolgozni?
– A harmadik gyerek után visszamentem a Műemlék Felügyelõséghez. Sok szép munkát kaptunk.
– Hogy kell hozzáfogni egy munkához?
– Elõször is tudni kell, milyen korból való a restaurálandó anyag. Ismerni kell a régi készítési technikákat, stílustörténetet. Nem árt a kémia sem.
– Szóval minden restaurátor polihisztor?
– Igazán csoportban jó dolgozni. Valaki a fához ért, más a festéshez stb. Meg kell vizsgálni, mennyire károsodott a faanyag. A szuvas fát szilárdítani kell, a festékréteget konzerválni. Tudni kell, hogy hány rétegben festették le.
– Mennyi ideig tart pl. egy teljesen rossz állapotban lévõ kis barokk faszobor restaurálása?
– Az attól függ, hogy milyen állapotban van, és mennyi festékréteg van rajta. Ha az utolsó rétegig fel kell tárni, és tényleg nagyon porlad a fa is, akkor néhány héttõl akár több hónapig is eltarthat.
– Kinek éri ez meg?
– Úgy tűnik, hogy a Műemlék Felügyelõség restaurátori osztályának már nem, mert az tavaly megszűnt. Huszonnégy évig voltam ott munkaviszonyban.
– És most hogyan tovább?
– Megpróbálok önálló lábra állni. Reményeim szerint kialakul majd egy csapat a volt kollégáimból. Talán így együtt menni fog. A férjem, aki szintén restaurátornak tanult, most informatikusként dolgozik. A művésznek ma menedzselni kell magát, ha meg akar élni. Eltűntek a mecénások. Pedig lenne mit restaurálni Magyarországon is.
– Akkor sok sikert ehhez az új helyzethez!
Hidas Ildikó
