Egy év a vörösvári plébánián
Búcsúzunk Valter és Zoltán atyától
Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök szeptember 1-jével új egyházközségbe helyezte át Kristofory Valter és Weisenfeld Zoltán atyát. A döntés sok hívő embert váratlanul ért, különösen a plébános úr, Valter atya áthelyezése, aki mindössze egy évvel ezelőtt vette át a papi szolgálatot Boros Zoltántól. Az ő helyébe Balla Sándor atyát nevezte ki, a pilisszentiváni egyházközség jelenlegi plébánosát. Mivel a döntéssel kapcsolatban számos szóbeszéd kering, megkerestük magát a püspök urat is, hogy tájékoztassa a Vörösvári Újság olvasóit az áthelyezések indokairól, körülményeiről. A püspök atya készséggel állt rendelkezésünkre: „Szeretettel várom a kérdéseket” – üzente meg szerkesztőségünknek Botzheim Tibor, az egyházi képviselő-testület elnöke által. Sajnos azonban az e-mailben feltett interjúkérdésekre lapunk nyomdai munkálatainak megkezdéséig nem kaptunk választ. Amennyiben a szeptemberi lapzártáig megérkezik a püspök úr levele, azt következő lapszámunkban természetesen közölni fogjuk.
Az alábbiakban a Valter atyával és Zoltán atyával készült búcsúinterjúinkat olvashatják. Mindkét egyházi ember rendkívüli alázattal vette tudomásul a püspök atya döntését, és bár mindketten szeretettel szolgáltak Vörösváron és fáj a szívük, hogy távozniuk kell, lélekben már az új feladatokra és kihívásokra készülnek.
Kristofory Valter atya
A pilisszentiváni származású, németül jól beszélő pap 2008. augusztus 15-ével kapta meg plébánosi kinevezését Pilisvörös-várra. Elmondja, hogy pontosan az interjú készítése előtt egy évvel, augusztus 13-án tett a vörösvári plébánián bemutatkozó látogatást. Vörösvár volt eddig a harmadik szolgálati helye, 1986-os pappá szentelése után 7 évig Székesfehárváron volt káplán, majd 11 évig Pusztavámon és 4 évig Adonyban plébános. Papi szolgálatában a keresztény családok lelki segítését, Istenhez való elvezetését, hitben való megerősítését tekinti legfontosabb feladatának. „Elsősorban csak lelkipásztor vagyok, és nem más” – vallotta a 2008 októberében vele készült bemutatkozó interjúban. Ehhez sokatmondóan most annyit tett hozzá: „Nem renováló papként szeretnék bevonulni a történelembe.”
 |
Valter atya halk szavú, megfontolt szavajárású, mély érzésű ember. A vele való beszélgetés lelki felfrissülést, megnyugvást jelent: gondoktól, bajoktól, mindennapi félelmektől és a bennünk felhalmozódó mérges epétől. Kár, hogy Vörösváron nem mindenki érezte így, és szóval és cselekedettel gyakorta megbántották őt.
– Vörösvári plébánosnak való kinevezésében szerepet játszhatott-e az, hogy Pilis-szentivánon született?
– Igen, kinevezésemkor elhangzott, hogy Vörösváron már szolgált szentiváni származású pap, ezért is gondoltak énrám, amikor Boros Zoltán plébános megbetegedett.
– Visszapergetve az elmúlt egy évet: milyen elgondolásokkal, elképzelésekkel érkezett Vörösvárra, és azokból mit sikerült megvalósítania?
– Amikor a püspök úr áthelyezett Adonyból, éppen befejeztük ott a templom renoválását. Vörösváron is belecsöppentem egy hasonlóan nagyszabású munkába, amelynek csak mostanában érünk a végére. Sőt, úgy tudom, új szolgálati helyemen is várnak rám templomfelújítási munkák. Természetesen ezek fontos feladatok, de őszintén szólva, én nem renováló papként szeretnék bevonulni a történelembe. Számomra legfontosabb, hogy megérintsem a családokat. A családok összetartása hozza magával a társadalom összefogását. És ebben a családi légkörbe szeretném továbbra is elvinni Jézus Krisztus örök hírét, szeretetét. Ezt kezdtem el, amikor idejöttem. Minden keresztelés előtti elbeszélgettem a szülőkkel, keresztszülőkkel, minden házasságkötések előtt a jegyesekkel, hogy megerősítsem a fiatal, illetve leendő családokat.
– Milyen nehézségekbe ütközött ez alatt az egy év alatt?
– Egy olyan időszakban érkeztem ide, amikor nagyon sok feladat és probléma adódott. Ezt én küldetésnek fogtam fel, és megpróbáltam helytállni. Ez nem volt könnyű, hiszen meg kellett szokni az új környezetet, meg kellett ismerkedni az itt élő emberekkel, és össze kellett egyeztetni az éppen folyó templomrenoválási munkát a számomra nagyon fontos lelkipásztori tevékenységgel. Nagy felelősség nehezedett rám, komoly döntéseket kellett hozni, és persze konfliktushelyzetek is bőven adódtak. Így például többeknek nem tetszett, hogy keresztelés előtt miért kell bejönni a plébániára, miért csak minden második vasárnap van keresztelés, miért kell félévenként vizsgát tenni hittanból, miért nem a megszokott időben vannak a misék és hasonlók. Voltak, akik a püspök atyánál is bepanaszoltak emiatt, amit én azért is fájlalok, mert a problémákat, kifogásokat igyekeztem mindig őszintén négyszemközt megbeszélni az emberekkel. A feljelentésekkel, névtelen levelekkel azonban nem tudok mit kezdeni. Úgy gondolom, hogy az egymással való őszinte beszélgetés mindennél többet ér. Ezért is vezettem be például, hogy mise után kimenjek a hívek közé, és elbeszélgessek velük. Döntéseim előtt igyekeztem nagyon sok embert megkérdezni, hogy szerintük mi lenne a jó. Talán a tapasztalatlanságom okán is ezek a döntések nem feleltek meg mindig a helyi szokásoknak, hagyományoknak, a hívek igényeinek. De egy ekkora közösségben, mint Pilisvörösvár, nem lehet mindig mindenkinek a kedvére tenni. Én a történtek ellenére nagyon tisztelem és becsülöm a vörösvári embereket, úgy érzem, megtettem mindent, hogy közelebb kerüljek hozzájuk. Sajnálom azt, hogy ez nem sikerült maradéktalanul.
– A konfliktusok ellenére váratlanul érte az áthelyezése, vagy számított rá?
– A püspök úr döntése – szó se róla – váratlanul ért Biztosan megvolt az oka annak, hogy így döntött. De nem kérdezem, hogy mi. Mert ahová ő küld engem, oda kell mennem, ott kell helytállnom. Szemináriumi rektorom is azt mondta: „Mindig fogadjátok el, amit elöljárótok mond, ahová elöljárótok rendel.” Én szilárdan hiszek az isteni gondviselésben. A Gondviselés vezeti most is lépteimet, amikor új feladatok elé állít.
– Mi ez az új feladat, hol lesz a következő szolgálati helye?
– Négy Fejér megyei település plébánosi feladatait fogom ellátni: Mezőfalván, Nagyvenyimben, Baracson és Apátszálláson. Korábban ciszterci szerzetesek voltak itt, a rend feloszlatása után is ellátva a papi szolgálatot.
– Mit üzen búcsúzóul itteni híveinek?
– Megköszönöm mindenkinek ezt az egy évet, megköszönöm, hogy megismertem sok embert és családot Vörösváron. Isten áldását kérem rájuk.
Weisenfeld Zoltán atya
Zoltán atya egy évvel ezelőtt három hétre érkezett Vörösvárra a kórházban fekvő Valter atya helyettesítésére. Azután Valter atya felépülése után is itt maradt. Mindenki megszerette a jó kedélyű, közvetlen modorú, németül is jól beszélő papot, akiből árad az életszeretet. De ő is megszerette Vörösvárt, maradt is volna szívesen, ha nem kapott volna új feladatot a püspök atyától, aki Székesfehérvárott a Szent Imre templom igazgatójává nevezte ki.
 |
– Atya, honnan származik, hogy ilyen jól beszél németül?
– Baranyai sváb gyerek vagyok, örömmel jöttem is ide, mert származásom okán rokonságot érzek a vörösváriakkal. Ismertem korábban is ezt a települést, különösképpen Wenczl József révén, akivel az elmúlt húsz évben gyakran találkoztam, és többször hosszan elbeszélgettem vele.
– Hogyan érezte magát Vörösváron az elmúlt egy év alatt?
– Szeretettel jöttem, s próbáltam olyan értékeket mutatni, amelyek a mai világból hiányoznak, és amire az emberek szomjaznak. Lehet, hogy ez nem mindig sikerült, lehet, hogy másképp értelmezték a szándékaimat. Van úgy, hogy az ember jó szándékát, jóságát, empátiáját csúnyán félreértik, vagy félremagyarázzák. Mindezek ellenére azonban szívesen voltam itt, maradtam is volna szívesen. Befogadtak az itteniek, és úgy éreztem magam ez alatt az egy év alatt, mintha otthon lennék a sajátjaim körében. Ha az itteni tájra tekintettem, úgy éreztem, az otthoni hegyeket látom. De több minden más is összekapcsolt ezzel a földdel: a kultúra, a hagyományok és természetesen a nemzetiségi nyelv, amelynek megőrzése a legfontosabb.
– Kérte, hogy egy bonyhádi származású magyarországi német költő versét fűzzük az interjúhoz, amely most leginkább kifejezi az érzéseit, gondolatait. Nem szokványos kérés...
– Ismerjük jól a szállóigét: „Nyelvében él a nemzet.” De az adott nemzeten belül élő kisebbség, így a magyarországi németek is. Ez az egyik pillére, tartóoszlopa annak a hídnak, amely több száz kilométert átfogva össze tud kötni minket, svábokat a Bácskában, a Bánátban vagy a Felvidéken, és minden jóakaratú embert – országhatáron innen és túl. A másik a zene és az ének. A harmadik az ünnepek.
– Mindez hogyan van jelen az ön papi szolgálatában?
– E háromnak a „kopulája”, összekapcsolója a szentmise, az Istentisztelet, amelyben mindhárom benne találtatik, és ez mindennek a csúcsa. „Boldog az a nép, amely ünnepelni tud, és arcod fényében járhat Istenem.” (88. zsoltár) Ez az alapgondolat adja meg a hovatartozás alapját, azt a kulcsot és közös gyökeret, amely utat nyit egymáshoz és összeköt minket svábokat, amelyet úgy hívunk: „identitástudat”. Ezért van az, hogy az ember bárhol is van övéi között kishazánkban és a határokon túl, sehol sem idegen, gyökértelen, hanem, mindenhol otthon érzi magát. Olyan ez, mint egy többgenerációs nagycsalád, mert bár lehet, hogy nyelvjárásunk, amit már több mint háromszáz éve beszélünk más és más, de gondolataink, érzéseink, örömeink, fájdalmaink és céljaink megegyeznek. Wilhelm Knabel versével szeretnék köszönetet mondani mindenkinek azért, hogy egy éven át itt, Pilisvörösváron otthon érezhettem magam.
Fogarasy Attila
Hittanosok tábora
Immár hagyomány lett Vörösváron a hittantábor. Nyaranta az egyházi szolgálatot teljesítő atyák az ország számtalan településén, plébániákon, egyházi iskolák internátusában egy-két hétig kisiskolásokat és nagyokat nyaraltatnak.
 |
Idén júliusban Balaton-szemesre vitték a vörösvári nebulókat. Rendkívül sok hasznos, energiát lekötő programmal álltak elő az atyák, a hitoktatók és segítőik. Az időjárás az első turnusban nem sok jóval kecsegtetett, mi több, a 2. csoport hazafelé belekerült Szárszónál egy kegyetlen viharba, ahonnan enyhén szólva kalandos körülmények között tértek haza a gyerekek. A felvigyázók a nap utolsó percéig lekötötték a gyerekeket, nem volt idő mobilozni, s a szúnyogcsípések is gyorsan gyógyultak.
A beszámolóba belefér egy kis intimitás, miszerint „a papok jobban tudtak főzni és sütni, mint az étteremben”. Vezó atya gyúrta a pizza tésztát, volt lángos Bence atya segítségével és a legjobb gulyást is az atyák főzték. Boros Zoltán volt plébánosunk szívesen csatlakozott a vidám gyereksereghez. Esténként tábortüzek égtek, sőt a szabadtéri mozi sem maradt el. Jó időben szabadstrandoltak a gyerekek. A táborban rossz idő sem létezett. Gyöngyfűzéssel egybekötött bőrékszer készítéssel teltek a délutánok. A gyermekek többször is részt vetek szentmiséken, melyeket a felvigyázó atyák celebráltak.
A keresztény értékrend melletti aktív pihenés, a természet lenyűgöző szépsége, a felkészült atyák, hitoktatók és segítőik nyitottsága, emberi hozzáállása mind-mind Vezó atyát idézik: „az élet szép, élni érdemes”.
Mi, nagyszülők és szülők hálásan köszönjük, amit gyerekeinkért, unokáinkért tettek, s kérjük, hogy a tapasztalataik alapján „a jó pap is holtig tanul” közmondást figyelembe véve legyen jövőre újra folytatatás.
Dr. Gábeli Zoltánné
Wilhelm Knabel
Zur Heimat zieht der Brotgeruch
Sinnend die Häusereih' entlang
Mach ich auch heute meinen Gang,
Da trifft mich frischer Brotgeruch,
Ein lang vermißter Duftgenuß.
Wohl achtzig Jahre sind es her,
Es dünkt als Wahrheit gar nicht mehr,
Daß ich einst am Backofen stand
Und knieend die Großmutter fand.
Still betend spricht Großmutters Mund:
Ich dank dir Herr im Herzensgrund,
Daß du in Not uns niemals läßt
Und immer schaffst zu unser Best!
Die Ofenschüssel nimmt zur Hand
Großmutter schnell und geht gewandt,
Zieht dann die bräunend Laib heraus
Und Brotduft zieht durchs ganze Haus.
Dies alles ging mir durch den Sinn,
Zog mich zur alten Heimat hin,
Wurd nicht gewahr, wie weit ich lief,
Bis mich die Mittagsglocke rief.
Nagyboldogasszony Ünnepe
Plébániatemplomunk Védőszentjének Ünnepe
Augusztus 15-én Mária, Jézus Anyja mennybevételét ünneplik a katolikusok. Az Egyház legrégibb és legnagyobb Mária-ünnepe ez a nap.
 |
A szent Szűz halálakor kiváltságos módon osztozott Fia feltámadásában és dicsőségében. Istenbe vetett mélységes hitéért kapta mindezt ajándékba. Mária az angyali üdvözletkor hittel igent mondott Isten akaratának, szívébe fogadta az Igét, majd méhében hordozta, tejével táplálta. Mária hite a mi vigasztalásunk: még a Jézussal való vérrokonságnál is fontosabb az Üdvözítőbe vetett hit, az Isten Szavának befogadása és az Isten ránk vonatkozó akaratának teljesítése. A Boldogságos Szűz mindvégig hitt és teljesítette az Atya akaratát. Világra hozta, táplálta, nevelte, majd követte isteni Fiát egészen a keresztig. Követte Jézust a szenvedésben, szívét a kereszt alatt a tehetetlenség és a kétségbeesettség tőre járta át, ezért követhette Megváltónkat a feltámadásban is, amikor felvétetett a mennyei dicsőségbe.
Amikor elődeink itt, Pilisvörösváron templomot építettek és szenteltek Istennek, Nagyboldogasszonyról nevezték el, kérve a Szent Szűz pártfogását és oltalmát. Idén egy megújult, megszépült épületbe léphetnek be az idelátogató testvérek.
Köszönet mindazoknak, akik – akár anyagi, szellemi vagy kétkezi – segítségnyújtásukkal lehetővé tették ezt a felújítást. De vajon mi ennek a sok-sok befektetett energiának az értelme üdvösségünk szempontjából?
Látható templomunk felszenteléséről megemlékezve tulajdonképpen a láthatatlan templomnak, az Egyháznak titkát ünnepeljük.
A templom: Isten háza. Isten mindenhatóságával ugyan mindenütt jelen van, de azt akarta, hogy a földi térnek kijelölt pontjain teljesebb, közvetlenebb jelenléttel hívja magához Egyházának tagjait. Már az Ószövetségben láthatóan megmutatta az Úr a jelenlétét a frigysátor felett, majd a jeruzsálemi templomban. Krisztus emberi testében pedig élő templomot állított fel közöttünk, melyben az istenség egész teljessége lakozik. A templomszentelés a földi térből kiszakít és körülhatárol egy Istennek fenntartott teret, melyben Istent mint jelenlévőt imádjuk, hozzá könyörgünk, szavát hallgatjuk és kegyelmét befogadjuk.
A templom: az Egyház képe. Központja az oltár és a tabernákulum, mert az Egyházat Krisztus jelenléte élteti. A templom kövekből épült, ezeket sokfelől gyűjtötték egybe, kicsiszolták és erős kötőanyaggal összeillesztették őket. Mi vagyunk az élő kövek, akiket az építőmesterek (püspökök, papok) a világból kibányásztak, egy helyre gyűjtöttek, kemény munkával megcsiszoltak, s a közös hit, közös vezetés, közös szentségek kötőanyagával a szeretetben összeépítettek. Ennek a lelki templomnak a végleges felszentelése majd a mennyországban történik; de ezt szemléljük és erősítjük akkor, amikor templomunkra tekintünk. A menny lesz az az örök templom, melyben az Egyház kiteljesíti a földön megkezdett életét: látja és dicsőíti az Istent. Ennek előképe a földi templom.
A templom az imádság háza is, az a ház, ahol Istent megszólítjuk. Ilyen templom lelkünk rejteke, ilyen templom a keresztény közösség; s ilyen templom az a tér, ahol a lélek és a megszentelt közösség elsősorban találkozhat Istenével. „Az én házam az imádságnak háza minden népek közt.” (Ld! Mt 21,13)
Szeressük, óvjuk és védjük templomunkat, s általa Egyházunkat, mert: „nem lehet senkinek Isten az atyja, akinek nem anyja az Egyház” (Szent Ágoston).
Kérjük Nagyboldogasszonyt, templomunk Égi Pártfogóját, segítsen, hogy az ő szent élete legyen példaképünk, követhessük hitben, alázatban és Isten akaratán való megnyugvásban!
Valter atya
Bérmálás
2009. június 22-én Spányi Antal megyéspüspök hatvankét fiatalt bérmált meg, mely alkalomból a bérmálkozók az alábbi szavakkal köszöntötték.
 |
Főtisztelendő Püspök Atya!
„Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben” – olvashatjuk az Apostolok cselekedeteiben.
Mint minden jóért és szépért lelkesedő fiatal, mi is új és szebb világot szeretnénk felépíteni. Nem a gyűlölet, a hazugság és az erőszak világát, hanem egy olyat, amely az evangélium szellemiségére épül, egy olyan világot, amelynek sarokköve Jézus Krisztus.
Meggyőződésünk, hogy csak ő tudja boldogabbá tenni ezt a világot, ezért a mai szép ünnepen még inkább kérjük isteni Mesterünket, hogy tegyen minket Szentlelke kiáradása által igazi katolikus kereszténnyé, mindig mindenben hű követőivé.
Ehhez a küzdelemhez kérjük az erőt adó hitet, a cél eléréséhez a reményt és az odaadó szeretetet, valamint erre a Püspök atya áldását!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Felhívás
Tisztelt Szülők! A hittanórák jobb beosztása és a hittanosok jobb nyilvántartása érdekében hittanbeiratás lesz a plébánián mindenkinek, aki hitoktatásban szeretne részesülni.
Időpontja: 2009. augusztus 29., szombat 8-18 óráig.
Pótbeiratás: 2009 szeptember 5 szombat 8-18 óráig.