Visszakapott eszközök
![]() |
Gromon István polgármester, a Kistérségi Társulás elnöke január 22-én átadta a viszszakapott ügyeleti gépkocsit Lovas Lajosnak, Zsámbék polgármesterének |
2007-ben a Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulásból Budakeszi, Telki és Budajenő másik társulásba lépett át. Leválásuk után a Kistérségi Társulás által a Budakeszi orvosi ügyeletnek 2007-ben használatba átadott eszközöket a Kistérség visszakapta.
A Társulási Tanács úgy döntött, hogy a Suzuki Ignis ügyeleti gépkocsit Zsámbék nagyközség sürgősségi ügyeletének adja át, mivel a Pilisvörösvári ügyeleti központ 2007-ben szintén kapott egy ugyanilyen gépkocsit. A zsámbéki ügyelet korábban használt Suzuki Wagon R gépkocsija pedig a két sürgősségi ügyelet közös tartalék autójaként üzemel majd.
A két visszakapott EKG-készülék egyikét a zsámbéki orvosi ügyelet, míg a másikat a pilisvörösvári ügyelet kapta meg. A két hordozható defibrillátor a Piliscsabai Gondozó és Családsegítő Központ, és a pilisvörösvári Napos Oldal Szociális Központ használhatja ezentúl. Egy laptop pedig a frissen létrehozott – kistérségi feladatokat ellátó – Zsámbéki Egységes Pedagógiai Szakszolgálati Intézmény munkáját segíti.
G. K.
Feloszlatta önmagát Piliscsaba képviselő-testülete
Piliscsaba Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a 2009. február 10-én tartott rendkívüli ülésén név szerinti szavazással – 9 igen, 3 nem, 2 tartózkodással –, minőségi többséggel hozott döntésében kimondta önmaga feloszlatását. A képviselő-testület alakuló üléséig, a polgármester az új polgármester megválasztásáig ellátja feladatát, gyakorolja hatáskörét.
Sajtókommüniké
Piliscsaba Nagyközség Képviselő-testülete 2008. szeptember 15-i ülésén korlátozta polgármestere aláírási jogát, majd 2009. január 27. ülésén kétharmados többséggel megvonta tőle a teljes bizalmat, s egyben lemondásra szólította fel.
Miután a polgármester nem mondott le, arra kényszerült a képviselők minősített többsége, hogy 2009. február 10-én rendkívüli ülésen kimondja önfeloszlatását, megszüntetve ezzel a tarthatatlan bizalmi válságot, s megnyitva az utat a község lakossága előtt, hogy olyan új polgármestert választhasson, akinek személye garancia arra, hogy az újonnan, vagy újra megválasztott képviselők választási ígéreteiket teljesíthessék.
Dr. Csizmadia László képviselő korelnök
Forrás: www.piliscsaba.hu
2009 Pest Megye Millenniumi Emlékéve
Pest megye fennállásának ezredik évfordulóját ünnepli 2009-ben. A milleniumra Pest Megye Önkormányzata egy ünnepségsorozattal emlékezik. Ennek első állomása volt a december 4-én Piliscsabán megrendezett gálaest. A Millenniumi Emlékév nyitóünnepsége Pest Megye Közgyűlése elnökének beszédével kezdődött. Dr. Szűcs Lajos hangsúlyozta, hogy az értékek őrzése, így az ezeréves megye értékeinek őrzése is mindenki kötelessége, még akkor is, ha a jelenkori „reformerek” szerint a megye idejétmúlt, korszerűtlen szervezet.
Az elnök emlékeztetett rá, hogy Pest megye a törvényesen megválasztott közgyűlést, a több mint hétezer munkavállalót, a harminckétezer ellátottat, és a több mint egymillió-háromszázezer magyar, német, roma, szlovák, szerb, bolgár nemzetiségű embert jelenti. Hozzátette, hogy akik a megyék költségvetéseit szabdalják, valójában őket rövidítik meg.
Dr. Szűcs Lajos emlékeztetett arra, hogy Pest megyétől több mint kétmilliárd forintot vontak el, azaz szavai szerint minden ötödik forintot fel kellett áldozni a folyamatos válságkezelés oltárán. Hangsúlyozta, hogy a súlyos pénzügyi változások ellenére is az önkormányzatok és a megyék betöltik hivatásukat.
Az ünnepségen Hadházy Sándor országgyűlési képviselő, Visegrád város polgármestere Visegrád város zászlaját adományozta Pest Megye Közgyűlése elnökének. Pest megye elődje ugyanis a XI. század elején 1009-ben alapított Visegrád vármegye volt.
Pest Megye Sajtószolgálata
Egyetemi kar költözik Esztergomba
Esztergom önkormányzata egy oktatási épületegyüttest és többmilliárd forintot biztosít a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek, hogy az intézmény a városban indítsa be információs technológiai karát. Az önkormányzat a volt déli kanonoksort kétmilliárd forintért felújítja és az egyetem 50 éves ingyenes használatába adja. Továbbá 100 millió forintot nyújt a tananyag kidolgozására és a szakirányú laboratóriumok létrehozására. Kollégiumépületet is biztosít az egyetemnek és 2030-ig évente 100-100 millió forinttal járul hozzá a képzés költségeihez. A 2009 őszén induló mérnök-informatikus alapképzést 50 hallgatóval kezdik meg. A három és fél évesre tervezett tanulmányi idő alatt 350 hallgatója lesz a karnak. A képzés költségtérítéses.
Forrás: STOP
Új iskola épül Tinnyén
2008. december 18-án rakták le az új tinnyei iskola alapkövét. A közel 432 millió forintos beruházás „A 21. század iskolájának megfelelő, korszerű általános iskola építése Tinnyén” projekt keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósulhat meg.
A növekvő lélekszámú Tinnyén a régi 8 osztályos általános iskola helyett egy korszerű iskola kerül kialakításra, ahol az integrált oktatás, az emelt szintű angol és a testnevelés, illetve a felvételi előkészítés feltételei is javulnak.



