11. oldal Időseinknek
Nyárköszöntő „Nosztalgia-parti”
Vidám kerti partival köszöntötte a nyarat a Nyugdíjas Klub Nosztalgia Dalköre május 30-án. A dalos ajkú társaságot csak rövid ideig kötötték le a felszolgált szendvicsek és italok: nem telt bele félóra és nótára gyújtottak. A szebbnél szebb sváb énekeket a klubtagokkal együtt énekelték a gröbenzellből érkezett vendégek is. Kacagással övezett zajos sikert arattak a Spiegelberger András által előadott humoros sváb dalok.
Külön érdekessége volt a találkozónak, hogy előkerült három szájharmonika is az énekek kíséretére. Megszólaltatóik közül volt, aki utoljára leány korában fújta meg a hangszert, és most külön öröm volt a számára az ifjúságát idéző dallamokat a rég nem használt hangszerrel kísérni.
 |
 |
| A szájharmonika trió: Szedunka Ferencné, Hegyvári Istvánné és Parádi József |
Schlotter Ferenc karnagy
és Spiegelberger András |
|
„Nemcsak a húszéveseké a világ...”
– „áll a bál” Guth Ferencék kertjében |
Amikor az idősek kifogytak az énekekből, beüzemelték a zenemasinát és estig ropták a táncot Guth Ferencék udvarán a jó svábzenére.
Így volt, jó volt, igaz volt.
(F. A.)
A Nyugdíjas Klub
Erdélyben
A Nyugdíjas Klub június 9. és 15. között Erdélyben töltött egy felejthetetlen hetet. Az utazáson 50 klubtag vett részt. Szatmárnémeditől Kolozsvárig bejárták Erdély nevezetes tájait, városait, falvait. A mellékelt csoportkép a Gyilkos-tónál készült.
Zs. Dobozy Erzsébet
(Tuti néni)
Anyám
Álmomban éjjel nékem énekeltél
 |
A Dózse-palota Velencében |
egy régi dalt.
Édesanyám! Ki oly régen elmentél,
éjszaka nékem szépen énekeltél,
hallom e dalt:
„Már a holdfény színezüst sugára
csókot lehelt a tenger homlokára
és néma csend zenél a Sóhaj-hídon…”
Édesanyám! A hangod visszahívom.
A százablakú Dózse-palotáról
meséltél nékem, a szép Valenciáról,
a régi dalt zengte
a síri éjszakai szél;
„…a márványtermek oszlopain
dús virágfüzér…”
És szállt a dal a Sóhajok-hídjáról,
a hídon lépegető bella Donnáról,
„úgy libbent át habkönnyű síri teste,
mint hogyha elmúlt csókokat keresne…”
A százablakú Dózse-palotából
egy szívig ható reneszánsz gitár szól:
„…Hiába múlott el háromszáz év már,
a pávák közt a princepessza sétál…”
Egyre halkuló dalod hangja átfon,
a sápadt holdban tűnő árnyad látom.
Majd a felhők mögé tűnt a
sápadt holdsugár,
fájdalmasan sírt a szél.
A dalnak vége már.
De visszatér a dal, ha jő az este,
én virrasztok a kóbor holdat lesve,
s ha tizenkettőt kong az ősi dómban,
én látni vélem szellemed a holdban.
Halk zenével zúg a tenger-ár
és felcsendül a reneszánsz gitár…
Anyám! A hangod újra visszajár!
Örök a dal. S nem örök a halál.
Pilisvörösvár, 2008. május 13.
