5. oldal Ünnep
Idősek Napján
„Az ifjú emberek szemében láng ragyog,
ámde a vén szeme világossággal árad...”
 |
Gromon István polgármester köszönti
városunk idős polgárait |
– írja Victor Hugo egyik versében. A XIX. századi francia író-költő csodálatos tömörséggel és érzékletességgel fogalmazza meg azt, amit általában csak hoszszas fejtegetéssel tudnánk megfogalmazni: a fiatalemberek öntudatos, bátor – ámde sokszor meggondolatlanul – heves természetét, tetterejét, cselekedni-bizonyítani vágyását, világmegváltó lelkesedését és az idősek megfontolt, átgondolt, hozzáértő és bölcs viszonyulását a világ dolgaihoz. És azt is, hogy e kettő együtt, közösen, a maguk teljességében működteti a társadalmat.
Fiatal és idős – nem ellentétei egymásnak, hanem egy együtt cselekvő egész. Erről sohasem szabad megfeledkeznünk, ahogy arról sem, hogy időseinket – mi, fiatalabb nemzedékek – időről időre megköszöntsük, tiszteletünket és hálánkat fejezzük ki irántuk.
Ezt szolgálja az Idősek Világnapja, amelyet az idén 17. alkalommal tartottak meg a világ majd' minden országában. (Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává.)
 |
A Nosztalgia Dalkör műsora.
Vezényel Schlotter Ferenc karnagy |
Vörösváron – az eddigi évekhez hasonlóan – meghitt, bensőséges ünnepségen emlékeztek meg a jeles napról, október 1-jén délután a zeneiskola rendezvénytermében.
Az időseket Gromon István polgármester köszöntötte meleg szavakkal, a zeneiskola növendékei, a Vásár téri általános iskola diákjai valamint a Nosztalgia Dalkör pedig színvonalas és hangulatos műsorral kedveskedtek nekik.
A rendezvényre sajnos nem tudott mindenki eljönni a meghívottak közül – sok idősünk már nehezen mozdul ki otthonából. De akik eljöttek, el tudtak jönni, jól érezték magukat, és főként érezték azt a szeretetet, amely feléjük áradt.
A legelső asztalnál foglaltak helyet városunk azon legidősebb polgárai, akik el tudtak jönni az ünnepségre.
 |
A legidősebb polgárok a legelső
asztalnál foglaltak helyet |
Közülük a legidősebb Papp József, aki 99 évvel ezelőtt, 1909. március 30-án született. Családja féltő gonddal és nagy szeretettel veszi őt körül, unokái egyenesen imádják.
(Jó egészséget kívánunk neki, jövő tavasszal ott szeretnénk lenni a 100. születésnapján rendezett ünnepségen! – a Szerkesztőség.)
Városunk további 15 legidősebb lakója közül csak ketten tudtak még eljönni az ünnepségre: Dénes Pálné és Hegedűs Gyuláné. Öt idős embert a nap folyamán otthonában látogatott meg Gromon István polgármester.
„Az öregkort nem megérni, hanem elviselni művészet” – mondta egykor Goethe. Látva a ráncos, ámde mosolygós arcokat, világossággal áradó szemeket, az Idősek Napja közönségét, elmondhatjuk: a mi időseink bizonnyal művészei az öregkornak, bölcs elviselői az évtizedek súlyának, kiteljesítői az emberi életnek.
Fogarasy Attila
Az Idősek Napi műsor szereplői:
Harmonika Zenekar: Bálint Balázs, Szilágyi Kitti, Tóth Ádám (Művészetek Háza – Zeneiskola). Felkészítő tanár: Sax Norbert.
A Vásár téri Német Nemzetiségi Általános Iskola diákjai: Demeter Erik 8. a (gitár, ének), Kellner Anita 4. b (vers), Mirk Szilvia 5. a (ének), Szabó Borbála 8. c (ének)
Nosztalgia Dalkör (dalcsokor)
Szedunka Ferencné (vers)
Reményik Sándor
Akarom
Akarom: fontos ne legyek magamnak.
A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.
Legyek a fáradt pillákon az álom.
Legyek a délibáb, mely megjelen
És nem kérdi, hogy nézik-e vagy sem,
Legyek a délibáb a rónaságon.
Legyek a vén föld fekete szívéből
Egy mély sóhajtás fel a magas égig,
Legyek a drót, min üzenet megy végig
És cseréljenek ki, ha elszakadtam.
Sok lélek alatt legyek a tutaj,
Egyszerű, durván összerótt ladik,
Mit tengerbe visznek mély folyók.
Legyek a hegedű, mely végtelenbe sír,
Míg le nem teszi a művész a vonót.
Elhangzott Szedunka Ferencné előadásában
Időseink köszöntése
Az idősek napján Gromon István polgármester meglátogatott néhány olyan idős embert, akik hajlott koruknál vagy betegségüknél fogva nem tudtak elmenni az Idősek Napi ünnepségre.
A 99 éves Garam Bélánál, városunk második legidősebb lakójánál (született: 1909. június 1-jén) a délelőtt folyamán járt. Béla bácsi szellemileg teljesen friss, kiegyensúlyozott életet él, sokat alszik – ami szerinte a hosszú élet titka is egyben. A polgármester urat nagy örömmel fogadta, és hosszasan elbeszélgettek a világ folyásáról.
A 95 éves Manhertz Mátyásné – Pándi Teri néni – elmondta, hogy békességben élni a legnagyobb dolog a világon. ő mindegyik gyerekével, unokájával, dédunokájával nagyon jóban van: békességben, szeretetben élnek. Ezt kívánja mindenkinek, és akkor a világ sokkal jobb lesz…
A Szent Erzsébet Otthonba az ünnepség után látogatott el a polgármester úr Balasi Anikóval, a Művészetek Háza igazgatójával és Valachi Katalin művelődésszervezővel.
A 94 éves Zentai Ferenc bölcs humorral elmondta: „Nem gondolok rá, hány éves vagyok, élni kell egy kicsit a túlvilágon is…”
A Feri bácsival egykorú Csuka Gizella néni is a hitben, a vallásban talál támaszt élete alkonyán: „Isten adta az életünket, és ő veszi el. Ebbe bele kell nyugodnunk. Nem élhetünk, s nem halhatunk nélküle. Kell egy kapaszkodó a számunkra. És ez ő. A Mindenható.” Gizella néni egészségére az általa felszolgált konyakkal koccintottunk kicsiny szobájában.
A 98 éves Gresiczky Margit (született: 1911. július 1-jén) Pilisvörösvár társadalmának legidősebb hölgy tagja. Ma is aktív társasági életet él. Kétnaponként bridzspartira jönnek össze nála barátnői, hogy az agysejteket ugyancsak megmozgató, éles logikát és komoly összpontosítást igénylő kártyajáték során gondolataikat egy kicsit visszapergessék a régmúltra, fiatalságuk éveire is…
Ami persze minden idős ember sajátja, mindennapi foglalatossága.
Kívánunk nekik e helyt is jó egészséget, boldog, nyugodt nyugdíjas éveket!
Fogarasy Attila