…és megnyíltak a határok
20 éve történt
1989-ben nem sok magyar tudott arról, hogy augusztus 19-ére egy lelkes csapat békés demonstrációt tervez (Páneurópai Piknik) az osztrák-magyar határon. Annál több volt a keletnémet „turista”, akik mintegy véletlenül ezen a határsávon bolyongtak. Mészáros Ferenccel, a Páneurópai Piknik egyik főszervezőjével beszélgettem.
– Hogyan kezdődött a Páneurópai Piknik szervezése? Hogyan jött az ötlet?
 |
Mészáros Ferenc |
– A Páneurópai Piknik egy „teremtéstörténet” volt. Mint tudjuk ehhez „mindössze” egy nő, és egy férfi szükségeltetik, valamint kettejük között egyfajta felfokozott erőtér. A Páneurópai Piknik azért válhatott sikeressé, mert akkor, 1989-ben, abban a történelmi helyzetben ez a három tényező szerencsésen összeadódott. 1989. június 20-án Debrecenben járt dr. Habsburg Ottó a Páneurópai Unió képviseletében. Előadást tartott az egyetemen, majd egy vacsorán látta őt vendégül az MDF debreceni szervezete. Jómagam is ott voltam ezen a vacsorán, ahol sok téma mellett felvetődött a hazánkban „ragadt” kelet-német és a Romániából idemenekült polgárok ügye. Az idősebbek bizonyára még emlékeznek rá, hogy Ceaucescu faluromboló őrülete emberek ezreit késztette arra, hogy a zöldhatáron Magyarországra meneküljenek, és 1989 tavaszától a hazánkba érkező NDK illetőségű polgárok sem voltak hajlandók visszautazni hazájukba. A téma kapcsán javasoltam Habsburg Ottónak, hogy demonstrálandó a vasfüggöny, a határok lehetetlensége ellen, folytassuk a beszélgetést a magyar-osztrák határon, szalonnasütéssel, tüzeket gyújtva a határ vonalán. Én keleti oldalról hozok embereket, és ők hozzanak nyugatról barátokat.
– Hogyan fogadták az ötletet?
– Habsburg Ottó mosolyogva bólintott az elképzelésre, szerintem nem hitte, hogy ebből valaha kikerekedhet valami. Néhány nap múlva a debreceni MDF elnökségi ülésén javaslatként felvetettem a határ menti szalonnasütés ötletét. A többség megmosolyogta az elképzelést, de szerencsére volt egy ember, egy nő – Filep Mária – aki melléállt a gondolatnak, sőt továbbfokozta azzal a kiegészítéssel, hogy ne csupán magyar és nyugati embereket hívjunk erre a szalonnasütésre, hanem az 1989 augusztusára, Marton-vásárra szervezett Sorsközösség tábor részvevőit is, akik a keleti tömb számos nemzetének képviseletében érkeznek hazánkba, így velük kiegészülve az esemény sokkal nemzetközibb lehet. Az elnökség ránk bízta a szervezést, mi kijelöltük az időpontot (1989. augusztus 19.), s mivel rövid idő állt rendelkezésünkre, azonnal gőzerővel vágtunk a szervezésbe.
Így talált egymásra a nő és a férfi. A mag elvettetett! Még nem tudtuk, mi születik pontosan, csak azt tudtuk, éreztük, hogy meg kell csinálnunk. Ehhez sok-sok jó szándékú ember áldozatkészségére, Pozsgay Imre támogató segítségére, a soproni ellenzékiek bekapcsolódására volt szükség.
Ahogy haladt az idő, úgy teljesedett ki az esemény programja. Arról sejtelmünk sem volt, hogy a hazánkban „ragadt” NDK-sok ezt az eseményt használják fel arra, hogy áttörjék a magyar-osztrák határt. 1989. augusztus 19-én Sopronnál, az osztrák-magyar határon, a Páneurópai Piknik során – becslések szerint – 700-800 NDK állampolgár törte át a határkaput, menekült nyugat felé. Szerencsére így alakult, hiszen másként nem történhetett.
– Milyen volt akkor a közhangulat?
– Mint tudjuk, abban az esztendőben már megindult az erjedés Magyarországon. Sokféle megközelítésből, de azzal a szándékkal mozdultak meg az emberek, hogy a meglévő államrendet leváltsák, és egy jobb minőséget hozzanak létre. Ehhez segítséget nyújtott a gorbacsovi szovjet vezetés engedékenysége és a honi hatalom tehetetlensége. Ugyanakkor néhány keleti országban (Románia, NDK, Csehszlovákia) még erősen tartotta magát a diktatúra intézményrendszere, s a magyarországi történéseket nem nézték onnan jó szemmel.
A magyar vezetés nehéz helyzetben volt, hiszen érvényben voltak még a Varsói Szerződés által deklarált dokumentumok, amelyek a menekültek kiadatását követelték meg, de hazánk által aláírásra került a Helsinki Alapokmány is, amely ennek ellenkezőjét várta el.
Ebben a helyzetben kifejezetten segítség volt a magyar vezetés számára egy olyan civil kezdeményezés, amelyben esély kínálkozott ennek a feszültségnek az oldására.
– Mennyire szólt bele a nagypolitika a ti dolgotokba?
– Az eseménynek két védnöke volt: Habsburg Ottó és Pozsgay Imre. A szervezés során Habsburg Ottó teljesen passzívan viselkedett. Pozsgay Imre viszont az elejétől fogva támogatta az elképzelést, és minden lehetséges eszközt, kapcsolatot rendelkezésünkre bocsátott, ami a sikeres szervezéshez szükségeltetett.
Az mindnyájunkat meglepett, hogy az esemény előtt közvetlenül, mindkét védnök lemondta a személyes részvételt. Van sejtésem, miért…
– Mai fejjel is ezt csinálnád?
– Természetesen, ezt csinálnám mai fejjel is. Az akkori álom, hogy tűnjenek el a vasfüggönyök, a határok, megvalósult, de ez csupán a felszín. Vannak még függönyök, határok, amelyek szilárdan tartják magukat és megmételyezik az emberi kapcsolatokat. Ezeket sokkal nehezebb áttörni, ezek mentén nehezebb tüzeket rakni. Ehhez is kell majd egyszer egy nő és egy férfi, valamint az az erőtér, amely képes teremtő erővel széttörni ezeket a határokat is.
Hidas Ildikó
Robbantásos merénylet Vörösváron
Az alábbi rövid cikk a Jószerencsét című Selmecbányai kiadású lap 1908. március 15-i számában jelent meg. Érdekes adalék a vörösvári bányászat történetéhez.
 |
A Lipót-akna bejárata |
Múlt hó 25-én Pilisvörösváron a Lipót-aknán minden előzetes bejelentés nélkül a bennszülött sváb bányamunkások beszüntették a munkát és az idegen munkásokat is fenyegetéseikkel sztrájkba kényszerítették. Az első napokban sikerült is az összes munkásokat visszatartaniuk, később azonban az idegen munkások csendőri fedezet mellett munkába léptek. A bányakapitányság a helyszínen volt, a svábok követeléseit alaptalanoknak találta. Jelenleg 140-160 munkás dolgozik. Több mint 100 munkás el van bocsátva. Egy elbocsátott munkás dinamitmerényletet követett el f. hó 6-án este 9 órakor egy felvigyázói lakóházon. Szerencsére a dinamit az ablak előtt esett a földre s a robbanás következtében csak ablaktáblák törtek össze. Emberéletben kár nem esett. A merénylőt a csendőrség elfogta. (E. T.)