Pillanatképek Svédországról és Norvégiáról II.
A hegrai sziklarajzok régmúltat idéző hangulata után kezdődik utunk leghosszabb, de várakozásunk szerint legszebb része. Norvégia északi, majd középső tájaira tartunk.
Tervünk szerint 600 km-es utunk végállomásán átlépjük a Sarkkört. Alapos megfontolás után úgy döntünk, hogy a max. 80-as tempó mellett jobb, ha kettéosztjuk a távot (az ország e részén nincs autópálya, s a sebességhatár betartása a sok kanyar, valamint a túllépést megtorló szigorú büntetés miatt igencsak ajánlatos). Jó a döntés, mert szinte lépten-nyomon megállunk, rácsodálkozunk a tájra, szakadatlanul fotózunk, videózunk. Természetes völgyben, a fjordok vonalát követve, alagúttal alig találkozva haladunk északnak. A tenger az őskori óriásgleccserek jegének helyét foglalta el az olvadás után, így születtek meg e fjordok.
Az úton számunkra szokatlan „sportszerűségekkel” találkozunk: a városok közelébe telepített sebességmérő kamerákat jó előre táblán jelzik, s ott csakugyan meg is pillantjuk őket. Senki sem tülekszik, rohan. Itt ismeretlen a „márkaharc”. Parányi kocsink mögött békésen halad BMW, Volvo, Mercedes. A hosszú tél, a természetvédelem diktálta sózás-mentesség megtanította az ittenieket nyáron is szabályosan és kulturáltan közlekedni.
Ahogy a 26 (!) fokos melegben északnak haladunk, mintha egyre közelednének a hegyek hósapkái; már-már szinte kéznyújtásnyira vannak. Álló pálcika-sorompó a jobboldalon, tábláján: „Innen az út kocsival csak nyáron járható!” Még néhány kilométer, majd parkoló, számos autóval, lakókocsival. Utasaik egy kőoszlop mellett fényképezik egymást. Tetején stilizált földgolyó, rajta kicsiny fehér pont: itt állunk. Felemelő érzés: átléptük a Sarkkört! A platón pár lépésnyire változatos formájú kőhalmok erdeje, ezeket itt jártuk emlékére építették az utazók.
Innen már csak kevés jármű indul tovább északnak. Európa leghosszabb országa ez. Legfelső pontjáig, Nordkappig (Északi fok) az újabb 1100 km-t már csak kevesen vállalják.
Miután kocsinkat leadtuk, vonattal megyünk Trondheimbe, mely Oslót megelőzően az ország fővárosa volt. Egyetemi város, ez a norvég Oxford. A tudás sokirányú képzést nyújtó hajléka uralja a magaslatot, alant szeszélyesen kanyargó folyó, túlparton 16. században épült házak között magasodik a messze földön híres katedrális.
Másnapi úti célunk a kíváncsian várt Geiranger fjord. Helyi busszal indulunk Alesund-ból. Útközben egy megállóban gyerekhadat veszünk fel, minden fiún futballöltözék. A legfeljebb 10 éves gyerekeket egyetlen felnőtt sem kíséri! Mi lesz itt? Hangzavar, mint itthon… Néhány megállóval odébb megállunk, mindegyikük szinte varázsütésre, nógatás nélkül felugrik, leszállnak. Az út melletti piciny helység iskolájának jókora udvarán igazi sportvetélkedő fekete ruhás, felnőtt bírókkal, partjelzőkkel (ide kívánkozik, hogy jártunkban-keltünkben alig láttunk helységet, ahol ne lett volna iskola…).
Hellesyltbe érünk, innen nyomul a szárazföldbe 16 km hosszan a 2005 óta Világörökség tagjaként számon tartott fjord. Mélysége 300 méter, ezért még tengerjáróknak is eszményi kikötő. Hajóra szállva festői kanyarokban és 100-200 m magasból alázuhanó vízesésekben gyönyörködünk. Egy fordulót követően hirtelen csend támad: megpillantjuk a Hét Nővért. Egymás mellett hét vízesés zúdul alá 240 méter magasból! Fátyolban porlik a kristálytiszta víz. Észak gyöngyszeme. Míg el nem tűnik szemünk elől, fotózza mindenki. Behajózunk Geiranger pici falujának kikötőjébe, ahol a fjord végződik. Kétórás pihenő után újra buszra szállva szédítő szerpentinen emelkedünk csaknem 1500 méterre. Fenn megállunk egy parkolóban. A napfényes időjárás páratlan kilátással ajándékoz meg bennünket: madártávlatból láthatjuk a híres fjord belső szakaszát.
Még egy nap, és indulunk haza! Búcsúzóul az egyik legszebb útvonalat, a „Trollveg-gen”-t járjuk végig. A trollok a viking ősök világából származó gonosz lények, akik mára már a mondavilágba költöztek, és Skandinávia mesekincsének elválaszthatatlan részeivé lettek. Az útvonal csipkés, égnek törő szikláinak rajzolatával, szűk szorosaival, vad szépségével a róluk szóló történetek hangulatát idézi fel.
Oslo nyüzsgő repülőtere. Akik távolra utaznak nyaralni, innen indulnak szerte a világba. Rengeteg a kisgyerek. Háromnál kevesebb kis utód kevés családban van, biztonságos jövő vár a jövő nemzedékére. E két országban 6-7 éves kortól a gyerekek – kis táblákkal a nyakukban – általában maguk repülnek. Igaz, szüleik még a biztonsági zónába is bekísérhetik őket, ahonnan kezdve a légi kísérők minden lépésüket féltőn vigyázzák, s egész úton gondoskodnak róluk. Sírást, nyafogást egyszer sem hallottunk.
Stockholmon át Ferihegy leszállópályája, esti fények. Megérkeztünk. Szép volt…


