8. oldal Nemzetiség
Wia haast tu? Wie heißt du?
Herkunft der Werischwarer deutschen Familiennamen
Die Herausbildung der heute existierenden deutschen Familiennamen war ein langer Prozess, der weit in das Mittelalter zurückreicht, denn ihre Verwendung setzte erst im 12. Jh. zunächst in den westlichen Teilen von Deutschland ein. Zu jener Zeit haben die deutschen Städte als wirt-schaftliche Zentren an Bedeutung gewonnen, so dass zu ihrer geordneten Verwaltung aus Ruf- (oder: Vor-) und Familiennamen bestehende Gesamtnamen nötig waren. Die gesetzliche Grundlage für das Tragen eines Familiennamens wurde aber erst viel später, 1794 durch das preußische Allgemeine Landrecht geschaffen.
Mit der Bedeutung, Herkunft und Ver-breitung der Familiennamen beschäftigt sich die Namenforschung (mit anderen Worten: Namenkunde, Onomastik). In der Namen-kunde werden die deutschen Familiennamen nach ihrer Herkunft in verschiedene Kate-gorien eingeteilt. Diese Kategorien werden im Weiteren mit den Werischwarer deutschen Familiennamen dargestellt. Die als Beispiele aufgelisteten Familiennamen sind auf profane Weise dem lokalen Telefonbuch entnommen worden, d.h. unter ihnen werden sich sowohl einheimische als auch Namen finden, deren Träger erst im 20. Jh. nach Werischwar gezogen sind.
Manche Werischwarer Familiennamen drücken die Zugehörigkeit zu einem Stamm aus, wie Bayer/Payer oder Sax (“der aus Nie-dersachsen stammt”). Andere Namen sind zu Ortsnamen, zu Namen von Ortsteilen oder zu Wohnstättennamen gebildet worden, aus denen die betreffenden Personen zugezogen sind: Amberg ("am Berg"), Bacher ("der am Bach wohnt"), Gaszner ("der in der Gasse wohnt"), Hauck ("Hügel") oder Mendi ("der am Ende des Dorfes lebt"). Unter den Fami-liennamen stellen jene Namen vielleicht die zahlenmäßig stärkste Gruppe dar, die Berufe bezeichnen: Bauer, Baumann ("Pächter eines Bauerngutes"), Breier ("Brantweinbrenner"), Bruckner ("Einnehmer des Brückenzolls"), Burger ("Besitzer eines Hofes"), Fidler ("Gei-genspieler"), Fischer, Haber ("Haferhänd-ler"), Halbauer ("Bauer, der nur ein halbes Gut bewirtschaftet"), Hoffer ("Inhaber eines Hofes"), Hofstädter/Hofstädler ("Besitzer einer Hofstatt bestimmten Ausmaßes"), Huber ("Inhaber eines Stück Landes"), Kammerer ("Hofbeamter"), Kellner ("Keller-meister"), Keszléri ("Kesselschmied"), Koch, Koller ("Kohlenbrenner"), Krammer ("Krä-mer, Kleinhändler"), Mauterer ("Mautein-heber, Zöllner"), Mayer ("Oberbauer, Groß-bauer"), Metzger/Metzler ("Fleischhauer"), Müller, Pfaff ("Priester"), Pfeiffer ("Pfeifer, Spielmann"), Pittner ("Böttcher"), Probszt ("Aufseher, Vorgesetzter"), Rádler ("Radma-cher"), Schäffer, Schmidt, Schuster/Suszter, Sauter/Szauter ("Schneider, Schuster"), Tischler oder Weber.
Neben den berufsbezeichnenden Fami-liennamen bilden die Familiennamen aus Übernamen eine umfangreiche Gruppe. Diese Namen kennzeichneten zu ihrer Entstehung ihre Träger nach körperlichen und geistigen Eigenschaften, wie z.B. Blind, Braun, Denk ("Linkshänder"), Fuchs ("rot-haariger, listiger Mensch"), Gromon ("altersgrauer Mann"), Grósz ("großer, hochgewachsener, dicker Mensch"), Guth ("tüchtiger, guter Mensch"), Klein ("schmächtiger, zierlicher, kleinwüchsiger Mensch"), Krausz ("Mensch mit gelockten Haaren"), Kreiszl ("kleiner, lebhafter Mensch"), Lieber ("ange-nehmer, lieber Mensch"), Rauer ("streng, unwirsch") oder Scheller ("lauter Mensch").
Unter den deutschen Familiennamen gibt es natürlich auch solche, die nicht immer schmeichelhaft sind, denke man nur an die – in Werischwar übrigens nicht vertretenen – Namen wie Blaufuß, Penner oder Kotz. Wem übrigens der eigene Name nicht gefällt, der kann in Ungarn seinen Namen im Rahmen eines Verwaltungsverfahrens ("közigazgatási eljárás") ändern.
Müller Márta
Folklorefestival 2008 in Werischwar
Am 8. November 2008 fand im Gebäude des Schiller-Gymnasiums in Werischwar das Folklorefestival 2008 in der Organisation und unter der maßgeblichen Teilnahme des „Donauschwäbi-schen Volkstanzensembles We-rischwar” statt, das heuer das 54. Jahr seines Bestehens feiern kann.
 |
Breier Anita a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes elnöke a tánccsoport néhány tagjával |
Zu Gast waren zum Festival die Deutschen Volkstanzgruppen aus Babarc, Szomor und Villány, die auch jeweils Kostproben aus ihrem Repertoire gaben. Die Ver-anstaltung wurde abgerundet durch eine Tombola und das Spiel der Gruppe „Werischwarer Bur-schen”, die zuvor auch für die musikalische Begleitung des gastgebenden Tanzensembles gesorgt hatte.
Zugegebenermaßen ist der Verfasser dieser Zeilen kein Experte im Thema Tanz und Volkstanz, doch war es nicht zu übersehen, mit welcher Freude die Tradition des Volks-tanzes durch das „Donauschwäbische Volks-tanzensemble Werischwar” weitergeführt und durch eigene neue Choreographien mit neuen Impulsen aufgefrischt wird. Beein-druckend war dabei zu erleben, wie mit-reißend diese lebendige, verständig und gerne praktizierte Bewahrung von Tradition und Volkskultur sowie deren Vermittlung in der Praxis sein kann: Der offensichtlichen Begeis-terung und Ungezwungenheit der Tänzer sowie der Musiker konnten sich auch die anwesenden Zuschauer nicht entziehen, die in großer Zahl erschienen waren und die einzelnen Vorführungen der verschiedenen Tanzgruppen mit anerkennendem Applaus quittierten. Über die tänzerische und musi-kalische Darbietung hinaus verdient auch die aus edlen Stoffen geschneiderte, farblich abwechslungsreiche, dennoch geschmackvoll-unaufdringliche Tracht des Volkstanz-ensembles besondere Erwähnung.
Der Umstand, dass sich verschiedene Altersgruppen sowohl im Zuschauerraum als auch unter den Tänzern befanden, lässt die berechtigte Hoffnung zu: die örtlichen Tanz- und Volkstraditionen der Werischwarer sind nicht verloren. Vor allem wenn man den Umstand noch bedenkt, dass mehr als zwei Drittel der 83 Mitglieder des „Donauschwä-bischen Volkstanzensembles Werischwar” in der Kindergruppe zu finden sind.
Dr. Kerekes
(Színes fényképalbumunkat lásd a 2. oldalon. – a Szerk.)
„Hogy becsülettel végezzem a dolgom”
Beszélgetés Hasenfratz Jánosnéval, a Gradus tagóvoda nyugdíjas vezetõjével
– Kati néni 38 évet dolgozott elõbb a Puskin utcai, majd fõleg a Hõsök téri óvodában. Miben változtak az óvodai nevelés körülményei az elmúlt majdnem négy évtizedben?
 |
Kati néni és Ács Annus néni, a Gradus-óvoda
nyugalmazott dajkája az óvodában |
– A mindenkori elvárásoknak és lehetõségeknek megfelelõen sok mindenben. A Hõsök téri óvodában 30 évig dolgoztam. Itt a Gradus (lat. 'lépcsõfok', 'lépés') Egyesülettel kötött együttmûködési szerzõdés hozott nagy fordulatot 1992-ben, ekkor vette fel az óvoda a „Gradus” nevet. A szerzõdés magába foglalta az egyesület elvárásait az óvodával, illetve a nevelési munkával kapcsolatban. Ezekbõl a nemzetiségi nevelés egy részét emelném ki. Megpróbáltunk a gondunkra bízott gyerekekben
szituációorientált (természetes élethely-zeteknek megfelelõ – a szerk.) német nyelvi alapokat kialakítani: minden korcsoport az érettségi szintjének megfelelõen a napi élet során, pl. öltözködés, tisztálkodás, étkezés vagy játék közben szembesült az adott téma (pl. ruhadarabok, gyümölcsök, évszakok, színek stb.) német szókincsével, egyszerû beszédfordulataival. Ezenfelül az iskola elõtti korosztály részére naponta félórás játékos német nyelvi foglalkozást szerveztünk, amelyek során a gyerekeknek már aktívan meg kellett szólalniuk németül. A kétnyelvû foglalkozásoknak köszönhetõen a gyerekekben kb. nagycsoport végére alakul ki egy olyan passzív szókincs, amelyre az iskola már építeni tud. Ráadásul nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy a gyerekeket az iskolában németórán hamar éri sikerélmény, hiszen sok olyan szóval vagy kifejezéssel találkoznak az elsõ hónapokban, amelyeket õk már az óvodából ismernek.
– Kati néni azonban már az 1990-es évek elõtt is tartott a gyerekeknek német foglalkozásokat. Minek hatására bõvítette az óvodai foglalkozásokat német témákkal?
– 1979-ben kezdtem el németül foglalkozni a gyerekekkel néhány ezen a területen már elkötelezett, eredményesen munkálkodó kolléganõ hatására. Nagyon nagy kihívás volt ez számomra és a kolléganõim számára is, hiszen az akkori sajátos politikai és közoktatási helyzetben kevés továbbképzési lehetõségünk volt, a hasonló cipõben járó kollégákkal egymás közt csereberéltük az ötleteinket, tapasztalatainkat. Amikor a soproni fõiskolán a szakdolgozatomhoz („Népviselet és néphagyományok Pilisvörösváron”) anyagokat kerestem, akkor tisztult le bennem, hogy mekkora felelõsséggel tartozunk õseink hagyatékának átörökítésében. Anyai õseim iránti tisztelet és szeretet, a vörösvári emberek hagyományokhoz való ragaszkodása és a gyerekeink érdeke is ösztönzött abban, hogy becsülettel végezzem a dolgom.
– Többek között lelkiismeretes munkájának köszönhetõen is, 2002-ben az óvoda vezetõjévé választották. Vezetõi minõségében is megtalálták a kihívások?
– Kihívások ezen a pályán mindig voltak. Kihívásnak éreztem azt is, hogy vezetõ lehettem, és minden lehetõséget kihasználva tehettem valamit az óvodáért, a gyerekekért. Vezetésem néhány éve alatt felújításra került a konyha, ki lettek cserélve az ablakok, folyamatosan lettek lecserélve a csoportszobák bútorai, és még sorolhatnám, mit sikerült megvalósítani. Igazán nagy erõfeszítést 2005-ben a nagy felújítás jelentett, ekkor ugyanis a Hermann Niermann Stieftung anyagi segítségével a nyári négyhetes szünet alatt feszített tempóban sikerült az óvoda teljes vizesblokkját felújítani és kibõvíteni, modernizáltuk a központi fûtést, újrafestettük a három csoportszobát, és felcsiszoltattuk a parkettákat. Mindezt erõltetett menetben kellett elõkészíteni, megszervezni,
lebonyolítani, hiszen a felújítások nem sérthették a gyerekek érdekeit. Ezt a feladatot nem tudtam volna néhány munkatársam és segítõkész emberek nélkül megoldani. Nagyon örülök, hogy mióta nyugdíjba mentem, lehetõség nyílt az óvoda udvarának felújítására is, így a megújult belsõ után a szabadtéri játékok is rendben vannak, és a gyerekek szép környezetben élvezhetik az óvodai életet.
– Visszatekintve a pályájára, van-e valami, amit másképp csinálna?
– A szakmát illetõen alapvetõen nem. Remélem, lesznek fiatalok, akik örömmel választják majd ezt a pályát. Felszínes szemlélõ számára az óvónõk hétköznapjai talán egyszerûnek tûnnek, de aki akárcsak egy napot is eltölt a gyerekekkel, látja, hogy nyolc órában annyi megoldandó feladat, konfliktus adódhat, hogy azt a legjobb elméleti oktatás sem tudja modellezni. És minden bonyodalmat úgy kell megoldani, hogy maximálisan a gyerekek érdekeit tartsuk szem elõtt.
Müller Márta
Európai életutak
Budapest és Berlin után novemberben a Schiller Gimnázium aulájában volt látható a „Németek Magyarországon, magyarok Németországban – európai életutak” címû kiállítás. Ahogy Tóth Zsuzsa tanárnõ, a kiállítás itteni megszervezõje elmondta, majd' féléves elõkészületi munkálatokkal járt, mire a tárlat november 4-én végre ideért. Bár a hivatalos megnyitó kicsit még váratott magára, a Schiller Gimnázium apraja-nagyja a népismeret órákon a magyar-német hírességek életútját tanulmányozta buzgó szorgalommal.
 |
Heinek Ottó és dr. Guth Zoltán
a kiállítás megnyitóján |
November 13-án délután dr. Guth Zoltán a Schiller Gimnázium igazgatója és Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke nyitotta meg a kiállítást. Amint beszédükben elmondták, a kiállítás rávilágít arra, hogy az élet hogyan teremt kapcsolatot két ország, két kultúra és két nyelv között. Olyan nevekkel találkozhatunk a hirdetõoszlop-szerûen felállított plakátokon, melyek közül csak néhányról sejtjük, hogy a német név mögött magyar származás lapul vagy éppen fordítva. Ha Árpád házi Szent Erzsébetrõl még többen tudják, hogy egy esztendõs korától fogva Elisabeth von Thüringenként nõtt fel, Franz Karl Joseph Schedelrõl azért már kevesebben gondolják, hogy azonos a mi Toldy Ferencünkkel. S hogy Joschka Fischer német külügyminiszter õsei a budakeszi temetõben nyugszanak, az sem egészen hétköznapi történet. Némelyik életút a politika szeszélyei szerint alakult, másokat a sors keze lökött egyik identitásból a másikba.
Hidas Ildikó
