4. oldal Önkormányzati hírek
2007. évi zárszámadás
Interjú Gromon István polgármesterrel
– Május 8-án fogadta el a képviselő-testület a 2007. évi zárszámadási rendeletet. A pontos költségvetési összegek birtokában mi mondható el az önkormányzat előző gazdálkodásáról?
– Amit egy diák számára tanév végén a bizonyítványosztás jelent, körülbelül azt jelenti egy önkormányzat számára az előző évi gazdálkodásról szóló jelentés, azaz a zárszámadás elfogadása: objektív, hivatalos értékelést az előző évi munkáról. A magam részéről úgy érzem: a mostani képviselő-testület első teljes gazdálkodási évéről szóló jelentés jó bizonyítványnak minősíthető.
– Sikerült növelnünk az önkormányzat saját bevételeit: a helyi adóbevételünk 31,5 millió Ft-tal több, mint 2006-ban (11,7%-os emelkedés – ami valószínűleg a szándékosan alacsonyan tartott iparűzési adókulcsnak is köszönhető), a gépjárműadó-bevétel pedig 13 millió Ft-tal nőtt (10,9%-os emelkedés – köszönhetően az új rendszerű adó-megállapításnak).
– Sikerült csökkentenünk az önkormányzat működési kiadásait: 7%-os infláció és a központi bevételek 1%-os emelkedése mellett (ami valójában az állami finanszírozás 6%-os csökkenését jelenti!) az összes működési kiadásaink a 2006. évihez képest csak 4%-kal nőttek. Ez forintban azt jelenti, hogy még a saját (takarékos) 2007. évi kiadási terveinkhez képest is 35 millió Ft megtakarítást sikerült elérnünk, köszönhetően elsősorban az intézményekben és a polgármesteri hivatalban alkalmazott szigorú létszámgazdálkodásnak (a Polgármesteri Hivatalban 4, az önkormányzati intézményekben 5,5 státusz elvonása), a jutalmak és juttatások visszafogásának, valamint a képviselők és külsős bizottsági tagok tiszteletdíjának alacsonyan tartásának. A személyi kiadásokat a Polgármesteri Hivatalban névértéken 2%-kal, reálértéken 9%-kal csökkentettük a 2006. évi kiadásokhoz képest. A dologi kiadások reálértékben megegyeznek a 2006. évivel, de a kiadások szerkezeti összetétele jobb, mivel ebből az összegből 5 millió Ft-tal több, összesen 8,3 millió Ft jutott útkátyúzásra és 10,5 millió Ft-tal több, összesen 11,6 millió Ft városüzemeltetésre (ebből fizettük többek között a KRESZ-táblákat, az új utcanévtáblákat, több kisebb korlát és lépcső kialakítását, az árkok karbantartását).
– Mindemellett felújításokra is jutott 21,5 millió Ft (ebből: Rákóczi utcai óvoda külső felújítása: 8,7 millió Ft, Rákóczi utcai óvoda vizesblokk-felújítása: 6,8 millió Ft, Görgey utcai lépcső felújítása: 3,9 millió Ft, Vasút utcai vízelvezető csatorna felújítása: 1,7 millió Ft).
– Fejlesztésekre 83 millió Ft jutott (ebből a nagyobb tételek: Művészetek Háza átalakítására: 34 millió Ft (áthúzódó kifizetés), szabadidőközponthoz földterület-vásárlás: 13 millió Ft, műfüves pálya: 6,8 millió Ft, iparterületi útépítés: 6 millió Ft (áthúzódó kifizetés), tervek készítésére: kb. 6 millió Ft, Szent Erzsébet utcai forgalomcsillapítás és gyalogátkelőhely: 4,2 millió Ft, közvilágítás fejlesztése: 2,5 millió Ft, Görgey utcai korlát és parkolásgátló oszlopok: 1,5 millió Ft, Bem utcai lépcső 787 ezer Ft, Rákóczi köz végén betontámfal, kerítés: 510 ezer Ft).
– Helyi civil szervezeteinknek, egyesületeinknek 23,5 millió Ft támogatást juttattunk.
– Mindezt úgy, hogy közben a hitelintézetek felé a 2007. évben (döntően a korábbi évek elkötelezettségei miatt) 145,5 millió Ft kifizetést kellett teljesítenünk.
– A költségvetési évet 52,6 millió Ft tartalékkal zártuk, szemben a 2006. évi 216,6 millió Ft mínusszal).
A nehéz örökség és a folyamatosan romló külső körülmények ellenére tehát sikerült stabilizálnunk az önkormányzat gazdálkodását és pénzügyi helyzetét.
– Féléves előkészítő munka után megszületett és a képviselők elfogadták az Integrált Városfejlesztési Stratégiát (IVS). Ön miben látja ennek a dokumentumnak a legfontosabb szerepét, hasznát, jövőre gyakorolt hatását?
– Az IVS mindenekelőtt eszköz ahhoz, hogy a Fő utca rendbetételéhez szükséges Európai Uniós forrásokhoz hozzájuthassunk. Ugyanis a KMOP 5.2.1/B jelű, „Pest megyei településközpontok fejlesztése” c. pályázaton enélkül nem vehetnénk részt. Ugyanakkor az IVS a pályázattól függetlenül is hasznos és értékes dokumentum, lényegében a város középtávú (6-8 évre szóló) fejlesztéseit megalapozó stratégiai koncepció. Az IVS tartalmi és formai követelményeit egyébként az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közösen határozta meg. A hivatalos formai követelmények szerint elkészült, közel 200 oldal terjedelmű dokumentumhoz felhasználtuk a korábbi Városfejlesztési koncepciót, a Pilisvörösvár településszerkezeti és szabályozási tervét, valamint városunk 2006-tól 2010-ig szóló Gazdasági programját is.
Az IVS nagyon sok mindenről szól: városunknak a térségben elfoglalt helyéről, Vörösvár jelenlegi társadalmi gazdasági infrastrukturális helyzetéről, városunk jövőképéről, a szükséges fejlesztésekről, azok megvalósíthatóságáról. Itt és most azt emelném ki, hogy az IVS hivatalosan megnevezi Vörösvár négy városrészét (Központi városrész – Bányatelep és környéke – Liget és környéke – Szentiváni-hegy és őr-hegy környéke), mind a négy városrész jelenlegi helyzetét részletesen elemzi, és mind a négyben megnevez egy-egy fő fejlesztési területet (Fő utca – tavak – szabadidő-központ – vasútállomás). A négy fő fejlesztési terület közül a Fő utca rehabilitációját teszi első helyre, melynek megvalósítását 2008-2009-es előkészítéssel és 2010-2011-es kivitelezéssel tervezi.
Megemlítem, hogy a teljes dokumentum társadalmi munkában készült, s megszületésében kiemelkedő érdemei vannak Gyimóthy Ákos településtervező, főépítésznek valamint Koós Bálint közgazdász, térségfejlesztő kutatónak (mindketten pilisvörösvári lakosok), akiknek színvonalas és értékes munkáját ezúton is köszönöm.
– A Képviselő-testület az Integrált Városfejlesztési Stratégiával összhangban elfogadta a Fő utca program elő-akcióterületi tervét és döntött arról, hogy a program megvalósítására pályázatot nyújt be. Ön szerint milyen eséllyel vehetünk részt a „Pest megyei településközpontok fejlesztése” elnevezésű pályázaton, és siker esetén melyek azok a főbb fejlesztések, amelyek a program keretében maradéktalanul megvalósulhatnak?
– Féléves munka eredményeként néhány napja, június 12-én adtuk be a 700 oldal terjedelmű pályázatot, 3 példányban, egy 15 kg-os csomagban. A pályázat tartalma lényegében a Fő utca programunk 2008-tól 2010-ig tartó első üteme, azaz:
– a Fő utca rendezése a Széchenyi utcától a Szent János utcáig: teljes körű járda- és útburkolat-felújítás, parkolók kialakítása, zöldfelületek kialakítása, a felszíni vízelvezetés megoldása, légvezetékek felszín alá süllyesztése;
– a Bajcsy-Zsilinszky tér rendezése járda- és útburkolat felújítással, parkolók kialakításával, a zöldfelületek felújításával;
– az önkormányzat meglévő épületének felújítása, új épületszárny építése, az udvar rendezése, a pince felújítása;
– a Városi Könyvtár épületegyüttesének és udvarának teljes felújítása, új közösségi terek kialakításával;
– a Művészetek Háza belsőépítészeti munkálatainak befejezése;
– a Fő utca és a Puskin utca között (a cipőbolt melletti parkolótól a volt Puskin utcai óvodáig) egy gyalogos passzázs (sétálóutca) és szolgáltató udvar kialakítása, benne új közintézményekkel (pl. anyakönyvi hivatal, házasságkötő terem, munkaügyi központ), díszburkolatú térrel és zöldfelülettel;
– a Fő utca 91-ben egy szolgáltató udvar kialakítása üzletekkel, irodákkal, közösségi helyekkel;
– parkolóépítés a Szent János utca torkolatában, dísz- és térburkolatok kialakításával, a Szent János-szobor környezetének rendezésével.
(Kapcsolódik mindehhez, a Templom téri iskola felújítása és a Szakorvosi Rendelőintézet bővítése, de ezekre külön pályázatokat adtunk be.)
Úgy érzem, hogy dr. Bándi Gábor pályázatíró és projektmenedzser, Gyimóthy Ákos főépítész valamint a Schőmer Műterem Településrendezési és Építészeti Kft. munkájának segítségével jól átgondolt, színvonalas pályázatot tettünk le az asztalra. A pályázati kiírásnak való megfelelés, a pályázatunkban megfogalmazott célok, az elő-akcióterületi tervszínvonala és a tervezett fejlesztések szükségessége alapján jó esélyünk kell hogy legyen. Mi megtettük a magunkét – most a pályázat elbírálóin, a döntéshozókon a sor.
– Ismét előrelépés történt a Művészetek Háza ügyében: a Képviselő-testület megbízást adott az épület felújításának befejezéséhez szükséges komplett kiviteli tervdokumentáció elkészítésére egy tervező cégnek. Ön szerint, ha minden jól megy, mikor látunk majd ismét munkásokat a házban?
– Igen hosszú és gyötrelmes utat kellett bejárnunk ahhoz, hogy végre a befejezéshez szükséges terveket megrendelhessük. Először ugyanis fel kellett mérni és hivatalosan dokumentálni az épület jelenlegi készültségi állapotát (ez az eredeti tervezővel és kivitelezővel való folyamatos együttműködést igényelt). Ezután következett a befejezéshez szükséges tervek elkészítésére vonatkozó pályázat kiírása és lebonyolítása (a pályázatot az ÉLITI '92 Tervező- Vállalkozó Mérnökiroda Kft. nyerte meg). Először a koncepciós tervek készültek el, jelenleg pedig a részletes kiviteli tervek készítése folyik. A szerződés szerint a tervek a költségvetési kiírással augusztus közepére készülnek el. Ezek birtokában tudjuk kiírni a közbeszerzést a befejező kivitelezési munkálatokra. Az új kivitelező kiválasztása és a szerződéskötés után kezdődhetnek meg a munkák – reményeim szerint novemberben.
– Örvendetes tény, hogy az önkormányzat közel 10 millió forint pályázati pénzt nyert a Napos Oldal komplex akadálymentesítésére. Mivel lassan a nyár közepén járunk, várható-e, hogy még ebben az évben a beruházás lezajlik?
– A pályázati kiírás szerint a támogatási szerződés aláírásától számított egy éven belül kell megvalósítani a beruházást. A támogatási szerződést reményeim szerint napokon belül aláírjuk, majd itt is le kell folytatnunk a közbeszerzési eljárást a kivitelező kiválasztására, s csak azután kezdődhet meg a tényleges munka. Szép lenne, ha a karácsonyt a Napos Oldal gondozottjai és dolgozói már az akadálymentesített és felújított épületben ünnepelhetnék. Ezt biztosra nem tudom megígérni, de törekszünk rá, hogy így legyen.
Fogarasy Attila
Nyertes akadálymentesítési pályázat
Pilisvörösvár Város Önkormányzata közel 10 millió forintot nyert a Napos Oldal Szociális Központ akadálymentesítésére az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében kiírt pályázaton.
Részlet az erről szóló hivatalos levélből:
Tisztelt Pályázó! Örömmel értesítjük, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv KMOP-4.5.3. támogatási rendszeréhez benyújtott „Városi Napos Oldal Szociális Központ (Idősek Otthona) komplex akadálymentesítése – Gyermekjóléti Szolgálat működik benne” című, KMOP-4.5.3-2007-0004 jelű pályázatát a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatóságának vezetője 9976266 Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte. (...) A pályázaton elért sikerükhöz ez úton is gratulálunk!
Rádics Balázs, területi irodavezető
Pozitív példák
Városunkban az elmúlt időben sok szomorú példát láthattunk a közterületeinken elkövetett vandalizmusra, a környezet, a természet iránt érzett közömbösségre, önzésre, a közösség érdekeinek semmibe vételére. Szerencsére ezek mellett mindig sok pozitív példát is látni nap mint nap. Igaz, ezeket gyakran nehezebb észrevenni, mint a harsány, ordító negatívakat.
 |
Virágtartók az orvosi rendelő
előtti gyalogátkelőhelynél |
Elmenni mellettük dicséret nélkül azonban semmiképpen nem szabad.
Hadd említsük meg e helyt nagy elismeréssel azt a vörösvári kőfaragó mestert, aki a Szakorvosi Rendelőintézet előtti zebra két végén, saját költségén újakra cserélte az önkormányzat által oda kihelyezett 4 db régi műkő virágtartót. Ugyanilyen nagylelkű felajánlást tettek azok a polgárok, akik a Puskin utca – Angeli köz sarkán, saját költségükön helyeztek el egy műkő virágtartót és vállalták annak beültetését és további rendszeres gondozását.
A virágtartók kihelyezését és a gondozásukra való felajánlást Gromon István polgármester hivatalos levélben köszönte meg.
Olvasóinkat arra kérjük, ha hasonló példákról tudnak, írják meg nekünk, szívesen közzé tesszük a jó hírt, a pozitív példát újságunkban is.
F. A.
Tájékoztató útfelújításról
Örömmel tájékoztatom a Szabadság utcában és a Kisfaludy utcában lakó polgárainkat és vállalkozóinkat, hogy a Magyar Közút Állami Közútfejlesztő Kht. tájékoztatása szerint a 11108 számú pilisszántói bekötőút 0,0 – 1,8 kilométerszelvény közötti szakasza felújításra kerül (Szabadság utca – Kisfaludy utca a 10. sz. főúttól a Szent Erzsébet utcai csomópontig).
Kérem, hogy az útbontással járó esetleges fejlesztéseiket a kivitelezés (2008. szeptember) megkezdéséig fejezzék be, mivel burkolatbontás azt követően 5 évig nem lesz lehetséges.
Gromon István
polgármester
Tájékoztató a Képviselő-testület határozatairól és rendeleteiről
2008. május 29. rendes ülés
Új budaörsi kapitány
A Képviselő-testület támogatja Szigeti János r. alezredesnek a PMRFK Budaörsi Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjévé való kinevezését, munkájához sok sikert kíván.
92/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Művészetek Háza
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Művészetek Háza felújításának befejezéséhez szükséges komplett kiviteli tervdokumentációt, valamint az árazott és árazatlan költségvetési kiírást elkészítteti. A Kt. felkérte a polgármestert, hogy az ELITI 92 Kft.-vel az árajánlat szerinti 5.000.000 forint + áfa, azaz bruttó 6.000.000 forint összeggel a szerződést kösse meg.
A Kt. a közbeszerzési eljárást előreláthatólag a fenti tervek elkészülte után, a 2008. augusztus 14-re tervezett képviselő-testületi ülésen indítja meg.
93/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 13 igen, 1 nem és 3 tartózkodás szavazattal.
Intézményvezetői pályázatok
A Képviselő-testület Breierné Kalmár Éva pályázatát elfogadta, és 5 éves időtartamra – 2008. augusztus 16-tól 2013. augusztus 15-ig – a Templom Téri Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Pilisvörösvár magasabb vezetői (igazgatói) feladatainak ellátásával megbízta.
96/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 18 igen szavazattal.
A Képviselő-testület Fogarasy Attiláné pályázatát elfogadta, és 5 éves időtartamra – 2008. augusztus 16-tól 2013. augusztus 15-ig – a Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pilisvörösvár magasabb vezetői (igazgatói) feladatainak ellátásával megbízta.
98/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 5 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
A Képviselő-testület dr. Berkiné Balasi Anikó pályázatát elfogadta, és 5 éves időtartamra – 2008. augusztus 16-tól 2013. augusztus 15-ig – a Művészetek Háza, Általános Művelődési Központ, Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény magasabb vezetői (igazgatói) feladatainak ellátásával megbízta.
100/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 15 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Óvodai státuszok
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Német Nemzetiségi Óvoda nyugdíjba vonuló 2 óvodapedagógusi és 1 dajkai státuszát továbbra is biztosítja, mivel feladatcsökkenés az intézményben nincs.
102/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 16 igen szavazattal.
Tanulószoba
A Képviselő-testület a Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pilisvörösvár részére a 2008/2009-es tanévben biztosítja a tanulószobai ellátást.
103/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 16 igen szavazattal
Városfejlesztési Stratégia
A Képviselő-testület jóváhagyta a Stratégiai Munkacsoport által előkészített, a társadalmi, valamint szakmai egyeztetések során felmerült vélemények figyelembe vételével kiegészített, és a véleményeztetett Antiszegregációs tervet is magában foglaló „Pilisvörösvár Város Integrált Városfejlesztési Stratégiája” című dokumentumot.
106/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Hulladékgazdálkodási Társulás
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Duna-Vértes Köze Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás keretében benyújtandó pályázattal kapcsolatban a megvalósítandó hulladékudvar területének, valamint a komposztáló telepnek a 4525/12 hrsz-ú ingatlanból a jelenleg használt átrakóállomás területét (kb. 4.000 m2) jelöli ki.
107/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Vízműtársaság vagyonátadása
A Képviselő-testület kezdeményezi, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 36. § (2) bekezdés c) pontja alapján, a település jogszabályban előírt vezetékes ivóvízellátással kapcsolatos feladatainak elősegítése érdekében a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. jelenlegi teljes állami tulajdonban lévő részvénycsomagja a Vízmű Zrt. ellátási területén található települési önkormányzatok tekintetében lakosságszám-arányosan kerüljön önkormányzati tulajdonba, térítés nélküli vagyonátadással.
108/2008. (V. 29.) sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Csapadékvíz-elvezetés
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Pilisvörösvár 2331 hrsz-ú ingatlanon, a közterületről levezetett csapadékvíz-elöntési problémák rendezése érdekében a 2335 hrsz-ú ingatlanon csapadékvíz-levezető csatornát épít. A Képviselő-testület a kivitelezéssel az M-gépész Kft-t bízza meg, árajánlatának megfelelő műszaki tartalommal, bruttó 1.584.000 forintért.
110/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Intézkedési terv
A Képviselő-testület az Állami Számvevőszék „A közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzéséről Pilisvörösvár Város Önkormányzatánál” című, 2008 áprilisában született számvevői jelentésének megvitatása után, a jelentéssel kapcsolatosan intézkedési tervet fogadott el.
A Kt. a Közbeszerzési Előkészítő- és Bíráló Bizottságba a következő új tagokat választotta meg: dr. Krupp Zsuzsanna, jegyző – tag, Bolláné Bognár Margit, gazdálkodási osztályvezető – tag, Solti Kinga, közbeszerzési referens – tag, Kimmelné Sziva Mária, önkormányzati képviselő, PVKB elnök – tag.
111/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen egyhangú szavazattal.
Az OKSB új tagja
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul vette Bruckner Katalin önkormányzati képviselőnek az OKSB bizottsági tagságról történő lemondását, és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság új tagjának Lukács Katalin Ágnest választotta meg.
112/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 16 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Akadálymentesítés
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Napos Oldal Szociális Központ komplex akadálymentesítésére beadott és megnyert pályázat végrehajtása érdekében a Közbeszerzési törvény negyedik rész szerinti, hirdetmény nélküli egyszerű eljárást megindítja.
113/2008. (V. 29.) Kt. sz. határozat – 17 igen szavazattal.
Egyéb határozatok:
94/2008. (V. 29.) Kt. sz. hat. a Pilisvörösvár 459/15 hrsz-ú ingatlan egy részének értékesítéséről. 95/2008. (V. 29.) Kt. sz. hat. a 095/117 és 0114/9 hrsz-ú ingatlanok megvételéről. 97/2008. (V. 29.) Kt. sz. hat. Breierné Kalmár Éva illetményének meghatározásáról. 99/2008. (V. 29.) Kt. sz. hat. Fogarasy Attiláné illetményének meghatározásáról. 101/2008. (V. 29.) Kt. sz. hat. dr. Berkiné Balasi Anikó illetményének meghatározásáról. 104/2008. (V. 29.) Kt. sz. hat. a Művészetek Háza, Általános Művelődési Központ, Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pedagógiai–művelődési programjának jóváhagyásáról. 105/2008. (V. 29.) Kt. sz. hat. a Pilis-vörösvár Város Önkormányzata 2007. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló átfogó értékelés elfogadásáról. 109/2008. (V. 29.) Kt. sz. hat. a Pilisvörösvár Város Polgármesteri Hivatal Műszaki osztály tetőterébe tetősíkablakok elhelyezéséről.
2008. június 9. rendkívüli ülés
Játszótér-felújítás
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett „Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttség nélkül (HÖF CÉDE)” KMRFT-HÖF CÉDE-2008 kódszámú felhíváson az „a) épített és természeti környezet védelme, fejlesztése: ab) játszótéri eszközök biztonságáról szóló 78/2003. (XI. 27.) GKM rendeletnek megfelelő köztéri játszóterek bővítése, felújítása” fejlesztési cél keretén belül a 3143 hrsz-on található köztéri játszótér felújításának és bővítésének támogatására pályázatot nyújt be.
A pályázat célja: a 3143 hrsz-ú, természetben Pilisvörösvár, Zrínyi utca alatt elhelyezkedő, „közcélra átadott, beépítetlen terület” megjelölésű, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanon található köztéri játszótér felújítása és bővítése. A fejlesztés megvalósulási helye: Közép-Magyarországi régió, Pilisvörösvár, Zrínyi utca, 3143 hrsz.
A fejlesztés forrásösszetétele (Ft-ban):
Saját forrás 4 014 489
Hitel 0
Támogatásból igényelt összeg 6 021 733
Egyéb támogatás (nevesítve) 0
Egyéb forrás 0