9. oldal Zene
Parádés zenei évvége
Élménymustra és jegyzet
Az elmúlt év utolsó hetei különösen bõvelkedtek kiemelkedõ zenei eseményekben. Az „A tempo” Koncertfúvós Zenekar november 25-i minõsítõ koncertje és a Művészetek Háza december 2-i zenei napja, méltán kapott decemberi számunkban központi helyet; mindkét rangos esemény arról tanúskodott, hogy városunk kevés számú kincsei közül a zenei kultúra a legfényesebben ragyogó ékkõ, amelynek lélekemelõ tiszta fényét minden gazdasági nehézség ellenére is óvnunk, védenünk kell.
 |
Az „A tempo” Koncertfúvós Zenekar az újévi
koncerten. Vezényel: Hoós Sándor |
December 8-án zenei színházi élményben volt részünk; a Mária Evangéliuma sallangmentes, õszinte muzsikája, szövegeinek ereje, mondanivalója annak ellenére is utat talált a szíveinkhez, hogy egy félig amatõr társulat közvetítette azt. A füstgép észveszejtõ fujtatása (az állandó füsttõl alig tudtam használható felvételt készíteni az elõadásról), a mellékszereplõk hiányos énektudása és színészi játéka, a tánckar csetlése-botlása sem tudta lerontani a könnyfakasztó-megtisztuló-felemelõ élményt bennünk, amire az esztétikusok egy távolságtartó hideg-idegen szót használnak: katarzis.
December 19-én Gulyás Dénes operaénekes elõadóestjére gyűlt egybe a zeneiskola koncerttermében a klasszikus énekes muzsikát kedvelõ közönség.
Gulyás Dénes műsorának elsõ felében magyar szerzõk műveibõl adott elõ – különös tekintettel a Kodály-évfordulóra, a szünet német és olasz szerzõk dalait énekelte magas művészi színvonalon. Igazi meglepetés volt Gulyás Szabolcs fellépése, aki kreatív és szellemes zongorajátékával édesapjához hasonló vastapsos sikert aratott.
Az operaesttel egy idõben (jó lett volna összehangolni az idõpontokat) egy másik műfaj kedvelõinek nyújtott felhõtlen szórakozást a Mű-hely Galéria rendezvénye: Tarnai Kiss László és barátai nótaestje. Kísért a Virtuózok zenekar.
A zeneiskola december 21-i karácsonyi koncertjére – ahogy eddig is vagy egy évtized óta, mint a legnagyobb élményt adó zenei és közösségi élmények egyikére gondolok vissza. (Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak így ezzel.) Anélkül, hogy részletesen leírnám az ott látott-hallottakat, mindössze annyit mondok: sajnos kevés olyan pillanat adatik meg az ember életében, amikor azt mondaná: „Állj meg idõ, ne szállj! s ti nyájas arcú órák, ó, ti se múljatok!” (Lamartine)
Nos, ez a röpke két óra pont ilyen volt…
A Német Nemzetiségi Fúvószenekar koncertjei mindig garantáltan teltházat jelentenek a zeneiskola koncerttermében. Így volt ez a december 23-i karácsonyi koncerten is. Műsoruk elsõ részében régebbi számaik közül kötöttek csokorba keringõket és polkákat. Az ismertebb zeneszámoknál a közönség vérmesebb tagjai alig állták meg, hogy táncra ne perdüljenek. Szünet után újonnan betanult számok következtek, amit szintén élvezettel hallgattak a hagyományos sváb fúvószenét kedvelõ helyiek. A végére aztán egy pattogós induló maradt, amely után elszabadult a közönség tetszésének fékezhetetlen áradata: a vastaps.
Az október 23-i ünnepségeken láthattuk-hallhattuk a különös nevű Mentés Másként Trió két tagját, Ivánovics Tündét és Fábri Gézát énekelni-zenélni Vörösváron. Gromon István polgármester úr a nagy sikerre való tekintettel egy önálló koncertre is meghívta õket. Lipták Dániellel kiegészülve december 26-án léptek fel a plébániatemplomban az esti mise után. Lélekre szóló élmény volt…
Persze, aki a zajosabb zenét, történetesen a bluest szereti, az sem csalódott a decemberi kínálatban; a Művészetek Háza 29-én Takáts Tamást és a Dirty Blues Bandet szerzõdtette egy kis vérpezsdítésre.
Azt, hogy a 2008-as év sem lesz zenei élményekben, magas művészi színvonalú eseményekben szegényebb, arra egyértelmű ígéretet kaptunk a január 1-jei hagyományos újévi koncerttel, amelyen két nagyzenekarunk ismét és egyértelműen bizonyította, hogy a zene nem pusztán szórakozás, művészet vagy tartalmas idõtöltés, hanem megtartó erõ.
Mit kezdenénk nélküle a mindennapok izzadtságszagú, aprópénz-világában?
Fogarasy Attila
Újévi koncert
 |
Az ütõs szekció |
66 esztendeje rendezték az elsõ újévi koncertet Bécsben. Eleinte nem jósoltak neki nagy sikert a kritikusok, hivatkozva a szilveszteri mulatozás utóhatásaira, de a népszerű Strauss-dallamokra fogékony közönség hamar megcáfolta õket. Éppígy volt ez Vörös-váron is: a zeneiskola zsúfolásig megtelt koncertterme bizonyította: a népszerű muzsikáért még egy átmulatott éjszaka után is szívesen eljönnek az emberek.
Az újévi koncert elsõ részében – mint vendég – a Német Nemzetiségi Zenekar örvendeztette meg a közönséget közismert keringõivel és polkáival (pl.: Lamacska polka, Anicska polka, Sommernacht in Prag keringõ, Hölgyválasz-keringõ). Ráadásként az Alte Kameraden-marschot játszották.
Szünet után a házigazda „A tempo” Koncertfúvós Zenekar műsorával folytatódott a hangverseny. A fiatalokból álló zenekar ezúttal is igen változatos repertoárral állt elõ: Suppé egy nyitányával kezdtek, majd két spanyolos hangzású zeneszám következett.
 |
A két zenekar együtt zenél. Vezényel: Búzás Bálint |
Gyakran ad elõ a zenekar világhírű filmek zenéjébõl. Ezúttal a Mary Poppins című amerikai musicall-filmre és a 11 Oscar-díjat nyert Ben Hurra esett a választás, amelynek zenéjét a magyar származású Rózsa Miklós szerezte.
A bécsi újévi koncert hagyományaihoz visszakanyarodva a zenekar két Strauss-darabbal folytatta a muzsikálást (ifj. Johann Strauss: Pizzicato polka, J. Strauss: Kék Duna keringõ).
A nagy sikerű újévi koncert végén a két zenekar közös számként Búzás Bálint vezényletével Julius Fucik Firenzei indulóját, majd Hoós Sándor vezényletével id. Johann Strauss Radetzky-indulóját adta elõ.
Akik ott voltak a koncerten, joggal mondhatták utána – feltöltekezve friss művészi élményekkel: „Ez az év tényleg jól kezdõdik…”
F. A.
A legjobbnak kell lenni
Interjú Halmschlager Györggyel
– Mikor kezdtél zenével foglalkozni?
– 1994-tõl a helyi zeneiskolában már ütõsként kezdtem, de elõtte is ütöttem-vertem én itthon mindent. Fakanállal a lábost, ami az utamba került. Apám is zenész, de ütõs nem volt a családban. Ilyen téren nem ért semmi külsõ befolyás.
 |
Halmschlager György
az utóbbi idõben többször
is elkápráztatta a vörösvári közönséget |
– Jelenleg hol tanulsz?
– A Bartók Béla Szakközépiskolában tanulok, és az ottani szimfonikus zenekarban játszom.
– Miben különbözik ez az iskola más szakközépiskoláktól?
– Nyolc-kilenc zenei tantárgyunk van. Zeneelmélet, énekkar, hangszer, stb. Minden félévben vizsgázunk zenébõl, mint az egyetemen. A fõhangszeren kívül kötelezõ zongorázni.
– Mik a további terveid?
– Természetesen a Zeneakadémiára fogok felvételizni, de ez nagyjából minden osztálytársamra igaz. A Bartók Béla Szakközépiskola a Zeneakadémiának a gyakorlóiskolája, oda nagy esélyünk van bekerülni. Szóba jön még külföldi zeneakadémia is, ez azonban magánéleti kérdésektõl is függ.
– Jut idõd másra is, vagy csak a zenére?
– Idén fogok érettségizni, tehát muszáj mást is tanulnom. Egyelõre csak a kötelességeimet tudom elvégezni, másra nem nagyon futja. Hobbim a zenehallgatás, azt a vonaton utazás közben is tudok. Szívesen fõzök a barátaimmal, de erre nem igen jut idõ.
– Nemrégiben nagy sikert értél el...
– Az Országos Ütõversenyen elsõ lettem. A legjobbnak kell lenni, mert szürke egerekre nincs szükség. Nagyon sok zenészt képeznek. Ha középszerű vagyok, nem jutok tovább. Világéletemben kemény tanáraim voltak. Amikor vége lett egy versenynek, csak a hibákat sorolták. Azt kell nézni, hogy min lehet még javítani, a jó dolgokat nem érdemes sorolni, inkább, hogy hogyan lehet még jobb.
– Készülsz most valami újabb megmérettetésre?
– Februárban az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában próbafelvétel lesz, oda jelentkeztem hétezer más fiatallal együtt.
– Sok sikert hozzá!
Hidas Ildikó
Õseinkkel dúdoló
Interjú Peller Istvánnal
Schlotter Ferenc, aki nemrégiben megalakította az Ifjúsági Kórust Pilisvörös-váron, már hónapok óta dolgozik azon, hogy a település dalkincsét összegyűjtse és a késõbbiekben könyv formában megjelentesse. Munkája során számos interjút is készít. Az alábbiakban annak a beszélgetésnek egy részletét közöljük, amelyben egy Németországban élõ honfitársunkat, Peller Istvánt faggatja, honnan ismeri olyan jól a vörösvári sváb énekeket.
 |
A Peller Istvántól hallott énekek is gyarapítják a Schlotter Ferenc által létrehozott ifjúsági énekkar repertoárját
(A felvétel egy próbájukon készült) |
– Arra kérlek, beszélj egy kicsit magad-ról…
– 1961-ben születtem. 28 éves koromig éltem Pilisvörösváron. Jelenleg is nagyon sokat tartózkodom idehaza. 18 éve vagyok külföldön – számomra ideiglenesen, nem véglegesen. Az igazság az, hogy majd az idõk során ide vissza fogunk jönni a családdal együtt.
– Honnan ismersz ilyen sok eredeti sváb éneket? Kitõl tanultad ezeket?
– A dalokat édesanyámtól tanultam, aki szintén az õ édesanyjától. Ez végül is családi örökség. Édesanyám arról volt híres, hogy szinte mindig énekelt. Ha az utcán valaki megszólította, képes volt neki énekelni, bárhová is igyekezett eredetileg. Mikor már korosabb lett, nagyon fájtak a lábai, nagyon nehezen tudott menni. Ekkor már sokat feküdt. Egyszer hazafelé mentem, és már messzirõl hallottam, hogy zene szól. Néhány házzal odébb tõlünk esküvõ volt. Megdöbbentem, mikor benéztem az udvarba. Édesanyám ott ropta a táncot, és énekelt, ahogy a torkán kifért. Eszébe sem jutott, hogy már járni is alig tud. Ott volt másnap reggelig. Az élete volt a zene és az ének. Ha zenét hallott, akkor mindenrõl megfeledkezett. A mulatság után ismét az ágyat nyomta addig, míg fel nem hangzott valamikor valahol egy újabb táncra bíró muzsika.
– Testvéreid is ismerték ezeket a dalokat, amiket te tudsz?
– Két nõvérem is tökéletesen tudta a dalokat, és énekelték is. Az egyik nõvérem a pilisborosjenõi énekkarban énekelt évekig. A másik nõvérem – aki a sváb hagyományokat is jól ismerte és a nyelvet is jól beszélte –, szintén szépen tudott énekelni. Van egy olyan kazettám, ahol édesanyámmal együtt énekelnek. Ezt valamikor még Hidas Gyuri bácsi vette föl.
– Szokás volt nálatok, hogy együtt énekeltetek?
– Általában este, vagy ünnep alkalmával együtt énekelt a család. Olyan is volt, amikor anyukámnak eszébe jutott egy dal, sütés vagy fõzés közben, s azt eldúdolgatta. Ezekbõl is mindig megmaradt bennem egy kicsi.
– Mindenki ugyanazt a szólamot énekelte, vagy volt olyan is, aki tercelt hozzá?
– Az egyik a nõvérem csodálatos szépen, magasan tudott énekelni. Énekeltünk több szólamban, de ezt mi szinte észre sem vettük, olyan természetes volt. Gyermekkoromban a dalok anynyira megfogtak, hogy mindig dúdolgattam, és ha elakadtam, akkor is mindig azon voltam, hogy megtanuljam õket.
De szép is lenne, ha minden vörösvári ismerné ezeket a dalokat, ezt a pótolhatatlan kincset. Minden egyes dal ékkõ a globa-lizmus kultúrákat egybemosó szürkeségében. További jó munkát kívánunk a dalok lejegyzéséhez…
A beszélgetést közreadta: F. A.
