6. oldal Szolgáltatás
Számlák számlálatlanul...
Kinyitom a postaládát és hét egyforma boríték lapul benne. Mindegyiket a Pilis-vörösvári Vízművek Kft. adta fel, s minden valószínűség szerint számlát tartalmaz. Mivel alig egy hete kaptam meg a Tigáztól az éves elszámolást egy 139 ezer forintos csekkel, a vérnyomásom magasra szökik. Felváltva bontjuk fel a feleségemmel a borítékokat infarktusközeli hangulatban. Egy rendes és hat helyesbítő számla kerül elő a borítékokból. A legnagyobb összegű nekem jut: 7114 Ft. Feleségem talál még egy 1547 forintosat, én pedig még egy 242 forintosat. A többi szerencsére 0 forintról szól. „No, ezt megúsztuk – mondom, de nem vagyok boldog. Az abszurd és a groteszk csak olvasva jó (lásd: Örkény), ha az ember a saját bőrén tapasztalja, már nem annyira szórakoztató...
Mint később kiderült, Vörösváron 1500 családfő kapta meg hasonló kiszerelésben a csatornadíjról szóló számlát. Közülük ketten panaszt tettek Gromon István polgármesternél is, kifogásolva, hogy a szolgáltató indoklás és magyarázat nélkül küldte ki nekik a számlákat.
Az egyik panaszos felhívta a Vízvonalat, s az ügyfélszolgálati munkatárs – elmondása szerint – a csekkek kiküldését azzal magyarázta, hogy a képviselő-testület ebben az évben már kétszer módosította a díjat, és határozatot is hozott ez ügyben. Valójában azonban a képviselő-testület ebben az évben egyszer sem tárgyalta a csatornaszolgáltatás díjának ügyét, így határozatot sem hozott, és díjat sem emelt.
 |
Nem kártya! – csatornaszámla... |
Gromon István polgármester Bencze Tamás ügyvezetőnek címzett levelében tiltakozott a fentiek miatt és kérte a szolgáltató cégtől a félreértések tisztázását és a korrekt, megnyugtató tájékoztatást:
„Polgáraink nevében sérelmezem, hogy érdemi kísérőlevél és magyarázat nélkül (sőt félreérthető kísérőlevéllel), féléves késéssel, utólag vetnek ki díjakat a lakosságra, magam nevében pedig azt, hogy az Ügyfélszolgálaton az önkormányzatunkat is érintő, hamis tájékoztatást adnak a polgároknak.
Kérem Ügyvezető Urat, tájékoztasson arról, hogy az említett eseteknek mi a háttere. Egyúttal kérem, hogy a lakosságot szintén tájékoztassák levél, szórólapok vagy újsághirdetés útján.”
Válaszlevelében az ügyvezető a vízóracserére hivatkozik, mint az információs káosz legfőbb okára. Az elnök úr ígéretet tesz a félreértések tisztázására:
„1267 ügyfél számára 2008, július 16-án tájékoztató leveleket küldünk ki, elnézésüket kérve a kellemetlenségért. A még helyesbítésre váró, mintegy 5-600 ügyfél esetében a tájékoztatót a számla hátoldalán tüntetjük fel. A helyesbítésekre a Vörösvári Újságban szintén felhívjuk a figyelmet. (Lásd alább! – a Szerk.)
Megnyugtatásul közöljük továbbá, hogy a továbbiakban tömeges helyesbítésre nem lesz szükség a mérőcsere-felvezetések miatt, mivel a DMRV-vel márciusban született megállapodás alapján a mérőcsereadatokat havi rendszerességgel kapjuk meg, melynek következtében a helyesbítés így kedvezőtlen esetben is csak egy számlát érinthet ügyfelenként.
A levelükben említett panaszosuk Vízvonalunk általi félretájékoztatásáért szíves elnézésüket kérjük. Társaságunknak legkevésbé sem érdeke ügyfeleinek félretájékoztatása, illetve legfontosabb partnerének. Pilisvörösvár Város Önkormányzatának hamis színben történő feltüntetése.”
Korrekt! Reméljük, hasonló „abszurd” eset nem fordul elő többé!
Fogarasy Attila
Egyesített adatbázis
Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a helyi ivóvíz-szolgáltatótól kapott, a vízmérőcserére vonatkozó adatok rögzítése folyamatban van társaságunk adatnyilvántartó rendszerébe. A szennyvízszolgáltatás elszámolása szintén a vízmérők fogyasztása alapján történik, így azok rögzítése az ügyfeleinknek kiküldött számlákat is érinti. Előfordulhat az is, hogy a mérőcsere-adatok felvezetése következtében akár több, korábban kiállított számla helyesbítése válik szükségessé, melyről minden ügyfelünket levélben is értesítünk.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy minden egyes helyesbítő számla tartalmazza a hozzá tartozó, korábban tévesen kiállított számla számát is. Mivel a helyesbítő számla csak a helyesbített tételeket tartalmazza, ezért az együtt kezelendő a feltüntetett hivatkozási számlával. A helyesbítő számla első, „Hivatkozási számlaszám” kezdetű sorában feltüntetett eredeti számla végöszszege helyett a helyesbítő számla végöszszegét szükséges kiegyenlíteni. Az eredeti számla kiegyenlítéséről, illetve aktuális egyenlegéről ügyfélszolgálatunkon érdeklődhet.
Amennyiben a számlarendezés során kiállított számla összege a megszokottnál nagyobb megterhelést jelent, lehetőséget biztosítunk a számla részletekben történő befizetésére, amennyiben azt írásban jelzik felénk.
Elérhetőségeink: 
Pilisvörösvári Vízművek Kft.
Postacím: 1396 Budapest, Pf.: 491.
Ügyfélszolgálati Iroda címe:
1134 Budapest, Váci út 23-27.
Vízvonal: 06-40-247-247
Fax: 06-40-247-742.
E-mail cím: vizvonal@vizmuvek.hu
Az okozott kellemetlenségért szíves elnézését kérjük!
Pilisvörösvári Vízművek Kft.
FELHÍVÁS
Hulladék elhelyezésére
Felhívjuk a lakosság figyelmét arra, hogy a vörösvári szeméttelepre kisebb mennyiségű kommunális hulladékot térítés nélkül lehet beszállítani.
A Pilisvörösvár Város közigazgatási területén keletkező szilárd kommunális hulladék gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanításáról szóló szerződés V. fejezet 1. b. pontja szerint:
„A Szolgáltató biztosítja a pilisvörösvári állandó lakosok számára, hogy az alkalmankénti többlethulladékát (lakásfelújítás, bontás stb.) 0,5 m3/ingatlan/év mennyiségben díjmentesen elhelyezhesse az átrakóállomáson.”
Gyakorlati tanács: el kell vinni a hulladékdíj befizetését igazoló csekkszelvényt az ingyenes lerakáshoz.
Kérjük, vegyék igénybe az ingyenes szolgáltatást, és ne a szelektív hulladékgyűjtő szigetek mellé vagy az erdőbe vigyék ki a szemetet.
Polgármesteri Hivatal
Műszaki Osztálya