Trianon-emlékművet állított a Jobbik
December 5-én Trianon-emlékművet avatott a Jobbik pilisvörösvári alapszervezete a Hősök terén. A fából készült, a történelmi Magyarországot és az elcsatolt országrészeket ábrázoló emlékművet Balogh Sándor református lelkipásztor áldotta meg. Az ünnepségen többek között beszédet mondott a 10-es számú választókörzetének jobbikos képviselő-jelöltje, Lenhardt Balázs is. Az emlékműavatáson a Magyar Gárda egyenruhás tagjai álltak díszőrséget.
1920. június 4-ére, a trianoni békedekrétumra emlékeztető emlékművet már egyszer láthatták a vörösváriak: a Jobbik 2009. június 5-i rendezvényén. Az akkor ideiglenesen felállított mementó most megkapta a közterület-foglalási engedélyt a Hősi emlékművel átellenben, a tér másik oldalán.
Az emlékmű felállítására abból az alkalomból került sor, hogy 2004. december 5-én tartottak népszavazást Magyarországon a kettős állampolgárságról.
Oberle János, a Jobbik helyi szervezetének elnöke köszöntőjében elmondta: „A mai napot mi, magunkfajták a szégyen napjaként emlegetjük, és egyben fájó érzésekkel tölt el bennünket az emlékezés. Mégis az árulás napján trianoni emlékművet avatni annyi, mint valóban soha nem felejteni. Kívánom, hogy az emlékmű hirdesse az egymás iránti szolidaritást, és az összetartozás fontosságát az egész Kárpát-medencében!”
Murányi Levente, a Jobbik alelnöke Trianon nagy bűnének nevezte, hogy győztesekre és vesztesekre osztotta a világot. A trianoni békediktátum megfogalmazóit – kutatásai szerint – Wilson elnök tanácsadója befolyásolta leginkább, aki egy szabadkőműves páholy vezetője volt. Ezek a titkos szervezetek mindig is a magyarság legnagyobb ellenségei voltak – hangsúlyozta a szónok. 2009. december 5-ével kapcsolatban elmondta, ez a népszavazás világosan megmutatta, ki a valódi magyar: „Magyar ember az, akinek fáj Trianon, és abba nem nyugszik bele.”
A marosvásárhelyi Demján Sándor, a Bolyai Alapítvány elnöke Trianont egy hosszú folyamatként jellemezte, melynek első fejezete a Deák-féle kiegyezés volt. Kossuth ellenezte a kiegyezést az osztrákokkal, s megjósolta, hogy annak következményeként az ország 50 év múltán területileg szét fog esni. Sajnos Kossuth jóslata szinte évre pontosan igaznak bizonyult, és 3 és fél millió magyart taszítottak Trianonban az országhatárokon kívülre, kitéve őket a megaláztatásnak és a megtorlásnak.
Végül Lenhardt Balázs, a Jobbik Gazdasági Kabinetjének elnöke, a 10-es sz. választókörzet képviselő-jelöltje mutatkozott be és mondott beszédet Szabó Dezső szállóigéjét választva mottóul: „Minden magyar felelős minden magyarért.” „Ennek szellemében nem szabad tovább várnunk, cselekednünk kell – hangsúlyozta –, ha nem akarjuk, hogy Vörösmarty szavai valóra váljanak: …a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül…” Elmondta, hogy június 4-ét a Jobbik a trianoni gyalázat emlékének fogja szentelni.
Az ünnepség végén Balogh Sándor református lelkipásztor megáldotta az emlékművet, majd az egybegyűltek elénekelték a Székely himnuszt.
Az ünnepség után a rendőrség igazoltatta a Magyar Gárda megjelent tagjait. Rendbontás nem történt.
Fogarasy Attila
Trianoni kopjafa
December 5-én nemcsak a trianoni döntésre, de egyben a 2004. december 5-i népszavazásra is emlékeztető kopjafát állított a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom pilisvörösvári alapszervezete a református templom kertjében.
A Himnusz eléneklése után Gribek Dániel, a helyi alapszervezet elnöke köszöntötte az ünnepségen megjelenteket. 1920. június 4-vel kapcsolatban megjegyezte, hogy akkor idegen hatalmak szabdalták fel hazánkat, 2004. december 5-én azonban a magyar állampolgárok miatt lett szétszabdalva a nemzet. Ha akkor megadjuk a kettős állampolgárságot minden idegenben élő magyarnak, talán nem került volna sor magyarverésekre a környező országokban – mondta, majd elszavalta Reményik Sándor „Eredj, ha tudsz” című nagy hatású versét.
Az emlékművet Balla Sándor katolikus plébános áldotta meg, majd Balogh Sándor református lelkipásztor mondott rövid beszédet a 130. zsoltárt idézve: „A mélységből kiáltunk Hozzád, Uram. „Be kell vallanunk, hogy mélységben vagyunk. De lehet fölemelkedés, mert minden nehézség erőforrás is lehet. Isten meg tud váltani minden mélységből, szomorúságból” – mondta a tiszteletes úr.
A kopjafaállító ünnepség a Székely himnusz hangjaival ért véget.
F. A.
Szétfűrészelt kereszt
A december 2-áról 3-ára virradó éjjel ismeretlenek szétfűrészelték a Jobbik által állított adventi keresztet Pomázon. A keresztállításra törvényes engedélyek birtokában, ünnepi műsor keretében került sor, a keresztet katolikus pap áldotta meg.
– f –
Pest megye önálló régióvá válna
Egyhangú döntéssel fogadta el a Pest Megyei Közgyűlés dr. Szűcs Lajos elnök előterjesztését „Pest megye önálló tervezési, területfejlesztési és statisztikai régió létrehozásának kezdeményezéséről”. A határozattal a közgyűlés kezdeményezi, hogy a 2013-as Európai Uniós költségvetésben Pest megye már önálló régiót alkosson elszakadva a fővárostól.
Számítások szerint 2013-ig 275 milliárd forinttól esnek el a Pest megyei települések. Ez évekre lebontva közel 40 milliárd forint kiesést jelent, vagyis ennyivel több uniós támogatáshoz jutna a megye 187 települése, ha önálló régiót alkotna Pest megye.

