3. oldal Köszöntő
Mozgalmas, tartalmas hónap van a hátunk mögött. Ünnepek aranylánca, események gazdag fonata. Annyi minden, amennyi máskor három hónap alatt telik. Mi, szerkesztők is csak kapkodtuk a fejünket: az Úrnapi körmenet virágcsodái, a Hősök-napi koszorúk kegyelete, a tűzoltó-centenárium piros uniformisai, a zenészfesztivál táncra perdítő ritmusai, az orchidea-ünnep kicsattanó csokrai, a gyermeknapi hancúrozás boldog zsivaja, a májusfabontó ceremónia kedves bája, a majálisok jókedve, a Sulimpiák üdesége és humora, a ballagások könnyes búcsúzkodásai, az iskolai-óvodai évzáró ünnepélyek bölcs, tanító szavai, az elárvult csengő rekedt, sértődött berregése kötötte le ebben a hónapban minden idejünket, s szétszórt szavainkat kévébe gyűjtöttük, hogy megpróbáljuk – ha nem is hangulatban, mondanivalóban, lélekben teljesen visszaadni – de legalább lajstromba venni mindet.
Nem sikerült maradék nélkül.
 |
A Központi Tűzoltózenekar a Tűzoltó-napon |
De nem is baj. Az ünnep azért van, hogy ott legyünk. Jelen legyünk. Bánhatja ki-ki, ha egyikből-másikból kimaradt. Betűkkel, fotókkal vissza nem adható.
A tartalmas, nyüzsgős hónap után most eljön a nyár fülledt nyugalma. Két hónap teljes pauza. Az iskolák bezártak, a házi feladat most: a vakáció, a Balaton, a táborok. Az óvodák is félig teltek, július végén azok is becsukják kapuikat. A Városi Könyvtár is bezárt, a Művészetek Háza és a Mű-hely Galéria most a Pilisvörösvári Napokig erőt gyűjt újabb csodákra, katarzisokra.
Jó is az, mert kellenek a csodák...
Vajon mit hoz ez a nyár? El tudunk-e menni a régóta tervezett vakációra, ki tudunk-e szabadulni a mókuskerékből?
Fel tudunk-e töltődni napfénnyel, energiával, a sós tengerek illatával, az erdők, hegyek ózonával? Fel tudunk-e töltődni jókedvvel, életerővel?
Ki-ki most nyaralóvá, utazóvá válik.
S van, ki csak lustálkodik egy-két hónapot.
Megérdemeltük ezt a nyarat, mert sokat dolgoztunk, idegeskedtünk. Emésztettük magunkat rossz hírekkel, mindennapi mérgekkel, kishitűséggel, nyavalygással.
Ideje van a méregtelenítésnek.
Hagyjuk a dagadt gondokat másra!
Éljen a nyár, az égbolt magasa, a tó csillanó tükre, a felhők párás messzesége!
Augusztusban azután ismét gyűljünk egybe a közösség szentélyeiben, erős ünnepeinken, és beszéljük meg közös dolgainkat is újra. Így kívánom mindenkinek.
Fogarasy Attila
Dr. Réthy Zoltán
Vádirat
Vádolom a fellegeket,
Mert felettünk tovaszállnak,
Nem viszik el üzenetünk
Börtönébe Kolozsvárnak.
Vádolom a verseimet,
Eltitkolják bánatunkat,
Nem hallja meg sóhajtásunk
Sem a Kelet, sem a Nyugat.
Vádolom az iskolákat,
A térképet, a földrajzot,
Hatvanhárom vármegyénkből
Negyvenötöt elsikkasztott.
Vádolom a történelmet,
Mert átgázolt népünk sorsán,
Kivégezte hőseinket,
Kit papíron, kit bitófán.
Vádolom az égen járó,
Fényben úszó csillagokat,
Trianoni búban, gyászban
Velünk soha nem osztoztak.
Vádolom az éveimet,
Lázadozó önmagamat,
Miért hittem szavaimnak,
Hogy már remélni sem szabad.
A verssel június 4-ére, a „trianoni” béke-szerződésre emlékezünk – a Szerk.
Wass Albert
Előhang
 |
Mátrai István plakátterve |
Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
Elhangzott Koren Gábor előadásában a Mű-hely Galéria június 6-i kulturális estjén
