Kézilabda
Siker a strandon
Talán nem sokan hallottak még a strandkézilabdáról. Itt az ideje, hogy pótoljuk a mulasztást, már csak azért is, mert egy vörös-vári fiatalember nemcsak Európa-bajnoki bronzérmeket, hanem a júliusban véget ért tajvani világjátékokon ezüstérmet is nyert ebben a sportágban. A most 30 éves Kovács Péter tősgyökeres vörösvári (anyai nagyapja Sax Béla, édesanyja Sax Márta), szülői házuk a Szent Erzsébet utca végében található. Egyike azoknak a tehetséges sportolóknak, akik sokra vitték.
– 1991-ben kezdtem el kézilabdázni, Pándi Gábor volt az első edzőm – kezd bele a történetbe egy üveg üdítőital mellett, a Rotburger Sörözőben. – Játszottam az NB II-es bajnokságot megnyerő vörösvári csapatban, de hamar, már 18 évesen a Gödöllő NB I B-s együttesébe kerültem. A szintén vörösvári Hidasi Tamás is itt játszott akkoriban. 1998-tól a Gyöngyösi Főiskola NB I B-s gárdájában folytattam, ahol az évek során olyan neves edzők keze alatt dolgoztam, mint Csík János vagy Laurencz László. A 2005/2006-os bajnokságban aranyérmesek lettünk, és felkerültünk az NB I-be. Egy évig játszottam az első osztályban. A hosszú gyöngyösi pályafutásomat az egy osztállyal lejjebb szereplő Salgótarjánba való igazolásom szakította meg egy évre. Jelenleg is az NB I B-ben játszom, a nagyatádi Rinyamenti KC kézilabdása vagyok. A most véget ért bajnokságban ezüstérmet nyertünk.
– Irigylésre méltó produkció. De ha ilyen jól megy a hagyományos kézilabda, miért vágtál bele a viszonylag fiatal strandkézilabdába is?
– Kézilabdás berkekben elterjedt, hogy ez az új sportág remek kikapcsolódási lehetőséget nyújt, így 2001-ben a gyöngyösi gárda tagjaiból létrehoztunk egy strandkézilabda csapatot, és elindultunk egy Tiszavasváriban rendezett tornán. A hír igaznak bizonyult, valóban nagyon megtetszett ez a játék.
– Miért?
– Ez teljesen más, mint a teremkézilabda. Sokkal jobb a hangulata, napsütés, lányok, bulik, minden megvan benne, ami a nyári élményekhez kell. Mások a szabályai is, a pálya mérete például nem 20x40, hanem 12x27 méteres, de a kapu ugyanakkora (2x3 m, a szerk.), mint a klasszikus nagypályán. A hatos vonal nem félkörívben, hanem egyenes vonalban húzódik a kapu előtt. Egy csapatban nem 7, hanem csak 4 játékos lehet egyszerre a pályán (8 főt lehet benevezni egy találkozóra). Védekezésben 1 kapus, és 3 mezőnyjátékos, támadásban 3 mezőnyjátékos és egy megkülönböztető mezben játszó, úgynevezett liberó kap lehetőséget. A liberó és a kapus gólja 2 pontot ér, csakúgy, mint a többi mezőnyjátékos által 360 fokos fordulásból és a levegőben elkapott és lőtt labda (ún. kínai), vagy büntetőből szerzett találat. A hagyományos gólok, 1 pontot érnek. A játékidő 2x10 perc, a félidőket külön számolják. Két nyert félidő (szett) kell a győzelemhez, ha 1-1 az állás, szétlövés következik, amely 5-5, indításból kezdődő büntetődobást jelent. A mély homokban mezítláb, szivacsos gumilabdával játszunk.
– Milyen eredményeket értél el eddig a strandkézilabdában?
– Ezt a sportágat 2005 óta, a Dabasi Dinamit játékosaként űzöm. Már az első évben magyar bajnok lettem, 2006-ban második, egy évvel később újra aranyérmes, tavaly bronzérmes, idén pedig az ötödik helyet szereztük meg. 2006-ban bekerültem a válogatott keretbe, a németországi, cuxhaveni Európa bajnokságon másodikak lettünk. A döntőben szétlövéssel kaptunk ki Spanyolországtól. Ugyanabban az évben, Brazíliában, a Co-pacabanán rendezték meg a világbajnokságot, amelyen ötödikek lettünk. 2007-ben, Olaszországban Eb-bronzérmet szereztünk. A következő évben nem kerültem be a válogatottba, de idén újra szerepet kaptam. A norvégiai Eb-n megint bronzérmesek lettünk, a tajvani Világjátékokon pedig eddigi legnagyobb sikerünket elérve, ezüstérmet nyertünk. A döntőben Brazília győzött le minket.
– Nehezen?
– Nehezen. A második szettben volt esélyünk az egyenlítésre, de végül nem sikerült. Így is nagyon elégedett vagyok, ez egy fantasztikus siker, és egyben óriási élmény volt. Nyolc válogatott szerepelt a strandkézilabda versenyen, a hazaiakon kívül Omán, Pakisztán, Thaiföld, Brazília, Törökország és Horvátország, illetve Magyarország csapatai játszottak.
– Idehaza még csak most kezdünk megismerkedni a Világjátékokkal, az olimpián kívüli sportágak nagy seregszemléjével. Milyen volt belülről az esemény?
– Olyan, mint egy olimpia, csak valamivel kisebb méretű. Ezt is négyévente rendezik meg, és a jelentőségét az is mutatja, hogy az itt szereplő sportágak közül néhány idővel bekerülhet az olimpiai programba is. Úgy tudom, a strandkézilabdának is van esélye. Idén 98 ország 3000 sportolója versenyzett Tajvanon. Mi, magyarok 12 sportágban, 74 versenyzővel vettünk részt a viadalon. Indulás előtt ugyanúgy esküt tettünk, mint az olimpián indulók, a mi csapatgyűlésünkre is eljött és beszédet mondott dr. Schmitt Pál, a MOB elnöke. A színpompás megnyitóünnepséget egy 40 ezer férőhelyes stadionban tartották, a játékokat a tajvani államelnök nyitotta meg. Tajvan minden erejével meg akarja magát különböztetni Kínától, folyamatosan versenyeznek a hatalmas országgal. Azzal, hogy megrendezhették a Világjátékokat, úgy érzik, egyenlítettek Pekingért.
– Milyen volt a közönség?
– Az emberek hihetetlenül lelkesek, ugyanakkor rendkívül fegyelmezettek voltak. Igazi sztárokként kezeltek minket, nagyon jól éreztük magunkat a szeretetük láttán. Minden szempontból nagy élmény volt ott lenni. Más kultúra, más világ, más körülmények. Képzelj el Kaohsiung városában egy 85 emeletes épületet, amelynek a 75-ik emeletén jártunk és néztük a várost, 296 méteres magasságban. Más léptékek vannak arrafelé, mint nálunk.
– Milyen volt a levegő minősége? Pekingben nagy problémát okozott az erős légszennyezettség.
– Itt is arcukon maszkkal járnak az emberek, de én nem tapasztaltam semmi szokatlant. Mi Budapesten edződtünk… Az éghajlat persze teljesen más, mint nálunk, a Dél-Kínai tenger mellett óriási a páratartalom. De néhány nap után már ez sem okozott gondot.
– Mi a következő célod ebben a sportágban?
– Eredetileg úgy gondoltam, a Világjátékok méltó befejezése lenne a strandkézilabdás pályafutásomnak. Az ide való kijutás, és az itteni jó szereplés volt a fő célom. Ezt sikerült elérnem, a játék is jól ment, így most úgy érzem, még egy évig kitartok. A 2010-es világbajnokságot Törökországban rendezik meg, ott még szeretnék a magyar válogatott tagjaként pályára lépni, és egy komoly eredménynyel hazatérni. Utána jöhetnek a fiatalabbak.
– Gratulálok, és sok sikert kívánok!
– Köszönöm!
Várhegyi Ferenc
Hegyikerékpározás
Érmek és tervek
A pilisvörösvári kerékpárosok újra bizonyítottak. A júliusi, Salgótarjában megrendezett hegyikerékpáros cross country országos bajnokságon induló 17 bringás (+ a szintén vörösvári, de a német Rothaus Cube színeiben versenyző Benkó Barbara) 8+1 érmet hozott haza.
Az Elite felnőtt kategóriában Benkó Barbara és Buruczki Szilárd nyertek aranyat, az U15-ös korosztályban Kubovics Klaudia, az U11-eseknél Bányai Moira lett első.
Magyar bajnoki ezüstérmet szerzett Mirk Szilvia (U13), Bányai Dominik (U15) és Mirk Júlia (U17).
Bronzérmes lett Kelenföldi Áron (U13) és Meggyesi Bercel (U15).
A helyenként saras pálya, és az időnként tapasztalható rendezési hiányosságok ellenére mindegyik vörösvári kerékpáros jól szerepelt. És meglehet, hogy jövőre még a mostani az eredményeket is felül tudják múlni, hiszen a tervek szerint a 2010-es magyar bajnokságot a PCCC rendezi meg! És ami a legjobb hír: Pilisvörösvárott.
– Régi vágyunk teljesülne a cross country OB megrendezésével – mondja Bányai Péter, a klub elnöke. – Minden országban a hazai bajnokság jelenti a legnagyobb értéket, és most mi szeretnénk ezt az értéket megteremteni.
– Ez a verseny helyettesíti a hagyományos nemzetközi Pilis Kupát, vagy megrendezitek az áprilisi pilisszántói viadalt is?
– Jövőre elmarad a Pilis Kupa, a vörösvári OB-ra koncentrálunk. Egy évben csak egy nagy verseny megrendezését tudjuk vállalni. Ez nem azt jelenti, hogy a Pilis Kupának vége, két év múlva újra szeretnénk megrendezni, és azt követően is folyamatosan mindaddig, amíg újra miénk nem lesz az országos bajnokság. Az OB helyszíne minden évben más, mi sem rendezhetjük meg minden évben. A lényeg, hogy folyamatosan legyenek rangos versenyeink – most már Pilisvörösvárott. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot Gromon István polgármester úrral, aki támogatja elképzeléseinket. Ígéretet kaptunk, hogy a város segít a rendezéshez szükséges engedélyek beszerzésében. Már alig várjuk, hogy jövőre Pilisvörös-vár legyen az OB házigazdája.
Várhegyi Ferenc
Labdarúgás
Az amatőr foci biztos ügy
![]() |
Legyen bármilyen is a professzionálisnak mondott magyar labdarúgás színvonala, az emberek szeretnek focizni. A kispályás játék például sokak számára ad örömet, sportélményt, kikapcsolódást. Pilisvörösvárott, a Szabadidősport Egyesület már nyolcadik éve szervezi a tavasztól őszig tartó amatőr kispályás labdarúgó bajnokságot, amely az utóbbi időben már egyfajta regionális tornává nőtte ki magát.
Idén egy új csapat, a CBA gárdájának megjelenése is színesíti a 16-os mezőnyt, amelynek több együttese is komoly erősítéseket hajtott végre, nemcsak vörösvári, hanem környékbeli játékosok bevonásával is. (Talán ennek is köszönhető, hogy a tavalyi bajnok Fett Shop Bojz együttese jelenleg csak az ötödik a tabellán.) A bajnokság nagy értéke, hogy több mint 200 játékos számára nyújt rendszeres, szervezett sportolási lehetőséget.
Idén is a tavaly bevált lebonyolítási rendszer szerint zajlanak a mérkőzések. Az alapszakasz után, az eddigi eredményeknek megfelelően, 8-8 csapatos alsó-, illetve felsőházban folytatódnak a küzdelmek. A csapatok magukkal viszik az alapszakaszban elért eredményeiket. Az alsó- és felsőházi mérkőzések augusztus végén kezdődnek meg. A találkozók időpontjáról, eredményeiről, a bajnokság híreiről a www.pszse.extra.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. A mérkőzéseket továbbra is a vörösvári sporttelepen található műfüves pályán rendezik meg.
Várhegyi Ferenc
Kajak-kenu
Vb-ezüstök
Laknerné Fazekas Krisztina két ezüstérmet nyert a kajak-kenu világbajnokságon Kanadában. A 200 m-es négyesben mindössze 0.026 mp-cel maradt le a magyar hajó Németország mögött. Ebben a versenyszámban a Paksy, Kovács, Janics, Fazekas összeállításban szerepelt a magyar csapat. A 4x200-as váltóban szintén Németország lett az első, a Hegyi, Paksy, Fazekas, Janics összeállítású magyar egység előtt. Az augusztus közepén, Dartmouthban rendezett világbajnokság pontversenyét Magyarország nyerte meg.
V. F.
Több százan voltak kíváncsiak a Vörösvári Napok keretében a Kacsa-tavon immár harmadik alkalommal megrendezett tutajhúzó versenyre, amelyre 9 csapat nevezett, ám csak 8-an „álltak kötélnek”.
Az izgalmas versenyt 2 percen belüli eredménnyel (1,5996), új pályacsúccsal a Fa-szállítók csapata nyerte meg, így egy évig ők birtokolhatják a vándorkupát.
A második helyezett egy budapesti csapat, a Pesti millimárik lett (2,0056), a harmadik pedig a tavalyi futamgyőztes Májgyilkosok (2,0344). A további sorrend: Jobbik (2,0911), Handball gladiátorok (2,0543), Handball junior (2,1373) Pilisvörösvári zenészek (2,2632).
F. A.
A tutajhúzó verseny eredménye
Gromon István polgármester átadja a vándorkupát a győztes csapatnak




