8. oldal Színház
Színészek Vörösváron
Volt egy osztálytársam, aki a tizenöt éves osztálytalálkozónkon elmesélte, hogy három éves kora óta autószerelő akart lenni, és aztán az is lett, és most boldog. Azt hiszem, nem sok ilyen ember akad. Mégis úgy tűnik, hogy színészeink, színészpalántáink is hasonló életutat jártak be. Mindegyikük arról számol be, hogy ha nem is három éves korától fogva, de nagyon korán elindult „színészi pályája”. Másik közös pont, hogy ennek következményeként mindannyian rettenetesen szeretik, amit csinálnak, és a sikerek, a szereplési vágy mellett mindegyikük kiemeli a jó társaságot. Hallgassuk meg most őket:
Peller Anna
Amióta az eszemet tudom, színésznő akartam lenni, gyerekkoromban állandóan azt képzeltem, hogy színpadon állok, meséket, verseket, bábjeleneteket adtam elő családom nagy örömére. Egyszerűen nem volt kérdés, és biztos voltam benne, mindig is tudtam, hogy csak színésznő lehetek. Imádok énekelni, ezért elvégeztem a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical színész szakát, Kerényi Imre osztályában, aki alapvetően prózai beállítottságú, így rengeteg prózát is játszhattunk. Dolgoztunk Koltai Róberttel, Bagó Bercivel, Léner Péterrel, Igó Évával, Huszti Péterrel, Avar Istvánnal, és még rengeteg nagy mesterrel, csodálatos volt az a négy év az egyetemen.
 |
Peller Anna Csonka Andrással a „Csókos asszony”-ban |
Harmadévesként megkaptam a Képzelt riport című musical egyik főszerepét, Beverlyt, Szolnokon, amire Szikora János, az akkori szolnoki direktor választott ki. Nagyon élveztem, és az egyetem elvégzése után egy évadra leszerződtem Szolnokra, ahol csodálatos szerepeket játszhattam, fantasztikus partnerekkel. Például a Chicagóban Roxy voltam, a Balfácánt vacsorára című vígjátékban pedig Mikó István partnere lehettem, ami fantasztikus élmény volt.
Szolnokon próbáltam épp, amikor megszólalt a telefonom, a Budapest Operett Színháztól kerestek, hogy vár rám egy kotta. Az új musical, Rudolf ősbemutatójára keresték a főszereplőket, részt vettem a meghallgatásokon, és megkaptam. Repültem a boldogságtól, amikor megtudtam, hogy enyém a szerep. A sikeres ősbemutató után leszerződtetett Kerényi Miklós Gábor, a színház igazgatója, és azóta az Operettszínház tagja vagyok, ami mindig is ott szerepelt legmerészebb álmaimban..
Boldog vagyok!!! Fantasztikus lehetőségeket szerepeket kapok itt. Csókos asszony, Rica macája lehetek, ahol Csonka Bandi a partnerem, nagy találkozás volt, elsőre „egymásba szerettünk”, olyan színész, ember, és partner, amit szavakkal leírni nem is tudok. Továbbá Juliette Ver-dune-t játszom a Párizsi életben, az Abigélben Torma Piroskát, a Rudolfban Larisch grófnőt. Pár hete mutatták be Szőke András új filmjét, a Bakkermant, ahol én Badár feleségét alakítom, Na-tasát.
A példaképem édesanyám, akinek szerelmes vagyok a hangjába, és tehetségébe, és csodálom, hogyan tudja egyeztetni a művészetet a családdal, mert csodálatos édesanya is. Most éppen Amerikában turnézik, ahol imádják. Rengeteget tanultam tőle, gyerekkoromban állandóan énekelt nekem, és együtt is nagyon sokat énekeltünk.. Hogy miért jó ez az egész színházasdi? Tudom, hogy közhely, de csak azt tudom mondani, hogy: szerelem, eleve elrendelés, egyértelműen vállalt boldog sors, ami olykor nehéz, és önemésztő, állandó megfelelési kényszerrel, és az örök kétellyel, kérdéssel, vajon jó vagyok-e? Imádom, megfulladok nélküle, mindig is erre vágytam.
Mészáros Béla
Már 12 éves koromtól fogva eljártam színi stúdiókba. Tehát gyerekkoromtól fogva érdekelt a színjátszás. A középiskola elvégzése után még fiatalnak éreztem magam a Színművészetihez, ezért egy évet Felsőfokú Ügyintéző Titkári szakon töltöttem. Aztán felvételiztem, de elsőre nem vettek fel (a második rostáig jutottam), aztán másodszorra sikerült. A köztes időszakot az Új Színházban töltöttem, mint stúdiós. Jó volt, sok barátot, tapasztalatot szereztem.
 |
Mészáros Béla (jobboldalt) a „Machbeth”-ben, a címszerepet
játszó Hajduk Károllyal
(Fotó: www.szinhaz.hu) |
Aztán felvettek a Színművészeti Egyetemre. Felejthetetlen, izgalmas, fáradtságos, mind fizikailag, mind lelkileg nagyon megterhelő négy év volt. Máté Gábor, Horvai István osztályvezető tanáraimtól rengeteget tanultam (ez nem közhely), és azt érzem, színészi fejlődéseim mellett, emberileg is sokat értem.
Hivatalosan 2004 szeptembere óta játszom a Katona József Színházban, de játszottam már a Játékszínben, a Nemzetiben, az Új Színházban, Örkény István Színházban, nyáron itt-ott vidéken, az „A 38 Hajón” is felléptünk már. Ezenkívül nagy szerencsém, hogy külföldre is eljárunk egy-két darabbal. Voltunk már Dublinban, Párizsban, Portóban, felléptünk Németországban, Norvégiában, Finnországban, Olaszországban, cseh, lengyel, horvát, szerb, szlovák, orosz színházakban játszottunk, még Kolumbiába is elutaztunk egyszer.
Van egy pár darab a Katonában, amiben nagyon szeretek játszani. Sikerként könyvelhetem el talán, hogy elkezdtem dobolni, és alapszinten már megy is valahogy. Mi ez a hang? címmel van egy előadásunk, amiben dobolok.
Példaképem nincs. Inkább szeretek jó pár társulatot, és színészt itthon. A Pintér Béla társulat, a Krétakör a kedvencek. Színészek közül természetesen sok van, párat azért felsorolok: László Zsolt, Gyabronka József, Kerekes Éva, Máté Gábor, Csuja Imre, és még rengeteg, persze, a két nagy öreg azért ott szerepel a listán: Robert De Niro, Al Pacino és rengeteg külföldi európai színész, akiket ismeretlen filmekben láttam éjszakánként az m1-en, az m2-n és a Duna Tv-n.
Miért csinálom? Természetesen igaz, hogy a főszerepek eljátszása a cél, de alapvetően a színház szeretete nálam a lényeg. Imádok játszani, jó színészekkel, (ha összejön), jó rendezőkkel (ha összejön). Játszani, nevettetni, elgondolkodtatni, megrendíteni az embereket csuda jó, mégis a lényeg: valami olyat adni, ami eljut a nézőhöz, és hozzám is, hiszen én is változom és „érek”.
(Folytatjuk)
Hidas Ildikó
