ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

7. oldal Kultúra

Brass Cirkusz

Október 3-án pénteken este megtelt a színházterem Pilisvörösváron. Aki eljött, nem bánta meg, mert a Zenei Világnap alkalmából a Brass in the Five rézfúvós kvintett műsorát hallhatta. A kiváló zenészeket felsorakoztató együttes olyan fülbemászó cirkuszos-filmes zenét játszott, amelyre önkéntelenül is meglendül a tenyér, és ritmusra össze is csattan.

Nagyításhoz kattintson a képre!

A Brass in the Five rézfúvós kvintett a cirkusz
varázsos világát keltette életre

Persze, nem csak a zene volt szórakoztató. Cirkusz volt ez a javából. Bevallom őszintén, hogy nem szeretem a cirkuszt. Mind az állatok, mind az emberek számára kínzásnak éreztem, amióta felnőtt vagyok, ezért a szüleim járnak a gyerekeimmel cirkuszba. Utoljára talán 30 éve látogattam el a Fővárosi Nagycirkuszba.

Ez most más volt! Rögtön eszembe jutott az az induló, melyet még gyerekkoromban tanultam, amikor megrendeztük otthon a Gunyi-cirkuszt az unokatestvéreimmel. Nagyapám kísérte harmonikán, és a kis csapat harsányan énekelte, hogy:

Vár a cirkusz,
Csupa móka, kacagás,
A porond száz fényben ég,
Mert a cirkusz maradt az a csuda hely,
Hol a kedv él ma is még.
Itt a felnőtt kisgyerek lesz újra,
Vidám indulónkat játszva megtanulja,
Mint a pezsgő pezsdül itt az élet,
Még a fáradt szív is nálunk újra éled…

És én is újra gyerek lettem. Nevettem a bohócokon, a piros orrokon, a csetlésen-botláson, és a ritmust minduntalan elvétő fő-bohócon. Hallgattam a zenét, mely láthatóan mindenkit magával ragadott. De nem csak a zene emelt a magasba. A bohóc is olykor elkapott egy-egy gyereket a nézőtérről, aki aztán a játék tevékeny részese lehetett. Ezt az estét nem csak ők, de mindannyian emlékezetünkbe véstük.

Kijövet vagy befelé menet megtekinthettük a szebbnél szebb mintákkal tarkított gobelin-csodákat. Ki hinné, hogy ez a kézimunka a stoppolás technikájával azonos. Nem mondom, hogy mindenki, aki valaha megfoltozott egy lukas zoknit, mindjárt neki is láthat egy 70x45-ös gobelin-kép kivarrásának, de azért mindenesetre elgondolkodtató. Az első gobelinek a 13. században készültek, de ezeket még ruhák díszítéséül használták. A ma is használatos festett lapok az 1800-as évek közepétől jelentek meg. A Pilisvörösváron kiállított képek is a majd' kétszáz éves hagyományt elevenítették fel, és a gobelin-képeken megjelenő örök témákat tárták elénk. Csendéletek, tájképek és arcok sorakoztak a „kiállító teremben”. Újra virágzik a kézimunka. Nagymamák, ne felejtsétek el átadni ezt a tudást unokáitoknak!

Hidas Ildikó

Reneszánsz est a Mű-hely Galériában

Sajnálatosan kevés látogató várta a művészek színrelépését ezen az estén. Nagy kár…

Friss, érdekes előadással adózott az idei reneszánsz évnek a Szabad Ötletek Színházának városunkban színpadra lépő négyfős társulata, s az előadásukat zenével aláfestő két fiatal hangszeres szólista.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Dr. Ibránszki Antal tájképei nyugalmat
és harmóniát árasztanak

Az általuk igényesen összeállított prózai-verses-zenés történetet Mátyás királyunk, Beatrix királyné és országunkba az itáliai reneszánsz értékeit elhozó friss, pezsgőszellemű udvaruk köré szőtték. A dalokat és verseket Janus Pannonius, Balassi Bálint, a prózai betéteket az övéik mellett Rimai János és Bornemissza Péter gyönyörűen szóló magyar beszéde fonta egybe. Csak gondolni merhetünk arra, mennyire élő, maradandó emlékkel gazdagodhattak volna hazánk eme, Európa kultúrájába való betagozódásáról városunk sajnálatosan távolmaradó kis- és nagyobb iskolás gyerekei…

Hadd szóljak először a zenészekről. A fuvolás Nagy Edit és a billentyűs Tassonyi Zsolt (már Akadémiát végzett, ill. közvetlenül diploma előtt álló művészek) pódiumérett, finom, árnyalatokban gazdag muzsikálásához hasonlót rég hallottunk e színpadon. A négy színművész közül Zalai Lídia és Nádházi Péter nemcsak jó színészek, de képzett, kitűnő hangú éneklésükkel is méltó sikert arattak. Virágénekek eme sallangtalan, tisztahangú és korhű előadása bizony nem kis énekesi bravúr. Vezetőjükkel, Bor Viktorral és művésztársukkal, Bárkány Miklóssal sokszínű és sok műfajú előadókként járják az országot.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Pillanatkép a Szabad Öteletek
Színházának előadásából

A falakon dr. Ibránszki Antal orvos-festőművész képeivel találkozhattunk. Harmóniát, nyugalmat árasztó tájképei elsősorban impresszionista jegyeket hordoznak, de néhány vásznán megjelenik a Van Gogh megalapozta éles-sötétkontúrú, expresszív hatás is. Most, hogy már hódolhat művészetének, folyamatosan keresi saját, egyéni kifejezőeszközeit. Az est végén – imponáló szerénységgel és előadókészséggel – számos festő-műhelytitkot is fellebbentő, izgalmas monológjaival vezette az érdeklődőket képről képre.

Ismét csak a gyerekek jutottak eszembe... Egy ilyen húsz perc mennyi mindent tudna egyetlen, színes csokorban nyújtani számukra! Csak óhajtani merem: vajha városunk művészeti programjainak összeállítói beszélnének egymással, tisztelnének minden értékes műsort, s egyeztetnék az időpontokat, bizony sokkal több tartalmas esttel lehetnénk gazdagabbak mindannyian…

Pócsi János

A Városi Könyvtár mindennapjai

„Az információs társadalom alapintézménye az információt gyűjtő, feltáró és szolgáltató intézmény: a könyvtár” (Országos Széchényi Könyvtár)

Az 1950-ben alapított nyilvános, közművelődési közkönyvtár Fogarasy Miska bácsi és a község lelkes lakóinak köszönhetően 1966-ban költözött mai helyére, a Fő út 82. szám alatt található épületbe.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Foglalkozás a gyermekkönyvtárban

2008. szeptember 1-jétől a Városi Könyvtár a Művészetek Háza integrált intézményeként folytatja tevékenységét, változatlan helyszínen a Fő út 82. szám alatt.

Szakképzett könyvtárosaink 45. 000 magyar nyelvű és 3. 000 német könyvvel várják az olvasni vágyókat. A könyvtár hagyományos feladatai, a könyvek (dokumentumok) gyűjtése, feldolgozása és kölcsönzése mellett a kor kihívásainak megfelelően biztosítja az internet, azaz információhoz való gyors hozzáférés lehetőségét. Fénymásolást, nyomtatást, telefonos információszolgáltatást biztosít a nyitvatartási időben. Az angol nyelvű, valamint a hangoskönyvek gyűjtése is elkezdődött.

Az utóbbi években megváltoztak a könyvtárhasználói szokások. Régebben a beiratkozott olvasók nagy része rendszeresen kölcsönözte a könyveket, és helyben csak a kézikönyvtári anyagot használta, a folyóiratokat olvasta. Ma már könyvtárlátogatókról beszélünk. A könyvtárat felkereső embereknek csak egy részét teszik ki az olvasók, a könyvkölcsönzők, a folyóirat-olvasók. A könyvtárhasználók egy másik, egyre növekvő hányada információért jön be a könyvtárba.

Intézményünk több civil szervezetnek is otthont ad. A Német Nemzetiségi Vegyes Kórus minden hétfőn 19-21 óráig itt tartja próbáit. A Kovács László Kertbarát Kör havonta előadást szervez, melyre a klubtagokat és minden érdeklődőt szeretettel várnak. A Szebb Környezetért Egyesület összejövetelein a város, közvetlen élhetőbb környezetünk érdekében tevékenykednek a tagok. A NOE helyi szervezete rendszeresen nálunk tartja programjait.

A Városi Könyvtár, a Művészetek Háza komplex kulturális közintézmény részeként 2008. őszétől az eddig vállalt könyvtári feladatok mellett nagyobb közösségi teret nyit a művelődni vágyó közönség részére.

Október 17-én indul a Kék Madár meseklub, ahol 2-4 éves korosztály számára mesél, bábozik, és énekel Kovács Noémi.

A Művészetek Háza, a már jól működő „Jeles napok játszóházat” a Zeneiskola tágas színházterméből áthelyezi a gyermekkönyvtárba. (A programok kizárólag előzetes jelentkezés alapján látogathatóak.)

November 6-7-8-án „Netrekész” címmel számítógépes, internet-felhasználói ismereteket nyújtó, ingyenesen látogatható előadásokat szervezünk. (Részvétel előzetes egyeztetés alapján.)

Az elmúlt évek hagyományait folytatva intézményünk egyik legfontosabb feladata a gyermekek „olvasóvá nevelése”. Ennek érdekében az óvodásoknak és az iskolásoknak rendszeresen könyvtári órákat szervezünk. Péntek délutánonként a napközisek látogatnak el hozzánk kézműves foglalkozásainkra, ahol fejlesztjük kreativitásukat, bővítjük ismereteiket a könyvtárról és könyvet is kölcsönözhetnek.

Az új könyvbeszerzésekhez szervesen kapcsolódva tervezzük egy szabadidős klub beindítását. A klub témáihoz szívesen fogadjuk olvasóink ötleteit, javaslatait.

A kulturális javak tárháza a könyvtár, a művelődés egyik színtere. A művelődésé, amely egy egész életen át tartó folyamatos tanulást, személyiségfejlődést jelent. Használjuk ki a könyvtárban felhalmozott óriási tudás-és információgyűjteményt. A felnövekvő nemzedékben keltsük fel a vágyat önmaguk, környezetük, a helyi társadalom és a tágabb világ megismerésére.

Angeli Márta
könyvtáros

A Városi Könyvtár nyitvatartási ideje:

hétfőn: 8-17-ig
keddtől-péntekig: 8-19-ig
szombaton: 8-13-ig

Információkérés és internetre bejelentkezés: 26-330-486-os telefonszámon!

A Városi Könyvtárba a beiratkozás 2008 november 1-jétől december 31-ig ingyenes!

Bibliothek.hu
– a Magyarországi Németek Könyvtára új weboldala

Új honlappal gazdagodott a magyarországi németség és ezzel együtt új kihívásokkal is. A Magyarországi Németek Házában (HdU) található könyvtár 2008. október 1-jével megkezdte azt a modernizációs folyamatot, amit több éve kitűzött maga elé. A terv, hogy a meglévő és folyamatosan bővülő könyvállományt digitális katalógusba szerkessze és minden érdeklődő számára elérhetővé tegye az Interneten. A majdani rendszerben az olvasók megtekinthetik a teljes gyűjtemény listáját, illetve könnyedén eligazodhatnak benne szerzők, műfajok, kiadás és számtalan egyéb kategória szerint.

Az oldalon megtalálható a rendelkezésre álló folyóiratok teljes listája, egy link-gyűjtemény, valamint minden a könyvtárral kapcsolatos dokumentum letölthető formában.

Az oldal címe: http://bibliothek.hu

Liliomfi másodszor

Második előadásán is zajos sikert aratott a Pilisi Alkotó Kaptár Egyesület Moór Anna Színjátszó Körének Liliomfi című előadása október 11-én a zeneiskola nagytermében. A Szigligeti Ede népszerű vígjátékából készült színdarabot Sándor Jolán rendezte.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Az előadást augusztusi számunkban már méltattuk, most a teljes szereposztást ismertetjük, ismételten gratulálva a remek alakításokért!

F. A.

Szigligeti Ede:

Liliomfi
Szereposztás:

Szilvai Tódor, oktató: Egri Béla
Kamilla kisasszony: Gallai Anita/ Hug Anna
Mariska, árva: Fetter Viktória
Liliomfi, színész: Szép Domán
Szellemfi, színész: Nemes Dávid
Kányai, fogadós: Lakatos Béla
Erzsi, a lánya: Fetter Fruzsina/Szőnyi Dóra
Gyuri, pincér: Pinczés István
Schwartz, fogadós Pestről: Ludvig Károly
Adolf, a fia: Kővári Dániel
Szomszédasszony: Nánási Szilvia
Szolgáló: Kruppa Klaudia
Részeges uracsok: Ludvig Károly, Lantos Csaba, Kohlhoffer Mihály
Harmonikás: Tagscherer János

Rendezte: Sándor Jolán

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE