Mozgalmas, ideges, sápasztó hetek állnak a hátunk mögött. Az új év eddig nem halmozott el minket „jó kedvvel, bőséggel”. Válság, krízis, recesszió, közelgő államcsőd, megszorítások, elbocsátások, a forint mélyrepülése, a kormány szánalmas vergődése a maga alkotta katyvaszban, a politikusok kétségbeesett kapkodása, vagdalkozásai, korrupciós botrányok, lebukások, simlisségek, elfolyó milliárdok borzolták a kedélyeket. Más se hiányzott hozzá, mint egy gyilkos banda vérengzése Veszprémben. Magasra szöktek az indulatok, a harag, a zsigeri düh, az elkeseredés, az agresszió.

Itt, Európa huzatos közepén könnyű felszítani a gyűlölet tüzét, az indulatokat. Most kell igazán emberséges embernek, közösségi embernek, humánus embernek maradnunk és mutatkoznunk. Most kell igazán hallatnunk a hangunkat, amikor ordas eszmék, balhitek, tajtékzó előítéletek uszulnak ránk számolatlan s gáttalanul.

Persze, a szó könnyű portéka...

E helyütt egyszerű lenne tovább bölcselkednem emberszeretetről, megértésről, toleranciáról, szolidaritásról. Nem áll semmiből...

Vagy beosztásról, takarékosságról, szorgalomról, munkáról, helytállásról...

Könnyű lenne. Nem állna semmiből.

De valójában mélyen legbelül, magamban érzem és tudom: halvány fogalmam sincs arról, hogyan tovább, mi tévő legyek, mi lesz a jövő, hogyan alakul családom, gyermekeim, nemzetem, hazám sorsa. Nem tudom, hogyan s mikor fogunk kilábalni abból a mély válságból, amelybe ez az ország zuhant gazdasági, politikai és erkölcsi értelemben.

Aggódó, rosszkedvű lett a magyar.

Magam is azon kapom néha már magam, hogy férfikoromra összegyűjtött megbocsátó, derűs – s tán néha mosolyogtatóan naiv – optimizmusomra felhő vetül.

Ilyenkor támasz kell. Levegőtámasz.

Kapom magam, edzőcipőt vagy bakancsot húzok, és neki a hegynek. Irány a természet, a mindent elboronáló, gyógyító, megbocsátó.

A lapzárta vasárnapján is a körmömre égett munka súlyával, rossz gondolataim ballasztjával nekiindultam, és a mély havat taposva a gázpásztán végig felgyalogoltam a Vörös-hegyre.

A hókristályok milliárdjaiból épült mesei táj, a harapható levegő, a szűzies tisztaság és a mozgás jótékony ereje percek alatt kimosta belőlem minden aggódásom, mérges gondolatom, keserűségem, bánatom, kishitűségem.

„Milyen szép ez a bölcsőnyi föld” – mondtam magamban hangosan, amint lenéztem a hegytetőről a városra, ahol élek.

S már nem nyomasztott a válság, az infláció, a politikusok perlekedése. Néztem a házakat, a ligeti templom tornyát és szemben a Ziribárt. S nagyokat kortyoltam a friss, hószagú hazai levegőből...

Fogarasy Attila

Wass Albert

A bujdosó imája

(részlet)

Uram, ki fönt az égben
lakozol a fényességben,
gyújtsd föl szent tüzedet
az emberek szívében.

Az emberek agyára
áraszd el bölcsességed.
Értsék meg valahára
mi végből van az élet.

Arasznyi kis idő csak,
mely ajtódig vezet.
De előre csak a jó visz,
a gonosz visszavet.

Legyen megint az ember
képedre alkotott!
Utálja meg már egyszer,
mit maga alkotott.

Romlandó kincsekért
ne törje magát senki.
Igyekezzék helyettök
jobb kincseket szerezni.

Jó tettek nyugalmát.
Derűt és békességet.
Mit el nem fúj az orkán
s rontó tűz meg nem éget.

Weöres Sándor bölcsességeiből

Noé bárkája

A sötétbe-merülés, általános pusztulás, egyetemes kínszenvedés ellen mit tehetsz? semmit és mindent. Ez a semmi és minden: ha saját érzéseiddel nem veszel részt a sötétségben és megteremted önmagadban a teljes-emberség állapotát: nem vágyaiddal, hanem az örök mértékkel vezetteted magadat. Az áradat bármerre sodor: nyomorba, jómódba, kényszermunkára, harctérre, vezetőhelyre, vesztőhelyre: ne törődj vele; a sötét hatalom nem adhat neked semmit és nem vehet el tőled semmit, ha az egyedül-érvényes mérték működik benned. Odaveszhet kényelmed, vagyonod, egészséged, szabadságod, életed: mindezt úgyis elveszíted előbb-utóbb, a sírba nem viheted magaddal; de a mélyedben rejlő tökéletes mértéket nem sértheti még a világpusztulás sem, ezért kívánj hozzá-igazodni. Az örök mértékre bízd magad: ez a Noé-bárka a mindent beborító áradat fölött.

A kívánság, mint veszély

Az egyéni-embernek az élvezet, a haszon látszik leg-kellőbbnek; nem különbözteti meg az élvezetest a jótól, a hasznot a céltól. Még az emberiség sorsának javítását is úgy képzeli, mint mennél több embernek mennél kellemesebb állapotba helyezését. S az üdvösséget úgy képzeli, mint örök élvezetet és örök hasznot; holott az üdvösség az élvezetre és haszonra irányuló kívánság lidércének szétfoszlása.

A kellemességnek és haszonnak kívánása semmi egyéb, mint testi mivoltodból feltörő elemi igény; ne hagyd, hogy lelked is behódoljon ennek az igénynek. A lélek elemi igénye más: mindennel összhangba jutni. S az összhangra-törekvést az élvezet és haszon, mihelyt túllép a szükségleten, megzavarja.

Légy szigorú önmagadhoz, de ne gyötörd természetedet. Bontsd le szeszélyeid, sóvárgásaid, nem azért, hogy nélkülük nyomorogj, hanem, hogy folyhass, mint a víz, és biztos lehess, mint az ég.

MEGHÍVÓ

az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára rendezett városi ünnepségre 2009. március 15-én

11 órára a Hősök terére.

Ünnepi beszédet mond: Gromon István polgármester

Műsor: Templom Téri Általános Iskola.
Közreműködik a Német Nemzetiségi Fúvószenekar