A játszóterekről – másképp
Megdöbbenéssel olvastuk a Vörösvári Újság júliusi számában dr. Gábeli Zoltánné „Vesszőparipánk” című írását. Nem azért, mert szemétpártiak vagyunk (hiszen többgyermekes anyukák lévén időnk nagy részét takarítással és rendrakással töltjük), hanem mert nagyon örültünk a játszótereknek, s felháborított bennünket, hogy a Vásár téri parkgondozás állítólagos hiányosságaiból kiindulva Gábeliné egy olyan – szerinte jogos – kérdést tesz fel, amely véleményünk szerint nagyfokú rosszindulatra utal: „Kell nekünk öt újabb játszótér milliókért, hitelből, mikor ezt az egyet sem vagyunk képesek szinten tartani?”
Nem tudván eldönteni, hogy Gábeliné csak a saját véleményét képviseli-e, vagy mások is hasonlóan gondolkodnak az új játszóterekről, elhatároztuk, hogy utánajárunk a dolognak. Kisgyermekes anyukák lévén az elmúlt két hétben különböző napszakokban magunk is gyakran jártunk a – hivatalosan még át sem adott – Lőcsei és a Zrínyi utcai játszótereken, s azokat üresen soha nem láttuk! Játszadozó gyermekek, mosolygós anyukák, labdázó fiatalok, bámészkodó idősebbek tucatjai élvezik az újdonságokat. Több anyukát meg is kérdeztünk: hogyan vélekednek az új sportpályákról, játszóterekről, parkokról. Idézünk az elhangzottakból (hátha az „illetékesekhez” ezek a gondolatok is eljutnak):
„Én eddig Szentivánra és Solymárra jártam a gyerekekkel hintázni. De jó, hogy már nem kell olyan messzire mennünk!”
„A gyerekeim nagyon szeretnek csúszdázni, de nincs pénzünk ilyesmire. Most legalább megoldódik ez a probléma!”
Egy „bennszülött” (értsd: vörösvári születésű) anyuka mondta: „Érdekesek ezek a vörösváriak. Amíg nincs semmi, addig azért panaszkodnak. Ha meg végre terveznek-szerveznek valamit, akkor azt azonnal kritizálni kezdik.”
„De jó lesz végre más anyukákkal találkozni és beszélgetni, míg a gyerkőcök játszanak!”
„Évek óta vártuk már a játszótereket!”
A megkérdezettek közt egy sem volt, aki ne örült volna az új lehetőségeknek és ne ajánlotta volna fel azonnal a segítségét a területek védelmére, a rend fenntartására. Mert a rongálásoktól való félelem, ill. a játszóterek megóvásának gondja bennük is fölmerült. Ezért örömmel hallották, hogy az Önkormányzat a rendőrség és polgárőrség bevonásával, az esti bezárással, bizonyos üzemeltetői feladatok megszervezésével komoly erőfeszítéseket tesz a játszóterek megóvása érdekében. A közelben lakók, az odajárók szívesen vállalták a polgármester és a rendőrparancsnok nyilvános felkérésére a rend fenntartásában a segítséget. Megígérték, hogy vigyáznak a rendre és a tisztaságra, s jelentik, ha bármi rosszat tapasztalnak, hogy a rongálók ne ússzák meg büntetlenül, hogy a károkat mielőbb helyrehozzák, és hogy még gyermekeink gyermekei is örülhessenek a játékoknak.
Megnyugodva a látottaktól-hallottaktól, azért több kérdés is felmerült bennünk:
– Maguk a környezetvédők a kritikán és fanyalgáson kívül személyesen mit tettek, mit tesznek a terek, parkok tisztaságáért?
– Azzal, hogy beállunk a panaszkodók közé és városunk mindennapi problémáinak rosszindulatú felvetésével, gonoszkodó megjegyzésekkel, mások pocskondiázásával még szítjuk is az ellentéteket, növeljük a széthúzást, vajon nem okozunk-e lelki környezetszennyezést?
– Mivel téríthetjük inkább jó útra a szemetelő embertársainkat: cinikusan megfogalmazott költői kérdésekkel vagy jó példával, jó szóval, esetleg reményt keltő, bizakodó írásokkal?
– három vörösvári anyuka –
(nevek a szerkesztőségben)
Nyílt levél Gromon Istvánhoz
Levelem célja a pilisvörösváriak tényekhez ragaszkodó és korrekt tájékoztatása. A Vörös-vári Újság 2009 júliusi számában, az Önkormányzati hírekben megjelent a „Telekhatár vita” című cikk, amely a képviselő-testületi határozat szó szerinti idézete. A képviselő-testületi határozat nem felel meg a tényállásnak, azzal a pilisvörösvári közvéleményt is hamisan tájékoztatták.
A „telekhatárvitát” az Ady Endre 8-as számú és a 2-6-os számú társasházak közötti „konfliktusként” próbálja meg beállítani a határozat.
Ezzel szemben az Ady Endre 8-as számú ház és az Önkormányzat közötti, majdnem tíz éve húzódó vitáról van szó, hiszen a telekalakítást – a korábbi egységes lakótelepi használati viszonyokat figyelmen kívül hagyva – a tulajdonos Önkormányzat önkényesen, többszörösen jogszabálysértően, a lakótelep lakóit megosztva, a megalakított társasházakat egymás ellen uszítva készítette el.
A határozat meghozataláig a 2-6 számú társasházak többségi tulajdonosa maga az Önkormányzat volt, a telekhasználat, és a közmű szolgalmi jogok rendezetlenségét a lakásprivatizáció kapcsán maga az Önkormányzat okozta.
A határozat alapjául szolgáló, Gromon István jegyezte előterjesztés önmagában is ellentmondásos, szükségtelenül sérti továbbá az Ady Endre 8-as számú társasház lakóinak jogos érdekeit, mert a 8-as ház lakói így a 30 éve zavartalanul használt telekbejáratukat elveszítik. Az ellentmondás lényege, hogy:
– a testület döntésének egyik célja, hogy a 8-as ház lakóinak „érdekei maximálisan érvényre juthassanak”, de ugyanakkor
– a „2-6 szám alatti telekszomszéd egyhangú elutasító határozata egyértelmű helyzetet teremt”, így a 8-as ház elveszti bejáratát. A határozat hallgat arról, hogy maga a „jót akaró” önkormányzat az, aki az egyhangú elutasító határozatot meghozza a „telekszomszéd” nevében, hiszen annak többségi tulajdonosaként (matematikailag) másképp ez nem is lenne lehetséges.
A szóban forgó álszent javaslatot az a Gromon István terjesztette a testület elé, aki mintegy 10 évvel korábban Botzheim Istvánnal együttműködve, az akkori „jobboldali” frakció vezetőjeként és alpolgármesterként szavazataival tevékenyen kivette részét a mostanra ellehetetlenült állapot kialakításában, megakadályozta a német kormányalapítvány, az IWO javasolta korszerű és EU-konform lakótelepi privatizáció megvalósítását, mint azt az egykori jegyzőkönyvek egyértelműen bizonyítják.
Gromon István előterjesztése figyelmen kívül hagyta a Közigazgatási Hivatal törvényesség betartására felszólító észrevételét is, mely szerint: „a helyi önkormányzatot megilletik mindazok a jogok és terhelik mindazok a kötelezettségek, amelyek a tulajdonost megilletik, illetőleg terhelik. A tulajdonost megillető jogok gyakorlásáról a képviselő-testület rendelkezik”.
Az újságcikkben közölt szavazati arányok bizonyítják, hogy a testület szolgai módon szavazott, a képviselők közül kiemelendő Berchy József szerepe, aki illetékes képviselőként az üggyel érdemben csak a teljes elutasítás szintjén foglalkozott, és – saját bevallása szerint – választóit arra sem tartja érdemesnek, hogy képviselői fogadóórát tartson.
A hivatkozott határozat meghozatalakor részt vett a közgyűlésen a LABE országos elnöke, aki megállapította: „…az önkormányzat, ahelyett, hogy az általa okozott rendezetlenséget orvosolná, annak következményeit a vétlen lakókra hárítva, azt a társasházak közötti ‘polgári vitának‘ beállítva a lakóközösségek közötti vitát szítja.” Az, hogy ezt a megalapozott hozzászólást Gromon István visszautasította, de érdemben ezzel szemben felhozni semmit nem tudott, szintén önmagáért beszél.
Az önkormányzat minősíthetetlen döntését, és a tényállást az alábbi fórumok elé tárom:
– a polgári Jogok Országgyűlési Biztosa,
– a magyar Önkormányzatok Szövetsége,
– a FIDESZ országos vezetősége,
– a német testvérvárosok nyilvánossága és önkormányzata.
Ez az eset is mutatja, milyen nagy szükség lenne a közigazgatási reformra, mert a roszszul működő központi kormányzat mellett a rosszul működő önkormányzatoktól is szenvedünk. A helyi önkormányzatok nem működhetnek hatékony országos ellenőrzés nélkül. A lakosság nem az önkormányzat politikai ellenfele, de az adónkból finanszírozott önkormányzatunknak a helyi lakosságot, bennünket kell szolgálnia.