Fű, fa, benzin
Gyógyul az új gázvezeték vágta tájseb a város északi határában, a Pilisi Parkerdő területén.
Az ősz végén fűmaggal vetették be a gázpászta talajeróziónak különösen kitett részeit. Ezeken a lejtős részeken megvan a veszélye annak, hogy a csapadékvíz elmossa a gázcső fölül a visszatöltött földet. A fűtakaró viszont remélhetőleg megakadályozza ezt.
(Magam is tanúja voltam a műveletnek, melynek során először egy fűmaggal telített filcszerű szőnyeggel takarták le a rézsűt, majd az egészet spárga és cövekek segítségével lekötözték. Erre került rá a termőföld, amelyet a munkások lapáttal szórtak szét. A filcpaplan megakadályozta, hogy a fűmag kimosódjon a talajból és a fagy ellen is védelmet nyújtott.)
A pászta területén több helyütt fásítást is végeztek. Fát ültettek azon a részen is, ahol a gázvezeték nyomvonala kikerül egy illegális sittlerakót. A területet eldózerolták, termőföldet hordtak rá, és puszta szillel ültették be. (Összesen 10 700 facsemetét telepítettek.) A munkálatokat a MOL anyagi támogatásával a Pilisi Parkerdő Rt. végezte.
Farkas Viktor erdészetvezető elmondása szerint ez „időleges területrendezést” jelentett, hatalmas mennyiségű betontörmeléket rejt itt ugyanis a föld, amit egyszer mindenképpen ki kell majd termelni és el kell szállítani. A terület végleges rendezése, rehabilitációja csak ezután lehetséges.
![]() |
Az autóval való behajtást megakadályozó földhányás a gázpászta fával most betelepített része előtt. A gázvezeték elektromos jelzőberendezését sajnos nem tudta megóvni a vandáloktól... |
Az elmúlt évben egy nyertes pályázatnak köszönhetően az önkormányzat is végeztetett a saját területén tereprendezési munkálatokat (elszállították az évtizedek alatt felhalmozódott szemetet, sittet és elegyengették a földet).
Az ember gyógyító tevékenységének és a természet megújuló erejének köszönhetően néhány éven belül egy ligetes, zöld rész alakulhat itt ki. Ha csak nem töltik fel ismét hulladékkal a városlakók. (Ezt hivatottak megakadályozni a megerősített sorompók valamint a mostanában több helyütt ásott árkok és földtorlaszok.)
Az illegális hulladéklerakás mellett a másik nagy problémát a crossmotorosok és kvadosok jelentik. Az illegális motocrosspálya nagy része ugyan mára eltűnt, egy része azonban (magánterületen) megmaradt, ahova rendszeresen visszatérnek a benzinlovagok. A friss fű-, rügy- és lombillatú levegőt ilyenkor elnyomja a benzingőz szaga, a madarak párkereső csicsergését pedig a motorok bőgése.
A mellékelt felvételek készítésekor is két vadmotoros viharzott be a crosspálya megmaradt részébe, tettek néhány kört, majd rátörtek a frissen fásított részre is. Alig egy méterre húztak el a nemrég ültetett fácskák mellett. Hatalmas porfelhőt kavarva robogtak végig a pásztán felszakítva a természet lassan gyógyu-ló sebeit…
F. A.
Ingyen zsákok a Saubermachertől
Szerkesztőségünk utánajárt annak, hogy a Saubermacher-Bicske Kft.-től mikor és hol lehet megkapni a szemétszállítási szolgáltatás keretében ez évre ingyen biztosított 6 db 60 literes nejlonzsákot a plusz háztartási szemét elszállítására.
Babocsai István, a Saubermacher-Bicske Kft. helyi üzemének vezetője elmondta, hogy az ingyen zsákokat május 9-én és 16-án 8-tól 13 óráig lehet átvenni a Fácán utca 44. sz. alatti telephelyen. Átvételkor egy befizetett ez évi csekk szelvényével kell igazolni a jogosultságot. A megfelelő szelvények bemutatásával akár a szomszédok zsákjait is el lehet vinni.
Locsolási kedvezmény
A Vörösvári Újság utánajárt annak is, hogyan lehet a nyári hónapokban locsolási költséget megtakarítani a kiskertekben.
Az önkormányzatnak a szennyvízelvezetésről és a -kezelés díjáról szóló 2001. évi rendeletében szerepel, hogy május 1. és szeptember 30. közötti időszakban a vörösvári ingatlantulajdonosok locsolási kedvezményt érvényesíthetnek a csatornahasználati díjra vonatkozóan. Ennek mértéke a vízfogyasztás 10 %-a.
A locsolási kedvezményt a Fővárosi Vízműveknél kell igényelni.
Az igénybejelentő nyomtatvány letölthető a Fővárosi Vízművek honlapjáról (www.vizmuvek.hu), az Ügyfélszolgálat/Letölthető nyomtatványok menüpontból (www.vizmuvek.hu/pdf/vizm_locsolsi_K.pdf.).
A nyomtatvány megjelenítéséhez pdf-olvasó program szükséges (pl. Acrobat Reader).
Azon tulajdonosok, akik nem rendelkeznek interneteléréssel vagy nincs nyomtatójuk, igénybejelentő nyomtatványhoz a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján is hozzájuthatnak. (A bejárat után jobbra lévő első szoba.)
Az igénybejelentő nyomtatványt az alábbi címre kell elküldeni:
Fővárosi Vízművek Zrt. 1396 Budapest, Pf. 491.
F. A.
Szénások
Április 8-án Pilisszentivánon együttműködési megállapodást írt alá a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Pilisi Parkerdő Zrt. a Szénások Európa Diplomás terület közös természetvédelmi kezelésére.
A Szénás-hegycsoport olyan természeti értékeket őriz, mint a világon egyedül itt virító pilisi len. Az élőhelyek helyreállítását, őrzését, kutatását és bemutatását az Európai Unió LIFE programja 2008-ig 254 millió Ft-tal támogatta. A növényvilág megőrzése érdekében az erdészeti munkához egy 100 m hosszú erdészeti csúszdát alkalmaztak. A pályázat befejezését követően az erdőgazdálkodó és a természetvédelmi kezelő ezeknek a feladatoknak a közös ellátására együttműködési megállapodást kötött. Ezzel olyan, hazánkban egyedülálló mintaprogramot indítottak el, ahol az erdő- és vadgazdálkodás bevételeit a természeti értékek megőrzésére forgatják vissza.
További információk:
Linkajánló:
www.greenfo.hu – a zöld iránytű a neten.

