18. oldal Közbiztonság
A közbiztonság helyzetéről
Március 13-án Koczka Gábor rendőr alezredes, a Pilisvörösvári Rendőrőrs vezetője beszámolt a város képviselő-testületének a közbiztonság helyzetéről. A beszámolóból kiderült, hogy míg az őrs működési területén majdnem egynegyedével nőtt, Pilisvörös-várott 13 %-kal csökkent az elmúlt évben az ismertté vált bűncselekmények száma. A közlekedési helyzet és morál viszont tovább romlott. Az alábbiakban a beszámoló néhány fontos megállapítását és statisztikai adatát tesszük közzé.
A Pilisvörösvári Rendőrőrs harminc rendőre 120 négyzetkilométernyi területen látja el szolgálatát, 8 település 70 000 állandó és 12 000 hétvégi házas lakója biztonsága felett őrködve.
 |
A prezentáció egyik diakockája az összbűncslekmények és a vagyon elleni bűncselekmények csökkenését illusztrálja |
A működési terület egészét tekintve 2007-ben az ismertté vált bűncselekmények száma 22%-kal nőtt az előző évhez képest: 851-ről 1044-re. Ezen belül a vagyon elleni bűncselekmények száma 25%-kal nőtt: 551-ről 691-re.
Jó hír, hogy Pilisvörösvárra vonatkozóan viszont épp ellenkező tendencia figyelhető meg: míg a települések nagy részén nőtt a bűnesetek, különösen a lopások száma, nálunk 13%-kal kevesebb bűncselekmény történt. 2006-ban 347, 2007-ben 302 esetet regisztráltak.
Különösen a betöréses lopások száma mérséklődött. A 2006-os 52 esettel szemben 2007-ben már csak 18 betörés történt a városban, ami 65 %-os csökkenést jelent. Ezen belül még nagyobb mértékben, 75 %-kal csökkent a lakásbetörések száma: 36-ról 9-re (!).
2007-ben 9 gépkocsit loptak el nálunk. Ez 40 %-kal kevesebb a 2006. évi 16-tal szemben.
2006-ban három rablás is történt a városban, az elmúlt évben ilyen jellegű kiemelt bűncselekmény nem történt.
Az erőszakos, garázda jellegű bűncselekmények száma 18-ról 12-re csökkent, ami 28 %-os csökkenést jelent.
A személy elleni bűncselekmények kategóriájában 27%-os csökkenést sikerült elérni. Itt 19 esetről 12-re módosult a statisztika.
Ugyancsak csökkent a kábítószerrel való visszaélések száma. 8 helyett 2 alkalommal kellett eljárást indítani.
Ez a kedvező vörösvári statisztika jórészt annak is köszönhető, hogy míg az őrs egészét tekintve 22 %-kal kevesebb órát tudtak a rendőrök közterületen tölteni, városunkban a rendőri jelenlét megduplázódott.
Sajnos koránt sincsenek ilyen jó híreink a közlekedési helyzetet és morált tekintve. Az elmúlt évben ugyanis a közlekedési bűncselekmények száma 75%-os emelkedést mutat: 33-ról 59-re nőtt.
Míg 2006-ban 22, 2007-ben már 39 helyi lakostól kellett bevonni a jogosítványt ittas vezetés miatt. Ez 77 (!) %-os növekedést jelent.
Tavaly összesen 102 baleset történt a város területén, ebből 1 halálos, 39 személyi sérüléses és 62 anyagi káros volt. Ezek az adatok nagyjában megegyeznek a 2006. éviekkel. Tehát nincsen csökkenés annak ellenére sem, hogy rendőreink növelték a közlekedési ellenőrzések és a sebességmérések számát.
Összeállította: F. A.
Erőfitogtatásból vertek
Az utóbbi időben nagy közfelháborodást keltett városunkban, hogy kötekedő, agreszszív fiatalkorúakból álló csoportok brutálisan összevertek kisebb gyerekeket a városban. A szóbeszéd szerint az elkövetők egy kisebbségi népcsoporthoz tartoznak. A raszszista indulatokat szító hírekkel kapcsolatban tájékoztatást kértünk Koczka Gábor őrsparancsnoktól.
– Három esetről tudunk, amely során 18 év alatti fiatalok csoportba verődve megtámadtak egyedül lévő, ugyancsak fiatalkorú személyeket. Tőlük egyetlen esetben sem vettek el értéktárgyakat, a cselekményeknek egyértelműen erőfitogtatás volt a céljuk. Egy esetben a bántalmazott gyermeknek kitört a foga, az orvosi szakvélemény szerint maradandó károsodást szenvedett – sorolja a tényeket az alezredes úr. – A bántalmazások elkövetői egytől-egyig a rendőrség látókörébe kerültek, ellenük eljárás indult: egy esetben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, két esetben könnyű testi sértés elkövetésének vétsége miatt. A három eset közül csak az egyikben voltak az elkövetők kisebbségi származásúak – a súlyos testi sértéssel végződő bántalmazást sem kisebbségiek követték el.
Koczka Gábor őrsparancsnok nyomatékosan felhívja a szülők figyelmét arra, hogy ha gyermekük 14 éves elmúlt, fiatalkorú elkövető címén büntetőjogilag felelősségre vonható! A tervek szerint a parancsnok úr mindkét általános iskolában tájékoztatást fog tartani a gyerekeknek a hasonló jellegű bűncselekmények megelőzése érdekében.
F. A.
Ünneprontás
Az Önkormányzat folyamatosan igyekszik az állami ünnepekre méltóképpen fellobogózni a várost. A mostani március 15-ére tovább bővítették a fellobogózott területet: a Fő utca és a Szabadság utca mellett első alkalommal volt fellobogózva a Hősök tere (8 új zászlóhely), a Vásár tér (8 új zászlóhely) és a Templom tér (22 új zászlóhely). Összesen 152 db zászlót helyezett ki az önkormányzat a városban.
Sajnos a zászlók egy része minden ünnepen eltűnik, ezeket minden ünnep előtt pótolják. A mostani ünnep előtt pl. 50 db új zászlót vásároltak. Sajnos már szombaton, az ünnep délutánján feltűntek az üres zászlótartók. Összesen 21 db zászló tűnt el, legtöbb a Fő utcáról (10 db) és a Templom térről (10 db).
Szomorú látványt nyújtanak a megtizedelt zászlók, a foghíjak egy-egy nemzeti ünnepünkön a zászlótolvajok miatt, akik sajnos igen sajátosan értelmezik a hazaszeretetet fogalmát...
F. A.
A Schiller Gimnázium közleménye
A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata a Friedrich Schiller Gimnázium adófolyószámlájának rendezetlensége miatt vizsgálatot rendelt el. A számviteli törvény megsértésének alapos gyanúja miatt rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Az Országos Német Önkormányzat ezen ügyekben vizsgálatot kezdeményezett.
A gimnázium az adótartozást önbevallással rendezte és a gazdasági vezető felelősségre vonása is megtörtént.
A vizsgálat lezárása után részletes tájékoztatót adunk.
Sajtóközlemény
L. Péter 22 éves pilisvörösvári lakos 2008. március 13-án a kora esti órákban Piliscsaba belterületén egy Suzukival elgázolta K. Lajos 48 éves helyi lakost.
A baleset következtében a férfi a helyszínen életét vesztette.
Az ügyben a Budaörsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytat eljárást.
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság
Kovács Zsolt az év tűzoltója
Kovács Zsolt, a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke és parancsnoka nyerte a Lánglovagok Egyesület és a Láng-lovagok.hu által meghirdetett „Év Tűzoltója 2007.” pályázatot. A szabályok szerint a pályázatra részletes indoklással hivatásos, önkéntes vagy létesítményi tűzoltót lehetett jelölni. Kovács Zsoltot Jambrik Rudolf tűzoltó alezredes, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság tűzoltási csoportvezetője jelölte a megtisztelő címre.
Kovács Zsolt 1954-ben született Sajó-szentpéteren, iskolai tanulmányait elvégezvén az Országos Érc- és Ásványbányánál dolgozott, 1975-1985 között bányamentő volt Rudabányán. Ezután került a Pilis-vörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesülethez, ahol 1996 óta parancsnok, majd 1999-től az egyesület elnöke lett, sőt, három éven keresztül, 2002-2005-ig a Pest Megyei Tűzoltószövetség titkára megtisztelő címet is viselhette, így dolgozhatott másokért, más egyesületek munkájának megkönnyítéséért.
A kitüntetés egyben az egész csapat számára is nagy dicsőséget jelent. A pilisvörösvári egyesület mind szakmai felkészültségében, mind felszereltségében az országban példaértékűnek számít. Ez abból is kitűnik, hogy rövid időn belül ez a második igen jelentős elismerés, amellyel a vörösvári tűzoltókat illették. (Amint arról korábbi cikkeinkben beszámoltunk, az egyesület nyerte azt a pályázatot is, amelynek keretében Angliából egy nagy értékű műszaki mentőszert kaptak, teljes felszereléssel együtt.)
Gratulálunk az év tűzoltójának és a csapat minden tagjának! Áldozatos munkájukhoz jó egészséget, erőt és kitartást kívánunk!
F. A.
Tűzoltóink jelentik
Az utóbbi egy hónap során 22 riasztást kaptak a vörösvári önkéntes tűzoltók. 15 műszaki mentésben vettek rész, 7 tűzesethez vonultak ki.
A műszaki mentések számát március 1-jén 7-tel növelte a rendkívüli időjárás. Tűzoltóinkat kidőlt fák, a szél által megbontott tetőzet miatt riasztották. 8 alkalommal közlekedési baleset következményeinek elhárításában működtek közre a lánglovagok, többségében a 10-es főúton. Szerencsére mindössze két alkalommal történt személyi sérülés, és ezek sem voltak súlyosak.
A tűzesetek többségében a meggyulladt avar és gaz játszott főszerepet.
Sajnos ismét be kell számolnunk két felháborító és józan ésszel fel sem fogható káreseményről. Február 26-án a hajnali órákban a Budai útnál lévő hulladékgyűjtő szigethez riasztották Kovács Zsolt csapatát egy égő gyűjtőkonténer miatt. Tűzoltóinknak három konténert sikerült megmenteniük a teljes megsemmisüléstől, egy azonban odalett.
Március 2-án ugyancsak a hajnali órákban a Pálya-tó végén lévő gyűjtősziget konténerei kaptak lángra. Sajnos itt csak egyetlen konténert sikerült megmenteni a négy közül.
Mindkét esetben nagy valószínűséggel gyújtogatás okozta a tüzet. (Az elmúlt két évben sok konténer vált gyújtogatás miatt a lángok martalékává.)
Kovács Zsolt tűzoltóparancsnok
tájékoztatása nyomán
Olvasói levelek
Csiki-csuki
Egy felettébb kellemetlen tapasztalatot szeretnék az olvasókkal megosztani a vasútállomás mindmáig őrizetlen biciklitárolójával kapcsolatban.
Sokan utaznak vasúttal, amit látni lehet a parkoló autók, robogók és a lezárt bringák mennyiségéből. Én is közéjük tartoztam a mai napig, március 10-ig. Azért a mai napig, mert a reggeli szokásos procedúra, bringa be, lakat az ajtóra után, nyugodt szívvel hagytam ott a közlekedési eszközöm, bízva abban, hogy mindent megtettem a biztonsága érdekében. Tévedtem.
Az esti órákban tértem vissza az állomásra a biciklimért. Meglepve tapasztaltam, hogy a lakat sértetlen, viszont a bicómnak hűlt helyét találom. Azt hittem, hogy a dévidkopperfild keze van a dologban. Sajnos nem. Mint később tanakodás közben rájöttem, az ajtót egy könnyed mozdulattal LE LEHET EMELNI! Még ilyet! Nem hittem a szememnek, hogy az iparos, vagy aki elkészítette, a legalapvetőbb hibát vétette. A zsanérok ugyanis egy irányba álltak. Se leakasztás elleni védelem, se semmi. Hogyan és ki fogadta el a műszaki dokumentációját ennek a tárolónak, ha az egyértelműen hibás? Kit terhel ezért a felelősség?
Természetesen lesétáltam bejelentést tenni az őrsre. Ott azt a felvilágosítást kaptam, hogy nem nyomozhatnak a biciklim után annak alacsony értéke miatt. Menjek, tegyek bejelentést az önkormányzaton, ami felesleges, mert ők meg nyomozati jogkör hiánya miatt nem vizsgálódhatnak. Azt hittem, nem jól hallok. Lezárt, biztonságosnak vélt tárolóból elviszik a bringám, s a jogszabály annyit mond, így jártam? Legközelebb hegesszem oda?
Kérdeztem a rendőr uraktól, hogy akkor mi a helyzet a térfigyelő kamerákkal? Sajnos az is az önkormányzathoz tartozik. Kérdem költőien, mi hátráltatja 1-2 kamera elhelyezését és az őrsre való bekötését?
Nagyszerű. Erőltetik a P+R-t, meg a környezetbarát közlekedési modelleket, de hogyan, ha nem tudja az ember megvédeni az értékeit?
Lévai Zsolt
Lesből támadás?
A Pilisvörösvár–Szentiván határán (Klap-ka–Szőlő utca kereszteződésében) kirakott közlekedési tábla (Behajtani tilos!) és forgalmirend-változás (alatta) nem látható az előtte álló villanyoszlop miatt.
Ha jól tudom, a közlekedési táblákat mindig jól láthatóan kell elhelyezni, lehetőleg úgy, hogy az arra közlekedő jármű vezetője azt akkor láthassa, még mielőtt behajt, és ne csak az utca aljáról, amikor az ott megbújó rendőr és a közterület-felügyelő megmutatja.
Megjegyzem, visszamentem az utcában, és alaposan megnéztem többször is. A tábla a gépjárműből nem volt látható. (Mivel a legtöbben jobbról kanyarodnak be, és nem balról, ezért gondolom, még jó pár arra közlekedő gyanútlan sofőrt megbüntettek. A büntetést a Pilisszentiváni Önkormányzat szabta ki.) Sajnálatra méltónak tartom, hogy egy Önkormányzatnak így kell a bevételi forrásokra szert tennie. Remélem, a tábla áthelyezésre kerül, és az önkormányzat is elgondolkodik az ilyen jellegű esetek etikus voltán. Talán érdemes lenne megkérdezni őket, miért nem tették ki a villanyoszlop elé, jól láthatóan a táblát. Hát igen, ez igazi lesből támadás – a hó végi kosztpénzünkre.
Szótér Zsuzsanna
Gyalogátkelőhely építése
A Képviselő-testület pályázaton támogatást nyert a 10-es úton egy újabb gyalogátkelőhely létesítésére. Az új „zebra” a Petőfi Sándor utca és a Fő utca kereszteződésénél – a Budapest felőli oldalon – kerül majd kialakításra.