10. oldal Nemzetiség
„Ahogy a csillag megy az égen”
Beszélgetés Mirk Mártonnal
– A Vörösvári napok rendezvénysorozatának keretében sokan megcsodálhatták a fából készült makettjeit. Hogyan kezdett el makettkészítéssel foglalkozni?
 |
Marci bácsi és Annus néni közel 20 éve tagjai a Német Nemzetiségi Vegyes Kórusnak |
– 1930-ban születtem és a polgári után nővérem férjénél bognárnak tanultam. Úgy alakult a sorsom, hogy a katonaság három éve után az ásványbányánál sikerült elhelyezkednem, ahol nyugdíjba vonulásomig asztalosként dolgoztam. Tizenöt éves koromban készítettem el az első makettemet, bár akkor a makettkészítésnek még korántsem volt akkora divatja, mint manapság. Első próbálkozásomat egy hosszú szünet követte, mert a munka és a család mellett nem tudtam időt szakítani a finom famunkára. Ez a szünet kereken 50 évig tartott. Körülbelül négy évvel ezelőtt kerekedett aztán annyi időm, hogy Tamás fiam által hozott hulladékfából elkészítettem a több mint 100 éves szőlőprésünk kicsinyített mását. Ez a modell azért is kedves nekem, mert Attila unokám is segített benne: ő vágta ki fűrésszel a présen látható évszámot és a monogramot: 2004, M. M. A fával való bíbelődés felett érzett örömömet beárnyékolta azonban, hogy előbb a bal, majd a jobb kezem ujjai elkezdtek fájni. A kezeim állapota addig romlott, míg a végén a munkapadról a szögeket már mágnessel szedegettem fel, mert az ujjaim nem engedelmeskedtek nekem. Istennek hála az orvosok helyrehozták a kezeimet, bár a gyógyulás hat hónapig tartott. A felépülés után újra elkezdtem foglalkozni a makettezéssel, mert úgy érzem, hogy a kisebb-nagyobb tárgyak elkészítése nem csak fizikailag, hanem szellemileg is fitten tart.
– Milyen tárgyak makettjét készítette el eddig?
– A paletta széles és épületek makettjeitől egészen a hétköznapok során is használható tárgyakig terjed. Készítettem forgó ceruzatartót, gyertyatartót, intarziás kisasztalt, asztali lámpát, állólámpát, hajókormányt, tragacsot, bortartót, szökőkutat, világítótornyot, harangtornyot, székely kaput, magaslest, gémeskutat, kerekes kutat, tróntermet de elkészítettem a Lánchíd kicsinyített mását is.
– Honnan merít ötletet a munkákhoz?
– A székely kapu volt az egyetlen olyan makettem, aminek a kialakításához képet használtam, mert még soha nem jártam Erdélyben, így fejből nem tudhattam, hogyan néz ki pontosan. Egyébként nem szoktam semmit sem lemásolni. Ha hajnalban felébredek, elkezdek spekulálni, hogy mit is lehetne készíteni a rendelkezésemre álló faanyagból. Aztán hirtelen eszembe jut valami és onnan kezdve nincs megállás. A tervezés fázisában néha lerajzolom, vagy ki is vágom azt, amit építeni szeretnék, de a modellek gyakran a megvalósításuk során is alakulnak még. A famegmunkálás sikere a készítő ügyességén kívül függ a fa minőségétől és szárazságától is. A tölgy-, kőris-, fenyő-, bükk- és cseresznyefa mind-mind hálás nyersanyag, bár én magam legjobban a cseresznyét szeretem, a gyönyörű színe miatt. Figyelni kell arra is, hogy megmunkálásra csak egészen száraz fa kerüljön. Régen a kemény fákat volt, hogy akár 5 évig is szárították a levegőn.
– Melyik munkáját tartja a legkedvesebbnek?
– A legkedvesebbnek a székely kaput tartom, három héten keresztül dolgozgattam rajta. A legszebb pedig mindig az, amit legutoljára készítettem el. Amikor dolgozom egy maketten, mindig azt gondolom: ennek szépnek kell lennie. Másnak nincs értelme. Mert dolgozni csak pontosan és szépen szabad. „Ahogy a csillag megy az égen.”
Mindig megrendülten hallgatom azokat az élettörténeteket, amelyekből kiderül, hogy a háború, az 50-es évek vagy egy családi tragédia hogyan tudta romba dönteni az idősebb generáció tagjainak esélyeit egy könnyebb életre. A beszélgetés végén Annus néni arra kér, hogy az interjút az alábbi idézettel zárjam:
Áldjon meg téged, áldjon az Úr,
őrizzen téged, őrizzen ő!
Orcáját mennyekből fordítsa le rád Atyád!
Könyörüljön rajtad, könyörüljön rajtad!
Adjon békességet! (4Móz 6,24-26.)
Elhallgatva az idős házaspárt, bizton állíthatom: ők már megkapták.
Müller Márta
