10. oldal Színház
Színészek Vörösváron
Májusi számunkban indítottuk cikksorozatunkat a vörösvári színművészek bemutatására. Az első részben Peller Annát és Mészáros Bélát interjúvoltuk meg, ezúttal pedig Sándor Jolán színész-rendezőt és Sodró Eliza színítanodást szólaltatjuk meg.
Sándor Jolán:
Ha azt kérdezed, mikor kezdődött pályafutásom, mint színész, akkor csakis azt tudom felelni, hogy már kisiskolás koromban mindig főszerepeket kaptam. Rákász Erzsébet volt az osztályfőnököm, ő nemcsak, hogy hagyott szerepelni, hanem segítette is ilyen irányú fejlődésemet. A budapesti Gyermekszínházban kezdtem Stúdiósként. 1978-ban Győrbe kerültem, a Kisfaludy Színházba, és ott tanultam meg a szakmát. A Cigánybáróban játszhattam Gregor Józseffel, boszorka voltam Tamási Áron Énekesmadár című darabjában. Győrben éreztem meg a színész mesterség ízét. Azt, hogy kimész a színpadra, mondasz valamit, és tapsolnak. Egyszer valamilyen darabban nem kaptam meg a főszerepet. Akkor nagyon sírtam. Erre azt mondta a zenekarból valaki: „Mit bőgsz, utoljára Lata-bárnak állt fel a zenekar!” Mert, mikor színpadra léptem, felállt a zenekar, úgy szerettek.
 |
Sándor Jolán a Cigánybáróban,
1981-ben Győrben |
Aztán 1983-tól a budapesti Népszínházban dolgoztam. Rögtön címszerepeket kaptam. Sokat utaztunk vidékre különböző előadásokkal. Majd férjhez mentem, gyereket szültem. 1990-ben mentem vissza dolgozni. Még két évet játszottam a Népszínházban, aztán az meg is szűnt. Mindenki utcára került. Férjem ügyelő volt a régi Nemzeti Színházban. Fiam így bekerült mint gyerek a Bánk bán előadásába, aztán 1993-tól kezdve én is ott játszottam mint vendégművész.
Most megpróbálom átadni azt a vörösvári gyerekeknek, amit az életem során összegyűjtöttem. A színjátszóim nagyon lelkesek és szeretnek játszani. Aki visszahúzódóbb, annak szárnyakat adok. Nagyon fontos a beszéd, a beszédgyakorlat. Tanulják meg, hogy ki kell állniuk az emberek elé, és el kell mondani valamit. Ez nagyon sok szakmában segítséget nyújt majd később nekik. Most például 45 gyerek szerepelt a tündérmesékben, amelyeket én írtam át színpadra. Nagyon szeretem a meséket, mesékkel tanítani a barátságról, az életről. Tervezem, hogy mesekönyvet írok, de ez még a jövő. A Mű-hely Galériában megalakult a felnőtt színjátszó csoport, ahol a Liliomfit rendezem, és amelynek a bemutatója augusztus 19-én lesz, most ez a legfontosabb.
Sodró Eliza:
Általános iskolás koromban nagyon ambiciózus voltam, és ami verseny csak volt, arra mindre beneveztem. Hamar kisült, hogy a vers- és prózamondáshoz jobban konyítok, mint mondjuk a nevezetes azonosságokhoz, vagy éppen az állatok emésztéséhez. Így aztán rengeteg versmondó versenyen szereztem tapasztalatot, és ennek következtében egyre nagyobb sikereket értem el. Persze nem magamtól voltam olyan ügyes, hogy hozzám illő meséket és verseket találjak, és jól elő is tudjam adni. Piciként ehhez szükségem volt felkészítőkre is. Édesapám, és Kosznovszki Janka (Hanni néni), anyukám régi osztályfőnöke, egyengette utamat abban a bizonyos „első szárnypróbálgatások” időszakomban.
 |
Sodró Eliza Kal Pintér Mihállyal
a Héjbontó című darabban |
Az első komolyabb szerepemet az iskolám igazgatónőjének, Gabi néninek köszönhetem, mert ő hívta fel a figyelmem a válogatásra. Szabó Magda „Mondják meg Zsófikának” című regényének színpadi változatában játszhattam Zsófikát. A darabot Csáki Csilla rendezte, akitől rövid „pályafutásom” során a legtöbbet tanultam mind emberileg, mind színészileg. Aztán bekerültem Földessy Margit színitanodájába, és felvettek a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatára, ahol azóta is fel-feltűnök kisebb-nagyobb szerepekben. Az elmúlt évben a fél életemet az IBS színpadon töltöttem, mert Horace McCoy „A lovakat lelövik ugye?” (r: Földessy Margit) című drámájában kaptam meg a főszerepet, és októbertől márciusig minden héten volt legalább négy próbánk. Valamint a Hair (r: Földessy Margit) című musical, amelyben van szerencsém a három fehér lány közül az egyiket táncolni. Persze az IBS-en kívül is van élet (bár ezt néha nehéz elhinnem), de erre példa a Ruttkai Éva színházban futó Kal Pintér Mihály: „Héjbontó” című darabja (r: Móga Piroska), ahol maga az író az egyik szereplő (én vagyok a másik). Én még nem vagyok színész, de nagyon sok energiát fektetek bele, mert imádom csinálni. Talán azért szeretem ennyire, mert az egész egy nagy játék. Érdekes érzés egy kis időre másvalakivé válni, másképp gondolkodni, és olyan dolgokat megtenni, amiket magamtól talán sohase csinálnék. A másik legjobb része a színjátszásnak a társaság. Sok értékes embert ismertem meg a különböző társulatokban. Remélem, nincs itt a mese vége, és még folyt. köv.
Hidas Ildikó
Egy napos délelőtt
 |
Mesékkel tanítanak a barátságról, az életről a Sándor Jolán által betanított színpadi mesék. Az időseknek is nagyon tetszettek a tanulságos jelenetek |
Június 4-én a Vásár téri iskola színjátszói látogatták meg a Napos Oldal Szociális Otthon idősek Klubját, hogy még naposabbá tegyék az idős emberek délelőttjét. A gyerekek rövid, aranyos mesejeleneteket adtak elő az időseknek. A Sándor Jolán színművész által betanított műsor nagy sikert aratott egy óra felhőtlen szórakozást nyújtva az otthon lakóinak.
F. A.
