18. oldal Sport
Az olimpiáról
Pekinget megelőzően utoljára 1988-ban rendeztek ötkarikás játékokat Ázsiában. A szöuli olimpián versenyzett városunk mindmáig egyetlen olimpikonja, Fetter György is. A testnevelő tanári és atléta szakedzői képesítéssel rendelkező ötszörös felnőtt magyar bajnok sprinter az utóbbi években a vörösvári Szabadidő Sport Egyesület keretein belül vezette a futó foglalkozásokat, illetve a mai napig is segíti a PCCC kerékpárosainak téli felkészülését. Kérésünkre most felidézte a szöuli eseményeket és megosztotta a pekingi olimpiával kapcsolatos gondolatait is.
– Úgy láttam, hangulatában nem különbözött egymástól a két olimpia – mondja. – A versenyzők, edzők, kísérők stb. biztonsága már 1988-ban is nagyon fontos volt. Én is találkoztam Szöulban kommandósokkal, illetve biztonsági emberekkel, és a pekingi szervezők is nagy hangsúlyt fektettek erre a területre. Mi 1988-ban úgy utaztunk ki Dél-Koreába, hogy nem sok információnk volt az ottani viszonyokról. Évtizedekkel korábban az még egy háború sújtotta, elmaradott terület volt, az olimpia idején viszont már egy virágzó országgal találkoztunk. 2008-ban Kína következett, amely szintén jórészt ismeretlen a számunkra. Ezt felismerve, mindkét ország nagyon jól használta ki az olimpia adta lehetőségeket arra, hogy megismertessék magukat a világ többi részével. S mindezek alapjaként nagyon magas színvonalú olimpiát rendeztek.
– Mi volt számodra a legfeltűnőbb eredmény Pekingben?
– Usain Bolt futása kiemelkedően jó volt. A jamaicai vágtázó annyira harmonikusan fut, mint senki más. Számomra a 200 méteres síkfutásban szerzett aranyérme még nagyobb teljesítmény volt, mint a 100 méteren aratott győzelme, hiszen az már a nyolcadik futása volt. És ezt még megkoronázta egy 4x100 méteres váltóarannyal is, amely egészen elképesztő produkció. Ugyanis aki már volt olimpián, az tudja, milyen nehéz az olimpiai faluban 2-3 hetet nyugodtan eltölteni. Ott annyi inger éri a sportolót, oly sok minden elvonhatja a figyelmét, hogy az a teljesítményének a rovására mehet. Egy nagy sztárt nemcsak az újságírók ostromolnak, hanem a sporttársak is aláírást kérnek tőle, szóval szinte lehetetlen nyugalmat találni. Én például elrontottam néhány versenyemet az Universiádékon, ahol szintén hasonló körülmények között laktunk, mert nem tudtam jól kezelni a nyüzsgést. Szöulban az olimpián ezért vasakarattal kényszerítettem magamat, hogy csak a feladatommal foglalkozzak, ennek érdekében egyetlen közös programra sem mentem el.
 |
Próbarajt |
– Hogy élted át mégis az olimpia hangulatát?
– Azt nem lehet kikerülni, az mindenen átszivárog. Éppen ezért tartom nagy dolognak Bolt, vagy az úszó Michael Phelps teljesítményét. Persze ilyenkor minden józanul gondolkodó emberben felvetődik a kérdés, lehet-e ilyen eredményeket doppingolás nélkül elérni? De ezzel a kérdéssel óvatosan kell bánni, hiszen őket tisztának találták. Egy biztos, két óriási klasszisról van szó, akik lenyűgözők voltak.
– Hogy értékeled a magyar csapat teljesítményét?
– Lehet arról vitatkozni, hogy a három aranyérem kevés-e vagy sem. De ahhoz, hogy ezt meghatározzuk, el kell dönteni, mennyire fontosak az országnak az eredmények. Kell-e az élsport, amely motivációt jelent, példát ad a fiataloknak, vagy legyünk olyanok, mint az osztrákok vagy az izraeliek, akik azt mondják, rendben van, nekünk nincsenek olimpiai aranyaink, de mi az élet más területein tudunk összefogni és sikereket elérni. Eddig Magyarországon az olimpiák olyan eseményt jelentettek, amelyekért képesek voltunk egységesen kiállni és szurkolni. Ez a társadalmi tőkénk része volt, amelynek a nagyságát, értékét tekintve egyébként sajnos Európában és a világon is az utolsó helyek egyikén kullogunk. Mi tartozik mostantól Magyarország társadalmi tőkéjébe? Benne van-e, a sport, vagy nem? Ezt kell eldönteni ahhoz, hogy reálisan értékeljük a mostani olimpiai szereplésünket, és meghatározzuk a tennivalókat. S persze meg kell vizsgálni, mi volt annak az oka, hogy a magyar sportolók feltűnően nagy számban vallottak kudarcot akkor, amikor egy-egy tus, vagy pont kellett volna a jobb szerepléshez. Ettől függetlenül azt mondom, meg kell tanulnunk megbecsülni a kisebb eredményeket is. A mi térségünkből már az olimpiára való kijutás is nagyon nehéz, egy-egy helyezés mögött sokszor emberfeletti erőfeszítés húzódik meg. Főleg ha tudjuk, hogy a magyar sport bázisa egyre csökken. Az én egykori egyesületemben, a Bp. Honvédban régen pályát kellett foglalni, ha edzeni akartam, annyian voltunk. Ma ugyanott csak lézengenek a fiatalok. Ha ezt nézem, a mostani szereplés elfogadható. De ha a hagyományokat tekintem…
Várhegyi Ferenc
Ígéretes kezdés
Győzelmekkel kezdték a 2008/2009-es NB II-es bajnokságot a vörösvári kézilabdások. A tavalyi harmadik helyezett férfiak a Pénzügyőr elleni hazai találkozót 25-24-re nyerték meg, úgy, hogy Kerkápoly Péter sérülés, Manhertz Mihály pedig munkahelyi elfoglaltság miatt nem állhatott a csapat rendelkezésére.
– Jó hír, hogy megtartottuk a játékosainkat, és erősíteni is tudtunk – mondja Pándi Gábor edző. – Az idősebb játékosok (Sodró Zoltán, Manhertz Péter, Indre Gábor) tovább folytatják, a Solymár által hívott Manhertz Mihály és Fröschl Ádám nálunk maradtak, velünk készül Kerkápoly Péter is, Hidasi Tamás pedig újra edzésbe állt. Hozzájuk csatlakozott két új, Dorogról érkezett játékos, a tavalyi bajnokság egyik legeredményesebb góllövője, Grabecz Attila és egy balkezes szélső, Szalán-czay Dávid. Grabecz egyébként a Pénzügyőr ellen 11 góljával a legeredményesebb játékosunk volt.
– Ilyen játékosállománnyal mi az idei cél?
– A dobogót mindenképpen meg kell céloznunk. Idén átszervezték az NB II-es bajnokságot, most úgy látom, hogy a nyugati-keleti bontás, kedvező lehet a számunkra. De nemcsak ezért törekszünk a jó szereplésre. Az elmúlt években sok kinevelt játékosunkat vitték el magasabb osztályokba, ami egy utánpótlás nevelő egyesületnél természetes is. Most is azok vagyunk, de szeretnénk, hogy a felnőtteknél is legyenek egyre jobb eredményeink, mert ez célt ad a fiatal játékosoknak is. Ennek érdekében meg kell tartanunk a meghatározó játékosainkat - ehhez azonban több pénz kell. Az új egyesületi vezetőség remélhetőleg tud ebben segíteni.
Hadd mondjam el, hogy a Magyar Kupában is sikert értünk el, az NB I B-s Ercsi elleni döntetlen azt jelenti, hogy az első fordulóból továbbjutottunk.
– Mi a helyzet a nőknél?
– A tavalyi ezüstérmes csapatból három idősebb játékos befejezte az aktív játékot, Grezner Mónika pedig az NB I-es Váchoz igazolt. Helyükre az ifjúsági csapatból kerültek be néhányan, illetve szülés után újra edzésbe állt Marlok Ildikó, de neki még idő kell, hogy utolérje önmagát. De ezzel az átalakult, megfiatalított csapattal is 33-28-ra legyőztük a Malév együttesét az első hazai bajnokin. Szeretném, ha eredményesek lennénk, de hogy ez hányadik helyet jelentheti, még nehéz lenne megmondani. Egyébként a lányokkal is elindulunk a Magyar Kupában, de az ő első mérkőzésük csak októberben lesz.
Várhegyi Ferenc
Orvosként az olimpián
Dr. Hidas Péter szinte végig a helyszínen élte át a pekingi olimpia eseményeit. A vörösvári sportorvos tagja volt annak az orvosi stábnak, amely a magyar olimpiai csapat mellett dolgozott az ötkarikás játékokon. Ottani munkájáról és pekingi élményeiről faggattuk a hazaérkezése után.
– Mindenekelőtt azt tisztázzuk, hogyan le-het bekerülni egy olimpiai orvoscsapatba?
– Azt, hogy egy országból hány orvos utazhat ki az adott olimpiára, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előírásai határozzák meg. Magyarország valamivel több, mint 170 sportolót indított Pekingben, ekkora létszámhoz tíz orvos jár. Az orvosokat a Magyar Olimpiai Bizottság delegálja. Alapfeltétel, hogy az illető sport szakorvos legyen, és már az olimpiát megelőző négy évben is válogatott keret mellett dolgozzon. Előny, ha az illető orvosnak több kvalifikált versenyzője is van. Jómagam a női-férfi röplabda válogatott keretorvosi teendőinek ellátása mellett, 1999 óta dolgozom a rögbisekkel, foglalkozom a mountain bike versenyzőkkel, és a Sydney olimpia óta én vagyok a magyar cselgáncsválogatott orvosa is.
– Milyen feladatokat kell ellátni két olimpia között, és mit a felkészülés hajrájában?
– Négy éven keresztül menedzselem a szóba jöhető versenyzőket, vagy csapatot. Táplálkozási tanácsokat adok, tudnom kell, hogy a sportoló milyen táplálék-kiegészítőket szedhet, szükség esetén a gyógyszerezését, sérüléseinek ellátását is el kell végeznem. Figyelek a súlybeállításukra, ott vagyok velük az edzőtáborokban, és a világversenyeken, részt veszek ez utóbbiakon zajló doppingellenőrzéseken. Ennek a munkának van egy komoly adminisztratív része is. A közvetlen olimpiai felkészülés során ugyanezt kell ellátni, csak sokkal sűrűbben. A pekingi olimpikonoknak például, július 24-étől augusztus végéig két órás lebontásban meg kellett adniuk, hogy mikor merre találhatók. Erről nekem is tudnom kellett, hogy szükség esetén kéznél legyek. Ebben az időszakban heti jelentéseket írtam a vezető keretorvosnak a sportolókról és az elvégzett munkáról, esetleges problémákról.
 |
Afrikai sportolókkal a megnyitóünnepségen |
– Hogyan zajlott a munka az olimpián?
– Már augusztus elején elutaztunk Pekingbe, hogy az akklimatizáció mellett felszereljük és előkészítsük az olimpiai faluban rendelkezésünkre bocsátott két rendelőt. A játékok alatt 24 órás ügyeletet adtunk, illetve úgy osztottuk el a munkát, hogy a magyar vonatkozású eseményeken mindig legyen orvos. Mindennap késő éjszakáig dolgoztunk. Az olimpiai faluban egyébként a magasabb szintű ellátás érdekében volt egy kiválóan berendezett klinika, ahová, ha kellett, elkísértük a magyarokat. Ezenkívül, a szervezők a város egyik kórházának külön részlegét is biztosították az olimpián akkreditációval résztvevők számára.
– Mi volt a legnagyobb élménye Pekingben?
– Orvosként az olimpiai faluban működtetett klinika felszereltsége, és az ott dolgozók felkészültsége. Olyan műszereket használtak begyakorlottan, amelyekről idehaza még csak olvastam. A rendezés is kitűnő volt, a kínaiak nagyon kitettek magukért. Minden pontosan úgy működött, ahogy kellett, semmilyen zavart, vagy fennakadást nem tapasztaltam. Mégis, a legnagyobb hatást a Mennyek Templomának parkjában látottak gyakorolták rám. A kínaiak javaslatára dr. Tállay Andrással, a vezető keretorvossal látogattunk el oda. A kora reggeli órákban már ezrek taicsiztak a fák alatt, fiatalok és öregek egyaránt. Voltak, akik tollasfocit játszottak, hívásukra mi is beálltunk közéjük. Láttam 40-50-60 éves házaspárokat, akik zenére bécsi keringőt jártak, mások különféle egyéb testmozgásokat végeztek. Láttam egy idős embert, aki egy hatalmas ecsettel, vízzel, kínai írásjeleket festett a földre, hogy megőrizze szellemi frissességét. Megjegyzem, kutatások szerint náluk sokkal ritkább az időskori érelmeszesedés, mint idehaza, többek között az efféle tevékenységeknek is köszönhetően. Kínában is megtapasztaltam a Távol-Keletre oly jellemző mentalitást, az emberek egymás iránti tiszteletét. Talán nem véletlen, hogy találkoztam olyan Pekingben tanuló magyar egyetemistával, aki úgy döntött, tanulmányai végeztével nem itthon, hanem Kínában képzeli el a jövőjét. Úgy látszik, van néhány dolog, amelyet érdemes lenne tőlük átvenni.
Várhegyi Ferenc
Változás előtt
A pilisvörösvári kézilabdasport változások előtt áll. Pándi Gábor, aki már hosszú évek óta nemcsak edzője, hanem elnöke is a vörösvári egyesületnek, a jövőben inkább a sportszakmai munkára kíván koncentrálni. A szeptemberi közgyűlés várhatóan Schuck Ildikót bízza meg az elnöki teendők ellátásával. Az egykori játékost, ma vállalkozó üzletasszonyt a menedzselési terveiről és a sportágfejlesztési elképzeléseiről kérdeztük.
– Amennyiben megkapom a bizalmat, elsődleges feladatomnak tekintem az utánpótlásbázis szélesítését és a támogatói, szponzori kör bővítését – mondja. – A pilisvörösvári önkormányzat támogat bennünket – bízom benne, hogy ez így lesz a későbbiekben is –, és a névadó szponzorunknak a Terranova Saint-Gobain Kft.-nek, valamint a Pitá Toursnak is sokat köszönhetünk. De ahhoz, hogy előrébb lépjünk, még több szponzorra van szükségünk, amelyeknek a jó kiszolgálására törekednünk kell. Jó volna, ha nemcsak kinevelnénk, hanem meg is tartanánk a tehetséges játékosokat. Ehhez pénzre van szükség, hiszen az utóbbi években sok tehetséges kézilabdásunk nemcsak a magasabb osztályban való szereplés, fejlődés, hanem a jobb anyagi lehetőségek miatt is igazolt el a klubtól.
– Hogyan képzeled az egyesület felépítését és az utánpótlás-nevelés segítését?
– Ami ez utóbbit illeti, szeretném, ha még több gyermeket tudnánk bevonni ebbe a sportágba! Jó volna, ha nemcsak Vörösvárról, hanem a környező településekről is egyre többen járnának hozzánk kézilabdázni. Ennek érdekében fel fogjuk keresni az iskolákat, és megkérjük a testnevelő tanárokat, ha látnak tehetséges gyermekeket, irányítsák hozzánk őket. Kérjük a szülőket, hogy segítsenek megismerni, megszeretni a sport és azon belül a kézilabdázás értékeit. Ehhez az kell – és ez már az egyesület működéséhez kapcsolódik – hogy a női-férfi szakosztályok vezetői minden segítséget megadjanak a szakmai munkához. Fel kell építeni egy olyan vezetőséget, amelyik képes ezt megvalósítani. S persze egy leendő sportcsarnok is sokat segítene. Ez egyelőre még csak álom, de remélhetőleg idővel valóra válik. Szeptember végére elkészül az egyesület honlapja is, ahol szurkolóink követni tudják a napi eredményeket, látják a versenykiírást, az aktuális eseményekről szóló híreket.
Ezúton szeretném a lelkes szurkolótáborunknak megköszönni, hogy figyelemmel kísérik a mérkőzéseinket. Azt hiszem, a legnagyobb köszönet részünkről a tavalyi év eredménye, amely – reméljük – nagyobb összefogással még tovább javítható.
Várhegyi Ferenc
