Vörösvári szerző könyve a magyar–német kulturális kapcsolatokról

Interjú Ujvári Hedviggel

Ujvári Hedvignek német-magyar témájú könyve jelent meg Dekadenz-kritik aus der „Provinzstadt”: Max Nordaus Pester Publizistik címmel. Ennek kapcsán kérdeztük a könyvről, a könyvírásról és az olvasásról.

– Miért ezt a témát választottad?

– Alapvetően nem választottam a témát, hanem kaptam. Szakdolgozatomat egy teljesen más témából írtam, Adalbert Stifter és Heckenast Gusztáv kapcsolatát dolgoztam fel; értelemszerűen ezt szerettem volna továbbvinni. Témavezetőm, Szász Ferenc tanár úr azonban a magyar-német kultúrkapcsolatokon belül Max Nordaut javasolta. Már kutatásaim kezdetén kirajzolódott Nordau (1849-1923) nem mindennapi sorsa. Csak távirati stílusban: az eredetileg Süd-feldként anyakönyvezett Nordau 14 évesen már publikált, 18 évesen a Falk Miksa által szerkesztett német nyelvű napilap, a Pester Lloyd alkalmazta, közben beiratkozott az orvosi karra, 1873-ban ő tudósította a lapot a bécsi világkiállításról, miközben annyi fizetést kapott, hogy abból utána két éves európai utazást tett, s családját is segítette. 1876-ban gyorsan befejezte az egyetemet, nőgyógyászként praktizált, és újságírói pályáját sem adta fel. Pest azonban szűkösnek bizonyult, Bécs vonzotta, viszont nem kapott állást a Neue Freie Pressénél, majd a berlini letelepedés is kútba esett. 1880-ban azonban már családostul, anyjával és húgával Párizsban éltek. Itt tk. Charcot-nál, korának leghíresebb pszichiáterénél tanult, miközben nagy sikerű kultúrkritikai könyveket írt, (zömmel németül), s Európa számos országában tartott irodalmi előadásokat (Amerikában maga G. B. Shaw tett azért, hogy az embert és a könyveit ellehetetlenítse), s több újságnak rendszeresen dolgozott (több mint tíz nyelven írt és beszélt), tk. a Vossische Zeitungot tudósította a Dreyfus-perről. Ezt követően Nordau elkezdett foglalkozni a zsidókérdés lehetséges megoldásával. Szóval ez egy emberi élet dióhéjban. Izgalmasnak tűnt. Nekem ebből a zsenge Nordaut, életének első 30 évének irodalmi munkásságát kellett „csak” feldolgoznom.

– Mennyi ideig tartott a kutatómunka, mennyi ideig a megírás?

– A téma szerteágazó jellegéből adódik, hogy nagyon át kellett gondolnom, mit lehet ebből kihozni. Elvégre a doktori értekezésem tudományterülete az „irodalomtudomány” volt. A kutatásomat Nordaunak a Pester Lloydnál és a Neues Pester Journalnál eltöltött időszakára szűkítettem. Ez azt jelentette, hogy évekig csak az 1867 és 1880 közötti írásait próbáltam feltérképezni, majd hozzáférhetővé tenni. Magyarul: az OSZK-ban tekercseltem a mikrofilmeket (a korabeli újságok állományvédelem alatt vannak), mivel ebben az időszakban a politikai lapok reggeli és esti kiadásban jelentek meg. Találtam is több mint 200 tárcát. Aztán ezeket ki kellett fénymásoltatni A3-as méretben, de a gót betűs lapokat nem látták el oldalszámmal, és egy írás gyakran az újság 3 helyén volt szétszórva... Persze ez csak a dolgok gyakorlati része, rengeteg kor-, sajtó- és társadalomtörténeti, műfajelméleti kérdést kellett alaposan kibontanom. Aztán amikor már nyeregben éreztem magam, jutalmul elvégeztem az Andrássy Egyetem nemzetközi kapcsolatok/ diplomácia szakát. Végül az újabb diplomát és a PhD-címet egyszerre kaptam meg.

– Voltak-e segítőtársak?

– Legnagyobb segítségemre szeretett mentorom, a nagy műveltségű és széles látókörű Szász tanár úr volt. Óriási szerencsém, hogy a saját kutatásommal egy időben jelent meg egy potsdami kutató könyve, amely az első, tudományos alapokra helyezett Nordau-életrajz volt a 90-es évek végén. Vele azóta is rendszeres szakmai kapcsolatban vagyok. A mindennapokhoz elengedhetetlen, hogy a családom toleranciaküszöbe magas. A mai világban talán nem túlzás segítségnek nevezni, ha egy kutatás anyagi támogatásban is részesül; ez eddig rendszeresen megadatott ösztöndíjak, pályázatok révén. Nem várt módon az újságírószakma körében is érdeklődés mutatkozott egy ilyen jellegű sajtótörténeti kutatás iránt, így 2005-ben nekem ítélték az ún. LAPKER-kutatói ösztöndíjat, ami a hazai újságírói szakma legrangosabb elismerése a 35 év alatti korosztálynak. Ugyanazok diszponálnak felette, akik a Pulitzer-díjat osztják, csak ez éppen az emlékdíj összegének a nyolcszorosa.

– Hol jelent meg a könyv?

– Ez egy nagy dilemma volt. Ugyanis először aláírtam egy szerződést a frankfurti Peter Lang kiadóval, ám aztán a jóval több szakmai és könyvészeti segítséget nyújtó budapesti Argumentum kiadónál jelent meg a könyv, aki a terjesztést is ügyesen oldja meg. Bécstől Zürichig minden nagyobb egyetemi könyvtárban hozzáférhető, mivel van egy kelet-közép-európai terjesztőhálózat, ami a régió német nyelvű könyveit szerzi be, illetve a nagy könyvtárakban is vannak erre a régióra odafigyelő részlegek.

– Kinek az érdeklődésére tarthat számot ez a könyv?

– Ez egy szakkönyv, tehát nem egy nagy példányszámú sikerkönyv, amit mondjuk egy plázában hatalmas plakáton hirdetnek. Az eddig megjelent ismertetések, recenziók azt mutatják, hogy a német nyelvterület számos médiatudományi, könyvészeti szaklapja, internetes felülete érdemesnek találta arra, hogy a szélesebb szakmai közönségnek bemutassa. Jót tett az is, hogy egy patinás és nagy példányszámú napilapban, a Neue Zürcher Zeitungban is megjelent róla ismertetés. Egy kiadó jelezte, hogy szívesen látná az angol verziót, de a magyar nyelvű változatra is mutatkozik fogadókészség.

– Van-e következő terv?

– Terv és ambíció van, hiszen a magyar-német(nyelvű) kultúrkapcsolatok tárháza kimeríthetetlen. Mindenképpen maradok a hazai német nyelvű sajtó vizsgálatánál, és szűkebb területemnél, a kiegyezés utáni időszaknál. Jelenleg Jókai magyarországi német nyelvű recepcióját (fogadtatását) vizsgálom.

– Mire jó ma könyvet írni? Illetve, ki olvas ma könyvet?

– A kérdés első részére egy szakkönyv esetében talán már megadtam a választ. S hogy ki olvas ma könyvet? A mi korunk már a vizuális kultúráról szól. A Gutenberg-galaxis azonban nem düledezik. Hála a bulvárnak, az ezoterikus kiadványoknak és a szakácskönyveknek.

Hidas Ildikó

Egy fénykép városunk múltjából

Asszonyok és gyermekek a Stefánia Szövetség 1933-as pilisvörösvári népünnepélyén. Szervezte: dr. Réthy Zoltán (Dr. Réthy Zoltán hagyatékából)

Az Országos Stefánia Szövetség az anyák és csecsemők védelmére alakult 1915-ben gróf Apponyi Albert elnöklete és dr. Madzsar József vezetése alatt azzal a céllal, hogy felvegye a küzdelmet az ország nagyarányú csecsemőhalálozása ellen. Vörösvári szervezetét dr. Réthy Zoltán hozta létre 1926-ban. Áldozatos munkával komoly eredményeket ért el a csecsemőhalálozás csökkentésében, a halálozási indexet az országos és megyei átlag alá szorította.