1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 - oldal

10. oldal Ünnep

„Ren­dez­ni vég­re kö­zös dolgainkat...”
Ok­tó­ber 23. Pilisvörösváron

Ok­tó­ber 23-án or­szág­szer­te meg­em­lé­kez­tek az 1956-os for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc 52. év­for­du­ló­já­ról. Pilis-vörösvárott az ün­ne­pi ese­mény dél­után négy óra­kor a Ze­ne­is­ko­la nagy­ter­mé­ben tar­tott mû­sor­ral vet­te kez­de­tét. Az ün­nep al­kal­má­ból – ahogy ez min­den év­ben meg­tisz­te­lõ szo­kás – vá­ro­sunk pol­gár­mes­te­re dísz­pol­gá­ri cí­met és „Pilisvörösvárért” em­lék­ér­me­ket adott át a kö­zös­ség ér­de­ké­ben kiemel­ke­dõ mun­kát ki­fej­tõ vörösvári pol­gá­rok­nak. Eb­ben az évben ki­vé­te­le­sen olyas­va­la­ki is el­is­me­rés­ben ré­sze­sült, aki nem váro­sunk la­kó­ja. Az ün­nep­ség után fák­lyásme­net in­dult a Hõ­sök teré­re, ahol dr. Ku­tas Gyu­la önkor­mány­za­ti kép­vi­se­lõ tar­tott be­szé­det. Az it­te­ni ünnep­ség az meg­em­lé­ke­zés koszo­rú­i­nak és vi­rá­ga­i­nak el­he­lye­zé­sé­vel zá­rult.

Dél­után már jó­val négy óra elõtt zsú­fo­lá­sig meg­telt a Ze­ne­is­ko­la nagy­ter­me, és vá­ra­ko­zás­sal tel­jes zson­gás töl­töt­te be a le­ve­gõt. (Úgy hi­szem, nem va­gyok elfo­gult, ha meg­jegy­zem, hogy ez­út­tal na­gyon so­kan Zol­tán atya tisz­te­le­té­bõl jöt­tek el az ün­nep­ség­re, aki dísz­pol­gá­ri cím­ben ré­sze­sült.)

Az ün­nep­ség ele­jén a Ze­ne­is­ko­la vonós­né­gyes­ének han­gu­la­ti fel­ve­ze­té­se után Gromon Ist­ván pol­gár­mes­ter köszön­töt­te a meg­je­len­te­ket, majd az ün­nep­lõ kö­zön­ség iro­dal­mi mû­sort hall­ha­tott Bor Viktor és Túróczi Éva színmûvészek elõ­adá­sá­ban.

A mû­sor ke­re­té­ben hang­zott el Márai Sán­dor má­zsás sú­lyú, meg­rá­zó ver­se, amely nem­csak az 56-os for­ra­da­lom hõ­se­i­nek ál­lít em­lé­ket, ha­nem az egész le­igá­zott, meg­alá­zott ma­gyar nép ne­vé­ben emel szót vád­lón a vi­lág nem­ze­te­i­hez, akik tûr­ték, el­néz­ték a ma­gya­rok sza­bad­ság­har­cá­nak vér­be­foj­tá­sát.

Nem ér­ti ezt az a sok em­ber,
Mi áradt itt meg, mint a ten­ger?
Mi­ért re­meg­tek vi­lág­ren­dek?
Egy nép ki­ál­tott. Az­tán csend lett.
De most so­kan kér­dik: mi tör­tént?
Ki tett itt csont­ból, hús­ból tör­vényt?
És kér­dik, egy­re töb­ben kér­dik,
He­beg­ve, mert vég­képp nem ér­tik –
Õk, akik örök­ség­be kap­ták –:
Ilyen nagy do­log a Sza­bad­ság?

Az ün­nep­ség má­so­dik ré­szé­ben kerül­tek át­adás­ra a vá­ros kép­vi­se­lõ-tes­tü­le­te ál­tal ado­má­nyo­zott ki­tün­te­tõ címek. Gromon Ist­ván pol­gár­mes­ter elõ­ször Benkó Bar­ba­rá­nak és édes­ap­já­nak, Benkó Lász­ló­nak nyúj­tot­ta át a „Pilisvörösvárért” em­lék­ér­met, amit közösen kaptak.

Benkó Bar­ba­ra sport­ered­mé­nye­i­ért kap­ta a dí­jat, töb­bek kö­zött idei vi­lág­ku­pa-gyõ­zel­mé­ért. A ma­gyar he­gyi­ke­rék­pározás tör­té­ne­té­ben õ a leg­el­sõ, aki világ­ku­paver­se­nyen el­sõ he­lyet tudott sze­rez­ni. Édes­ap­ja és ne­ve­lõ­edzõ­je a mountain-bike sport vörösvári meg­ho­no­sí­tá­sá­ért, igen ered­mé­nyes edzõi mun­ká­já­ért kap­ta az el­is­me­rést.

Ru­dolf Keszler né­met csa­lád­fa­ku­ta­tó hos­­szú idõ után az el­sõ ki­tün­te­tett, aki nem hely­bé­li. (1996-ban ka­pott dísz­pol­gá­ri cí­met dr. Bernd Rieder gröbenzelli pol­gár­mes­ter – a Szerk.) A Né­met­or­szág­ban élõ, pi­lis­szent­ivá­ni szár­ma­zá­sú Keszler úr több év­ti­ze­des ku­ta­tó­mun­ká­já­ért kap­ta az el­is­me­rést. E ku­ta­tó­mun­ka ered­mé­nye a ta­valy meg­je­lent Csa­lá­dok Köny­ve, amely Pilisszentiván és Pilisvörösvár csa­lád­ja­i­nak anya­köny­vi ada­ta­it dol­goz­za fel 1693-tól 1811-ig.

Keszler úr kö­szö­nõ­be­szé­dé­ben

– ame­lyet Bácsatyai Ist­ván for­dí­tott – külön ki­emel­te Marlok Ist­ván né­hai plé­bá­nos urat, aki er­re a mun­ká­ra annak ide­jén ösz­tö­nöz­te õt, és ta­ná­csa­i­val el­lát­ta.

2008. év­ben a leg­ma­ga­sabb ön­kor­mány­za­ti el­is­me­rés Boross Zol­tán plé­bá­nos urat il­let­te, aki 16 évi szol­gá­lat után tá­vo­zott nem­ré­gi­ben a plé­bá­nia élé­rõl. Zol­tán atyát hos­­szan tar­tó taps fo­gad­ta az ün­nep­sé­gen.

A Zeneiskola vonósnégyese	Benkó Barbarának és Benkó Lászlónak szól a taps a „Pilisvörösvárért” emlékérem átvétele után
Gromon István polgármester átadja a „Pilisvörösvárért” emlékérmet Rudolf Kesslernek	Boros Zoltán plébános úr megköszöni a díszpolgári címet és a sok segítséget a vörösváriaknak
A fáklyásmenet élén Gromon István polgármester és Berchy József képviselõ haladt	Dr. Kutas Gyula képviselõ ünnepi beszédét tartja. (A fáklyafényrõl Pándi Gábor képviselõ gondoskodik.)
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékmûve Fedor Lajos emléktáblájával	Koszorúk lepik el az emlékmûvet, kifejezve a a kegyeletet és a hálát, amit a hõsök iránt érzünk

Mi­u­tán át­vet­te a ki­tün­te­tõ cí­met Gromon Ist­ván pol­gár­mes­ter­tõl, szo­kott sze­rény­sé­gé­vel el­mond­ta, hogy az el­is­me­rést azok­nak kö­szön­he­ti, akik az elmúlt 16 év­ben se­gí­tet­ték a mun­ká­ját. Zol­tán atya kü­lön kö­szö­ne­tet mon­dott név sze­rint is azok­nak, akik­tõl a leg­több se­gít­sé­get kap­ta egy­há­zi szol­gá­la­tá­hoz és az egy­há­zi épü­le­tek fel­újí­tá­sá­hoz.

Az ün­nep­ség után Gromon Ist­ván pol­gár­mes­ter rö­vid fo­ga­dást adott a díja­zot­tak tisz­te­le­té­re.

Sö­té­te­dett már, ami­kor a fák­lyás­me­net el­in­dult a ze­ne­is­ko­la ud­va­rá­ról. A me­net­ben fi­a­ta­lok, kö­zép­ko­rú­ak és idõ­sek egy­aránt szép szám­ban ha­lad­tak, kife­jez­ve min­den ge­ne­rá­ció tisz­te­le­tét az 56-os hõ­sök iránt. A me­net élén Gromon Ist­ván pol­gár­mes­ter ha­ladt.

A fák­lyá­sok a Sza­bad­ság utca–Iskola ut­ca út­vo­na­lon ha­lad­tak a Hõ­sök te­ré­re, ahol az „A tempo” Kon­cert­fú­vós Zene­kar fo­gad­ta õket ün­ne­pé­lyes tér­ze­né­vel. A Him­nusz hang­jai után Bor Viktor lépett a mik­ro­fon­hoz és Má­té Pé­ter Hazám cí­mû szer­ze­mé­nyét ad­ta elõ, Túróczi Éva pe­dig Jó­zsef At­ti­la „A Duná­nál” cí­mû nagyívû ver­sét sza­val­ta el. En­nek utol­só vers­so­rai még ak­kor is a lel­kek­ben vissz­hang­zot­tak, ami­kor dr. Ku­tas Gyu­la ön­kor­mány­za­ti kép­vi­se­lõ, a Hõ­sök té­ri ün­nep­ség szó­no­ka lé­pett a mik­ro­fon­hoz.

... Én dol­goz­ni aka­rok. Ele­gen­dõ
harc, hogy a multat be kell val­la­ni.
A Du­ná­nak, mely mult, je­len s jö­ven­dõ,
egy­mást öle­lik lágy hul­lá­mai.
A har­cot, ame­lyet õse­ink vivtak,
bé­ké­vé old­ja az em­lé­ke­zés
s ren­dez­ni vég­re kö­zös dol­ga­in­kat,
ez a mi mun­kánk; és nem is ke­vés.

Dr. Ku­tas Gyu­la be­szé­dé­nek el­sõ részé­ben fel­ele­ve­ní­tet­te a for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc el­sõ nap­já­nak tör­té­ne­tét. Kü­lön ki­emel­te Gerõ Er­nõ­nek a nép aka­ra­tát sem­mi­be ve­võ, ci­ni­kus be­szé­dét, amellyel csak ola­jat ön­tött a tûz­re, fel­szít­va az el­ke­se­re­dett em­be­rek igaz­ság­osz­tó dü­hét.

Be­szé­dé­nek má­so­dik részében a szó­nok éle­sen bí­rál­ta Gyurcsány Fe­renc kor­mány­fõt, két év­vel ez­elõtt zárt aj­tók mö­gött el­mon­dott õszödi be­szé­dé­nek ci­niz­mu­sát a Gerõ-féle szé­gyen­le­tes beszéd­del vet­ve ös­­sze. „Ez a be­széd sem a nem­zet irán­ti szol­gá­lat, el­kö­te­le­zett­ség, az em­be­rek irán­ti sze­re­tet meg­nyil­vá­nu­lá­sa­ként fog majd va­ló­szí­nû­leg a ma­gyar tör­té­ne­lem lap­ja­i­ra íród­ni” – jelen­tet­te ki a szó­nok, majd be­szé­dét e sza­vak­kal foly­tat­ta: „A mi­nisz­ter­el­nök

– párt­ja sza­va­zó­gé­pé­re tá­masz­kod­va – folya­ma­to­san vis­­sza­él a de­mok­rá­cia alap­ér­té­ke­i­vel és in­téz­mé­nye­i­vel. Köz­ben fél. Csak a test­õrök gyû­rû­jé­ben mer meg­je­len­ni sze­re­tett és ki­vá­lo­ga­tott nyug­dí­ja­sai kö­zött, még­is fo­lya­ma­to­san pro­vo­kál­ja az em­be­re­ket. A hely­zet azon­ban – ugyan­úgy, mint két éve – ma sem for­ra­dal­mi. Az em­be­rek nem úgy vo­nul­nak, mint 1956-ban. Nem csil­log­nak a sze­mek, nem ka­pasz­kod­nak ösz­­sze a ka­rok, az em­be­rek nem hisz­nek egy kö­zös, szebb jö­võ­ben, fá­sul­tak és remény­vesz­tet­tek, több­sé­gük fo­lya­ma­tos eg­zisz­ten­ci­á­lis fe­nye­ge­tett­ség­ben él.”

Dr. Ku­tas Gyu­la be­szé­dé­nek to­váb­bi ré­szé­ben sem fes­tett fel­hõt­len ké­pet az elõt­tünk ál­ló esz­ten­dõk­rõl:

„…Úgy tû­nik, nem va­gyunk ab­ban a sze­ren­csés hely­zet­ben, amely­ben egy új, fé­nyes nap el­hoz­hat­ja a hely­zet gyors meg­vál­to­zá­sát. Va­ló­szí­nû­leg hosszú és ne­héz me­ne­te­lés vár ránk, amely­ben egy vá­lasz­tá­si gyõ­ze­lem nyo­mán ha­ta­lom­ra ke­rü­lõ, nor­má­li­sabb, új államrezon [értsd: az ál­lam, a nem­zet ér­de­ke­it job­ban fi­gye­lem­be ve­võ kor­mány – a Szerk.] sem fog gyor­san ér­zé­kel­he­tõ meg­ol­dást nyúj­ta­ni, kü­lö­nö­sen nem az elõt­tünk ál­ló, recesszióval ter­helt évek­ben, a ha­tal­mas­ra nö­velt állam­adós­ság sú­lya alatt. Öt­ven­hat szel­le­mé­bõl új­ra meg kell hát ta­nul­nunk az ös­­sze­ka­pasz­ko­dást, a hi­tet a kö­zös jö­võnk­ben. Mert, mint Csoóri írja: Aki nem gya­ko­rol­ja a min­den­na­pi, ér­tel­mes igaz­mon­dást, az fo­ko­za­to­san rá­kény­sze­rül ar­ra, hogy a nyil­ván­va­ló igaz­sá­go­kat is ki­ke­rül­je. Ez­zel ki­öli ma­gá­ból a kö­zös­sé­gi élet, a kö­zös­sé­gi ér­zés, a kö­zös­sé­gi vál­lal­ko­zás min­den csí­rá­ját, s tör­vény­sze­rû­en el­ker­te­lõ­dik. A ma­gá­ra ma­ra­dó em­ber pe­dig ki­zá­ró­lag sa­ját ön­zé­se, al­kal­maz­ko­dá­sa, kiegye­zé­sei ré­vén jut elõ­re. Ez az a pil­la­nat, ami­kor el­kezd mor­zsá­lód­ni a tár­sa­da­lom, és szét­hul­lik egye­de­i­re. Hazudok, csa­lok, ügyes­ke­dem, ál­ar­cot öl­tök, le­gyin­tek, s a jö­võ­met sem­mi­képp se egy kö­zö­sen jó­vá­ha­gyott el­kép­ze­lés­hez iga­zí­tom, ha­nem a magaméhoz. A rész – ily mó­don – nem ré­sze, el­len­ke­zõ­leg, tit­kos ve­tély­tár­sa ma­rad az egész­nek.”

Dr. Ku­tas Gyu­la be­szé­dét e sza­vak­kal zár­ta:

„Csak azt kí­ván­hat­juk ma­gunk­nak, hogy az új­ra ki­ala­kí­tan­dó kö­zös­sé­gi ér­zés, az új­ra egés­­szé vá­lás, az egy­más irán­ti bi­za­lom vis­­sza­szer­zé­se ér­de­ké­ben ta­nul­junk 56 szel­le­mé­bõl. Le­gyen mi­énk új­ra a pes­ti srá­cok meg­öl­he­tet­len op­ti­miz­mu­sa, len­dü­le­te és kö­zös­ség­te­rem­tõ aka­ra­ta, hogy vis­­sza­nyer­hes­sük az egy­más­ra csil­lo­gó te­kin­tet­tel néz­ni tu­dás és az ös­­sze­ka­pasz­ko­dás ké­pes­sé­gét. Hogy meg­va­ló­sul­jon vég­re 56 álma, mely egy­ben a sze­mé­lyes ál­mom is: a füg­get­len, de­mok­ra­ti­kus, bé­kés Ma­gyar­or­szág.”

A po­li­ti­kai ál­lás­fog­la­lást tar­tal­ma­zó, a kor­mány­fõt he­ve­sen bí­rá­ló, és a ma­gyar­ság jö­võ­je iránt ér­zett fe­le­lõs­ség­tõl ve­zé­relt, ös­­sze­fo­gás­ra buz­dí­tó be­széd után a ke­gye­let per­cei kö­vet­kez­tek. A ze­ne­kar ál­tal ját­szott gyász­ze­ne mel­lett az ön­kor­mány­zat­ok, pár­tok, ci­vil szer­ve­ze­tek kép­vi­se­lõi meg­ko­szo­rúz­ták az 1956-os for­ra­da­lom és sza­bad­ság­harc hõ­si em­lék­mû­vét.

Az ün­nep­ség a Szó­zat hang­ja­i­val ért vé­get.

Fogarasy At­ti­la

A kitüntetettek méltatását a 12. oldalon olvashatják. – a Szerk.

 

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 - oldal