ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

12. oldal Ünnep

Pünkösd Pilisvörösváron

Gerstetteni vendégek

A pünkösdi hétvégén gerstetteni vendégeket fogadott Vörösvár, akik a szíves vendéglátást változatos fúvószenével, remek muzsikákkal hálálták meg. Baden-württembergi testvértelepülésünk több mint 100 éve alapított fúvószenekarát, a Musikverein Harmonie Gerstettent, a Német Nemzetiségi Fúvószenekar hívta meg városunkba. A vendégek május 9-én érkeztek Vörösvárra, többségüket a helyi fúvószenekar tagjai szállásolták el.

Másnap délelőtt a gerstetteni zenészek ellátogattak a Budai várba, és egyórás térzenét adtak a Halászbástyán.
Este a gimnázium udvarán felállított sörsátorban szórakoztatták a vörösváriakat. Hattól kilenc óráig szinte megszakítás nélkül játszottak. Széles repertoárjukban a polkáktól, az indulókig, az örökzöld slágerektől a filmzenékig mindenféle műfajt felvonultattak. A legnagyobb sikert az Erkel Ferenc Hunyadi László című operája legismertebb dallamának fúvós átiratával aratták: „Meghalt a cselszövő. Nem dúl a rút viszály. Országunk élni fog, mert László nagy király.” Egy fellelkesült néző be is kiabálta: Hajrá, magyarok! (Hát az éppen nem én voltam!? – F. A.)
Zajos közönségsikert aratott a „Sej, haj, Rozi...” megszólítású népszerű dal is, amelyet Feldhoffer János énekelt a zenekarral.
Az így kialakult jó hangulatot a későbbiekben az Ungarndeutsche Jungs zenészei vitték tovább a késő éjjelig tartó bálon.

A szentiváni fúvósok Spanberger Zsolt
vezetésével a fesztivál nyitóműsorát adták
Az „A tempó” feszes tempót diktált
Hoós Sándor karnagy vezényletével
A gerstetteni vendégzenekar a sörsátor színpadán. Három nap alatt közel 10 órát muzsikáltak A vörösvári táncegyüttes táncosainak arcáról
le lehet olvasni a fúvósfesztivál hangulatát
A gimnázium udvarán felállított sörsátor a fúvósfesztivál mind a három napja alatt dugig megtelt. Folyt a sör, rotyogott a tepsiben a kolbász, gőzölgött a virsli. Éhen-szomjan halni vagy unatkozni nemigen lehetett itt... A gerstetteni fúvószenekar tagjai az Erdei kápolnánál tartott pünkösdhétfői német nyelvű misén a hívek énekét kísérik. A két zenekar és a vörösvári énekkar közreműködése jelentősen fokozta az ünnep meghittségét
A processzió templomi zászlókkal
a Kápolna utca elején
Az ünnepi szentmise. Középen Paulus atya,
mellette jobboldalt Zoltán atya
A vörösvári fúvószenekar a misén. Vezényel
Búzás Bálint karnagy. Baloldalt Feldhoffer
János, a zenekar vezetője
A gerstetteni fúvósok nagy lelkesedéssel és tisztelettel vettek részt a misén. Aki a szaxofont fújja: Stefan Szabo, zenekarvezető


II. Német Nemzetiségi Fúvósfesztivál

Vasárnap délután három órakor kezdődött a II. Német Nemzetiségi Fúvósfesztivál a Német Nemzetiségi Fúvószenekar szervezésében. A fesztiválon négy fúvószenekar lépett fel:

– Pilisszentiváni Német Nemzetiségi Fúvószenekar. Vezényelt: Spanberger Zsolt.
– „A tempó“ Koncertfúvós Zenekar. Vezényelt: Hoós Sándor.
– Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar. Vezényelt: Búzás Bálint.
– Musikverein Harmonie Gerstetten. Vezényelt: Marco Erhardt.

A zenei blokkok között a Gradus Óvoda gyerekeit és a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Gyermektánccsoport táncosait láthatták a sörsátort dugig megtöltő nézők. (A táncosokat a Werischwarer Burschen zenekar kísérte.)

A fúvósfesztiválon a helyi zenekarok fél-félórás műsort adtak. A gerstetteniek ekkor is kitettek magukért, mivel ők három órán keresztül egyhuzamban fújták. Csak este kilenc órakor vette át tőlük a színpadot a Bravi Buam, hogy tüzes talpalávaló muzsikával a parkettra – pontosabban az aszfaltra – csábítsák a helyieket, akik között ekkorra már egyre több volt a fiatal. (Akadtak köztük olyanok is, akik népviseletbe öltözötten jöttek el a bálra.)

Az Erdei kápolna búcsúja

Pünkösdhétfőn került sor a Vörösváron kialakult hagyományoknak megfelelően az Erdei kápolna búcsújára. Délelőtt fél 10-kor a Vásár téri Mariahilf kápolnától processzió indult templomi zászlókkal, egyházi énekeket énekelve az Erdei kápolnához. A Kápolna utcán végigvonuló menetet Zoltán atya fogadta a kápolnánál. 10 órakor német nyelvű mise kezdődött, amelyet Paulus Schmidt bencés szerzetes celebrált. A német nyelvű evangéliumokat Sax László és Bogár Erika olvasta fel. Az énekeket a Német Nemzetiségi Fúvószenekar és a Musikverein Harmonie Gerstetten kísérte, közreműködött a Német Nemzetiségi Vegyes Kórus.
A mise után a német vendégzenészek térzenét adtak. Nagy sikert aratott az a zeneszám, amelyet a vörösvári és gerstetteni fúvósok közösen adtak elő.


A német vendégek búcsúztatása

A német vendégzenekar hétfőn egy órától koncertet adott a Szabadság utca végén lévő Gerstetten sörözőben.
Este hét órakor került sor a gimnázium ebédlőjében a búcsúestre a vendégek, vendéglátók részvételével. A német vendégek busza kedden kilenc órakor indult el a Müller Kávéház elől a több mint 12 órai utazásra lévő Gerstettenbe.

Fotók és szöveg: F. A.

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE