17. oldal Sport
Benkó Barbara sporttörténelmet írt
Interjú a VK-győztes vörösvári kerékpárossal
„Ha elérek valamit, megyek tovább, és még keményebb célokat tűzök ki magam elé!” – mondta Barbara a szeptemberi skóciai világbajnokság előtt. A pilisvörösvári hölgy akkor a juniorok között 7-ként zárt. Szenzációs eredményét megelőzte egy Eb-ezüst és két Világkupa-érem. Év végén a Pilis Cross Country Club-ból átigazolt az LTV Merida Racing-be; márciusban Langenlois-ban aranyéremmel mutatkozott be, majd Houffalize-ben megszerezte sportága első világkupa-futam győzelmét, egy héttel később pedig Németországban bronzéremmel zárt. A korosztályos válogatott tagja, hatszoros magyar bajnok. Idei legfontosabb versenye a VB és az EB. A pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium 12. osztályos tanulója. Edzője édesapja, a junior válogatott kapitánya: Benkó László.
– Fényes évkezdés…
– A szezon első mountain bike-os versenyén a juniorok között aranyéremmel zártam. A langenlois-i, a Közép-Kelet Európai nemzetek legfőbb szezon eleji olimpiai erőpróbáján, a rajtlistán 11 ország 420 kerékpárosa szerepelt. Az elit nőkkel együtt indultunk, jól tudtam velük tartani a lépést. Az összetettben ötödik lettem, ami komoly motivációt jelentett. A belgiumi VK-n tavaly 200 méterrel a cél előtt vették el tőlem az aranyérmet, most mindenképpen győzni szerettem volna. Sokáig egy francia lánnyal mentünk elől, ő azonban defektet kapott, majd miután visszaállt, elszakadt a lánca. Az utolsó kört megküldtem, ahogy csak tudtam – és győztem.
– Remekül sikerült a 2007-es évadod is. Miben látod a sikereid titkát?
– A versenyeken megpróbálok fejben mindig ott lenni, az a legfontosabb. Ész nélkül ez sem megy. A felkészülést komolyan veszem, apuval jól együtt tudunk dolgozni, maximálisan megbízom benne. És nem utolsósorban nagyon szeretek bringázni, és élvezem, amit csinálok.
– Mi a legfontosabb célkitűzésed?
– Az utóbbi években megismert az európai korosztályos elit, sikerült bekerülnöm közéjük. Szeretném tartani ezt a szintet. Amíg élvezem, szeretem és a siker örömét is érezhetem, addig csinálni fogom, remélem hogy egyszer a világelitbe is bekerülhetek, ahol szeretnék megragadni. Tudom, hogy sok-sok munka és kitartás kell hozzá, de úgy érzem, nem lehetetlen a jelenlegi szintemen. Motivált vagyok, várom a kihívásokat.
– Idén érettségi, majd „mindent a sportra”, vagy van egy „B-verzió” is?
– Az orvosi egyetemet egyszer szeretném elvégezni, ez a nagy álmom. Ha jól megy a bringa, ha világszintű eredményeket leszek képes elérni, akkor a tanulást alárendelem a bringának, de nem teljesen hanyagolnám, legfeljebb lassabban végezném el az egyetemet mint a többiek. A bringának is vége van egyszer, és akkor szeretnék abból élni, ami érdekel is. Persze az olimpia is nagy álom, Londonban még csak 22 éves leszek. Most még nem tudom megmondani, van-e reális esélyem a kijutásra, de mindenképpen meg fogom próbálni. Az azt követőn viszont nagyon remélem, hogy ott leszek!
Vasvári Ferenc
Nemzetközi szereplés
Ifj. Wieszt János 2008-ban kipróbálja magát a gokart Európa-bajnokságon is. A 125 köbcentiméteres Rotax Max Junior kategóriában, melynek felső korhatára 14 év. Jankó viszont még csak 13 esztendős, így jövőre is szerepelhet ebben a géposztályban. Az Eb-futamok mellett részt vesz a magyar bajnokságban és elindul néhány osztrák futamon is. Május elején már négy verseny tapasztalatairól beszélgethettünk.
– Az idényem egy márciusi franciaországi Európa bajnoki futammal kezdődött – mondja Jankó. – Salbrisban 54-en nevezetek be a versenyre, de a szabályok szerint négy előfutam és edzések alapján 28-an egyenes ágon jutottak be a döntőbe. Én pont a 28-ik helyen végeztem, így nem kellett aggódnom. A döntőben a 23-ik helyet szereztem meg. Szakadó esőben versenyeztünk, nagyon nehéz dolgunk volt.
– Elégedett vagy az eredménnyel?
– Itt tapasztaltam meg, hogy noha itt a motorok egyformák, mégis milyen motorháború dúl ebben a mezőnyben. Ugyan mindenkinek a Rotax adja a motorokat, de vannak olyan partnerei, mint például az angol Ogden cég, amely rengeteg, akár 1000 db. Rotax motort kap. ők ezeket tesztelik, fékpadra teszik, stb. és a sok hasonló közül kiválogatják a legjobbakat. Ezeket aztán bérbe adják a saját ügyfeleiknek. Ezek a motorok sokszor 1 másodperccel is gyorsabbak körönként, mint a mi Rotaxunk. Ekkora különbséget nem lehet ledolgozni.
– Mi a megoldás?
– Beszéltünk az Ogden céggel, hogy tudnának-e nekünk is ilyen motorokat adni – veszi át a szót édesapja. – Utánajárnak – mondták, majd kisvártatva közölték, hogy sajnálják, de nem kaphatunk tőlük motort. Mint kiderült, van egy magyarországi partnerük, aki azt kérte, ne adjanak nekünk motort. Az egyik hazai ellenfelünkről van szó, aki úgy látszik, komoly ellenfelet lát bennünk. Hát ez Magyarország!
– Mit akartok hát tenni?
– Megyek tovább, és meglátjuk, ez mire lesz elég – mondja Jankó. – Május végén elindulok egy osztrák bajnoki futamon, és utána egy osztrák úr, Alfred Hochhauser Rotax motorjait fogom tesztelni. ő ugyanazt csinálja, mint az angolok, csak kicsiben. De hátha akad nála is egy erősebb motor.
– Ez még a jövő titka. De az már a múlt, hogy nemcsak Franciaországban versenyeztél. Merre jártál még és milyen eredményeket értél el?
– A második versenyem április közepén egy hazai bajnoki viadal volt Kecskeméten. A döntőben ötödik lettem, amellyel a tavalyi eredményt figyelembe véve, elégedett vagyok. Ezt követően a szlovákiai Dunaszerdahelyen rendezték a következő magyar bajnokit, ahol a döntőben megint ötödik lettem. Ezeken a futamokon is voltak az enyémnél jobb motorok. Majd Rechnitzben indultam egy osztrák bajnoki versenyen, ahol a döntőben kilencedik lettem. Itt sem volt elég erős a motorom. De abban bízom, hogy a későbbiekben Hochhausertől olyan motorokat kaphatok, amelyekkel legalább itthon előrébb végezhetek. S aztán majd kiderül, hogy ez mire elég az Eb még hátralévő három versenyén.
– Látva az erőviszonyokat, mik a terveid?
– Szeretnék itthon és az Eb-n is előrébb végezni. Ha jobb motorom lesz, a magyar bajnokságban akár még az aranyra is lehet esélyem. Csodálatos dolog volna nyerni, mert a bajnok részt vehet az olaszországi világbajnokságon.
Várhegyi Ferenc
Hullámok
Laknerné Fazekas Krisztina öt számban indult, és négyben győzött a szegedi kajak-kenu válogatóversenyen. Az 500 méteres kajak egyesben nem sikerült meglepetést okoznia, Kovács Katalin, Benedek Dalma és Janics Natasa mögött a negyedik lett.
– Bejött a papírforma, hiszen az edzéseken látszott, hogy Kovács Katiék valamivel jobbak. Ezért nem vagyok csalódott, de elégedett sem, mert szerettem volna előrébb végezni. Meg is próbáltam mindent, edzőm Fábiánné Rozsnyói Katalin kérésére keményen bekezdtem, és vezettem is versenyben. A végére azonban sajnos elfáradtam, így nem tudtam a legjobb háromba kerülni – mondja.
– A 200, 500 és 1000 méteres négyesben, valamint a 200 méteres kettesben viszont győztél. Jelent-e ez valamilyen biztosítékot az olimpiai szereplésedre?
– Nagyon remélem, hogy igen, de az 500 négyes körül kialakult hercehurca miatt a milánói Európa-bajnokságon is óriási rajtunk a nyomás. Ha nem nyerünk, sokan szinte biztosra veszik, hogy szétszedik a négyesünket, hogy valamiképpen helyet szorítsanak Kovács Katalinnak és Janics Natasának. Ebben a kérdésben szakmai ellentét van Fábiánné Rozsnyói Katalin és Angyal Zoltán szövetségi kapitány között. Kovács Kati a szegedi, még nem olimpiai válogatóversenyen nem indult el négyesben, Janics négyesét viszont Paksy Tímeával, Kozák Danuziával és Benedek Dalmával megvertük. De a java még csak ezután következik. A válogatási elvek alapján két olimpiai válogató versenyt meg kell nyernie annak a négyesnek, amelyik elindulhat Pekingben. Ezért nagyon fontos lesz az Európa-bajnokság és a június elején megrendezendő szegedi világkupa verseny.
Várhegyi Ferenc
Milánó után
Az interjú folytatódik...
Nemzetközi szinten Laknerné Fazekas Krisztina Pilisvörösvár legeredményesebb sportolója. A május közepén rendezett milánói kajak-kenu Európa-bajnokságon ő volt a legeredményesebb magyar versenyző. Két arany (200 és 1000 méteres négyesben) egy ezüst (500 méteres négyesben) és egy bronzérmet (200 méteres párosban) nyert, ezzel a magyar csapatban ő szerezte a legtöbb érmet.
– Elégedett vagyok az eredményekkel, de az 500 méteres négyesben elkért második helyünk miatt kicsit csalódott vagyok. Ez az olimpiai szám, és az előfutam után ahol 2 másodperccel gyorsabbak voltunk a németeknél, azt hittem, hogy sikerül őket megvernünk. A döntőben azonban ők voltak a jobbak, de amint lehet, megpróbálunk nekik visszavágni – mondta az EB után készült gyorsinterjúban.
Várhegyi Ferenc
A Mezei Futó Diákolimpia országos döntője Gödöllőn
A vörösvári gimnazisták sikere
2008. április 17-én a gödöllői Repülőtéren került megrendezésre a Mezei Futó Diákolimpia országos döntője. A dobogó második fokára állhatott fel a IV. korcsoportban a Schiller Gimnázium fiú csapata. A Pest Megyei Közgyűlés elnökének különdíját, amit a legeredményesebb Pest megyei csapatnak ajánlott fel, a Schiller Gimnázium és a váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium nyerte.
– f –
Jó eredmények
A PLSE korosztályos labdarúgócsapatai továbbra is jól szerepelnek a bajnokságokban, illetve tornákon. Az U-7-es (óvodás) csapat május 1-jén harmadik lett egy biatorbágyi tornán, az U-9-es együttes pedig veretlenül megnyerte a pesthidegkúti Pünkösdi Kupát. Ugyanez a társaság a korosztályos bajnokságban 6 mérkőzés után száz százalékos teljesítménnyel az élen áll, 51 rúgott és csak 7 kapott góllal.
A serdülőcsapat jelenleg a második, az ifjúsági gárda a harmadik helyen áll a bajnokságban. Széplaki József edző szerint akár még a bajnoki aranyra is van esély, különösen az ifjúságiaknál, ahol csak 1 pont a csapat hátránya. A serdülőkhöz kapcsolódó hír, hogy a III. Kerülethez igazolt Kuhajda Tamás úgy döntött, visszatér a vörösvári csapatba. Vele még erősebb lehet az együttes.
V. F.
Alapítványi foci
2008. május 2-án a Pilisvörösvár Labdarúgó Utánpótlásáért Alapítvány megrendezte első focitornáját. Az 1997 és 2000-es korosztályban a vörösváriak mellett a Hidegkúti SC, a Hidegkúti Angyalok lánycsapatai (idősebb játékosokkal), a Pomázi Egervári-Halmai Focisuli, és Visegrád gárdái játszottak a tornán. A 120 gyermek ételre-italra az Alapítvány vendége volt. A jó hangulatú tornán elsöprő vörösvári siker született, mindkét csapatunk veretlenül lett első.
A díjakat a Liegl-Dachser Kft. képviseletében Bognár Zsolt adta át. A viadalt a Waldi Kft. és a Vörösvár Kft. (Breier László) is támogatta. A szervezők a sikeres lebonyolításért rajtuk kívül köszönetet mondanak Heer Ferencnek és családjának, Tagsherer Lőrincnek és Sosovicza Tibornak. Hasonlóképpen a játékvezetőknek, Cserni Máténak, Manhertz Gábornak, Mórocz Zoltánnak és Jánszki Istvánnak.
Bilau Csaba az egyik szervező elmondta, a nagy sikerre való tekintettel tervezik, hogy a későbbiekben is megrendezik ezt az utánpótlástornát.
Az alapítvány működéséről további információkat a www.focialapítvány.blog-spot.com internetes oldalon találhatnak.
Várhegyi Ferenc
A Pilisvörösvár Labdarúgó Utánpótlásáért Alapítvány 2007. évi közhasznúsági jelentése:
Alapítványunk 2007. június 6-án a Pest Megyei Bíróság 13. Pk. 60. 175/2007/5 végzése alapján jogerőre emelkedett. Fő feladatként azt tűztűk ki célul, hogy a Pilisvörösvár L.S.E. keretein belül sportoló 170 gyerek sportolását segítsük. 2007-ben a Waldi Kft., a Vörösvár Kft. és a Liegl- Dachser Kft támogatta szervezetünket. Támogatásukat ezúttal is köszönjük.
A befolyt pénzt sporteszközökre, sportfelszerelésekre, utazási költségre és téli teremtornák nevezési díjaira fordítottuk.
A részletes közhasznúsági jelentés az alapítvány honlapján, a www.focialapitvany.blogspot.com-on található.